Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-21 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KÖZELKÉP 20x4. december 21-28. 19 Az ünnep a szívben dől el Adventi beszélgetés a MEÖTfőtitkárával „Az úr szava igaz...’’ Interjú Bencze András püspökhelyettessel ► Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész harmadik esztendeje tölti be a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkári posztját. A harminchat hónap tapasztalatáról a szervezet december 4-én megtartott nyilvános közgyűlésének apropóján kérdeztük.- Főtitkár úr milyen célt tűzött maga elé, amikor 2012. január 2-ával megkezdte a MEÖT munkájának irányítását?- Új feladatot nem szabtam magamnak. Elődöm, dr. Béna Zoltán református lelkipásztor munkáját kívántam folytatni. Számtalan jó kezdeményezés indult el az ő főtitkári ciklusa alatt, amelyről úgy gondoltam, nemhogy elhagyni nem szabad, de erősíteni kell, néhány programot pedig - a kialakult keretek közt - újabb tartalommal kell megtölteni. Azt különösen fontosnak tartottam ez alatt a három év alatt, hogy ökumenikus rendezvényeinknek megfelelő látogatottsága legyen. E téren különösen is büszke vagyok az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott reformációi gálaestjeinkre, amelyeket nagy érdeklődés övez, ismét érkezik rá közönség vidéki gyülekezeteinkből is. Örömmel tölt el, hogy egyházi iskoláink is magukénak érzik ezt az ünnepi alkalmat: az esten mindig fellép valamelyik protestáns oktatási intézmény kórusa vagy zenekara.- Ha főtitkár úr nem szorgalmazott is alapvető reformokat, az ökumenikus szervezet életében mégis történt egy alapvető változás...- így igaz. Két évvel ezelőtt megváltozott a jogi státusunk. Az ökumenikus tanács korábbi egyházi státusa megszűnt, és egyesületi státussá alakult át. Érdekes helyzet teremtődött így. Elmondhatjuk ugyanis, hogy - tizenegy tagegyházzal és további huszonkét, egyházakhoz kötődő szervezettel - gyakorlatilag mi vagyunk Magyarország legnagyobb egyesülete, amelynek vezetői 1837 helyi keresztény gyülekezetét képviselnek. Potenciális erőnket különösen akkor éljük át, amikor a januári, úgynevezett egyetemes imahét vagy a március első péntekén tartandó világimanap előkészítő füzeteit juttatjuk el fővárosi és vidéki közösségeinkhez.- Az egyházaknak kiépült, évszázados csatornáik vannak arra, hogy elérjenek embereket. Nem véletlen, hogy a mindenkori kormányzati szervek is keresik az együttműködést a keresztény közösségekkel. Az ökumené területén mennyire érezhető ez az igény?- Augusztusban az állami, politikai és társadalmi élet több vezető személyisége megtisztelte részvételével az államalapítás ünnepét megelőző ökumenikus istentiszteletünket, a közel négyszáz fős gyülekezetben számos magas rangú kormánytisztviselő is jelen volt. December 4-én pedig nemcsak hogy meglátogatott bennünket az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós, hanem előadást is tartott taggyűlésünkön az egyház és az állam kapcsolatáról. Mindezt csak annak igazolására említem, hogy az egyház sem élhet bezárva, nyitnia kell a világ felé, foglalkoznia kell társadalmi problémákkal.- Köztudomású, hogy lelkész úr nem csupán a társadalmi kapcsolatok javulásán munkálkodik, hanem más vallások Magyarországon működő csoportjaival való párbeszédért is erőfeszítéseket tesz...- Főtitkárrá választásom előtt a MEÖT Vallásközi és Dialógusbizottságának lehettem az elnöke. Azóta is szívügyem, hogy megismerjük a világvallások magyarországi képviselőit, tanításukat, s hogy megtaláljuk azokat a közös pontokat, amelyek mentén erősíthetjük egymás szolgálatát az előítéletek legyőzésében, a békesség munkálásában. E bizottság rendszeresen hív meg alkalmaira elismert előadókat. Járt köztünk például Rostoványi Zsolt iszlámszakértő, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, a tavasz folyamán pedig Maróth Miklós egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke. Ő a sokatmondó Iszlám és politikaelmélet, iszlám és demokrácia - a keresztény misszió lehetőségei címmel tartott előadást. A bizottság tagjai szeptemberben egyébként meglátogatták a Magyar Iszlám Közösséget, és tervezik, hogy jövőre egy professzornőt hívnának soraikból, aki bizonyára más aspektusát világítaná meg a muszlimok világának...- Önt egyházi berkekben „arabszakértőként” is számon tartják. Beszéli a nyelvet, hiszen gyermekkorában néhány évet Líbiában töltött, ahol édesanyja orvosként dolgozott. Később járt Marokkóban is, ösztöndíjas volt Tunéziában, Kuvaitban... Az arab világ egy részén most ismét „vallásháború” dúl. Van, ahol keresztényeket végeznek ki, hívő emberek százezrei kényszerültek otthonuk elhagyására, s várják a telet sátrakban, menekülttáborokban. Lesz-e közel-keleti testvéreinknek igazi karácsonyuk?- Lesz, hiszen az ünnep nem a külső körülményektől függ, hanem a szívben dől el. Természetesen nagyon nehéz karácsony ez most az ott élő testvéreinknek, de nincsenek magukra hagyva. A világ közvéleménye ráébredt helyzetükre, és tiltakozik az őket ért támadások miatt. Mi magunk is - a MEÖT tagegyházainak nevében és a római katolikus egyház főpásztorának aláírásával - nyilatkozatban ítéltük el az Irakban, Szíriában végtelen brutalitással elkövetett háborús bűnöket. Az Ökumenikus Segélyszervezet pedig kézzelfogható módon támogatja az Észak- Kurdisztánba menekülteket. Egy dolgot azonban szeretnék pontosítani, s ezt a nyilatkozatunkban is megfogalmaztuk: a szélsőséges „Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet által elkövetett kegyedenség nem csupán a keresztényeket, hanem a nem radikálisan gondolkodó muszlimokat is sújtja. A közelgő karácsonnyal kapcsolatban el kell, hogy mondjam: a közel-keleti emberekben különös büszkeség van. Bár tudomásul veszik, hogy Krisztus mindenkié, az egész világ Szabadítója, mégis, nem kis öntudattal hívják fel a figyelmet arra, hogy Jézus az ő földjükről származik, tehát abban a térségben, amelyet mi Szentföldnek nevezünk, történetesen ők vannak leginkább otthon...-Mi csupán elképzelni tudjuk, hogyan élhetik át karácsony ünnepét azok, akik muszlim közegben töltik mindennapjaikat. Főtitkár úr Líbiában azonban meg is tapasztalhatta, hogy milyen a „téli” ünnep a nyárra emlékeztető melegben.- Hát líbiai karácsonyaink kétségkívül hómentesek voltak. Ám nem Jézus-mentesek! Természetesen nem volt fenyőfánk, hanem egy kisebb pálmafát díszítettünk fel az ünnepre. Még szaloncukrunk is volt azonban, itthonról küldte a nagymamánk. Mivel a csomagot hajó hozta, két-három hónapig is utazott, mire hozzánk érkezett, bizony már meglehetősen megavasodott tartalommal. De mi ezzel nem törődtünk, mert az itthoni karácsonyok varázsát hozta el nekünk. A fa körül mondott imák, a hangzó énekek pedig erősítették bennünk, hogy bárhol járunk, szolgálunk, élünk a világban, Krisztus mindenütt közösségben van velünk. Ahogy a karácsonyi üzenet is szól: Immánuel - velünk az Isten. ■ B. Pintér Márta ► Ordinációja után, kezdő segédlelkészként püspöke Székesfehérvárra küldte ki Bencze Andrást Elődje negyvennégy éven át szolgált a gyülekezetben - idén immár ő is harminc éve pásztorolja a megyeszékhely evangélikusait Szolgálatról, családról, egyházról, hitről, Bibliáról és irodalomról kérdeztük a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökhelyettesét.- Három évtized egy gyülekezetben. Hogyan kezdődött?- Természetes, hogy az iskoláit befejező fiatal tervez, álmodik a jövőről. Aki lelkészi szolgálatra készül, kevésbé kész terveket szőhet, hiszen a „hol” a „kik között” - tehát a hármas szempontrendszer (ki, mit, kinek) két pontja - a püspök illetősége. Amikor Nagy Gyula püspök 1984. augusztus 11-én ordinált, még nem tudtam, hol kezdem szolgálatomat. Az ünnepség utáni fogadáson adta át kiküldő levelét, amely Székesfehérvárra szólt. Úgy fogadtam a püspök kezéből a küldést, mint Jézus Krisztus kezéből. Meg is illetődtem, nem vártam, hogy oda kerülök. Tudtam, hogy megüresedett Székesfehérváron a lelkészi állás, de az a hír járta, hogy valaki mást küldenek oda, s én annak helyére kapok küldetést. Megyeszékhelyre kerülni kezdőként - nem volt szokványos. A megilletődöttséget fokozta, hogy a város és a gyülekezet is teljesen ismeretlen volt számomra. A székesfehérvári gyülekezetnek sem volt könnyű dolga. Elődöm, Nagy Tibor negyvennégy éven keresztül töltötte be hűségesen lelkészi hivatását. Nemzedékeket nevelt, tanított, vigasztalt és bátorított. Mégis nyitottsággal és lelkésznek járó tisztelettel fogadtak a gyülekezetben, bár még csak segédlelkész voltam. Nagy Tibor támogató figyelmét is magam mögött tudhattam.-Milyen szerepet játszott pályaválasztásában a családi háttér?- Családunkban a gyülekezethez tartozás természetes volt. Édesapám kelenföldi lelkész volt, egész családunk benne élt a közösségben. Baráti körünk is vagy a gyülekezethez tartozó fiatalokból került ki, vagy később kapcsolódtak a közösségünkhöz. Máig sem tudom elképzelni, hogyan lehetne gyülekezet nélkül élni. Teológuskoromban fogalmazódott meg bennem hivatásom jelmondata: „Jó Jézus körül közösségben lenni.” Ez azóta is újra és újra megerősít és eligazít hivatásomban. Igaz, a hangsúlyok változnak - régebben a közösség kapott, ma inkább Jézus kap hangsúlyt.^ a jó is a kellemesből az üdvösséges felé fordul.- Manapság - például a világhálón - soka vita Luther körül. Vádolják antiszemitizmussal is. Mi az evangélikus lelkész válasza minderre?- Hadd maradjak egy kicsit még a családnál. Édesapámtól a történelem, az egyháztörténet szeretetét tanultam. Azt ugyanis, hogy az egyháztörténet mindig Jézusról szól. Arról, hogy Jézus hogyan van jelen a gyülekezet életében. Tehát nagy tisztelettel figyeljük azokat, akik hitben előttünk jártak, hiszen bennük és rajtuk Jézus mutatja meg magát. S ezt a képet nem rontja az sem, ha életükben hibát találunk, vagy egyes dolgaikat ma másként ítéljük meg. így van ez Lutherral is. Azt is tanultam, hogy a történelmi eseményeket a maguk korában és helyzetében kell értékelnünk. Arra is kell gondolnunk, hogy nemcsak a korok változtak, hanem bennük mi is változunk, és leszünk erre vagy arra érzékenyebbek, illetve kevésbé érzékenyek. Ezért a felületes szólamoknak nem szabad hitelt adnunk. Alapos tanulmányt olvashatunk Luther és a zsidóság kapcsolatáról Csepregi Zoltán Zsidómisszió, vérvád, hebraisztika című könyvében. Összegzésül megismétlem, amit az elején mondtam: ha ma nem tudjuk is elfogadni Luther ez irányú kijelentéseit, az nem jelenthet kifogást arra nézve, hogy figyeljünk rá akkor, amikor Jézus Krisztusról tesz tanúságot.-A püspökhelyettesi kinevezés milyen kihívást jelentett?-Ittzés János püspöksége idején kaptam először megbízást egyházkerületünktől arra, hogy szükség esetén helyettesítsem őt. Ezt erősítette meg a kerület négy évvel később, amikor már Szemerei János volt a püspökünk. Igyekszem úgy ellátni ezt a feladatomat, hogy közben ne szenvedjen csorbát gyülekezeti szolgálatom. Ezt püspök úr is méltányolja, és ezt figyelembe véve küld ki. Ezenkívül lehetőségem szerint igyekszem részt venni az egyházkerület kibővített elnökségi megbeszélésein, az esperesek tanácskozásain. A kihívás ezáltal nagy: nem annyira időben, mint inkább abban, hogy egyszerre figyeljek oda saját gyülekezetünk életére és egyházkerületünk sorsára. Igyekszem mindkettőt szívemen és így imádságomban viselni.- Milyen az egyház szerepe a mai magyar valóságban? Akár Székesfehérváron, akár az egész hazában?- Az egyház a Krisztusban hívők közössége. Azok az egyház, akik követik Jézust. Ha Jézus evangéliumát tisztán tanítjuk, akkor akik ezzel az evangéliummal élnek, azok azt megjelenítik környezetükben. Az evangélium ereje a családokban, kisebb közösségekben, egyéni életekben jelenik meg, és ez a hatás rajtuk keresztül terjed tovább. S ahogy az első századokban megjelent a keresztyénség a hadsereg vezetésében és a császár palotájában, ugyanúgy jelenik meg az evangélium ma is egy-egy cég vagy település vezetésében. A döntő kérdés tehát az, hogy tisztán tanítjuk-e az evangéliumot, és teljes szívvel követjük-e Mesterünket. A Szentírás bizonyságtételében az is egyértelműen hangzik, hogy a társadalomnak egyetlen esélye a megmaradásra, ha meghallja Jézus hívó szavát.- Tudom, hogy az irodalom fontos szerepet játszik lelkész úr életében. Olvastam írását József Attiláról, Gyóni Gézáról... A hit és az irodalom viszonyáról kérdezem.- Az irodalom és a Szentírás elválaszthatatlan. Gondoljunk arra, hogy a Szentírás legrégebbi szövegei énekek. A keresztyénség első írott anyagai a Pál leveleiből ismert himnuszok. Gondoljunk arra, hogy a bibliafordítás a legtöbb nép számára nyelvének kiforrását jelentette. Azzal együtt a grammatika és az anyanyelvi költészet is megjelent. Gondoljunk arra, hogy számos irodalmi mű ma is bibliai szimbólumokból építkezik. Gondoljunk arra, hogy a hitünket talán gazdagabban fejezzük ki egy-egy énekben, versben, szóképben, mint pontosan fogalmazott tételekben. Aquinói Tamás dogmatikájánál maradandóbbak a himnuszai. Az irodalom azért is fontos a hit számára, mert megóv a bőbeszédűségtől, a szóáradattól. Pál apostol után szabadon: inkább öt szót értelemmel, mint tízezer szót tartalom nélkül. Nemeseik az istentisztelet kötött szövegeiben - imádságaiban, hitvallásában -, hanem az igehirdetésben is törekszünk arra, hogy irodalmi értékű legyen.-Melyik a legmeghatározóbb bibliai ige az Ön számára ?-A keresztelésemkor kapott - és esküvőnkre is választott - igét idézem a 33. zsoltárból: „Az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges’.’Először érzelmi szálak kötöttek ehhez az igéhez, teológushallgató koromban azonban kirajzolódott - és azóta is egyre élesebben vonalakkal mutatkozik meg a Szentlélek által - az ige ereje. Fontos ez számomra akkor, amikor gyenge vagyok, amikor bizonytalanná válik előttem az út: hogy az én bukdácsolásom, sőt hűtlenségem ellenére az Úr szava igaz. Ő megtartja ígéretét, s ha a sátán meg is rostál, Jézus imádkozik értem, hogy el ne fogyatkozzék hitem. S még inkább fontos akkor, amikor erősnek gondolom magam. Helyemen tart akkor is Isten szava. Hiszen csak ő őrzi életemet. S mindaz, ami történik velem, amit ő enged történni, az hűségéből történik. Ez a zsoltárvers helyes önismeretet és valóságos Istenismeretet ad. ■ Bakonyi István
