Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-09 / 45. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. november 9. ► 3 Születésnap a Reformációi emlékparkban Folytatás az 1. oldalról „Vajon mindez Luther egyenességének, Zwingli bátorságának, Kálvin szisztematizáló képességének vagy Melanchthon dogmatikai munkásságának volt köszönhető?” - tette fel a kérdést Ungvári Csaba, rávilágítva, hogy egy vallási doktrína körül kialakuló konfliktus miképpen vezethetett Európa vallási, politikai, szellemi, sőt gazdasági térképének átrajzolódásához. „A lényeg odaát van” - fogalmazott a rektorhelyettes, utalva arra, hogy az események mögött mindvégig az a transzcendens erő működött, melynek az említett történésekbe beavatkozó „kairoszát a történelem Ura rendelte el” A rektorhelyettes megemlítette többek közt Rotterdami Erasmust is, aki Luther kortársaként és szerzetesként komoly, gyakorta szarkasztikus egyházbíráló kritikáján kívül sokat tett az új hitfelfogás biblikus (az újszövetségi, görög nyelvű Szentíráson nyugvó) alapjainak letételéért. Emellett utalt azokra a humanista gondolkodókra, akik a korabeli lelki szomjúságot nem tudták kielégíteni, illetve azokra az örök ítélettel megfélemlített hívekre, akik gyógyító után kiáltottak. Az ünnepi beszéd középpontjában mégis Luther Márton kétkedő, majd megtérő alakja állt, aki kolostorba vonulása után az ítélet Istene helyett a megigazulás Atyját kezdte keresni. „Egész hátralévő életében az üdvösséggel foglalkozott - először a sajátjával” - összegzett a teológus, aki egyfajta protestáns önkritikával jegyezte meg, hogy a legújabb kutatások szerint az akkori latin egyház valójában korántsem volt annyira korrupt és üres, mint amilyennek a megújulási mozgalmak vezetői láttatták; sőt a késő középkor embere spirituális szükségleteinek nagy részét biztosította a templomba járók számára. A tridenti zsinat létrejötte és a jezsuiták működése is azt bizonyította, hogy a megújulás végül is felekezeten felüli ébredésnek volt köszönhető, még ha a katolikusprotestáns ellentét olykor még ma is érezteti hatását, például az északír konfliktusban. Ez azonban nem Isten munkájáról, hanem a bűnös ember hatalomvágyáról szól. A reformáció „ébredéstörténeti olvasata” éppen ezért arra figyelmeztet, hogy a lelki megújulás mindig ideológián túli és felekezeten felüli kegyelmi folyamat, amely napjainkban is „a felüdülés idejének” eljövetelét ígéri. A tartalmas tanítás után a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsához (MEÖT) tartozó protestáns - református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi - tagegyházak képviselői mondtak egy-egy áldást. Ezt követően az emlékművet koszorúzták meg a különböző felekezetű lelkészek, majd metodista „metodikájú” ünnepi istentisztelet vette kezdetét a fasori református templomban, Aradi György evangélikus lelkész szolgálatával. ■ PappMáté Átadták a Károli Gáspár-díjakat ► A reformáció emléknapja alkalmából Károli Gáspár-díjjal tüntették ki - Felhősné Csiszár Sarolta magyartörténelem szakos középiskolai tanár, etnográfus-muzeológus és Bódiss Tamás karnagy-zenepedagógus mellett - az evangélikus Benczúr László építészt, az Északi Egyházkerület tiszteletbeli felügyelőjét. A díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át a reformáció emléknapján, október 31- én, pénteken Budapesten. Méltató beszédében. Balog Zoltán kiemelte, hogy a reformációból kinövő hitbeli, gazdasági és kulturális megújulás mindannyiunk közös ügye, amelyből sokkal többen élnek ma, mint ahányan gondolnák. A miniszter hozzátette, hogy ezzel a kitüntetéssel olyan emberek munkáját szeretné elismerni a kormány, akik egyházi körökben működnek, de hatásuk úgy sugárzik a közösség keretein kívülre, hogy abból az egész nemzet gazdagodik. Üt * * Benczúr László Ybl-díjas építész a szakrális építészet és a kortárs evangélikus templomépítészet területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként vehette át a díjat. A méltatás szerint Benczúr László munkásságának középpontjában a protestáns egyházi építészet, templomok és gyülekezeti központok tervezése áll. 1990 után számos evangélikus templomot és központot tervezett. A modern hazai evangélikus templomépítészet megteremtője és vezető alakja. Felhősné Csiszár Sarolta - aki 1975- től dolgozott a vásárosnaményi Beregi Múzeumban, 1978-tól pedig évtizedeken át vezette az intézményt - a díjat a méltatás szerint a református egyházművészet területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként kapta. Felhősné Csiszár Sarolta két évtizede kutatja a református egyházművészetet, kiemelten az úrasztali térítőkét, és részt vesz a határon túli magyar egyházak gyülekezeti gyűjteményeinek összeírásában. Bódiss Tamás a református egyházzene és kóruskultúra területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként részesült a Károli Gáspár-díjban. 1982-től vezet kórusokat, többek között a Goudimel kórust, majd a Soli Deo Gloria kamarakórust társkarnagyként. Énekes-zenés liturgiák, fesztiválkoncertek, kórustalálkozók és más zenés események szervezője. 1993-tól tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékén. A Református Egyházzenészek Munkaközösségének alapítója, 1999-2001 között, majd 2014-től a Magyar Egyházzenei Társaság alelnöke - hangzott el a díj átadásakor. * * # A Károli Gáspár-díjat 1997-ben alapította az akkori kulturális minisztérium, és azóta évente egyszer adják át olyanoknak, akik a hittudományok területén maradandót alkotva gazdagították a magyar vallásos és szellemi életet, valamint kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományok terén. A múlt pénteki ünnepségen részt vett mások mellett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Flafenscher Károly, a kormányzati Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos, Szabó István református, Fabiny Tamás evangélikus püspök, valamint Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. ■ MTI Balról jobbra: Szabó István, Soltész Miklós, Benczúr László, Felhősné Csiszár Sarolta, Balog Zoltán, Bódiss Tamás és Fabiny Tamás Reformáción innen és túl Wittenbergtől Windhoekig Az Evangélikus Élet október 12-i számában elgondolkoztató vezércikket olvashattunk Korányi András tollából A reformáció adventje címmel. Az egyháztörténész szerző felveti, hogy „lehetne a reformáció ünnepének is valamiféle adventje”... Áldott emlékű elődöm, Győri János a nagytarcsai gyülekezetét arra tanította, hogy négy főünnepünk van: karácsony, húsvét, pünkösd és a reformáció. Ez a gondolat megjelenik a tárcsái templom szárnyas oltárképein is, melyek közül négy festmény hirdeti a reformációban tisztán visszakapott isteni ajándékokat: a keresztséget, az úrvacsorát, a Bibliát és a családi életet. Tudom, hogy teológiailag lehet vitatni ezt a látást, hiszen az üdvtörténeti ünnepek rangjára emel egy lényegében egyháztörténeti eseményt, amelyet szoktunk ugyan „második” vagy új pünkösdként is emlegetni. Az viszont nem lehet vitás, hogy csak akkor van értelme az ötszáz éves jubileumnak, ha az a reformáció lényegét segít megragadni. Ebből a szempontból nem túl szerencsés, hogy egyházi és állami szinten is emlékbizottságokról beszélünk, hiszen a reformáció nem több évszázados műemlék, amelynek megőrzése, karbantartása a feladatunk. Erre figyelmeztet a kormányzati Reformáció Emlékbizottság honlapjának frappáns mottója: „500 éve reformáció” (http://reformaci02017.hu/). A reformáció nem emberek által emelt emlékmű, hanem Istennek immár ötszáz éve folyamatban lévő egyházújító munkája. Ezért nem mondhatjuk, hogy a reformáció után vagyunk, azt meg plá-BVGOD'í GRACE TWELFTH ASSEMBLY THE LUTHERAN WORLD FEDERATION 2017 - WINDHOEK. NAMIBIA ne nem, hogy túl vagyunk rajta. Az egyházi esztendőben már valóban mögöttünk van a reformáció ünnepe, de ugyanakkor megkezdődött a visszaszámlálás: immár csak mintegy ezer nap van hátra 2017. október 31-ig, a lutheri reformáció ötszázadik születésnapjáig. Gondolom, senki sem hiszi, hogy ettől a közelgő fél évezredes jubileumtól önmagában bármiféle egyházújító csodát várhatunk. Mint ahogy az előtte, 2017 májusában a namíbiai Windhoekban megrendezendő tizenkettedik nagygyűlés sem fogja önmagában „megváltani” vagy megújítani a Lutheránus Világszövetség tagegyházait, köztük a mi egyházunkat. Viszont az odáig vezető közel hároméves zarándokút komoly lehetőséget kínál a közös gondolkodásra, készülésre. Nem szeretnék nosztalgiázni és csak a szépre emlékezni, de azért vagyunk még páran, akik nem felejtjük, hogy milyen pozitív pezsdülést hozott egyházunkban, gyülekezeteinkben az 1984-es budapesti nagygyűlésre való készülődés. A 2017-es afrikai találkozóra kevesen juthatnak csak el egyházunkból, de az izgalmas főtémára való közös felkészülés igazi teológiai kihívást és szellemi, lelki gazdagodást ajándékozhat mindenkinek. Emlékeztetőül a főtéma: Isten kegyelméből szabadon. A három altéma pedig: A megváltás nem bocsátható áruba -Az ember nem bocsátható áruba -A teremtés nem bocsátható áruba. Martin Junge LVSZ-főtitkár szintén erre az együtt gondolkodásra, közös készülésre hívta meg a tagegyházak népét októberi körlevelében, amelynek végén így fogalmaz: „A reformáció 500. jubileuma az ajtó előtt áll. Ezennel szeretném meghívni Önöket, hogy induljunk és csináljuk együtt, teremtsünk kapcsolatot, és aktívan vállaljunk részt benne.” A főtitkári levél mellékleteként érkezett egy izgalmas világtérkép, amely öt állomással szemlélteti a Wittenbergtől Windhoekig vezető fél évezredes utat. Hogyan járta be a reformáció Lelke/szelleme az egész lakott földet. Hogyan lett az 1517-ben még csak egy jelentéktelen német városkára, Wittenbergre lokalizálható esemény globális szellemi, lelki mozgalommá. Talán van, akit meglep, hogy a jubileumi nagygyűlésnek nem a reformáció szülőhazája, hanem a fekete kontinens ad otthont. Ez is jól mutatja, hogy a kis mustármag nagy fává nőtt, mely legbőségesebben éppen Afrikában hoz friss gyümölcsöket, ahol számos fiatal, gyarapodó evangélikus egyház él. Ne feledjük, annak idején a tanzániai Dar es Salaam (1977) után rendezhettük az első kelet-középeurópai nagygyűlést Budapesten (1984), míg Windhoek előtt Stuttgart (2010) volt a házigazda. S mindeközben járt még a nagygyűlés a brazil Curitibában (1990), Hongkongban (1997) és a kanadai Winnipegben (2003) is. Hála Istennek, mára a reformáció egyházai minden kontinensen otthon vannak. Ahogy énekeltük valamikor John Oxenham énekét: „Nincs Krisztusban kelet, nyugat, / És nincsen észak, dél, / csak egy szeretetközösség...” (Keresztyén énekeskönyv 754,1) Kár, hogy ez az ének kimaradt az Evangélikus énekeskönyvből. Mindezt csak önkritikusan jegyezhetem meg, hiszen annak idején jómagam is tagja voltam a szerkesztő szövegi bizottságnak. Valószínűleg egyházpolitikailag vált gyanússá és kockázatossá kelet és nyugat ilyen veszélyes „összemosása”... De hagyjuk a múltat, inkább forduljunk a jövő felé, hiszen már megkaptuk a jubileumi LVSZ-logót is, amelyen érdemes egy kicsit meditálni, mert gazdag üzenete van. Egyrészt felfedezhetjük benne a Szentháromság személyeinek klasszikus szimbólumait: kezek (Atya), kereszt (Fiú), galamb (Szentlélek). A nagygyűlés mottójából fakadóan a kezeknek egyéb fontos mondanivalójuk is van. Ezek felszabadult kezek: Isten és ember szolgálatára, valamint imádságra és kommunikációra kész, mozgásra lendülő kezek. Angolul is értők számára idézem a magyarázat eredeti szövegét: „We are a communion not only of reformation but in reformation.” Azaz: nem csupán a reformáció közössége vagyunk, hanem reformációba« élő köÉGTÁJOLÓ zösség! íme, újra megszólal a lényeg: ötszáz éve reformáció! Ötszáz éve élhetünk reformációban! S végül: az igazán éles szeműek felfedezhetik még a háttérben a Lutherrózsa sziluettjét, amely finoman - talán túlzottan is diszkréten - utal gyökereinkre. Ez a „diszkréció" a jubileum ökumenikus megünneplésének szándékát kívánja tükrözni - legalábbis így magyarázza a kísérőszöveg. Megkockáztatom, -hogy talán egy kissé láthatóbb Luther-rózsa sem fenyegetné ökumenikus kapcsolatainkat... Hiszen az ökumené lényege, ahogy már Zinzendorf megénekelte: „Ő a fény, mi színei...” (EÉ 266,1) Adja az egyház és a reformáció Ura és forrása, hogy a jubileumra készülve világosságából egyre több fényt engedjünk be egyéni és közösségi életünkbe, hogy a kifakult színek eredeti pompájukban ragyogjanak fel, és gazdagítsák az egész anyaszentegyházat és világot, így lehetünk, így legyünk, így leszünk láthatóan evangélikusok! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
