Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-03 / 31. szám
8 -m 2014- augusztus 3. PANORAMA Evangélikus Élet Madárlátta tői ► Előző számunkban részletes összefoglaló anyagokat és riportokat közöltünk a „Szárnyalj” mottóval jelölt 10. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozóról, de már akkor jeleztük, hogy összeállításunk csak az ézsaiási igére -„...akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok...” (Ézs 40,31) - hangolt első „szárnyalás” volt. Soltvadkerten összesen 199 program várta a több mint kétezer résztvevőt és a kempingből a helyszínre tévedt táborozókat, tehát bőven volt témánk. Helyünk viszont akkor is korlátozott, és most is az, így az előző röptéből, szárnyalásból kimaradt „madárlátta” anyagainkat csak most tudjuk közölni. Reméljük, olvasóink szívesen látják a két héttel ezelőtti események kissé késve megjelenő riportjait, hiszen a Szélrózsa egyházunk kétévente sorra kerülő, fontos és színes megmozdulása. Bizonyára így sem lesz teljes az összkép, valószínűleg még visszatérünk Soltvadkertre. Ihletet, ötleteket bőven kínál a tábor programdömpingje, s akkor még nem beszéltünk fotósaink kiváló munkáiról, amelyekből több albumot is meg lehetne tölteni... A szent botrány katarzisa ► A találkozó első napi programja igencsak fajsúlyos témával indított Az Auschwitz utáni kor című disputa keretében. György Péter esztéta, egyetemi tanár és Fabiny Tamás evangélikus püspök eszmecseréjének középpontjában a holokausztemlékezet individuális és közösségi megélése, illetve annak hiánya: a felejtés állt. A Galambos Ádám által moderált program az Asztali beszélgetések sorozat mintáját követte. György Péter úgy látta, a magyarországi kollektív tudat utoljára az 1848-as forradalom idején állt teljes átfedésben a traumatizált társadalom egységes ünnepi lelkületével. Emellett a második világháború végének német „örömünnepét” említette meg, melynek ellentmondásos volta - merthogy a németek elvesztették a háborút, a népesség nagy része azonban egyfajta fellélegzésként élte meg a fasizmus alól való belső megszabadulást - egyrészt az emlékezetkultúra viszonylagosságát sugallja, másrészt egy nép látens lelkiismeretét is mozgósítja. A nácizmus haláltáborainak áldozataihoz kötődő, politikailag kikényszerített gyászmunka György Péter szemléletében a fentiekkel szemben hiteltelennek tetszik, hiszen csak az tudja átélni a megtörtént - Pilinszky János szavaival élve - szent botrány katarzisát, aki vagy személyében van érintve, vagy pedig a személyiségébe égeti a múlt közösségivé avatott stigmáit. Fabiny Tamás a társadalmi-kulturális „emlékezetkiesés” ellenében vagy annak egyfajta visszájára fordításaként a zsidó-keresztény vallási rítusokat említette. Az istentisztelet dramatizált formájával, a zenével, a csenddel lehetőséget adhat az egyéni és kollektív katarzisra - mondta. Ez egyébként ugyancsak összefügg Pilinszky evangéliumi esztétikájának azon részével, amely az auschwitzi történéseket egyfajta passiójátékként képzeli el, és amely a liturgikus jelenlétben való részesülést az evangélium lényegi elsajátításaként értelmezi. Az átlényegítés a bibliai elbeszélések példázataiban, illetve az átváltoztatás metafizikai mozzanatának segítségével ragadható meg. Ennek spirituális többlete nemcsak a személyes bűnbánatban, hanem a kollektivizált konfesszióban is megsokszorozza a Szentlélek emlékezés általi közbenjárását. Galambos Ádám megszólítottságnak nevezte azt a belső motivációt, amely sorsközösséget teremthet egy nemzet vagy népcsoport tagjai között, míg György Péter a kikényszerített, bűntudattal terhelt vallomások veszélyeire, illetve a „szégyenkultúra” káros hatásaira hívta fel a figyelmet. Fabiny Tamás az egyházak felelősségvállalásának fontosságát hangsúlyozta. „Hallgatott, amikor beszélnie kellett volna, és beszélt, amikor hallgatnia kellett volna” - mondta a felemás egyházi megnyilatkozásokkal kapcsolatban. A beszélgetőpartnerek természetesen nem adhattak végleges és teljes mértékben kimerítő választ a több szempontból is agyonterhelt holokausztkérdésre, de alázatos attitűdjükkel mindenképpen példát mutattak a témához kapcsolódó sJ alapvető kérdések demagógia nélküli kezelésére, ezzel pedig előreléptek a 20. század botrányának feloldása felé. ■ - papp -Pedagógusként a fesztiválon Beszélgetés Varga Mártával, a nevelési és oktatási osztály vezetőjével ► A Szélrózsa találkozón egyházunk országos irodájának több osztálya is képviseltette magát fórumbeszélgetéssel, önálló standdal vagy programokkal. Közöttük volt a nevelési és oktatási osztály is. Varga Márta osztályvezetőt kérdeztük.- Milyen céllal érkezett az osztály a fesztiválra?- Nem először veszünk részt a Szélrózsán, két évvel ezelőtt Fonyódligeten is ott voltunk. Az osztály - feladatából adódóan - az intézményfenntartói feladatokat látja el, ebből fakadnak kötelezettségei. Hivatalunk az egyház országos központjában, az Üllői úton működik. Kevés lehetőségünk van szülőkkel, diákokkal személyesen találkozni. Saját tapasztalatom, hogy a legtöbb egyháztagunk keveset tud az evangélikus óvodákról és iskolákról, ezért kötelességünknek érezzük a tájékoztatást. Fonyódligeten is ezzel próbálkoztunk - sikerrel, mert komoly párbeszéd alakult ki a szülőkkel és a fiatalokkal arról, hogy milyen az evangélikus oktatási rendszer, mi történik az iskolákban. A Szélrózsán népszerűsítjük egyházunk intézményeit, ugyanakkor visszajelzéseket is gyűjtünk az evangélikus iskolákról, óvodákról.- Ezt tekinthetjük tehát a Szélrózsa legfontosabb hozadékának az Önök számára?- Leginkább talán annak örülünk, hogy itt a fiatalokkal is találkozhatunk közvetlen formában, nem úgy, mint amikor fenntartóként jelenünk meg az iskolában. Ezért állítottunk pavilont, ahol rejtvénnyel, több ügyességi játékkal, logikai feladatokkal és különböző ismeretszint-felmérő tesztekkel várjuk az érdeklődőket. Vagyis ez alkalommal nemcsak a hivatalt képviseljük, hanem pedagógusként foglalkozhatunk a fiatalokkal és a szülőkkel. Számunkra ez nagy élmény, már a készülés is. Ki kell találni, hogyan nézzen ki a sátor, mivel lehet megszólítani, becsalogatni az erre járókat, hiszen a találkozón nagyon sok izgalmas program szerepel. A megszólítás a célunk, ugyanakkor jelenlétünk egyben csapatépítés, hiszen itt teljesen más környezetben dolgozunk együtt, mint az irodában ülve. Törekszünk arra, hogy az országos iroda más osztályaival is együttműködjünk, elsősorban a pályázati és a diakóniai osztállyal, ezért is vannak a sátraink egymás mellett. Néhányan családtagjaikat is hozták, így valóban közös élménnyé válik ez a néhány nap.- Eltér-e a fonyódligetitől a soltvadkerti oktatási stand?- Egy különleges küldetést is felvállaltunk az idén. Évente megrendezik az ökumenikus diákfilmszemlét, amelyen katolikus, református és evangélikus gimnazista diákok által forgatott filmeket mutatnak be. A szemlére beküldött alkotásokból mutatunk be egy válogatást minden este a KIE-kávéházban. A vetítés lehetősége is fontos, az utána következő beszélgetés jelentőségét pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni. Jó beszélgetni a diákokkal, nekünk ez egy kicsit közvélemény-kutatást is jelent.- Az osztály - mondjuk így - szokásos munkájából mennyit láthat a sátorba betérő?- Minden program és játék ellenére megmaradunk hivatalnak is, hiszen több lelkész, illetve gyülekezetvezető szólít meg bennünket, hogy aktuális ügyeikben egyeztessenek. „Célközönségünk” három részre osztható: a diákokra, a szülőkre és a kollégákra, vezetőkre. Erre koncentrálva háromféle totót dolgoztunk ki. A szülőknek és a lelkészeknek az iskolarendszerünkre, illetve az országos irodára vonatkozó kérdéseket fogalmaztuk meg, a diákok a hittanoktatáson alapuló bibliaismereti kérdéseket kapják. A válaszokat helyben értékelve elindul egy beszélgetés, melynek során további tájékoztatást tudunk adni osztályunk működéséről, az intézményrendszerről, a hitoktatásról. A Szélrózsa a nevelési és oktatási osztály számára egyedülálló lehetőség a kapcsolatteremtésre, bemutatkozásra, tapasztalatgyűjtésre, feltöltődésre. Két év múlva is ott leszünk! ■ Sramó András
