Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-03 / 31. szám
Evangélikus Élet PANORAMA 2014. augusztus 3. *■ 9 :éneteink Soltvadkertről Fügefalevél Rag Beszélgetés Ittzés Tamással, a Bohém Ragtime Jazz Band főbohémjével ► Valóságos klubhangulat fogadta a Szélrózsa fiataljait a vadkerti tópart Szárnyas színpadán, amikor a kecskeméti illetőségű Bohém Ragtime Jazz Band szolgáltatta a talpalávalót. A tánctanítással egybekötött, oldott hangulatú koncert után Ittzés Tamást kérdeztem az együttes hőskorszakáról, a ragtime stílus rejtelmeiről és egyéb bohémságokról...- 1985-ben alakult a zenekar, amikor én még csak - akárhogy is számolom- tizenhét és fél éves voltam. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ színpadán játszottunk két számot a Bács-Kiskun Megyei Pártbizottság által szervezett nemzetközi nőnapi ünnepségen, telt ház előtt. Ez volt a kissé esetlen, ám lelkes debütálás. Amúgy már 1981-ben elkezdtük a bohémkedést egy pedagógus-kórusbulin, egy Ki mit tud?-szerű, évad végi rendezvényen. Akkor az egyik tenor javaslatára, aki nagyon szeretett ragüme-ot zongorázni, meghangszereltem pár dalt, köztük a Fügefalevél Raget - csak hogy valami biblikus vonatkozása is legyen a dolognak.- Milyen visszhangja volt az ezek szerint tényleg spontán első fellépésnek?- Mindenkinek nagyon tetszett az előadás, úgyhogy jött a folytatás. Túlélve a kezdeti, tagcserékkel tarkított hőskorszakot, azóta bejártuk az egész országot és Európát, sőt még a tengerentúlra is eljutottunk, miközben egyfajta missziót is elkezdtünk - iskolákban például, amolyan ismeretterjesztő jelleggel -, hiszen akkoriban a Budapest Ragtime Banden kívül nemigen játszottak itthon efféle muzsikát. Olyannyira, hogy 1986-tól már fesztivált szerveztünk hazai pályán, ami aztán szép lassan kinőtte magát, és 1992-től nemzetközi rendezvényként lett meghirdetve. Ezzel együtt kinyílt a csipánk is, mert elkezdtek hívogatni Drezdába meg ide-oda, aztán egyik élmény hozta a másikat, és ez mindig továbbrugdosta a csapatot. Jövőre leszünk harmincévesek, négyszázötvenezer kilométerrel, eMeRTon-díjjal és húsz albummal a hátunk mögött, mindvégig megtartva a független, „profi amatőr” státust.- Mit lehet tudni a ragtime műfaji sajátosságairól?És egyáltalán hogyan honosodott meg nálunk?- Ez egy közel százhúsz éves amerikai műfaj, melynek a legnépszerűbb slágerei nálunk először kiváló szövegírók által magyarítódtak, utána pedig szélsebesen jöttek az itthoni zeneszerzők is, és ahogy a régi feketefehér magyar filmek tanúsítják, rengeteg remek számot hoztak össze. Sokan nem értik, hogy miért kell egyáltalán még ilyen halott dalocskákkal foglalkozni, pedig a modernebb műfajok is az elavultnak titulált stüusokból nőttek ki, és ezek a gyökerek azért mindig tovább burjánzanak, tehát a formák időről időre átalakulnak. Természetesen mi sem egy az egyben játsszuk ezeket a kicsit régi vágású szerzeményeket, hanem amúgy bohémesen minden szempontból. Nyugaton sok „ortodox” együttes van, amelyek a vegytiszta régi dzsesszt szeretnék átmenteni a mai korba, s ezt ugyan nagyon jó stílusérzékkel, remekül csinálják, de mégis egy kicsit múzeumi a dolog. Vannak, akik viszont direkt progresszívek akarnak lenni. Mi ehhez képest valahol félúton vagyunk az archaikus játékmód és a fiatalos lendület között.- Mit lehet tudni a következő projektetekről?- Készülünk egy jövő februári estre az Amerikában élő Vízin Viktória operaénekesnővel, aki a zenekar több tagjához hasonlóan a kecskeméti Kodály-iskolában tanult. Fele részben magyar, fele részben pedig amerikai lesz a műsor a Művészetek Palotájában. Úgyhogy várunk majd mindenkit szeretettel egy kis kirándulásra Bohémiába! ■ PappMáté A hivatás szárnyán - Nikodémus utódaival „Jó munkát!” „Ha maga talál ilyet, szóljon nekem!" Ezzel az áruházi pénztárban zajlott beszélgetéssel vezette fel csütörtök este a Nikodémusok óráját Hegedűs Attila soproni iskolalelkész. Az éjszakai disputa témája ezúttal a munka volt. Mi a meló, és mi a hivatás? Mikor érezzük úgy, hogy szárnyalunk a munkahelyünkön, és mikortól éljük meg teherként a bent töltött órákat? - tették fel a kérdéseket a Ocho Macho-koncert után még együtt gondolkodásra vállalkozó fiatalok. „Miért dolgozunk?” - fordult a résztvevőkhöz a moderátor, majd rámutatott arra, hogy a legtöbb ember akkor is dolgozna valamit, ha megnyerné a főnyereményt a lottón. „A munkával való kapcsolatunk tehát sokkal mélyebb, többről van szó, mint egyszerű pénzkeresetről” - állapította meg. A lelkész azt is kiemelte, hogy a munka már a bűnbeesés előtt is előkerül A teremtés könyvében, hisz Isten az édenkert megművelését bízza az első emberpárra. A büntetés már csak az, hogy verejték tapad a munkához. „Isten tehát arra teremtette az embert, hogy alkosson, a Szélrózsa mottójával élve: szárnyaljon" - mutatott rá Hegedűs Attila. A lelkész felidézte Jézusnak az ég tétlen madaraival kapcsolatos felszólítását is, és ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Mester nem a munka megtagadásáról, hanem az Isten iránti feltétlen bizalomról szólt Hegyi beszédében. A beszélgetés résztvevői saját foglalkozásukkal kapcsolatban fejtették ki, hogy számukra az miért valóságos hivatás, miért nem „csak” munkavégzés. Hegedűs Attila rávilágított arra, hogy a hivatás szóban benne van az elhívás, ahogyan a német Beruf főnév is kapcsolatba hozható a rufen (hív) igével. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a hivatás a keresztény ember számára annyiban több a „melónál” hogy az ember azért végzi, amit végez, mert hiszi, hogy azzal Isten bízta meg. A közel másfél órás együttlét során szóba került a - divatosan - burn out (kiégés) szóval illetett jelenség is, amely nagyon gyakran a klasszikusan hivatásként ismert szakmák képviselőit (lelkészeket, orvosokat, tanárokat) éri el. A beszélgetést vezető lelkész saját példáján keresztül világított rá arra, hogy a hivatást végzők számára is szükség van pihenésre. Rámutatott: gyakran különösen nehéz feladatnak mutatkozik megtalálni az egyensúlyt a munkahelyünkön elvégzendő feladatok és a szülői hivatás között. „Többgyermekes családapakánt hiszem, hogy nekem a gyereknevelés is a hivatásom” - emelte ki. Mielőtt „Nikodémus soltvadkerti utódai” álomra hajtották volna fejüket, közösen így imádkoztak: „Add, Urunk, hogy ne csak melónk, hanem hivatásunk legyen!” ■ L. J. Cs. Krisztus felemel - aeronautika és teológia ► Fizikus és metafizikus megközelítésben hallhatott a közönség a szárnyalásról a nemrég az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) habilitált dr. Kodácsy Tamástól a Fórum 2 sátorban. Ézsaiás könyvének a Szélrózsa alapigéjét is adó részét idézte az ismertnél hosszabban a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi oktatója, aki programozó matematikus is, illetve a Jesenius Központ - a tudomány és a teológia párbeszédének lehetőségeit kereső intézmény - egyik alapítója. Mennyei perspektívából itt a földön csupán nyüzsgő szöcskéknek, sáskáknak tűnhetünk - magyarázta az előadó. Mégis, néha önmagunkról megfeledkezve képesek vagyunk felhagyni a földön kapirgálással, és elindulni: fölfelé. Zenei aláfestésként a Kaláka együttes „Ideje fölrepülnöm” reffiénű számát hozta. A dal Kiss Anna Embersólyom című versének megzenésítése: „Ideje fölrepülnöm, ideje fölrepülnöm / Sötéten vagy fehéren magam a fénybe ölnöm / Csak fölszabom a vásznat, csak fölszabom a vásznat / Zöld tea keserűjén növesztek annyi szárnyat / Ideje fölrepülnöm, ideje fölrepülnöm / Virágos udvarodból madaras fára ülnöm / De zúdulok az égre az Isten madarának / lábamra piros szíjat erőset nem találnak / Ideje fölrepülnöm, ideje fölrepülnöm / Sötéten vagy fehéren magam a fénybe ölnöm." A fény felé indulva Kodácsy Tamás elsőként a Debreceni Református Kollégiumban átélt élményeiről mesélt. A híres intézmény falai közt nagy hatással volt rá Bay Zoltán fizikus. Bay már gyermekkorában is azon morfondírozott, vajon hogyan érinthetné meg először is kálvinista torony tetején csücsülő csillagot vagy akár kakast, aztán még jobban elrugaszkodott, és az foglalkoztatta, hogyan érinthetné meg a holdat. Később elismert tudós lett, és tényleg megérintette az égitestet, ha nem is szó szerint: nevéhez fűződik a magyar holdradarkísérlet, a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiiníció. (Bővebb felvilágosításért bátran forduljanak az előadóhoz!) Leonardo da Vinci tette fel tudományosan először a kérdést, hogyan tud repülni az, ami nehezebb, mint a levegő. A gravitációs kölcsönhatásról a fizikához is értő teológus elmondta: ez az egyetlen olyan alapvető fizikai kölcsönhatás, amelynek hatótávolsága végtelen. A tömegvonzás törvényének megfelelően - tudhatta meg a közönség - az előadó és a maguk fizikai struktúrája között vonzás van, ha akarják, ha nem, ha szimpatikus nekik Kodácsy Tamás, ha nem. Ezen a törvényszerűségen a vészkijárat pánikszerű keresése, illetve a megiramodás sem segít. A repüléshez olyan szárnyakra van szükség, amelyeknek fölső része hosszabb, mint az alsó, méghozzá az aerodinamika törvényei miatt. A két szárny között fellépő nyomáskülönbség jóvoltából - mivel a levegő fönt gyorsabban, lent lassabban halad - a gravitációs erőt legyőzi a felhajtóerő, és a földön kapirgáló az égbe szállhat. Repülni ilyen feszültségből lehet - lélekben is. Szükség van a gyors és lassú, a mennyei és földi, az isteni és emberi polaritására. Szárnyalni Krisztusban lehet igazán, aki Isten és ember, aki felemel bennünket magához, még ha magunk alatt vagyunk is. Ez az aeronautika - a repülés tudománya - a mi számunkra. Kodácsy Tamás rávilágít, hogy a szárnyalás micsoda fenséges dolog. Gondoljunk a sasra - mondja -, nem verdes a levegőben, hanem vitorlázik. Különösebb erőfeszítésekre nincs szüksége. Hasítja a levegőt. A könnyed és elegáns szárnyalás tehát csakis elengedésből születhet. Ez nem verdesés, erőlködés, hanem kényszermentes kegyelem. Újabb bibliai helyet idézve a teremtéstörténet egy részletére tért ki az előadó: „...Isten lelke lebegett a vizekfelett’.’ A héber ruah szó egyszerre jelent lelket, szelet, lélegzetet. Ez a teológiában úgy nevezik - mondta Kodácsy Tamás -, kontingencia a teremtésben. Itt az esetlegesség azt jelenti, a teremtésben semmi kényszerűség, sőt a más vallásokban hangsúlyozott szükségszerűség sincsen, könnyedség jellemzi. Erving Goffman kanadai szociológus a közösségi lét spontaneitását hangsúlyozza - tette próbára újra a hallgatóság befogadókészségét tudományos utalásokkal Kodácsy Tamás. Egyik tanulmányában Goffman egyenesen „szociális transznak” nevezi az együttlét közösségi formáját - mondta. Wolfhart Pannenberg teológus e sorokat olvasva felkiáltott: „Ez a lélek!” Azért kiálthatott fel a neves rendszeres teológus, mert beléhasított: a közösségi beszélgetésekben olyan atmoszféra teremtődik, melyben maga a lélek nyilvánulhat meg. Többek között erre a spontán szárnyalásra volt jó lehetőség a Szélrózsa. ■ - Kinyik -