Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-14 / 50. szám
2 ◄» 2014- december 14. FORRÁS Evangélikus Élet ADVENT 3. VASÁRNAPJA - MT 11,2-10 „Több vagy te, mint ők kívánták” Oratio oecumenica Mennyei Atyánk, amikor az adventi csendbe nyugtalanító hangok szűrődnek be, amikor az életünkben sok minden arra csábít, hogy tőled elforduljunk, és minél messzebb kerüljünk, mi mégis hozzád fordulunk könyörgésünkkel. Egyszülött Fiad érkezését várjuk, hogy fénnyel és reménységgel töltse be a teremtett világot. Kérünk téged, engedd felismernünk és meglátnunk, hogy a te alkotásaid itt vannak körülöttünk, hiába próbáljuk sokféle módon elleplezni azokat. Ott van a teremtett világ megannyi kincse az aszfaltozott utak mellett, a betonból emelt épületek mögött, a városok lüktető és nyugtalanító fényein és a zajokon túl. A te kezed munkájában gyönyörködhetünk, amikor éjszaka a felettünk elterülő csillagos égboltra nézünk, vagy egy újszülött csendes álmában gyönyörködünk. Egyszülött Fiad példát mutatott nekünk emberségből és alázatból. Vakok láttak, bénák jártak, leprások tisztultak meg, süketek hallottak, halottak támadtak fel; szegényeknek hirdette az örömhírt. Mi pedig felelőtlen cselekedeteinkkel még a legkisebbeket is megbotránkoztatjuk. Adj nekünk látó szemet, gyors lábat, tiszta lelket, halló fület, élő lelkiismeretet és bölcsességgel gazdag szívet, hogy mindig észrevegyük azt, amikor mások segítségre szorulnak. Egyszülött Fiad közösséget épített az útjukat egyedül és magányosan járó tanítványokból. Szentlelked által ma is összehívod, az úrvacsorával táplálod és igéd által építed gyülekezeteinket. Minden, amit megélhetünk hétről hétre, évről évre, az csak a te kegyelmednek köszönhető. Add meg nekünk, hogy ezeknél ne legyen fontosabb a számunkra. Egyszülött Fiad érkezésére, az ő születésének ünnepére készülünk. Add meg nekünk, hogy mindig legyen időnk és türelmünk a legkisebbekre: a gyermekekre, az idősekre, a magányosokra, a betegekre, a gyász fájdalmát hordozókra és azokra, akik az élet peremvidékeire kényszerültek. Mennyei Atyánk! Várakozva tesszük fel mi is a kérdést: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Add meg nekünk, hogy ezen az ünnepen is találkozhassunk veled, bármilyen formában érkezel is hozzánk. SEMPER REFORMANDA „Jól jegyezzük meg, és hirdessük mindenfelé, hogy Krisztus olyanok nyomorúságán akar segíteni, akiken a világ minden hatalma se tudna. Mert ugyan hol van az a híres doktor, aki a vakot látóvá, a poklost tisztává tudta volna gyógyítani? Aminthogy prédikátor sem akadt még, aki a szegényeknek evangéliomot tudott volna hirdetni, vagyis aki a megkeseredett, szorongó lelket önmagával tudta volna megvigasztalni, s a szomorú szív fuldokló fájdalmát örömre tudta volna váltani.” N Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Az adventi időszak egymást követő vasárnapjai egyenként is, de összességükben is figyelemre méltó kontrasztot rajzolnak elénk. Az első adventi vasárnapon a szent városba szamárháton érkező Messiás királyra figyeltünk. Akkor a hozsannázó (Isten szabadító beavatkozásáért könyörgő) tömeg - a királyhoz legkevésbé méltó „díszletek” ellenére - Jézust úgy üdvözölte, mint a várva várt Szabadítót. Az adventi koszorú második gyertyája mellett - a teremtett világ végidejétől való rettegés kontrasztjaként - az eljövendő új teremtésre várás örömének és reménységének fényével telt meg a szívünk. A harmadik adventi vasárnapon azonban az az ellentét rajzolódik ki előttünk, amellyel minden keresztény ember előbb vagy utóbb szembesül. Ez pedig az, hogy az evangéliumban, a keresztség és az úrvacsora szentségében közénk érkező Jézus egészen más, mint akinek mi képzeljük. Többnyire másként cselekszik, mint ahogyan mi várjuk tőle. Azt sem könnyű elfogadnunk, hogy az ő órája nem a mi sürgető türelmetlenségünk rugójára jár. Nem meglepő tehát, de nem is szégyellni való, hogy néha még a szívből benne bízókban is kérdések és kétségek ágaskodnak. Jézus ugyanis még az övéi reménységének kereteibe sem fér bele. Nem véletlen, hogy ezt helyezi szívünkre az egyház tanúságtétele már az egyházi esztendő elején, az adventi időszak vasárnapjain és karácsony ünnepén is. A Jöjj be, ó, mért állasz ott kint (EÉ 139) bibliai alapja íMóz 24,31: „[Lábán így szólt Ábrahám szolgájához:] Jöjj be, áldott embere az Úrnak, mit állsz idekint?” Ezt az eredetileg más összefüggésben elhangzott kérdést vonatkoztatja a költő a mindenkori emberre és a közeledő Jézusra. A Warum willst du draußen stehen, Gerhardt 1653-ban született költeménye eredetileg tizenkét versszakos. Az Evangelisches Kirchengesangbuchban (EKG) - érdekes módon - az úrvacsorái énekek között található hat versszakkal (439. szám; 1., 5-7., 11-12. strófa); a most használatos Evangelisches Gesangbuchba (EG) nem került be. A német énekeskönyvek leggyakrabban Johann Schop Werde munter, mein Gemütéjének (jertek, boldog énekszóval, EÉ 112) vagy Loys Bourgeois 42. genfi zsoltárának dallamát (Mint a szép hűvös patakra, EÉ 76; más szöveggel Freu dich sehr, 0 meine Seele, EG 524) rendelik a vershez. Mi az utóbbi dallamra énekeljük: szerencsés találkozás, mert a két ének karaktere hasonló. A Dunántúli énekeskönyvben (1911 és 1955) Payr Sándor fordítása jelent meg nyolc versszakkal (114. szám; 1- 2., 4-7., 11-12. strófa), mostani énekeskönyvünk verziója ennek átdolgozása (1-2., 6-7. strófa). Az első hat versszakot Jézushoz szóló könyörgések keretezik. „Jöjj be, Az adventi időszakban éppen a karácsony ünnepére készülődés látványos kellékei rejtik el legmélyebben a látható felszín mögött a lényeget. Azt, ami nem látható csak a hit szemével. Luther szavával: a pólyában már észre sem vesszük a kisdedet. Előfordul, hogy a saját életünkben és emberi közösségeinkben bekövetkező események rejtik el előlünk Isten igazi arcát. Például hiányoljuk a körülöttünk rendet tevő, a mi igazságérzetünk mértéke szerint jutalmazó vagy büntető isteni igazságot. Várjuk a minden szükségből kimentő, minden betegségből gyógyító mennyei szabadítást. Ezek a várakozásaink azonban ritkán teljesülnek. Bizonyára ez az egyik oka annak, hogy a Krisztusba vetett reménység helyett könnyen lépre csaló hiedelmek sodornak el sokakat, néha még szeretteinket is. A gyülekezetek lélekszáma gyorsan fogy, lelki tartásunk és kitartásunk pedig egyre erőtlenebb. Ennyire teheteüen lenne a „minden hatalom mennyen és földön”, amely Jézusnak adatott az Atyától? Keresztelő János kérdésével összhangban fogalmazódik meg bennünk is: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” ó, mért állasz ott kint, / Isten egyszülött Fia? / Várva várlak, nyitva házam, / Nyitva szívem ajtaja. / Jézusom, te hű barát, / Nézd szívemnek nagy baját: / Fájó, kínos seb van rajta, / De kezed meggyógyíthatja. //A vigasztalás forrása / Csak te vagy, én Jézusom, / Békét szomjazó lelkünket / Te vezérled jó úton. / Ó, világolj, szép Napom! / Hogyha bánat terhe nyom, / Fordítsd felém szent orcádat, / Fény, öröm csak tőled árad." (1., 6. versszak) A második hat strófa az éneklő én vigasztalása saját maga számára. „Örvendj, lelkem, nézd, az Úr jő! / íme, hogy meghallgatott! / Nézd, feléd tart, menj elébe! / Ó, becsüld meg e napot! / Jer, fogadd be hittel őt, / Ő lesz üdvöd, éltetőd; / Mondd el néki titkos búdat, / Bízzál benne, ő megnyugtat.” (7. versszak) A Jertek, hívek, Jézus elé (EÉ 138) énekeskönyvünk adventi fejezetébe van sorolva, Gerhardt költeményeinek összkiadásában és a német énekeskönyvekben viszont a kará-Keresztelő János abban különbözött az ószövetségi prófétáktól, hogy nemcsak jövendölhetett az Isten által megígért Messiásról, hanem láthatta, és népének be is mutathatta őt. Az ószövetségi próféciák beteljesítőjeként hirdette meg Jézusban a megígért Messiást, de igeértésében az ítélettartás radikalizálása már olyan többlet, amely nem teljesedett be Jézus küldetésében. Keresztelő János nem csalódott, és nem is bizonytalanodott el Jézus isteni küldetését illetően. Ugyanakkor nem értette, hogy Jézus miért nem használja az emésztő tűz és a szórólapát ítéletes eszközeit, amelyekről éppen ő - mint a Messiás útegyengetője - prófétáit. Figyeljünk arra, hogy János nem a környezetéhez fordult kérdésével, hanem magát Jézust kérdezte meg! Mivel ekkor már börtönben volt, ezt követein keresztül tehette meg. Ez a tény nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az igazi hit a kételyeket is Jézus elé viszi, őt kérdezi. Jézus válasza kiigazítás is egyben: Isten megtartó kegyelme és nem pusztító ítélettartása következett be akkor, amikor a „názáreti Mester” tacsonyi énekek között szerepel (ugyanígy a Dunántúli énekeskönyv 728. számaként). A Kommt und laßt uns Christum ehren 1666-ban keletkezett, eredetileg nyolc versszakos; a német énekeskönyv ebből hét strófát közöl (EG 39; 1-5., 7-8. versszak), a magyar pedig ötöt (1- 5. versszak, Túrmezei Erzsébet fordítása). Kiindulása egy vers a legismertebb evangéliumból: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr’.’ (Lk 2,15) A költemény hármas tagolású: a kezdő és a záró két strófa keretbe foglalja a többi négy versszak mondanivalóját. Az első strófa legfontosabb üzenete (ami a magyar fordításból nem igazán derül ki), hogy Krisztus dicsőítése szívvel és értelemmel egyaránt történjen (Herz und Sinnen). A második versszak az életet megsemmisíteni akaró erők - bűn, pokol, halál, sátán - vereségét hirdeti (kapcsolódva Luther Kiskátéjának második fejezetéhez, hitágazatához). A középső strófákban Gerhardt - óegyházi és lutheri krisztológiával a háttérben - azt hangsúlyozza, hogy az Isten mindenekfölött szereti az embert. Fontosak a mozgást és kapcsolatot jelentő igék: adta, kivált, fölemel, elhagyta, földre szállt. Jákob fénylő csillaga az isteni Gyermek szinonimája: „Csillag jön fel (EÉ 400,2) nítani kezdett, és csodákkal igazolta tanítása helyességét, küldetése valóságát. Jézus szintén messiási próféciákra utalt válaszában. Olyanokra, amelyeket valamiképpen elfedtek az ítéletes próféciák, és amelyek éppen ezért torzítottan kerültek bele a Messiást váró reménységbe. János arra a Jézusra mutatott, aki azért jött, hogy a világ üdvösségét kivívja. Az ószövetségi próféták sorában utolsóként, a Keresztelő János által is meghirdetett ítélet nem az Istentől elfordult népet sújtotta, mert az ítéletet Jézus vette magára. Keresztelő János várakozásában is, és a mi Istennel kapcsolatos várakozásainkban is lehetnek, sőt vannak is tévedések. Előfordul, hogy mi is azt várjuk Jézustól, amit meg sem ígért. Érdemes megtanulnunk Jánostól azt, hogy értetlenkedő kérdéseinket vagy az el sem hangzott és éppen ezért be nem teljesült isteni ígéretek miatt való csalódásunkat Jézusnak mondjuk el. Minden ellenkező látszat ellenére Jézus az Eljövendő, aki megerősíti mindazokat a hitben, akik hozzá fordulnak, és rá hallgatnak. Nem kell „mást” várnunk - elég ő nekünk. ■ Kovács László Imádkozzunk!Áldunk téged, Krisztus, hogy nem kell mást várnunk, hiszen valóban te vagy a mi Megváltónk. Add, hogy amikor nem értjük vagy nehezen fogadjuk el a te utaidat, a hit bátorságávalforduljunk hozzád kérdéseinkkel és kétségeinkkel, hogy benned és általad nyerhessen nyugtalan lelkünk békességet. Ámen. Jákobból, királyi pálca támad Izráelből.” (4MÓZ 24,17) így kap értelmet ez a sor (5,2): „Sátánt, átkot, bűnt leverő”, illetve az eredetiben az ősi kígyó fejét széttaposó Krisztus. A drámai harc eredménye az ember megszabadulása. Erre válasz az utolsó két (a magyar énekeskönyvekből hiányzó) versszak eksztatikus ujjongása, Jézus bensőséges, becézett, közvetlen megszólítása (Jesulein, Kindlein). Az utolsó strófa - mint Gerhardtnál oly gyakran - mennyei távlatot ad: az örök életet zenei dicsőítésként ábrázolja. Az éneklő karácsonyi öröm már egy rész a mennyei örömből. A lutheri ortodoxia és a korai pietizmus általánosan elfogadott nézete szerint a zene eszkatologikus hatású, és elűzi a démonokat. Az ének a Quem pastores laudavere (Kit sok boldog pásztor dicsért, EÉ 152) mintájára és versformájára (a8, a8, a8, X7) készült. A kanció összetettebb dallamának első felét önálló versszakká alakítja: a hármas lüktetésű, táncos, könnyen énekelhető, gyermeki örömöt sugárzó dallam nagyszerűen hordozza mindkét, karácsonyi örömöt megfogalmazó szöveget. „Jertek, hívek, Jézus elé, / Beüehem kis jászla felé, / Jertek, Jézus drága nevét / Áldja vígan szívünk, szánk. // Szégyent vall a bűn mérge már, / Bárhogy támad sátán, halál, / Szívünk benne békét talál. / Ó, mi gondunk volna még!” (EÉ 138,1-2) „Vigadj, lelkünk, Máriával! / Zengjünk mind a menny karával, / Hála édes dallamával / Jézusunknak glóriát! // Ő az élet és üdvösség. / Ünnepeljük földre jöttét. / Krisztust, Isten Egyszülöttét, / Áldja szívünk boldogan!” (EÉ 152,3-4) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa Várakozás és öröm Paul Gerhardt énekeiben ► Rovatunk korábbi sorozataiban többször foglalkoztunk Paul Gerhardt munkásságával, és - mivel beletartoztak a graduálének- vagy a hetiének-sorozatba - részletes elemzés jelent meg a Mintfogadjalak téged (EÉ 141, GyLK 805), az Ó, Krisztus-fő, sok sebbel (EÉ 200), a Szentlélek, öröm Lelke (EÉ 238), a Dicsérjük Istent! (EÉ 52) és a Szentlélek égi lángja (EÉ 466) énekekről. Most alkalmat teremtünk arra, hogy Gerhardt adventi és karácsonyi énekeire újra rácsodálkozhassunk. A VASÁRNAP IGÉJE CANTATE
