Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-30 / 48. szám
2 -m 2014. november 30. FORRÁS Evangélikus Élet ADVENT 1. VASÁRNAPJA - MT 21,1-9 „Áldott, aki jön az Úr nevében!” Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Hálás szívvel kulcsoljuk össze ma kezünket, advent első vasárnapján. Nem tudjuk eléggé megköszönni neked azt az ajándékba kapott időt, amelyben újra várakozhatunk eljöveteledre. Kérünk, légy velünk most is, kezdj bennünk is, általunk is újat, hogy a te utadon járhassunk. Könyörgünk hozzád, ne engedd, hogy a készülődéssel kapcsolatos elképzeléseink, terveink, elgondolásaink görcsössé, merevvé tegyék adventi időszakunkat, és leszűkítsék bennünk való munkálkodásodat. Készíts fel, hogy beengedjük mindazt, amivel újjáteremteni és megtisztítani akarsz minket. Használj bennünket a templom falain belül és kívül, hogy általunk másokhoz is elérjen végtelen irgalmad. Mozgasd meg lelkünket. Szabadíts fel a világ értelmeden, gúzsba kötő elvárásai alól az ünnep közeledtével. Urunk, Istenünk! Imádkozunk azért, hogy hívj, keress, szólíts meg minket naponta, hogy legyen erőnk a téged keresőkhöz és nem ismerőkhöz is odafordulni, szeretetedet hirdetni mindazoknak, akik még nem találták meg a hozzád vezető utat. Irányítsd szívünket Fiad életére és értünk tett csodálatos áldozatára, hogy közösségeinkben hitelesen, őszintén, jó szándékkal, a tőled tanult példával segítsük egymást. Emeld fel a könnyel teli tekinteteket, és vigasztald a gyászolókat, a veszteséget hordozókat. Adj reményt, küldj jeleket mindazoknak, akik szomorkodnak, magányosak, bajba jutottak. Építsd fel és teremtsd újjá azok életét, akik testi és lelki bajokkal küszködnek, akik bántalmazás, erőszak és háború áldozatai. Légy kapaszkodójuk az éhezőknek és nélkülözőknek, a kilátástalan élethelyzetbe kerülteknek. Nyisd ki szívünket, adj bölcsességet, gyermeki lelkületet és lelkesedést, megújuló és megbocsátást gyakorló hitet egyházban és egyházon kívül, hogy a Megváltó érkezésének tiszta és szent öröme ragyogjon mindenkiben. Ámen. SEMPER REFORMANDA „A törvény félelmetes: nem szívesen halljuk. A törvény rettenet a lelkiismeretnek, úgyhogy az ember sokszor szinte kétségbeesik tőle. De volt második eljövetel is: a Krisztusé. Nem félelmetes, hanem szelíd. Nem döbbenetes, mint az Ótestámentomban, hanem irgalommal teljes. (...) A Sínaihegyen rettegni kellett tőle, karácsonykor örülni lehetett néki, ott mennydörgés kísérte, itt angyalének. Ott harsonaszóval jött, itt szánakozással. Ott rémület, itt vigasztalás, öröm és szeretet. Ott ezt halljuk: »...mindaz, ami a hegyet érinti, halállal haljon meg« (2MÓZ 19,12), itt pedig maga üzeni: »Mondjátok meg Sión leányának: Imhol jő néked a te királyod...« (Mt 21,5) Lám, ez a különbség a törvény és evangéliom között. A törvény haragot és gyűlöletet szül, az evangéliom pedig kegyelmet ad. (...) Azért ha félelem vagy fájdalom gyötör, ne a Sínai-hegyre menekülj, hogy a törvény cselekedeteiben keress menedéket, hanem fordulj az evangéliomhoz. Mert csak az evangéliom szól így: »Bűneid megvannak bocsátva, eredj el, s többé ne vétkezzél!«’’ M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Felségesen cselekszik a Názáreti, amikor magától értődőnek feltételezi két tanítványa engedelmességét, hogy azok zokszó és akadékoskodás nélkül cselekedni fognak az ő szavára. El kell kötniük egy szamarat (sőt: kettőt) egy idegen faluban, és ha akadályba ütköznének, „csak” annyit kell mondaniuk: „az Úrnak van szüksége rájuk”. Ám nemcsak a tanítványok feltétlen engedelmessége az itteni fontos mozzanat, hanem elsősorban a mély prófétai háttér. Réges-régen előkészített isteni akcióról van szó, jeles próféták - elsősorban Ézsaiás és Zakariás - már nagyon régen megmondták „Sión leányának”, hogy egykor majd a királyuk érkezik hozzájuk szamárháton. A tanítványok teljesítették a furcsa parancsot, hozták a szamarat csikójával együtt. Nem sajnálták a felsőruháikat sem, hanem a szamárra terítették, a „sokaság” pedig a poros útra. Akinek nem lett volna ilyen öltözéke, vagdalta a zöldellő ágakat, hogy az élet és reménység jelét a várt és a vágyott boldog életet hozó király elé terítsek. És hozsannáztak! Örvendezve énekelt a tömeg, mert végre eljött a boldogság kora, és valóra válnak álmaik: itt jön valaki, aki meggyógyít minden beteget, aki jóllakat minden éhezőt, aki kivételes helyzetben még az életét is visszaadja a holtnak, és talán még az átkozott rómaiaktól is megszabadítja őket. Érthető, hogy ujjongtak, lelkesedtek. Boldog demonstráció volt ez. Most azzal sem törődtek, hogy a közeli római kaszárnyában jól felszerelt, izmos, verekedni tudó idegen katonák alig várták, hogy hegyes dárdáikat, éles kardjaikat végre megmárthassák a demonstrálok testében. Ez a sokaság Advent első vasárnapján középkori gyökerű - eddig még nem elemzett - énekünk nyomába eredünk. Az Elküldő tte az Úr hűséges szolgáját (EÉ132) alapja a Mittit ad Virginem kezdetű szekvencia. A szekvencia a mise propriumának, változó részeinek egyike: az alleluját követő ének (az alleluja melizmáját szöveggel látták el). A Mittit ad Virginem a középkori szekvenciaköltészetnek a 11-12. század fordulóján kibontakozó, átmeneti stíluskorszakában keletkezett francia vagy angol területen, és a latin rítusú Európában egy csapásra népszerűvé vált. Tematikus beágyazottsága - dramaturgiai középpontjában az angyali üdvözlet elbeszélése, majd az Úristennek Gábrielhez, illetve az angyalnak Máriához intézett közvetlen felszólítása - a darab két lehetséges liturgikus helyét is kijelöli: annuntiatio, az angyali üdvözlet ünnepét (március 25.) és az adventi időszakot. Magyar fordítását - többnyire Küldé az Úristen hűséges szolgáját szövegkezdettel - a protestáns graduálok nagy része is tartalnem félt, mert itt jött az ő hatalmas királyuk! Hozsannáztak, fékezhetetienül. Miért tudjuk nehezen beleélni magunkat ebbe a jelenetbe? Világos előttünk a bevonulás története, mégis messze vagyunk tőle. Nemcsak időben, hanem lélekben is. Megérkezett advent első vasárnapja újra, és vajon bennünk mi van? Keresztyén hitünk megbetegedésének egyik fájdalmas tünete, hogy bennünk nincsen semmilyen várakozás. Mi már nem várunk semmit, és még jó, ha nem a semmit várjuk. Meglátjuk a templomban az adventi koszorút, már egy gyertya ég, és a legtöbbünket hidegen hagyja ez a tény. Legfeljebb bosszankodva gondolunk az elénk tornyosuló feladatokra. Ajándékkényszer, fenyőfavásár, megterítendő asztal hordalékainak leltára forog a fejünkben, de lelkesedés nélkül, mert már régen eltörött valami a lelkűnkben. Eltörött a lelkűnkben a Krisztusvárás öröme. És ne fogjuk rá az itt még hozsannázó sokaság későbbi csalódására, ne mondjuk, hogy a mi levertségünk egyenes folytatása az övékének. Ők ugyanis a saját elképzeléseik szerint várták a Messiást, a földi és földhözragadt gazdasági és politikai békét és boldogságot hozó szent személyt. De következett a kereszt, majd a feltámadás, mennybemenetel, a Lélek kiáradása, amivel az egykor hozsannázó tömeg már nem tudott mit kezdeni. Nem, mi nem az ő örököseik vagyunk. Mibennünk egyszerűen megfagyott az élő hit reménykedő és boldog várakozása, mi csak nézünk magunk elé, sietünk a dolgunk után, mindig futunk, és mindig elkésetteknek érezzük magunkat. Olykor halványan dereng valami, de az is csak mázzá (a teljes szekvencia először az 1635-ben lejegyzett Eperjesi graduálban található meg). Közvetítésükkel- valamelyest átalakítva, az első versszakból önállósult népének formájában (6, 6,6,6,6 szótagszámmal)- a 17. századi énekeskönyvekbe is bekerült. A Mittit ad Virginem az egyszólamú liturgikus ének új, késő középkori dallamstílusának jegyeit hordozza: a kanciószerű dúr (hypoion) dallam összeolvasztja és kitágítja a klasszikus gregorián 5-6. tónusának elemeit és ambitusát; kulcsszerephez jutnak benne a tonális szerkezet pillérhangjai (f, a, c); az egyes versszakokat jellegzetes, az alaphangot fölülről és alulról körbejáró formulák zárják le. Ezen a ponton az énekelemzést összekötjük egy megemlékezéssel: ötszáznegyven éve, 1474. november 27-én halt meg Guillaume Dufay, a kora reneszánsz franko-flamand születésű zeneszerzője, a 15. század leghíresebb európai zenésze. Dufay Cambrai-ban (Franciaország északkeleti részén született és halt meg. olyan, mint egy halk sóhaj, és nem lehet tudni, miért is sóhajtottunk. Újra szükség lenne annak a bizonyos két tanítványnak a készséges engedelmességére, hogy mi is azonnal lépni tudjunk a názáreti Jézus szavára. Szükség lenne az ő elképesztő bizalmukra és bátorságukra. Jézus mondta... mit is mondott?... és aszerint élni, gondolkodni és beszélni, aktívan és szolgálatkészen cselekedni. Szükséges lenne újra élő hittel azokra az ószövetségi messiási próféciákra koncentrálni, amelyek rávezethetnének bennünket arra, hogy kit is ünnepiünk majd karácsonynak szent éjszakáján és még jó pár napig, vízkereszttel bezárólag. S ezek az ószövetségi előrejelzések megmentenének bennünket a saját szubjektív várakozásainktól, arra tudnánk koncentrálni, hogy tényleg az a szent személy a fontos, „aki jön az Úr nevében”. A Jézus korabeli sokaságnak az a mentsége lehetett, hogy nem teljesen igazodhattak ki a messiási várakozások kaotikus gubancaiban, és elsősorban hamis várakozásaik foglyai lettek, később ezért csalódtak Jézusban. Előttünk azonban már világosnak kellene lennie annak, ami végül is megtörtént. Világosnak kellene lennie a karácsonyi beszámolók alapján, hogy a világ Üdvözítője s - beleértve magunkat is - a mi Üdvözítőnk lépett be ebbe a világba. Meg kellene tanulnunk rácsodálkozni, hogy az Isten Fia parányi sejtté változtatja magát, és egy fiatal leány testén keresztül csecsemőként érkezik a világba. Emberlétünk minden rezzenését átéli a méh állapotától kezdve a földi életen keresztül a halálon át..., hogy majd Isten kegyelméből bekövetkezzék a felfoghatatlan fordulat, a feltámadás és az örök élet. Olyan hatal-Az itteni székesegyház a zenei központ szerepét töltötte be, legfőképp a 15. században (de egészen a 17. századig), itt voltak Németalföld legélénkebb zenei intézményei. A burgundiai iskola számos zeneszerzője vagy itt nőtt fel, és itt tanulta mesterségét, vagy ide tért vissza tanítani. Dufay is a székesegyházban tanult 1409 és 1412 között, majd számos Itáliában eltöltött év (és pappá szentelése) után, 1439-ben ide tért vissza. Közel kétszáz kompozíciója között találhatók misék, egyházi és világi motetták, chansonok. Himnuszfeldolgozásai közül jó néhány ismerős lehet az evangélikus énekeskönyvekben jártasak számára: A solis ortus cardine (GyLK 656), Conditor (Creator) alme siderum (EÉ 359), Hostis Herodes impie (GyLK 657), O lux beata Trinitas (GyLK 666, EÉ 108), Veni creator Spiritus (GyLK 665, EÉ 231), Vexilla regis prodeunt (GyLK 660). A himnuszokhoz hasonló módon zenésítette meg elemzett szekvenciánkat is. A versszakpárokban először a gregorián dallam, majd Dufay többszólamú harmonizálása szólal meg. Végül adventi meditáció gyanánt ajánljuk a szekvencia nyomtatásban megjelent első teljes fordítását a 17. század egyik jelentős énekeskönyvéből. „Küldé az Úristen / Hűséges szolgáját, / Szűzhöz Názáretben / Gábriel angyalát, / Hozzánk jó kedvében. // Erős követséget / Értünk hogy felvenne, / Természetről jegyet / És bizonyost tenne / Szűznek szülésében. A VASÁRNAP IGÉJE más reménység áll előttünk, hogy hatékonyan kellene robbannia ennek a lelkűnkben, és boldog várakozással feszülhetnénk neki az igazi karácsony igazi ünneplésének. így kerülhetünk ki áldatlan életünk depressziós zsákutcájából, mert annak a jövetelét, érkezését ünnepelhetjük, aki „űz Úr nevében jön”. Ő pedig nemcsak „áldott”, hanem áldást hoz a mindennapi életünkbe. „Áldott, aki jön az Úr nevében!” - ez a kijelentés áldást jelenthet múlandó létünkre. Legyen ez az advent első vasárnapi igeszakasz annak a lelki üzenetnek a hordozója, hogy jön a mi Urunk, hogy áldást hozzon az életünkre. És a többi mind gyönyörű ráadás, kiegészítés, kiteljesítés: hogy hangzik a bűnbocsánat örömhíre, a haláltól való megszabadulás, és megtudhatjuk, hogy elkészített helyünk van az örök országban. És van még nagyon sok lelki élmény, amelynek felsorolása egy egész vaskos könyvet is kitölthetne, de akkor sem pótolná annak az élményét, amit így kaphatunk. Áldott lesz az advent, a karácsony, az új egyházi esztendő, de múlandó földi életünk is, ha ő bevonult az életünkbe. Mert áldást hoz, aki az Úr nevében jön, és ő maga az áldás! ■ Ribár János Imádkozzunk! Urunk, a mi életünkbe is hozd el az áldást! Tedd áldottá adventi várakozásunkat és születésed ünneplését! Ámen. CANTATE // Dicsőség Királya / Természet hatalmát / Bírja s felülmúlja, / És bűnök kovászát / Vegye ki közülünk. // Kevélyeknek útját / Rontsa hatalmával, / Ördögöknek nyakát / Tapodja sarkával, / Jelentvén hatalmát. // Világ ellenségét / Űzze tőlünk messze, / És magával minket / Tégyen részesekké / Atyja országában. // Menj el Máriának / Ez jót megmondani, / Az régi írásnak / Titkait jelentsd ki / Angyali erőddel. // Mondd ezt: ó, szent kegyes, / Üdvözlésem vegyed, / Ajándékkal teljes, / Úr vagyon teveled, / Félelmed ne légyen. // Szent Szűz, méhedben vedd / Úristennek Fiát, / Melyben megőrizzed / A szüzesség titkát / És minden fogadást. // Hallá s elfogadá / Ez parancsolatot, / Hívé és fogadé / Méhében magzatot, / De nagy csudálatost. // Emberi nemzetnek / Hűséges tanácsát, / Jövendő életnek / Maradandó Atyját / Örök békességben. // Kinek erőssége / Minket úgy őrizzen, / Hogy világ sok vétke / Minket meg ne sértsen, / Pokolra ne vessen. // De az bűnbocsátó / Vegye el vétkünket, / Légyen igazgató, / Adjon örökséget / Mennyek országában.” (Mittit ad Virginem - szekvencia vagy próza. Keresztyéni isteni dicséretek. Lőcse, 1635, 411-412. - Mai helyesírással.) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa Mittit ad Virginem - angyali üdvözlet ► Immár hatodszor kap szót az egyházzene az Evangélikus Élet második oldalán. Ha valaki nyomon követte a 2006 húsvétja - az első sorozat indulása - óta itt megjelent írásokat, nagy ismeretanyagra és tájékozottságra tehetett szert. Mi is lehet a célja ezek után a Cantate rovat gazdájának 2014 adventjében? Az istentisztelet zenéje, a liturgiához kötődő tételek, gyülekezeti énekeink, nagyszabású egyházzenei művek: szerencsére mind-mind kimeríthetetlen kincsestár. Énekeink bemutatása, Liedpredigt (egy ének szövege fölötti meditáció), énekeskönyv-történet, műelemzés, aktuális témák, személyes megszólalások: olyan, már jól bevált műfajok, amelyek ezután is megjelennek majd a rovat cikkei között. 1
