Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-07 / 49. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. december 7. » 11 SEMPER REFORMANDA „Ha majd az Isten harsonája végső riadóra zendül, akkor a nap, a hold és minden teremtmény kiáltozni kezd: Sújts le, Úr Isten, sújts le csak! Ihol az istentelenek, akik nem ismertek, és a hamis keresztyének, kik a Krisztus evangéliomának nem engedelmeskedtek, hanem egyetemben káromolták nevedet, üldözték s megölték szentjeidet: sújts le rájuk! Legfőbb ideje, hogy véget vess ennek az állapotnak. Irtóztató és hallatlan égiháború lesz akkor, melyhez hasonló világkezdet óta sohasem volt még, s valamennyi teremtmény fölkészül, hogy ím, itt a vég. A mennydörgés, ahogy ma halljuk, csak ízelítő előhírnöke amaz utolsó dördülésnek. Az valóban Isten harsonája lesz majd, amely végez a mindenséggel. A teremtettség pedig ráfelel: igen és ámen. Harc lesz az, igazi ütközet, melyet Krisztus vezet a pokol minden ördöge és a föld istentelenéi ellen. E csatában minden ellenségét mennydörgő villámmal zúzza szét. Akkor teljesedik be az ige: »Hatalmat ada a Fiúnak ítéletre is, mivelhogy embernek fia. Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát. És kijőnek, akik a jót cselekedték, az élet feltámadására, akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozatfeltámadására.« (Jn 5,27-29)” N Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó Józseffordítása) ADVENT 2. VASÁRNAPJÁRA Nem rögeszme „Az Úrnak kegyelmességét hadd énekeljem örökké’.’ (Zsolt 89,2; Károli-fordítás) Ez a zsoltárvers nemcsak az egyházzenére vonatkozik. Az egyházban mindennek az Úr kegyelmét kell hirdetnie. „Kegyelmes Úr a mi Istenünk” - erre a boldogító meggyőződésre nem az emberi lélek mélységében kutatva jutunk el. Önmagunkban szorongató félelmek ijesztő képét látjuk. Bensőnkben elhibázott dolgaink miatt vádoló lelkiismeretünk ítéletét halljuk, és a jövő bizonytalanságának kínját érezzük. „Kegyelmes Úr a mi Istenünk” - ezt a felismerést nem a történelem eseményei támasztják alá. Ott az emberi bűn tragikus harcával kerülünk szembe, ahogy a hatalom démoni megszállottjaként pusztítja az ember az embert. „Kegyelmes Úr a mi Istenünk.” Ne tagadjuk le életünk megoldatlan kérdéseit, és ne fessük át a fájdalmas valóságot, hogy hihetővé tegyük ezt a vallomást. Ennek a vallomásnak nincs támpontja sem bennünk, sem körülöttünk. Mégsem rögeszme. Nem illúzió, mert Jézus Krisztus áll mögötte, aki életét áldozta azért, hogy mi ebben a békességet, reménységét és erőt adó bizonyosságban élhessünk. Zengje hát az ének, hirdesse szavunk és életünk: „Kegyelmes Úr a mi Istenünk!” Mily nagy az Úr kegyelmessége, Van-e ember, kit meg nem hat? Van-e szív, mely mindent feledve, Az Istennek hálát nem ad? Ó, jer, őt áldja minden lélek, Ki minket mindig szeretett! Én őt imádom, míg csak élek, Néki mondok dicséretet. (EÉ 58,1) ■ Madocsai Miklós Ordass Lajos adventi gondolatai „Isten országának polgárait csöndes lelki meggyőzés útján toborzod” „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: ímé itt, vagy: ímé amott van. Mert az Isten országa tibennetek van!’ (Lk 17,20-21) Uram! A földi országokban szokásos hatalomátvétel mintájára képzelték el a farizeusok Isten hatalmának érkezését. Innen ered türelmetlen kérdésük, s ezért volt bennük nagy csalódás válaszod hallatán. Lesz idő, amikor majd úgy jelenik meg Isten országa, mint égen a villámlás. De az az idő - tanításod szerint - csak később lesz. Addig Isten országának polgárait csöndes lelki meggyőzés útján toborzod. Nem ígérsz a tieidnek uralkodó polcot. Szolgálatukat kéred. Nem dicsőségben való sütkérezésre hívod őket, hanem szenvedés elhordozására. Tudtad: aki az édes kereszt súlya alatt szereti meg Isten uralmát, azt nem tántorítja el az a dicsőség sem, amelyet végül is megadsz mindazoknak, akik mindvégig állhatatosak. Uram! Kortársaimmal együtt én is sok hatalomátvételt láttam. Az uralom gyönyöréért egymás életét sem kímélték az emberek. De ha a hatalom megingott, sietve igyekeztek magukat a következő rendszer uralmának felkínálni. Az ilyen gondolkozástól óvj meg engem. Hadd legyek a te országodnak meggyőződött, csöndes lelkű tagja, aki egészen odaadom magamat a te szolgálatodra. „Az Úrnak Lelke van rajtam, mivelhogy fölkent engem, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét’.’ (Lk 4,18a.19) Uram! Ünnepi pillanat volt az a názáreti templomban, amikor meghirdetted Isten országának evangéliumát. A mindenkinek szóló egyetemes kegyelmet. Próféciák teljesedését. Igehirdetésed nyomán öröm támadt. De ez csak hangulatnak bizonyult, mely hamar szertefoszlott. A templomfa-Szeretnélek hűséggel követni lakon kívül már nem kellettél a tieidnek. Bár a szabadulás lehetőségét hoztad nekik, megmaradtak szegénységükben, a régi bűnök terhe alatt, bilincsek között, vakon, örömtelenül. Uram! Sok egyházi évet engedtél végigélnem. Hálával emlékezem istentiszteleti órákra, amelyeken szavad édes ünnepélyességgel hullott a lelkembe. Amikor ámulattal felejtkeztem rajtad, és tudtam: erre, erre van szükségem! S ma mégis a régi szívemmel, csüggedéseimmel vagyok itt előtted. Ne így legyen! Könyörögve kérlek téged, aki ma fáradhatatlanul újrakezded munkádat a lelkemen: ne így legyen! Szeretnélek ünnepi órán odaadással hallgatni és az élet kemény hétköznapjaiban hűséggel követni. Megjelent Ordass Lajos Útravaló az év minden napjára című kötetében A hónap igéje Örülnifoga puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság és kivirágzik rajta a nárcisz. (Ézs 35,1) A decemberi öröm most a „jó hírre” „örömhírre” utal. Az angyal ezt mondja: „Neféljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz, mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus’.’(Lk 2,10-11; újonnan revideált Károli-ford.) A legnagyobb öröm, minden másnál nagyobb boldogság: van Megváltónk, Szabadítónk. Én magam is ifjúkoromnak egy karácsonyán indultam el az Úr útján, amikor egy háznál szenteste fölolvasták ezt az igét. Szomjú föld, pusztaság volt a lelkem, üres volt a karácsonyom. Azért imádkoztam néhány napja, hogy igazi karácsonyom legyen. És megszólított Istenem, az ige személyesen hozzám szólt: neked szól az üzenet, ma, karácsonykor hozzád is eljöttem, és mostantól neked is Megtartód akarok lenni. Én pedig erre igent mondtam, amit azóta sem bántam meg. A legnagyobb örömöt hogy lehetne megbánni?! Igénkben az öröm és a vigadás szerepel. Az utóbbi-szó szinte lefordíthatatlan az eredeti szövegben. Tartósan örömteli életet, békességes boldogságot, megelégedettséget jelent. Nem egyvalami tetszik meg, és annak örülünk csupán, hanem jó az Istennel közösségben lenni. „Ha Isten békéje lakja szívemet, / Úgy dúlhat vihar ellenem. / Nagy hittel szívem zengi ez éneket: / Az Úrban, az Úrban jó nekem. / Ha Sátán áll ellenem, s hálókat vet, / E szó ragyog rám fényesen: / Már Jézus értem mindent elvégezett, / Megtisztít vérével teljesen... / az Úrban, az Úrban jó nekem.” ( Evangéliumi karénekek, Magyarországi Baptista Egyház kiadása, 1992, 61,1-2) Ez a karácsonyi öröm, nem a csillogás, nem a munkaszünet, nem az ajándék. Az, hogy kivirágzik a pusztaságban a nárcisz. Először Krisztus eljövetelével és bűnbocsánatával a szomjú földet „megitatja” mint élő vízzel, aztán be is tölti örök ajándékaival, hogy ne csupán megadja nekünk azt, ami szükséges, hanem állandóvá tegye ajándékát; így öröm is lesz vele élni. A Messiásról így jövendöl Ézsaiás: „Egy vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről... Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és hatalom lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke!’ (Ézs^ 11,1-2) A vesszőszál szava az eredeti szövegben neceret. Azonnal eszünkbe jut, hogy a próféciák szerint a mi Megváltónkat „názáretinek” „neceretinek” fogják nevezni. És ez a szó nem csupán a lakóhelyére utal, de arra is, hogy ő kedves virágszál lesz népe életében. A tizenkét éves Jézusról ezt olvassuk: „...gyarapodott bölcsességben, testének állapotában és az Isten és az emberek előtt való kedvességben’.’ (Lk 2,52) Szolgálata kezdetén, megkeresztelésekor az Atya hangja így szólt a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm...” Nekünk pedig ez a nagy adventi, karácsonyi és mindenkorra szóló üzenet: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit’.’ (Zsolt 37,4) ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!’ (Lk 21,28) Advent 2. hetében az Útmutató reggeli s heti igéi az eljövendő világítéletre emlékeztetnek. Mi még két advent között élünk: ítélet előtt, kegyelem alatt. De „az Emberfia eljön az ő Atyjának dicsőségében, és megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint” (Mt 16,27; LK) És addig ti is: „Hirdessétek a népeknek, és mondjátok: íme, az Isten, a mi Üdvözítőnk eljő!” (GyLK 709) „És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel!’ Jézus kijelentette: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el’.’ (Lk 21,27.33) Jakab türelmes várakozásra int: „Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van’.’ (Jak 5,8) Mindvégig legyenek kitartóan állhatatosak az embertársaik iránt szeretetet tanúsító christianusok: „. ..amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket’.’ (Zsid 6,11-12) A felmagasztalt Krisztus leveleiben megtérésre hívja gyülekezetének tagjait: „Térj meg tehát” a hamis tanításokból! „Aki győz, annak adok... új nevet..!’ (Jel 2,16.17) És akiben az első szeretet meghidegült, annak üzeni: „térj meg és tedd az előbbi cselekedeteidet”. „Aki győz, annak enni adok az életfájáról..!’ (Jel 2,5.7) Mi csak Jézussal győzhetünk, mert legyőzte a bűn, a halál, a sátán hatalmát a kereszten. E földön „hitben járunk, nem látásban. (...) Ezért arra törekszünk, hogy... kedvesek legyünk neki. Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel..!’ (2Kor 5,7.9-10) Pállal vallja a reformáció népe Jézus második eljövetelét várva: „...kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék!’ (Ef 2,8-9) Túróczy Zoltán egy írása címében is megvallja: számára Isten „csak kegyelem”. A nagytanács előtt Jézus nem tagadja: ő Krisztus, az Isten Fia! „De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a mindenható Isten jobbján’.’ (Lk 22,69) Pál a feltámadás rendjéről tanít az Úr igéjével, hogy ne legyünk tudatlanok az elhunytak felől. „Mert amint felhangzik... az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni..,, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunkfelhőkön az Úrfogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk’.’ (iThessz 4,16-17) Luther így bátorít: „A keresztyén ember számára nincs kedvesebb gondolat, mint hogy Istenben éljen. Tudja, hogy Ura jön; megváltást hoz. A hatalmas Bíró, aki minden halottat feltámaszt, testvérünk s pártfogónk lesz.” Akik már eljutottak az üdvbizonyosságra, s tudják: hol és kivel töltik az örökkévalóságot (lásd íjn 5,11-13), kérhetik: „Áldott Jézus, segíts minket erre, / Jöjj, és vígy át az örök életre, / Ahol örömben / Üdvözültekkel élünk a mennyben!” (EÉ 509,4) S vallják: „Az én Uram... magáévá tett, hogy egészen az övé legyek, az ő országában éljek... örök boldogságban!” (Kiskáté.) ■ Garai András
