Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-26 / 43. szám
„Egy októberi dátumhoz kötődően a könyvben magam is felidézhettem emlékeimet arról, miként próbáltuk negyedszázada a magunk eszközeivel segíteni a keletnémet menekülteket.” Befogadó egyház !► 3. oldal „Október 30-án győzött a forradalom, és sorra alakultak meg a forradalmi bizottságok. A tűzoltóknál a volt munkatársai, beosztottjai a távollétében választották meg édesapámat vezetőjüknek.” Interjú dr. Marinovich Endrével ^ 5. oldal „Csak az töltheti be tanítványi szolgálatát, aki felismerte és elismeri Isten feltétlen és teljes uralmát. Övé a teljhatalom. Szőlőskertjének, az egyháznak - de az egész teremtett világnak is - ő a teljes jogú Ura és Gazdája. Uralmát másnak nem engedi át...” A reformáció ünnepének igéje w- 7. oldal Nézz föl a könyvből! !► 2. oldal Emlékezés az egyház jövőjére & 4. oldal Konferencia a keresztényüldözésről 4. oldal Gyümölcsöző gyűrni? W- 8. oldal A Reményik-reneszánsz újabb állomása *■ 9. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap A szabadság árnyai ■ Lupták György Nemrégiben Rostockban jártam. Ebben az észak-németországi városban tartotta éves kongresszusát az Iniciatíva Protestáns Vállalkozók Egyesülete. A hosszú vonatútra a német szövetségi elnök - egykori rostocki evangélikus lelkész Joachim Gauck önéletrajzi könyvét vittem magammal. A könyv Luther Kiadónk jóvoltából magyarul is olvasható (Nyári fagyok - őszi kikelet). Izgalmas olvasmány mindazoknak, akik a valóságos szocializmus bugyraiban szocializálódtak. Jómagam németül és kommunizmusul a néhai Német Demokratikus Köztársaságban tanultam vagy öt egymás utáni nyáron, diákként dolgozva egy Berlin melletti egyházi diakóniai intézményben. Láttam az egypárti uralom rombolását, amelyet Gauck így ír le: „Először a pénzt és a tulajdont vette el, utána a polgárjogokat, az emberi jogokat, a függetlenségi jogot és a független bíróságot, majd eltemette a gazdaság, a művészet és a kultúra szabadságát” (295. oldal). Persze a mi gulyáskommunizmusunkban sem volt ez másként. Megfigyeltek és megtörtek minket is, választási lehetőségünk valójában csak a behódolás különböző fokozatai között volt. Nos, a történelem Urának hála, mindez már a múlté. A vörös diktatúra végérvényesen a történelem szemétdombjára került. Úgy legyen. A változások azonban nem mennek végbe máról holnapra. Különösen a fejekben nehéz és lassú az átrendeződés. Amíg a vasfüggönyön át szemléltük a nyugati szabadságot, az maga volt a megtestesült álom. Azt gondoltuk, ha végre mi is a nyugati szabadságban fogunk élni, az maga lesz a mennyország. Nem figyeltünk fel olyan elgondolkodtató jelekre sem - nyugati barátainkkal, ismerőseinkkel beszélgetve -, hogy az olyannyira áhított nyugati szabadság például nem óhajt jelentősebb változásokat, a „status quo” a fennálló helyzet mozdulatlansága számukra fontosabb, mint a változások nyugtalansága. S amikor számunkra is felvirradt a szabadság napja, az bizony igen gyakran nem úgy valósult meg, ahogyan azt álmodtuk. Helyette jött a vadkapitalizmus, vagy azzal kellett szembesülnünk, hogy egyes nyugati cégek hazánk gyors kirablására készülnek. Döbbenten szemléltük, hogy a neves osztrák papíripari óriás megvásárolja a legkorszerűbb szolnoki papírgyárat, majd szinte azonnal bezárja, és a dolgozókat szélnek ereszti. Hasonló élmények sokkoltak a mindennapi valóság más területein is. Felszállhattunk a nagy nyugati szabadság vonatára, de nekünk ott a másodosztály vagonját szánták. De nézzünk a tükörbe is: többségünk beérte azzal, hogy a szabadság a fogyasztás felszabadulását jelentette, s nem igazán akart vagy akar élni az önszerveződés, a döntési folyamatokba való beleszólás jogával. Sokan kiabálják ma is a lelátókról, hogy hülye a bíró. Az ő szabadságuk csak eddig, a kritizálásig terjed. Október hava magyar evangélikusságunknak, ha úgy tetszik, a szabadság hónapja. Október 23. elhozta nekünk az élményt, hogy ha akarjuk, s összefogunk, lerázhatjuk magunkról a rabság bilincseit, és közösségi szabadságvágyunknak csak a dübörgő katonacsizma szabhat határt. Október 31-e pedig már majdnem öt-Igen, az egyházban is lehet szabadon gondolkodni! És lehet másként is gondolkodni! Igen, nem mindig a pápának, a püspököknek, a felsőbbségnek van igaza. száz éve azt is jelenti, hogy a gondolat bilincseitől is van mód megszabadulni. Mert ami nem sikerült Húsznak, Wycliffe-nek, Savonarolának és a többieknek, az sikerült Luthernek. Igen, az egyházban is lehet szabadon gondolkodni! És lehet másként is gondolkodni! Igen, nem mindig a pápának, a püspököknek, a felsőbbségnek van igaza. Sőt ha az egyházban a Szentírás a legmagasabb tekintély, akkor szabadságunk felett már csak az Istennek való engedelmesség az egyetlen tekintély. Vagy megfordítva: az Istennek való engedelmességgel a szívünkben a benne átélt szeretet irányítja gondolkodásunkat, és szabja meg viszonyunkat a másik emberhez. Az ünnep azonban nem igazi, ha csak megemlékezésekben, magvas ünnepi előadásokban, koszorúzásokban merül ki. Ünnepünk attól lesz igaz, ha mondandója tovább él, lüktet bennünk. Mert szabadságunk árnyai közöttünk is kísértenek. A másik elfogadása, megérteni akarása helyett beskatulyázzuk egymást. Vannak liberálisok és kegyesek. Meg ott vannak az „igazi” lutheránusok. Mi lenne, ha ezek a táborok többet beszélnének egymással? Mi lenne, ha abból az alapfeltételezésből indulnánk ki, hogy mindannyian Isten szolgáiként gyülekezetét, egyházat akarunk építeni? Ugyanazt az egyházat. Miért nézünk görbe szemmel a másikra, a testvérre csak azért, mert bizonyos dolgokban más a meggyőződése? És mi lenne, ha nem egy viszonylag szűk grémium döntene lényeges kérdésekről, hanem gyakrabban és őszintén beszélnénk meg közös dolgainkat? Egymással szemben ülve, egymás szemébe nézve - de süllyedő Péterként a Krisztusra is nézve. Mi lenne, ha 2017-ben - ha már minden Luther-szobor Bibliával a kezében állítja elénk a reformátort — az ünnepre készülve a Szentírás kerülne oda középre, életünk közepébe? A szerző evangélikus lelkész, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese A reformáció hónapjának vissza-visszatérő rangos budapesti eseménye az a kulturális gála, amelynek néhány év óta az Uránia Nemzeti Filmszínház patinás nagyterme nyújt méltó helyszínt. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett est ünnepi főelőadója idén az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának vezetője volt. Czibere Károly, aki korábban a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodáját vezette, Reformáció és család címmel mondta el személyes bizonyságtételként vállalt beszédét. A Kecskeméti Református Gimnázium kamarakórusának, valamint a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium előadói tehetséggel megáldott diákjainak szolgálata mellett ezúttal a máramarosi Visk községből (Kárpátalja) származó Pál István „Szalonna” és családja gondoskodott színvonalas zenei összeállításról. Immár szintén hagyomány, hogy e kulturális gálán adják át a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyásdíját, amelyet 2014. október 19-én Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, író-újságíró (képünkön) vehetett át a szövetség elnökétől. A reformáció havának emlékezetes élményévé varázsolt est házigazdája Bényi Ildikó, az MTVA (evangélikus) műsorvezetője volt. ■ Kalocsai Richárd felvétele Kilencvenéves a Fébé „Ragyogó”ünnep - anyaházi szeretetközösségben Áldás volt a lelki ébredés korszakában született, az irgalmasság cselekedeteit gyakorolni induló testvérek közössége. A háború, a nagy nehézségek idején is ott volt Isten szeretete a Fébével, a korábbi külső-belső építkezések eredményei az ő kegyelméből nem semmisültek meg. Az 1951-es szétszóratást is jóra tudta fordítani Atyánk: csak alagút volt a megszüntetés, ahogyan Túrmezei Erzsébet írta egyik legszebb versében. Bár fejtette szürke ruháját - idézte a verset Fabiny Tamás -, fordította a Tedeumot Erzsébet testvér, néhány évtized múltán ő lehetett az újrainduló egyesület főnökasszonya. Igen, Isten a görbe vonalakon is tud egyenesen írni. Folytatás a 3. oldalon ► Verőfényes szombat reggelen köszönthette a Hűvösvölgyi úti diakonissza-anyaház lakóit és vendégeit - mintegy harmincfős gyülekezetei - a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon igazgató lelkésze. „Családként ünnepelhetünk szinte napra pontosan, hiszen 1924. október í-jén alapította meg Pauer Irma a Fébé Diakonissza Nőegyletet. Isten adta a Fébét kilencven évvel ezelőtt, és a testvérek az évtizedek során csendben, halkan, hűségesen végezték szolgálatukat, odaáldozták életüket Istennek és az embereknek...” - mutatott rá Sztojanovics András, aki a Fébé jelenlegi lelkésze is. Az emelkedett hangulat végigkísérte a napot. Az anyaházban élő diakonisszák az első sorokban ülve, imára kulcsolt kézzel, a megszólalókkal együtt énekelve és emlékezve sugározták a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület lelkiségét: akit az Isten szolgálatára elhívott, az ragyog, mert Isten szeretetének, jóságának fénye sugárzik át lényén (a Fébé név jelentése: ragyogó, sugárzó). Az október 18-i ünnepség igehirdetője dr. Fabiny Tamás püspök volt, aki a Fébé kilencvenedik születésnapján a 90. zsoltár sorait választotta textusául. Az egyes mondatok, szavak mindegyike aktuális üzenetet hordozott, ahogyan a püspök evangéliumot hirdetett, és emlékezni segített az ószövetségi imádság nyomán. „A zsoltár szavait követve ma a hála, a könyörgés, a bűnbánat és az örökkévalóságra való előretekintés összefüggésében emlékezünk - mondta az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője. - Ahogyan a zsoltár visszatekint, akképpen ma mi is nemzedékről nemzedékre idézzük fel a Fébé történetét, Isten áldásait a diakonisszaegyesületen és áldozatos szolgálattevőinek életén keresztül.
