Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-21 / 51-52. szám
2014- december 21-28. KARÁCSONY ÜNNEPE - TIT 2,11-14 Eljött. Visszavárjuk... Gyakran szembesülünk azzal a Szentírásban, hogy fontos események jelentőségét csak a hozzájuk fűzött magyarázat tárja fel. így volt ez az első karácsonyon is. Karácsony titkát csak azok ismerhették meg, akik az angyalok szavát hallották, a követek tanúságtételére figyeltek. Most pedig Isten igéje nyitogatja előttünk karácsony misztériumát. Karácsony szokásos elnevezései - a szeretet, a család ünnepe és hasonlók - nem hamisak, csak éppen felszínesek. Persze ez érthető, hiszen karácsony igazi, a lényegig hatoló értelmezését csak az adhatta, aki karácsony szerzője, ajándékozója. Ezért kell arra figyelnünk, hogy igéjében Isten mit mond most nekünk karácsonyról. Először is kiderül belőle, hogy a karácsony Isten ügye. Nem lehet igazi karácsonya annak, aki Isten nélkül akarja megünnepelni a szeretet ünnepét. Ezt a csodát, karácsony misztériumát ő gondolta ki, tervezte el és valósította meg. Jézus Krisztus születése, emberré létele minden emberi fantáziát megszégyenítő módon hirdeti Istennek az emberek iránti kegyelmét, jóakaratát. Tudom én, hogy szenteste sokfelé idén is megteltek a templomok, sokan meghatottan éneklik a jól ismert karácsonyi énekeket, hallgatják a „Megjelent!” Hány és hány reklám kezdődik így. Már immúnisak vagyunk erre. A hír- és reklámáradat, amelyben élünk, fásultságot okozott. Pedig érdemes lenne felkapnunk a fejünket, no meg „összekapnunk” magunkat, amikor ez a bejelentés elhangzik. Igaz, kétezer éve hangzik. Volt idő hozzászokni. Hozzá is szokott a megfáradt kereszténység. Nagy kár. De a Szentlélek Úristen munkája nyomán most, 2014 karácsonyán válhat friss hírré az evangélium: megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete. Karácsony nagy kérdése, hogy az emberszerető Isten közelében Isten-szerető emberekké tudunk-e válni. Ezért kérjük, hogy a Szentlélek elevenítse meg az igét, hogy a hír számunkra aktuálisan frissé legyen. Ne csak érdekes hír, hanem életváltoztató, életújító hír. Megjelent! Jelen volt, jelen van az életünkben. Nem szép elmélet csupán. Nem a reménység tárgya, hanem ez a jelen valóság. Isten életet adó, életet megújító, életet kiteljesítve célba juttató jósága és emberszeretete. Nem kell tanakodnunk, bizonytalankodnunk, kutakodnunk, hogy vajon jóindulatú-e a Végső Valóság, „tiszta, szent éj” történetét, és mégis... A templomi ünnepi órák Istennél tett futó vizitté silányulnak karácsony isteni mélységének átélése és megragadása nélkül. Karácsony igazi ajándéka, igazi mélysége az, hogy a bűnös - Teremtője és Ura ellen lázadó - emberhez lépett közel szent Fiában a mindenható Isten. Amikor az inkarnáció, a testté létei csodáját, Isten üdvözítő kegyelmének megjelenését ünnepeljük, akkor arra az eseményre emlékezünk, amellyel ellenségeinek táborában, a vele szembefordult emberiség körében ütötte fel sátorát az élő egy igaz Isten. Karácsony nem egymagában áll, mert lelki értelemben igaz ez a sokszor emlegetett mondat: „A betlehemi jászolbölcsőt és a golgotái keresztet ugyanabból a fából ácsolták.” Aki ebből a kedves ünnepből ezt az - Isten szívében megformált - összefüggést ki akarja hagyni, az éppen a lényeget veszíti el. Az feledhető pásztoridillé vagy éppen talmi csillogásává teszi Istenünk embermentő jóakaratának ünnepét. Hogy ez ne történjék meg ismét, hangzik a komoly intés is. Isten választ vár tőlünk. Azt kívánja, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget, hagyjunk fel végre azzal az önámítással, hogy saját erőnkből rendezhetjük a számvajon emberbarát, emberszerető-e az, aki mindenek alkotója, kézben tartója, aki mindenek fölött áll. A válasz egyértelmű és pozitív: megjelent az Isten jósága és emberszeretete. Sőt mellé kerül az állandó jelző: üdvözítő Istenünk. így, ebben a formában: Istenünk. A miénk! Nem elítélő, nem büntető, nem nekünk hátat fordító, hanem üdvözítő Istenünk. Következménynélküliséghez szokott világunkban olvassuk, halljuk a híreket, azután lapozunk, legfeljebb morgolódva legyintünk. Itt ezt nem tehetjük meg. Mert ez a hír - annak, aki valóban meghallja - szívet-lelket átható, életet meghatározó hír. Olyannyira, hogy felfordítja a világunkat. Pontosabban: talpra állítja. Teljes fordulatot hoz. Többé nem a világ rendje szerint zajlanak dolgaink. A világ úgy működik, hogy az ember sok és alapos munkával elér valamit, felmutat eredményeket, teljesít elvárásokat, és azzal kiharcolja magának mindazt, amit jónak, éltetőnek, élhetőnek tart. Tettei alapján eléri ezt vagy azt a pozíciót. A vallásos ember számára ez a világ azt jelentette, hogy ha elegendő jót tett, akkor remélhette, hogy szóba áll Iánkat Istennel. Hiszen Isten Jézus Krisztusban megjelent kegyelme azt hirdeti, hogy ha ez nem történik, akkor nincs menekülés, nincs megoldás a számunkra. Igen, arra hív bennünket, hogy tagadjuk meg mindazt, ami Istentől elválaszt bennünket. Fordítsunk hátat mindannak, amiről olykor lelkiismeretünk mélyén is érezzük, hogy életünkben nem Isten akarata szerint való, de amihez mégis ragaszkodunk, mert ezek olyan kedves, ártatlan kis bűneink. A karácsonyt Isten szerint ünneplő keresztyén ember nem bocsátkozhat így alkuba. Nem űzhet kettős játékot! A jól értett karácsony a keresztyén ember életében jó gyümölcsöket is terem. Ezért olvassuk igénkben, hogy Isten szeretete mindannyiunkat jó cselekedetekre indít. Hogyan is halljuk az úrvacsora ünneplésekor az elbocsátásban? „Tegyetek bizonyságot szeretetéről. Akik megízleltétek a bűnbocsánat örömét, építsétek a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel.” Mi csak továbbadói lehetünk Isten szeretetének. És ezért bármit is adunk, ott kell lennie mögötte annak az örömteli felismerésnek, hogy amit adunk, az Isten meg nem érdemelt szeretetének a továbbadása. Ahol Isten rendje szerint élnek az emberek, az ajándékok és a jó cselekedetek értékét nem a forintban és fáradságban kimutatható érték jelenti, hanem a szív, amely odaadja és felvele az Isten. Ha pedig szóba áll velem, akkor megbeszélhetjük, hogyan lesz az életem számára elfogadható. Mit kell tennem, hogy Isten elismerjen, és megkapjam tőle a boldog, teljes életet. Harc ez, ahol minden kis előrehaladásért keményen meg kell küzdeni. De megjelent az Isten üdvözítő kegyelme, és nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem... Ez a hanem az evangélium. Az igazi örömhír, a kegyelem értelmezése: „...hanem az ő irgalmából”. Nem mi tesszük rendbe az életünket. Erre képtelenek vagyunk. Úgy indul életünk szerelvénye - világrajöttünk pillanatától -, hogy holtvágányra vagyunk állítva. Nincs távlat, nincs kifutás, mert ott van az ütköző, amely még a robogó szerelvényt is megállítja: a halál. De Isten irgalmas, és ez éppen akkor derül ki, amikor a betlehemi kicsiny gyermekben megszületik, és emberré lesz. Benne jelent meg az Isten irgalma, hogy többé ne cselekedeteink, kilátástalan erőlködésünk, reménytelen teljesítménykényszerünk holtvágányán, hanem a távlatba vezető síneken, az irgalom vágányán haladjon életünk. A távlat pedig az örök élet. Milyen eszközt használ az Úristen arra, hogy irgalmával megmentsen minket? Fontos ezt tudni, hiszen nem mindegy, hol keressük a megoldást. Valami általánosat? Valami kínálja azokat a másiknak. Egy idején mondott jó szó, egy idején adott simogatás is nagy ajándék lehet. Ne becsüld le, kedves olvasó, amit Isten rád bízott: szavaidat, az ő szeretetéből születő cselekedeteidet, a benned szunnyadó karácsonyi örömöt. Amikor másokra át tudod sugározni azt, amit Istentől kaptál, akkor angyallá leszel, aki továbbviszi és továbbadja a karácsonyi örömöt. Előfordul, hogy azért mozdulunk nehezen, mert úgy gondoljuk, hogy amit tenni tudunk, az nagyon kevés. S talán magunk és mások előtt is mentegetőzünk, hogy csak ennyire tellett. Pedig Isten, aki mindent tud és lát, nem mennyiségben mér, hanem a szíveket vizsgálja. És azt mondja: tégy jót tiszta szívvel, örömmel. Nincsen olyan kicsi jótett, amelyet ne lenne érdemes megtenni. Nincsen olyan apró lépés a békesség felé vezető úton, amelyet ne kellene megtenni. És nincsen olyan szó, egy aprócska, kicsi szó, amelyet ne lenne érdemes kimondani. Mert Isten kegyelme minket jó cselekedetekre indít. Karácsony a megajándékozott emberek ajándékozóünnepe is. Aki kapta, adjá tovább; aki elfogadta, adja tovább! Karácsony a reménység ünnepe is. Ezért helyezi szívünkre az apostol: várjuk Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését. Ma mondhatjuk így is: várjuk a mennyei, az örök karácsonyt. Reménységben előre nészemélyre szabottat? Igen, mindkettőt. Isten személyre szabott eszköze a keresztség. Az, amelyet sokan csak valamiféle keresztény névadónak tekintenek, amelyről oly könnyen megfeledkeznek, amelynek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Pedig ezen áll vagy bukik az életünk. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül. S ha az életemben bármikor - öntudatlan gyermekként vagy tudatosan döntő felnőttként - megtörtént, akkor már megvan az egyik lépés. Nem az én lépésem Isten felé, hanem az ő lépése felém. Meg vagyok keresztelve. Életem, örök életem döntő eseménye ez! A fordulópont, amelyhez mindig vissza tudok térni. A legnagyobb örömben elmondhatom: azért hosszú távú a boldogságom, mert meg vagyok keresztelve. A legnagyobb bajban is mondhatom: nincs semmi, ami elszakíthatna Isten Krisztusban megismert, a keresztségben megkapott szeretetétől. A személyesen, névre szólóan meghirdetett isteni szeretet elkísér földi életünk végéig. Lehet, hogy mi meggondoljuk magunkat, távolodunk Urunktól, de ő soha nem bánja meg, hogy gyermekévé fogadott. Örök szeretettel szerettelek téged... Ezért a szeretet ünnepe karácsony. Az ő szeretetéé. S a keresztség ajándéka mellé ott a másik jele Isten irgalmának, üdvöAZ ÜNNEP IGÉI zünk, és akik Jézust szeretik, sóvárogva várják, hogy visszajövetelének ígérete is beteljesedjék. Hiszen úgy vagyunk mi itt, a földön, mint ahogy egy család tagjai a gyertyagyújtás előtti percekben. A gyermekek még a zárt ajtó előtt, de bentről hallják a szelíd neszezést. Hallani a papírok zizzenését, a gyertyákat gyújtó szülők suttogását. Még nem lehet bemenni, de már készen van minden. S a mennyei Atya csak arra vár, hogy végre kinyithassa az ajtót, és azt mondhassa: Isten hozott benneteket. Ezért hangzott fel az az első karácsonyi himnusz, ezért állt a kereszt, ezért pattant a síron a zár, ezért zendült a Szentlélek szele - s ezért ünnepiünk karácsonyt. Hogy sokan, nagyon sokan megérkezhessenek a mennyei karácsonyba. ■ Ittzés János Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy egyszülött szent Fiadat értünk, bűnösökért emberré tetted, és benne kinyilatkoztattad üdvözítő kegyelmedet. Add, hogy őt igazán szeressük, engedelmes gyermekeid legyünk őáltala, és így készüljünk a második adventre, az ő dicsőséges eljövetelére. Ámen. zítő jóságának és emberszeretetének: a Szentlélek ajándéka. Adja mindenkinek, aki kéri. A Szentlélek munkája, hogy személyessé teszi Jézus születésének, emberré léteiének, halálának és feltámadásának csodáját. Azt, hogy mindez értem, értünk történt. Az ünnep második napja mindig megfogalmazza a keresztény ember és a gyülekezet küldetését. Karácsonykor is így van. Ezért biztat az apostol: ezt az igazságot ne tartsd meg magadnak, hanem tanúskodj róla. Az ünnepek után indulj a hétköznapokba, és hirdesd: megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete. Mi más lenne a módja annak, hogy ez az életváltoztató jó hír eljusson, mint az, hogy mi, akik a keresztségben és a Szentlélek ajándékában részesültünk, tanúskodunk róla. ■ Dr. Hafenscher Károly Imádkozzunk! Urunk, add, hogy ne a karácsonyi kellékeket, hanem a lényeget vigyük magunkkal az ünnepből! Hadd adjuk tovább, hogy megjelent a te jóságod és emberszereteted. Ne engedj megtorpannunk. Ne engedd, hogy elfeledjük az ünnepi pillanatokban kapott igazi ajándékokat: szereteted apró és életre szóló jeleit. Angyalaid küldetését átvéve, hadd legyünk jóságod hírnökei azok közt, akiket ránk bíztál. Ámen. KARÁCSONY 2. NAPJA - TIT 3,4-8 Szalagcímbe való hír ISTVÁN VÉRTANÚ ÜNNEPE - APCSEL 6,8-15> 7,54B-60 Mennyei születésnap Karácsonykor az emberré lett Isten, a testté lett Ige földi születésnapját ünnepeljük. Azt az éjszakát, amelyen megnyílt a menny, mert Isten megkönyörült a bűnbe süllyedt világon, és úgy döntött, hogy utat nyit az ember felé. Ekkor azonban a menny és a föld közötti közlekedés csak az egyik irányban vált lehetővé: Isten világából az ember világa felé. Karácsony második ünnepének igéjében István diakónus, első vértanú a vallás szakértőivel mint bíráival szembenézve így kiált fel: „íme, látom az eget megnyílva és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll" (Ap- Csel 7,56) Ez az a mondat, amely István sorsát végleg megpecsételi. Vallatói ezt hallva rohannak rá egy akarattal, hogy a városon kívülre hurcolják, és ott megkövezzék. Az emberré lett Isten, Krisztus halála a karácsonykor elkészült úton a másik irányban is megnyitotta a közlekedést. Krisztus meghalt ugyan a kereszten, de halála a föltámadás forrása lett. Olyan föltámadásé, amely nem a földi élet folytatására szerez jogot, hanem Isten mennyei világában a soha el nem múló élet részesévé tesz. István ennek az életnek valóságáról kellett, hogy vérével tanúskodjék. Arról kellett tanúskodnia, hogy amit Isten karácsonykor elkezdett, azt Jézus halálával valóban beteljesítette. Az ő halálában megnyílt a menny a bűn és a halál foglyai számára. Szabad útjuk van az Atyához mindazoknak, akik hallgatnak az ő pásztori hangjára, és juhaiként követik őt. Istvánnak - mielőtt bírái rárohantak, hogy megkövezzék - megadatott, hogy már ebben a testben lássa annak az útnak a végét, amelyen Krisztust követve járt. Azért adatott meg neki, hogy utolsó szavaival a későbbi, a mindenkori Krisztus-követőket bátorítsa és vigasztalja: valóban elvégeztetett, valóban beteljesedett az ígéret, hogy akik itt, a földön halálukig Krisztust követik, azoktól Isten karácsonyi ajándékát, az emberré lett Isten, az Úr Jézus szavaiban, életében és halálában nekik kínált örök életet haláluk óráján sem veheti el tőlük senki. Hanem - miként István - a földi életet elhagyva ők is látni fogják a megnyílt eget, és földi haláluk napja egyben mennyei születésnapjuk is lesz. ■ Vég helyi Antal Imádkozzunk!Mennyei Atyánk! Azért küldted Fiadat, hogy megváltson minket. Hálát adunk István vértanúért és mindazokért, akik hitükért az erőszakos halált is elszenvedték. Segíts bennünket, hogy mindenkor Krisztusra nézzünk, és a kereszt által az ő dicsőségének látására is eljussunk, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkönörökké. Ámen. (Az ünnep kollektája a Liturgikus könyvben.)
