Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-07-27 / 30. szám

Evangélikus Élet SZÉLRÓZSA 2014. július 27. *• 7 Szervezés: örömök és kérdőjelek Interjú Cselovszkyné dr. Tarr Klárával ► Azé hónap elején Wroclawban megrendezett közép-európai keresz­tyén találkozó előtt ő egyeztette a vendéglátó lengyelekkel a magyar programokat, több panelbeszélgetést szervezett, a találkozón előadá­sokon tolmácsolt, illetve egy vita moderátora is volt. Soltvadkerten sze­repet vállalt a mintegy százhetven erdélyi fiatal programjainak lebo­nyolításában. Az előadásokban bővelkedő Szélrózsán nem volt egysze­rű időt szakítani az interjúra: a Vadkerti-tó strandjának egyik tisztá­sán egy reggeli áhítat után, Balog Zoltán miniszter előadása előtt egy szűk negyedórában tudtam beszélgetni Cselovszkyné dr. Tarr Klárá­val, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Ökume­nikus és Külügyi Osztályának vezetőjével. Nagyon kíváncsi voltam, hogy miként tudta rávenni a katolikus Németh Miklóst, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnököt, hogy eljöjjön egy evangélikus rendezvényre.- Németh Miklós rendszerváltás előtti tevékenységét sokan bírálják, a fiatalok pedig nemigen tudják, hogy milyen szerepet töltött be mint miniszterelnök. A középkorúak részéről kemény kérdé­sekre is számíthatott, a fiatalok között pedig sokan nem is tudják, kinek az elő­adására invitálják őket. Mivel tudta meggyőzni Németh Miklóst?- Első szóra szívesen jött Soltvad­­kertre, a legendás határkerítés-bontás huszonötödik évfordulójára is, és öt év­vel ezelőtt is, amikor a határnyitás hu­szadik évfordulójára Sopronban em­lékeztek az evangélikusok. Az egy jól sikerült bajor-magyar rendezvény volt, s Németh Miklós akkor is felele­venítette a határnyitás valós történe­tét, s jó tapasztalatai voltak az egyhá­zunkkal. Nem akartuk sarokba szorí­tani, hanem az ő olvasatában kívántuk hallani a történetet. Talán ezért jött most is szívesen. A kerítésbontás egyik érdekes előz­ménye volt, hogy akkoriban a Buda­pesten „kempingező” keletnémetek tömegesen keresztelkedtek meg, mi­előtt nyugatra indultak volna. Azt gondolták, a keresztlevél - mint a párttagsági igazolvány - hasznos do­kumentum lesz majd nyugaton. Balog Zoltán akkori református lelkész, jelen­legi miniszter, szombati vendégünk, aki akkoriban nagyon komoly lelkigondo­zói munkát végzett a menekültek kö­zött, viccesen úgy szokott fogalmazni, hogy a lelkészek Csillebércen 1989-ben szinte „slaggal” kereszteltek, olyan so­kan kérték a keresztséget a keletnéme­tek között. De nem szeretném az ő szá­jába adni mindezt, egyszer régen hal­lottam tőle egy előadáson.-A közép-európai találkozón prog­­ramdömping várta a több mint három­ezer vendéget. Wroclawban milyen nehézségekkel kellett megküzdenie?- A kezdeti lelkesedés után a nyolc magyar énekkar közül négy maradt, több kórus meggondolta magát, nem vállalkozott a szereplésre. A jelentke­zés véghajrájában pedig - ahogy len­ni szokott - nagyon sok volt a lemon­dás és a csere. Volt, hogy a lengyel ven­déglátók két programot szerveztek egy helyre, s amikor erre rájöttek, nem szóltak. Ezért szintén át kellett szervezni a szerepléseket. Én tolmácso­lást és moderálást vállaltam, és persze két éven keresztül készítettük elő a ta­lálkozót. Jártam ki Wroclawba előké­szítő ülésekre, közösen raktuk össze az egyes programokat. Meg szeretném említeni azonban még dr. László Vir­gil kollégámat, aki a helyszíni és az elő­­regisztrációban oroszlánrészt vállalt. Végig segítve a lengyel kollégákat, ké­ső estig várta a magyar résztvevőket.- Soltvadkerten szintén gazdag a kí­nálat, 199 programot számoltunk össze. Milyennek tartja a szervezést, lebonyo­lítást?- Nagyon jó munkát végeztek idén is. Fonyódliget és Soltvadkert szerin­tem kiemelkedik a Szélrózsák közül, ta­lán a mostani volt a legjobb. Laza és fi­atalos ez a Szélrózsa, s tartalmilag nagyon érdekes keretet adott a rend­szerváltás huszonötödik évfordulója. Hívtunk külföldi előadókat. Ari lahkäpää finn, Robert Maier olaszor­szági német és Oie Schenk kanadai meghívott előadó bibliatanulmányát hallgathatták az érdeklődők. Itt voltak a német johannita segítőszolgálat ön­kéntesei, az ágfalvai gyülekezet testvér­gyülekezeteinek ifjúsága Ausztriából és Németországból, egy finn csoport Balicza Klára vezetésével s a négy amerikai diakóniai önkéntes is.- Erdélyből sokan jöttek Soltvadkert­­re, nekik milyen programot állítottak össze?- Több helyről érkeztek, összesen mintegy százhetven fiatal és a kísérő­ik. Nem ismerték egymást mind, zöm­mel tizenévesek voltak, már konfirmál­tak. Olyan összetartó jellegű drámape­dagógiai programokat szerveztünk, amelyek során játékosan megismerked­hettek egymással. Oláh Orsolya erdé­lyi Szélrózsa-munkatársunk vezette és tervezte a játékokat. Volt sport, voltak vetélkedők, sőt kergetőzés játékok is. De természetesen ők is alapvetően a Szél­rózsa programjain vettek részt. Apácáról, Kolozsvárról, Kiskapus­ról, Székelyzsomborról, Sepsiszent­­györgyről, a hétfalusi településekről és Brassóból érkeztek a fiatalok lelkésze­ikkel együtt. Koszta István, a Románi­ai Evangélikus-Lutheránus Egyház if­júsági referense, brassói lelkész vezet­te a csoportot, Kóródi Levente, Kóró­­di Ildikó és férje, Károly, Simonné Nagy Ilona, valamint további lelkészek és számos teológus kísérte őket.- Milyen feladatokra készül Soltvad­kert után?- Már vasárnap megyünk Sopron­ba, a Deák téri gyülekezet családos tá­borába, aztán szabadság. Ősszel már gondolkoznunk kell a 2016-os buda­pesti közép-európai találkozó szerve­zéséről is: hány napig tartson, ponto­san hol legyen, s hogy milyen progra­mokat állítsunk össze. Nem fogok unatkozni. ■ - bwgy -Szárnyalás kétféleképp Hajnali áhítatra keltem pénteken, nem tudtam tovább aludni az emele­tes ágyon. Nem bántam meg csak lé­zengtek a plázson, ahol előző nap nyüzsgött a tömeg. Kom reggeli imát hirdettek a Csendsátorba - furamód énekkel. Nem volt egy lélek sem a kör­nyéken, a csend teljes volt. Korán volt, mégis késtem. Fél hatig tartott hivata­losan a hajnali csend, már csak mécse­sek nyomát és imazsámolyokat talál­tam. Az igazak álmát alhatták az igazi csendesek - egy késő estig tartó bu­li után ez természetes. Az esti Ocho Ma­­cho-koncert sokakat próbára tett, felül­írta a hajnali áhítatot. A tó is csendes volt, egyetlen fodrot sem vetett, tiszta időt ígért az égbolt, de a nap még a fel­hők mögé rejtőzött. * # # Az Ocho Macho sokak kedvence. Honlapjukon írják, hogy helyesebben Ocho Machos lenne, vagyis a Nyolc Macsó, hiszen nyolcán zenélnek együtt. Már megszokták a laza fogalmazású el­nevezést, nem változtatnak. A csütörtök esti koncertig sosem hallgattam őket, pedig már bő tíz éve a popzene élvonalában vannak. Most én sem tudtam elszakadni zenéjüktől, szüntelenül hullámzott a lelkes közön­ség a színpad előtt. Furcsa volt látni az átváltozást, amint az esti áhítat össze­­fogódzva imádkozó fiataljai egy pilla­nat alatt táncos, szárnyat bontogató, önfeledt tömeggé alakultak. néhány. A legtöbben csápoltak, szökdécseltek, kívülről tudták a da­lokat: Csak dúdoltam azt, hogy „jó, jó, jó, de jó nekem...” Sok lány ült párja nyakába, hogy job­ban lásson. Tapsvihar, sikítás - ritmus­ra szökellt sok száz táncos láb, a szín­padon hatalmas zászlót lengetett Ger­gő. Sokak szerint playback volt a zene. A kemény zenélésben azonban elsza­kadt a basszusgitár húrja - mondták, ez az élő zenélés átka. Bedecs Réka rög­na kézen fogták egymást a fiatalok, az Úrtól tanult imát mondták - majd el­indultak a koncertre. Az esti áhítat emelkedett lelkülete igazi lelki szárnyalás volt, a késő esti woodstocki hangulat már táncos szö­kellés: itt is, ott is szárnyaltak a fiatalok. Az áhítaton a vallomás röpítette őket az égbe, az éjszakába nyúló koncerten a trombitások ritmikus felszólításaira magasba, az ég felé lendültek a kezek. ■ B. Walkó György A zenekar sodró zenéje, a trom­bitaszólók, a szólóénekes, Kirchk­­nopf Gergő pergő nyelvű szövege és latin dallamai magukkal ragadták őket. Ősz hajammal valószínűleg korelnök voltam a tömegben. Vol­tak persze egyházi vezetők is, nálam jóval fiatalabbak, a közönség sora­iban - de a túlnyomó többség tizen­éves volt vagy maximum húsz-egy­tön intézkedett, hamar kaptak egy másik gitárt. Már szinte mindenki csápolt, majd elindult az emeletes vo­natozás. Legelöl a masiniszta ment, já­téktrombitával a szájában, utána a nairobi lányok jöttek, röpködtek a hajfonataik, majd lányokkal a nya­kukban erős iíjak. A színpadon Ger­gő megszabadult a trikójától, és sok fiú is félmeztelenre vetkőzött. A lányok persze nem követték őket, így csak részben jártak a woodstocki nyomvo­nalon, pedig nyilván nekik is melegük volt. A zenészeket nem engedték le a színpadról, Gergő többször próbált bú­csúzni, de újabb és újabb ráadás követ­kezett. Az esti áhítat egy másik nagyszín­padon volt. Zömmel ugyanazok a fi­atalok hallgatták Sztojanovics András lelkész megrendítő önvallomását, azt, hogy sok éve miként tudott elsza­kadni a teljes lelkét béklyózó haragos indulattól, s hogy miként döbbent rá arra, hogy Krisztus őt is szereti. Utá­Hangos Biblia, Braille-énekek A Lehetőségek piacára belépőket sok érdekesség mellett különleges asztal fogadta. Rajta furcsa küllemű brosú­rák, magnókazettákat tartalmazó mappa, írógépre emlékeztető szerke­zet, az asztal mellett pedig vakok ül­tek segítőikkel. Időnként felbukkant egy vagy két vakvezető kutya is, amelyek nagyon jól tűrték a vásári so­­kadalmat. Az asztal felett tábla hir­dette, hogy itt az Evangélikus Orszá­gos Vakmisszió munkatársai várják a megszólítást. Hack János, a misszió vezetője és Tóth Vivien teológus­hallgató válaszolt kérdéseinkre.- Az evangélikus vakmisszió gya­korlatilag két éve létezik - mondta Hack János. - A szarvasi Szélrózsán gondoltam arra, hogy egyházunknak nincs olyan missziója, ahol a látássé­rültek úgy tudnak együtt lenni, hogy hitéletükben megerősítést kapjanak akár általunk vagy más segítők által. Már régóta voltak úgynevezett vak­táborok, amelyek fokozatosan átke­rültek az egyház szervezésébe. Úgy éreztem, hogy ez nem elég. Szeverényi János országos missziói lelkész és Skorka Katalin mezőberé­­nyi lelkész segített a szervezésben, Fo­­nyódligeten már szervezetként lehet­tünk jelen. Bár tulajdonképpen min­denkit várunk itt, de elsősorban lá­tók állnak meg asztalunknál kíváncsi­an, hogy kik vagyunk, és mik ezek a különleges eszközök.- Én annak örülök - folytatja Tóth Vivien - hogy itt, a Lehetősé­gek piacán kaptunk helyet, mert ép­pen azt mutathatjuk meg, hogy mi hogyan férhetünk hozzá Isten igé­jéhez. Ezért hoztunk el néhány, Braille-írással készült könyvet a Bibliából, látható a „hangos Bibliát” őrző kazettagyűjtemény, és kipró­bálható a Braille-írógép. Számot adhatunk arról, hogyan éljük meg és fogadjuk el korlátáinkat, milyen le­hetőségeink vannak.- A Mezőberényben tartott vak­tábor záró istentiszteletén döb­bentem rá - emlékezik vissza Hack János -, hogy mi, látássérültek alig ismerjük az ifjúsági énekeket, és nem tudunk bekapcsolódni a közös éneklésbe. Nekiálltunk, és megje­lentettük az ifjúsági énekeket Braille-írással. Hasonlóképpen jár­tunk el az Evangélikus énekeskönyv­vel is. Ezek az énekgyűjtemények természetesen csak a szöveget tar­talmazzák, használatukkal már ta­nulhatók az énekek. Szeretnénk minél szélesebb kör­ben megismertetni életünket és tevé­kenységünket, közelebb hozni a látás­sérülteket a látókhoz. Ehhez kihasz­náljuk az olyan alkalmakat, mint a Szélrózsa. Idén a vaktábort is itt tartottuk - mondta az evangélikus vakmisszió vezetője. Beszélgetésünk végén Braille-írás­sal készült igés lapot kaptam: „Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom’.’ (2Sám 22,19) ■ Dr. Sramó András A SZERZŐ FELVÉTELE _______________________________________________________________________________SZEMEREY BENCE FELVÉTELE

Next

/
Thumbnails
Contents