Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-09 / 45. szám
8 -m 2014. november 9. AZ EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM MELLÉKLETE Evangélikus Élet Halállisták? Nem, az Élet Könyve! Az egyháztörténeti tanszéken készül az Evangélikus lelkészek Magyarországon (Elem) adatbázis. A projekt célja, hogy egységes módszerrel készült, on-line adatbázisban és nyomtatott formában is elérhető történeti névtárat adjon kézbe, mely a teljesség igényével a kezdetektől 1920-ig közli a történeti Magyarországon szolgált evangélikus lelkészek névsorát és alapvető életrajzi adatait. A személynevek betűrendjében most felépülő „proszopográfiai” részt reménység szerint egykor majd a gyülekezetek betűrendjét követő „archontológiai” összeállítás is követi. Mire jó egy ilyen lelkészi névtár? A német „Pfarrerbuchok” korábban pusztán egyháztörténeti célkitűzéssel készültek, amint egy-egy egyházszervezeti egység az „Emlékezzetek meg elöljáróitokról" bibliai mottó (Zsid 13,7) jegyében felelősnek érezte magát saját múltja feltárásáért. Az elkészült eredményt azután a családfakutatók és az életrajzi lexikonok szerkesztői is boldogan hasznosították. Az utóbbi negyedszázadban azonban egy másik társadalomtudományi diszciplína fedezte fel magának ezt az adattömeget: a történeti szociográfia, annak felismerésével, hogy az egyházi anyakönyveknek hála a polgári és értelmiségi rétegek között a papság életrajza a legjobban dokumentált, szinte a nemesi családok forrásadottságait is megközelíti. így ma a lelkészi történeti névtárak segítségével vizsgálják a családszerkezetek, az iskolázottság, a társadalmi és földrajzi mobilitás, a karrierstratégiák és más szociális magatartásformák történetét, azaz a „Pfarrerbuchok” szinte már fontosabbak a profán tudományos kutatás számára, mint saját egyházi közegüknek, melyben létrejöttek. A lelkészi adattárak elemzése során ugyanis a meglévő belső (egyházi) struktúra folytán ezek az adatbázisok öszszerendezhetők, időben és térben összehasonlíthatók, lehetőséget nyújtva ezzel mind a kora újkori, mind a modern társadalmi folyamatok kutatására. ■ Dr. Csepregi Zoltán tanszékvezető (egyháztörténeti tanszék) Hitünk befelé és kifelé vezető útjain A rendszeres teológia kiemelkedő feladata, hogy utat mutasson a mai élet színes és sokrétű forgatagában, a multikulturális társadalom kimeríthetetlen lehetőségeinek és végtelennek tűnő választásainak piacán. Ehhez két fontos tevékenységet kell elvégeznie. Egyrészt folyamatosan ápolnia kell az evangélikus teológiai örökség elvi, elméleti hagyományait. Ez a dogmatika keretein belül történik meg. Másrészt dogmatikai hagyományaihoz hozzá kell mérnie az állandóan változó világ legfontosabb elemeit, és ezeket értékelnie kell. Ez a munka az etika és szociáletika körében zajlik. A tanszék aktuális kutatásai közül kiemelkedik Reuss András professor emeritus tevékenysége, aki pár évvel ezelőtt hozzákezdett egyházunk hitvallási iratainak szöveggondozott kiadásához. E sorozat keretében heteken belül nyomdába kerül az Egyességi irat (Formula Concordiae), amelynek magyar nyelven megjelenő teljes változatával most először találkozhatnak majd az érdeklődők. A hozzá írt történelmi kísérőtanulmány és a legfontosabb személyekre vonatkozó életrajzi adatok segítségével sok új szempont ismerhető meg az evangélikus hit tartalmának belső összefüggéseiről. A bioetikában az élet elejére és végére vonatkozó kérdésekkel foglalkozik Orosz Gábor Viktor docens, figyelemmel kísérve a technikai fejlődésnek és a tudományos eredményeknek köszönhető legújabb változásokat is. Ebben a teológia nélkülözhetetlen „beszélgetőtársa” az orvosi etikának, mert az emberről a szakágazati terhek nélküli, megbízható képet tud alkotni. A hazai felsőoktatási kínálatban elsőként az EHE-n jelent meg az ökoteológia mint választható tantárgy. A keresztények ökológiai felelőssége azóta is a tanszéken folyó szociáletikai, közteológiai munka egyik állandó eleme, mely több, egyetemünk határait átlépő intézményi kapcsolat formájában is testet ölthetett az elmúlt évtized során. ■ Dr. Béres Tamás tanszékvezető (rendszeres teológiai tanszék) A fülemüle és a zsoltár A közelmúltban részt vettem egy gyülekezeti ünnepen, amelyen a megújult templomért és orgonáért adtak hálát. A köszöntések között felfigyeltem egyre, amely egyébként dicséretesen rövid volt. A megszólaló mondanivalójába ágyazva megemlített egy madártani kutatást, amelynek keretében egy fészekaljhoz tartozó fülemülefiókák egyik felét kiemelték a fészekből néhány hétre. Eközben minden földi jóval ellátták és gondosan táplálták, majd visszahelyezték őket eredeti környezetükbe. A tapasztalat megdöbbentő volt: a külön nevelt fiókák életképtelennek mutatkoztak. Kiderült ugyanis, hogy a fészektől távol töltött idő volt az, amikor a madárszülők énekelni tanították kicsinyeiket. És ebből kimaradva nem tudtak kommunikálni fajtársaikkal, a párzási időben - udvarlási ének híján - nem tudtak társat találni. Szép és sokatmondó történet ez arról, mennyire fontos és életbevágó, ahogyan a generációk átadják egymásnak a kommunikáció alapjait, ebben az esetben az éneklés tudományát, amelyre - az egyik legszebben daloló madárról lévén szó - mi is gyakran rácsodálkozunk. Mi, emberek azonban jobb helyzetben vagyunk. Hiszen biztos, hogy a maga idejében, gyermekkorban könnyebben ragadnak meg a dallamok, de énekelni tanulni sohasem késő. Ebben a szellemben énekelünk, zenélünk a hittudományi egyetemen is mindenkivel, akár sok zenei tapasztalattal érkezett, több hangszeren tanult, akár bátortalan ezen a területen. Ebben a szellemben szólaltak meg kórusművek a teológia korábbi épületének falán elhelyezett emléktábla avatásán a Nemzeti Vágta díszleteivel a háttérben, és ebben a szellemben képviseltük egyházunkat a reformáció hónapjának nyitó istentiszteletén a frissen megújított Kálvin téri templomban. De ebben a szellemben tanítjuk és használjuk énekeskönyvünk énekeit is az órákon és az egyetemi életben. Ezért muzsikálunk hangszereken, orgonán, harsonán, furulyán vagy akár ütőhangszereken. És közben ne feledjük a 148. zsoltár különleges ívét, amelyben az Istent dicsérő égi ének szerepel első helyen, ebből fakad a teremtett világ zenéje, a madarak éneke és végül a „hozzá közel álló" nép magasztalása. ■ Dr. Finta Gergely tanszékvezető (egyházzenei tanszék) Célirányos szolgálat az újszövetségi tanszéken Az idei egyetemi félév elején történt tanulmányi kreditátcsoportosítás alkalmával lehetőség nyílt az újszövetségi tanszéken hosszú idő óta oktatott tanegységek témáinak átgondolására, időszerű rendszerezésére és frissítésére. Újdonság, hogy az eddig különválasztott bibliaismeret és bevezetés tárgy Bevezetés az Újszövetségbe néven összetartozó egységként, emelt óraszámmal szerepel a tantervben. Ennek révén a hallgatók a Szentírás megismerésének átfogó alapvetésére, valamint a szükséges háttérismeretek egyidejű elsajátítására számíthatnak. A hitoktatásra való felkészítés előtérbe kerülésével az írásmagyarázat és a teológia tárgynak a megfelelő szakképzéshez illeszkedő tematikája is megváltozott. A tanmenetet a hittankönyvek tartalmát és fejezeteit alapul véve a hallgatók preferenciája szerint állítjuk össze, így segítve a leendő hitoktatók, hittantanárok és katekéták mindennapi munkáját. A nappali szakos lelkészképzésben hasonló mintát követünk: a három egyetemi félévet felölelő exegézis tárgy témáinak igei alapvetését egyházunk perikóparendjéből kölcsönözzük. Mindezt összehangoljuk az újszövetségi teológia hagyományosan oktatott nagy témáival. Az írásmagyarázati teológia művelésével a leendő lelkészek későbbi szolgálatuk során is gyakorlati haszonnal forgatható anyagokhoz és ismeretekhez jutnak. Időszakos angol és német nyelvű kurzusainkkal, valamint a teológiai doktorátus mellett egyetemi angol szakos végzettséggel is rendelkező munkatársunk szolgálatával tanszékünk az intézmény modern idegen nyelvi oktatásába is bekapcsolódott. Doktori iskolai óráink és szemináriumaink derekas részét szintén angolul tartjuk, ám ez elsősorban nem az oktatók, hanem a doktoranduszhallgatók magas színvonalú nyelvismeretét és képességeit dicséri. A célirányos korszerűsítés tanszékünkön reményeink szerint vonzóbbá és hatékonyabbá teszi egész hittudományi egyetemünk jelenlétét és szolgálatát az egyház határain innen és azokon túl is. ■ Dr. Bácskai Károly tanszékvezető (újszövetségi tanszék) Egységes ajándék és feladat A jelenlegi nevű tanszék közel negyedszázados történetének legkiemelkedőbb eseménye - volt az európai ökumenékutatók társaságának, a Societas Oecumenicának a tizennyolcadik konferenciája ez év augusztus 21-26. között. (Az alkalomról az Evangélikus Élet szeptember 7-i számában olvashattunk beszámolót.) Reménység szerint sokakban sikerült tudatosítani, hogy az egyház katolicitása nem egyenlő a (római) katolicizmussal. Vagyis a katolikus szótól nem kell félni, csak ismerni kell a jelentését. (Néhány előadás magyarul is megjelenik.) A konferencia is csak megerősített abban, hogy az egy, szent, katolikus és apostoli egyházért akkor is munkálkodni kell, ha bizonyos akadályok még mindig túl nagynak tűnnek. Az egység egyszerre ajándék és feladat. Az ajándék nem mentesít a feladat alól, és a feladat (el)végzése is ajándék. Azokat a közösségeket, amelyek elfogadják a kereszténység alapvető tanításait, minden akadály ellenére sokkal több köti össze, mint amennyi elválasztja. Nem felejthetjük el, hogy kívülállók akkor is egységesnek tekintik és adott esetben egységesen ítélik el a (nyugati) kereszténységet, ha messze nem az. Az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd már csak ezért is szorosan összetartozik, ami az előző, 2012-es belfasti konferencia témája volt. Vagyis vallásközi párbeszédet is egyre inkább ökumenikusán érdemes folytatni, így elmélyedni a testté - és nem könyvvé vagy bármi mássá - lett Igében. Idehaza ennek jó alkalma volt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi és Dialógus Bizottságának a két „egyházként” elismert iszlám közösségnél (Magyarországi Muszlimok Egyháza, Magyar Iszlám Közösség) tett látogatása. ■ Dr. Szentpétery Péter tanszékvezető (vallás- és társadalomtudományi tanszék) A gyakorlati teológiai képzés hatásai Az ember szereti a biztos, direkt megoldásokat. Szeret hinni a varázsigékben. A gyakorlati teológusképzés azonban nem a varázsigékről szól. Inkább arra ébreszt rá, hogy mennyire összetett az ember - és minden példány különböző! és mennyire sokrétű az egyházi szolgálat. Az a hallgató pedig, akiből jó lelkész lesz, millió hatásból, megtanult tartalomból, begyakorolt és ellesett fogásból sajátítja el a szükséges tudást és készséget. Ebből a bonyolult szövetből néhány szálat föl lehet ismerni és be lehet azonosítani: ez itt Baumgartner keservesen megtanult, vastag könyve; ez a homiletikagyakorlaton villámként eltalált szó, amely akkor nem is esett jól, de belém égetett valami fontosat; ez a gyerekkori lelkészem szavajárása és lelkülete; ez egy szélrózsás élmény... A tudatosítható szálak azonban törpe kisebbségben vannak. Ami hatás egy lelkész vagy hitoktató hivatásbeli személyiségét formálja, annak nagy része nem tudatosul, „csak” elraktározódik, kitörölhetetlen jeggyé válik. A tanultakból, az élményekből, az érzelmi és lelki érintettségből, emberi találkozásokból mindenki maga gyúrja össze a saját kezével azt a hivatásbeli személyiséget, akivé válik. Ezért nagy a felelősségük a hallgatóknak és mindenkinek, aki egy formálódó teológushallgatóval kapcsolatba kerül. Át lehet ruházni a keserű gyanakvás lelkületét is. Az igénytelenséget is. A felelősség áttologatását is. És természetesen a hivatásszeretetet, az empátiát, a csiszolt tudást, a széles körű érdeklődést is. Kijózanító és vigasztaló tény, hogy korlátozottak a lehetőségeink is. Nincs birtokunkban a varázsszó. Nem ebből vagy abból a homiletikakönyvből fog valaki megtanulni jól prédikálni, és nem a missziológia varázsigéje nyitja majd az ajtót. Abban reménykedhetünk, hogy értékes szálainkat beleszövi az Úristen a jövő nemzedék lelkészeibe és hittanáraiba, az elrontott szálakat pedig más hatások kiszűrik és ellensúlyozzák. ■ Szabóné Mátrai Marianna, a gyakorlati intézet vezetője Az ember - állandó kihívás Önmaga számára, mert túlságosan gyakran nem jut dűlőre önmagával, és további útjára nézve is több mint bizonytalan. Mások számára, mert gyakorta oly nehéz a másik gondolatmenetét és érzéseit megérteni és másságát elviselni. Isten számára, mert újra és újra irgalmáért esedeznek, és az ember ismétlődően az útmutatására utalt. Manapság éppúgy, mint a bibliai időkben. A jelenlegi nemzetközi teológiai diszkusszióban mind intenzívebbé válik az emberképre vonatkozó kérdés. Az ószövetségi tanszék munkatársai is ehhez a diszkusszióhoz járulnak hozzá, ki-ki a maga módján. Mit mondanak az imádságok az ember Isten iránti viszonyáról (Jutta Hausmann, Verebics Petra); hogyan mutatkozik ez meg a bibliai elbeszélésekben (Varga Gyöngyi)? Mivel járul hozzá a bibliai idő anyagi kultúrájának ismerete, hogy az emberek életproblémáit, amelyekre Istentől várnak választ, jobban megértsük? Hogyan és miből éltek kétháromezer évvel ezelőtt (Kőszeghy Miklós)? Milyen szerepet játszik az erőszak a problémák keletkezésénél, illetve a megoldásukban? Teológiailag elfogadható az erőszak? Mi alkotja identitásunkat? Miként jelenik ez meg a férfi és a nő társadalmi szerepeiben - az Ószövetségben és ma? Mindezen kérdések nyomdokain halad, és hív másokat is erre az izgalmas, magával ragadó útra az ószövetségi tanszék munkacsoportja (Jutta Hausmann, Kőszeghy Miklós, Móricz Nikolett, Varga Gyöngyi és Verebics Petra). ■ Dr. Jutta Hausmann tanszékvezető (ószövetségi tanszék)
