Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-07-20 / 29. szám

Szélrózsa, Szélrózsa, Szélrózsa... Beszélgetés Mesterházy Balázs „Szélrózsa-atyával” ► Júniusi lelkészgyűlésünkön Mesterházy Balázs - ahogyan illendő - az istentisztelet idejére elnémította a telefonját. A röpke negyvenöt perces alkalom után tizenkét nem fogadott hívása volt. Balázs megrökö­nyödött pillantását egy - nálamnál is jóval kíváncsibb - kolléganőm követte, egészen a kijelzőig. A kol­­legina első döbbeneté nevetésbe fulladt: „Balázs, hogyan lehet ilyen rövid idő alatt tizenkét hívásod?” Ba­lázs pedig, hogy a kíváncsiság ne furdaljon tovább minket, felfedte a tucatnyi nem fogadott hívásnak - ha nem is a hívóit, de - a tárgyát: Szélrózsa, Szélrózsa, Szélrózsa... Merthogy Mesterházy Balázs a július 16- 20. között Soltvadkerten megrendezendő tizedik Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó fő össze­fogója és felelőse. Ahogyan a fenti példa is mutatja, nála futnak össze a szálak. Ezekről a láthatatlan szá­lakról (is) kérdezgettem az egyházi berkekben „Szélrózsa-atya” névvel illetett lelkészt. Nemzedékről nemzedékre !► 4. oldal Yeke yeke az országos iroda székhazában !► 5. oldal A harmadik megoldás !► 6. oldal Első világháború - versekben és képekben !► 7. oldal Wroclavi zarándoklat !► 8-9. oldal Interjú Lynley Smithszel a Jane Haining misszionárius életéről 10. oldal Szárnyalj, testvér, szárnyalj...- Az összes eddigi Szélrózsán részt vettél? Melyiknek a hangulatát idé­zed fel a legszívesebben?- Egy kivételével mindegyikkel volt találkozásom. Nagy lelkesedés­sel kezdtem én is „mezei teológus résztvevőként” ’96-ban, aztán kétszer mozgássérült-segítőként voltam je­len, majd meghívott „Tízek-tagként” közelebbről is láthattam a 2002-es készülődést, de részt venni - indiai missziói szolgálatunk miatt - ezen már nem tudtam. Az „atyai” szerep­re 2010 őszén kaptam felkérést. Legszívesebben a 2008-as kősze­gi Szélrózsa hangulatát idézem fel ar­culata, helyszínei és programkínála­ta miatt. Középiskolássátor-vezető­­ként én is ott „szárnyaltam” a legin­kább. Továbbá a két évvel ezelőtti fo­­nyódligeti is nagyon emlékezetes számomra a befektetett munka mennyisége és az erős téma- és áhí­tatsorozat miatt.- Hány emberre számítotok Solt­vadkerten?- Az előregisztráció lezárásával ezernyolcszáz embert látunk, közü­lük ezerháromszázötvenen hetije­gyesek, illetve jönnek még napijegye­sek is, főleg a hétvégére. Mivel a Vadkerti-tó strandján egész nyáron vannak zenés rendezvények, ezért ta­lán a helyi nyaralók közül is többen érdeklődnek majd a találkozónk iránt. Mindenképpen missziós lehetőség ez.-Hány ember és mennyi ideig dolgozott azon, hogy egyházunknak ez a legnagyobb szabású és legna­gyobb érdeklődésre számot tartó ren­dezvénye megvalósulhasson?- Elnök-püspökünk szokta félig tréfásan „tízeknek” és „százaknak” nevezni azokat a szolgálókat, akik az egész találkozó szervezése mögött meghúzódnak. A döntéshozó, kon­cepcióformáló, fő programvonalat ki­találó csapat valóban a „Tízek” az ő elképzeléseiket valósítják meg az ál­taluk felkért munkaági felelősök, ők ötvenen vannak. Az ötleteket, kon­cepciókat az egyes területeken dol­gozó önkéntesek „váltják aprópénz­re” közel háromszázan. A témánk már tavaly áprilisban megvolt, aktívan 2013 szeptembere óta dolgozunk azon, hogy ez a tize­dik, jubileumi találkozó megvaló­sulhasson. Két munkatársképzést is tartottunk a helyszínen. Sokunk szá­mára az előkészületekben való rész­vétel legalább akkora élmény, mint maga a találkozó lebonyolítása. Na­gyon nehéz lenne kiemelni bárkit is a csapatból, négy emberrel mégis megteszem. Úgy gondolom, hogy Csizmadia Nóra, Bedecs Réka, Réz- Nagy Zoltán és Homoki Pál nélkül nem úgy nézne ki ez az idei találko­zó, ahogy fog.- Nemrégiben csúnyán összehúz­tad a szemöldöködet, amikor megkér­deztem, hogy negyven felé közeledve lehet-e még egy ilyen - nagyszabású, fiataloknak szóló - programsoroza­tot kitalálni és koordinálni. Győzzél meg arról, hogy lehet!- Valamennyire biztosan számít az életkor, hiszen egy alkalom szervezé­sénél nem baj, ha közelről ismerjük a célcsoport szokásait, szabadidő-el­töltési kultúráját és igényeit. De azt is gondolom, hogy közöttük élve, örömeiket, bánataikat, kérdéseiket látva és hallva jó rálátásunk lehet ar­ra, hogy mivel is lehet formálni őket. Mert ez azért nem titkolt cél. Hiszem ugyanis, hogy egy programot szer­vezve sosem a befogadók szintjét - értsük jól! - kell megcélozni, hanem mindig egy kicsit feljebb... Azért, hogy amit kapnak, az inspiráló és motiváló legyen. Húzzuk fel őket valamihez, teremtsük meg az igényt valamire! így azt gondolom, hogy amíg nem kerülünk nagyon távol sem a ránk bízottaktól, sem az álta­lunk képviselt állandó üzenettől, és áldást is kapunk hozzá, addig ez bi­zony még sokáig végezhető...- A legnagyobb közösségi portálon már szinte elfogytak a centik, amelye­ket - sok-sok olvasó örömére - virtu­álisan „lenyisszantottál” minden reg­gel egy kis történettel vagy magyará­zattal. Hányán látták ezeket a posz­tokat? Sok visszajelzést kaptál?- Nagyon érdekes felület ez a kö­zösségi háló. Átlagban nyolcszázan látták a posztokat. Az eurovíziós dalfesztiválról szólót nem számítva a legmagasabb látogatószám három­ezer volt. A visszájelzések folytatás­ra biztatnak.- Rengeteg jobbnál jobb program lesz az idén is. Melyiket várod a leg­inkább?- Őszintén? Mindegyiknek a meg­valósulását szeretném látni, hiszen oly sokat foglalkoztunk a kitalálásukkal. Ez azonban természetesen nem fog si­kerülni. Olyan ez egy kicsit, mint ami­kor valamelyik gyereked óvodai vagy iskolai ünnepélyére nem tudsz elmen­ni, mert a másiké is éppen akkor van... Ha mégis mindegyik napról ki­emelnék egy programot, akkor a megnyitó jubileumi tortázását, a Sze­­melyácz János addiktológussal való beszélgetést, a Magashegyi Underg­round koncertjét és a Kövek című színdarabot várom a leginkább. És természetesen a találkozásokat. Remélem, hogy a Szélrózsán részt vevők is jó döntéseket hoznak majd, és elmondhatják: „Találkoztam vele, vele meg vele és Vele is.” ■ Heinrichs Eszter ■ Szemerei János Éppen csomagolok. Holnapután, amikór egyházunk hetilapja - és benne ez a cikk is - kijön a nyom­dából, talán éppen regisztrálok Soltvadkerten. Vasárnap, amikor lelkészeink a délelőtti istentisztele­teken a hívek figyelmébe ajánlják az EvÉlet legfrissebb számát, a Vadker­ti-tó partján mi már a záró istentisz­teletet tartjuk. Szárnyalj! - erre hívja a szélrózsa minden irányából egybesereglő fia­talokat egyházunk legnagyobb evan­gélikus ifjúsági találkozója, a jubile­umi, tizedik Szélrózsa fesztivál. Szárnyalj! Hogyan is értsük ezt? Miként tudna szárnyra kelni az em­ber, miként tudna gondjai közül az ég felé emelkedni? Mire van szükség ahhoz, hogy a lehúzó erők hatalmá­ból kiszabaduljunk? Ifjúságom útkereső időszakában, a nyolcvanas évek elején került a ke­zembe az akkori vallási szamizdat egyik kiadványa, a Repülj, kicsim, re­pülj! című könyvecske. Külföldön nyomtatták, illegálisan került az országba. A történet, amelyet elmesél, szin­te hihetetlen. A New York-i alvilág egyik fiatalkorú bandavezérének, Nicky Cruznak kalandos életéről, Is­tennel való találkozásáról és a meg­téréséről szól. Ez a fiú egy tizenhét gyermekes Puerto Ricó-i családba született. A szegénységből New Yorkba repült, hogy szerencsét próbáljon. Támasz nélkül azonban nem a szerencsét ta­lálta meg, hanem a szerencsétlensé­get. Belekeveredett a drog és az erőszak hálójába. Haragban állt mindennel és mindenkivel. Bandá­jukkal rettegésben tartották kör­nyezetüket: fosztogattak, raboltak, és gyilkoltak is. A lélegzetelállító történet arról szól, hogy Istennek semmi sem le­hetetlen. Ő fel tudta emelni, meg tudta szabadítani ezt a reménytelen állapotba süllyedt fiatalembert. Új életet tudott ajándékozni neki. Teológusként ott voltam én is a zsúfolásig megtelt Kerepesi úti római katolikus templomban, amikor Nic­ky Cruz Budapesten járt, és az élet­­útjáról és a Krisztusban talált új életéről beszélt. Soha nem felejtem el azt az estét. A házigazda plébános bevezető köszöntésében őszintén elmondta, hogy ő bizony gyana­kodva olvasta Nicky történetét, és azt gondolta, hogy ez a „megtért gengsz­ter” sztori túl szép és túl kerek ahhoz, hogy igaz legyen... Istennek azonban semmi sem lehetetlen! A felemelkedésnek, felemeltetés­nek, a repülésnek sokféle síkja, sok­féle formája lehet. Nyugtalan lé­lekkel el lehet repülni a földi „ígéret­földekre”, közeli vagy távoli orszá­gokba. El lehet lebegni a mámoros felelőtlenség világába is. Erőszakkal fölébe lehet telepedni másoknak. Az említett könyv címe a főszereplőre utal, akit apja madárkának nevezett. Az apai mesében vissza-visszatérő madárkának (amelyhez az apa a fi­át hasonlította) folyamatosan re­pülnie kellett, hogy élni tudjon. Re­pülve kellett megszereznie az élel­mét, egészen magasra kellett száll­nia, hogy ellenségei meg ne lássák. Mivel állandóan veszélyben volt, ezért még álmában sem szállhatott le megpihenni... Soltvadkerten szárnyalásra ké­szülünk. Nem folyamatos, szűnni nem akaró, kényszeres repülésre, ha­nem felszabadulásra, erőgyűjtésre, biztonságba kerülésre. Istent az írás úgy mutatja be, mint olyan sast, amely szárnyaló fi­ókáit nem hagyja magára, hanem szárnyán hordozza, és ha kell, eve­zőtollára veszi őket. Szárnyalj!- erre hívja a szélrózsa minden irányából egybesereglő fiatalokat egyházunk legnagyobb evangélikus ifjúsági találkozója, a jubileumi, tizedik Szélrózsa fesztivál. Annak közelébe szeretnénk jutni, akiről úgy képzeljük, hogy fent lako­zik, bár nem csak fent található meg. Ő mindenhol közel lehet. A Szélrózsa találkozó találkozáso­kat ígér. Találkozhatunk régi és új barátok­kal, régi és új dallamokkal, régi és új tapasztalatokkal, régi és új felisme­résekkel. Találkozhatunk a bennünket rég­óta szerető és kereső Istennel, aki­nek ma is hatalma van arra, hogy megkeresse és megmentse az elve­szettet, hogy életeket megújítson, hogy erőt adjon a megfáradtaknak, hogy felemelje az elesetteket. Imádságos szeretettel köszön­tőm a tizedik Szélrózsa találkozó résztvevőit a szélrózsa minden irá­nyából. Kívánom, hogy hozzá érkez­zünk, vele találkozzunk, általa szár­nyaljunk! A szerző a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke

Next

/
Thumbnails
Contents