Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-26 / 43. szám
2 -m 2014. október 26. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. (BIBLIA ) VASÁRNAP - JN 5,39-44 Nézz föl a könyvből! Oratio oecumenica [Lelkész:] Dicsőséges Istenünk! Add, hogy tetszésed szerint vihessük eléd könyörgésünket. Kérünk, adj egyházadnak a Szentlélek által bátorságot, amikor evangéliumod hirdetésén munkálkodik. Bátorságot kérünk az ige hirdetőinek, és nyitott szívet az ige hallgatóinak. Adj egyházadban egységet, hogy áldásként jelenjen meg e világban. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Adj a vezetőknek bölcsességet, a hatalmasoknak alázatot. Kérünk, áldd meg népünket. Hadd vegyük komolyan felelősségünket abban, hogy a szenvedés és megpróbáltatás ellenére a reményteljes jövőt láttassuk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Imádkozunk azért, hogy bűnbánó szívünk megnyugvást találjon tenálad. Bűneink súlya nyomja vállainkat. Kételyeinkben légy velünk, és ne engedd, hogy tépelődéseink elválasszanak minket tőled. Tudjuk, hogy mindezzel hitünket munkálod. Irgalmas Istenünk! Hozd el számunkra időben bocsánatodat. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Megalázva kiáltunk hozzád, amikor szenvedésben, gyászban, megpróbáltatásban lévő testvéreinkért könyörgünk. Oly kevés, amit mi tudunk adni. Kérünk, gyógyítsd a betegeket, adj kitartást és türelmet gondozóiknak. Éreztesd jelenlétedet a haldoklókkal, hogy hozzátartozóiktól békés búcsút vehessenek. Kérünk, legyen figyelmed az idősekre, a magányosokra, az eltévedtekre, és láttasd meg velünk, ha feladatot bízol ránk közöttük. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, neked adunk hálát ma a Szentírásért. Bűnbánattal valljuk, hogy sokszor úgy olvassuk, mintha semmi újat nem mondhatna nekünk. És te mégis kegyelmesen megadod a csodát, amikor szívünk megnyílik üzeneted hallatán. Köszönjük, hogy szólsz hozzánk. Hála néked a lelkünket simogató igéért, amely új lendületet ad életünknek. És megköszönjük azt is, amikor vétkeinkre mutatsz rá, amikor kikerülhetetlenül nekünk szólsz. Tudjuk, hogy ezáltal vezetsz minket mindig közelebb magadhoz. Adj nyitott szívet, amikor a Szentírással foglalkozunk, hogy ne csak ismeretünk és tudásunk legyen rólad, hanem megérezzük gyógyító, életújító jelenlétedet is. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgasd meg imádságunkat a mi Megváltónkért, Jézus Krisztusért. [Gyülekezet:] Ámen. KÖZLEMÉNY Közgyűlés a Déli Egyházkerületben A Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűlése november 7-én 10 órai kezdettel ülés tart a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium dísztermében. Erre az alkalomra a közgyűlésnek az MEE törvényei IV. tv. X. fejezet, 83. § (1), (2) alapján meghatározott tagjait szeretettel hívjuk és várjuk. Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Gáncs Péter püspök Jézus vitázik az őt körülvevő emberekkel. Ezek a viták nem a történetiségük miatt érdekesek elsősorban, hanem mert a messiási titok tárul fel bennük. „Ti azért kutatjátok az írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen” - mondja Jézus nagyon keményen abban a szakaszban, amely ma előttünk van. Első pillanatra akár dicséretnek is tűnhetnének szavai, hiszen tudja, hogy az őt körülvevő emberek keresik az örök életet. Vagy ez csak a mi földre szegezett tekintetű korunk csökevénye, hogy nem is gondolunk az örökkévalóságra? A jeruzsálemi hallgatóság komolyan kutatta az örök életre vezető utat. Jézus szava azonban nem dicséret. Miközben komolyan foglalkoztok ezzel a kérdéssel - mondja -, nem veszitek észre, hogy Isten cselekedetei a szemetek előtt játszódnak. * Ht # „Javert néhány pillanatig mozdulatlanul nézett az alatta tátongó sötétségbe; mereven, szinte feszült figyelemmel szemlélte a láthatatlant. Hallgatta a víz zúgását. Egyszerre levette a kalapját, és a rakpart párkányára tette. Egy pillanattal utóbb magas, fekete alak állt a mellvéden - valami elkésett járókelő kísértetnek nézhette volna -, lehajolt a Szajna fölé, aztán fölegyenesedett, és lezuhant a sötétbe. Tompa loccsanás hallatszott; és csak a sötétség volt tanúja a vízben elmerült homályos alak haláltusájának.” Nem az a kérdés, hogy mi szükséges az imádsághoz, hanem az, hogy miként jutunk el oda, hogy működőképes legyen az imádságos életünk. Van ennek az útnak isteni és emberi oldala. Az Úristen hív a vele való beszélgetésre, újra meg újra felteszi az „Ádám, hol vagy?” kérdést, választ várva megszólít igéjében, az írás segítségével és az embereket eszközként használva tanít imádkozni. Az emberi oldal legalább ennyire izgalmas. Nem azért, mert mi tudunk valami jó trükköt, működő praktikát, hanem azért, mert az Isten közeledő, sőt élénkbe futó kegyelme kimozdít a „sültgalamb-várásból”, az ölbe tett kezű, égből pottyanó megoldásokkal számoló helyben topogástól. A világban percről percre felhangzó „Jaj, Istenem, most segíts!” mondat jelzi az ember belső, tudat alatti vágyát az imádságra, még akkor is, ha ezt így nem vallja be magának. De azért, hogy az életnek ez a forrása megnyíljon, meg kell dolgoznunk. Keveseknek adatik meg, hogy életük végéig megőrizzék a gyermeki hitet, teljesen Istenre bízva magukat. Az imádság is hosszú-hosszú fejlődésen át juthat el a gyermeki szótól oda, hogy állandó, viszonylag stabil, napi, élő kapcsolatot jelentsen az Istennel. Javert felügyelő alakja talán a legtartalmasabb Victor Hugo Nyomorultak című regényében. A mű főhősének, Jean Valjeannak ő az ellenpontja. Jean Valjean szökött fegyenc, aki az évek során nagyszerű emberré válik, rengeteg jót tesz. Az olvasó már régen szabadon engedné, de Javert felügyelő soha. Ő el akarja fogni mindenáron. * * * Az örök élethez vezető út maga Jézus. A történetben, mely körülötte kibontakozik, a mondatokban, melyek ebben a hosszú párbeszédben elhangzanak, a csodákban Isten szándéka rajzolódik ki. A helyzet furcsasága az, hogy az emberek az írásokban is ugyanezt a szándékot keresik. Jézus szerint az írásokban az olvasók rábukkanhatnának. Csak fel kellene nézniük a szövegből, csak merniük kellene kinézni a szövegből, és felfedezhetnék, hogy maguk is részeseivé váltak Isten csodáinak. Rajtuk és velük történhet mindaz, amire annyira vártak. Ők azonban nem néznek fel. így az, ami velük történik, nem lehet az írások része. Talán ez az a pont, ahol nekünk is komolyan tovább kell gondolnunk ezt a szakaszt. * * * Javert a törvény embere. Számára elvi kérdés, hogy aki vétkezett, bűnhődjön. A törvény betűje ugyanis ezt mondja. Javert látja Jean Valjean kitűnő életét, de ez nem változtat azon, hogy életének célja az, hogy ezt az embert újra rács mögé tegye. Ez még akkor is érvényes, amikor - sok fordulat után - még az ő életét is meg-Mi kell hát az imádsághoz? - kérdezzük. Összeszedettség. Fegyelmezettség. Oldottság. Minden kor felfedezte ezeket a titkokat, de nem mindig sikerült megvalósítani mind a hármat. Ma sokan úgy gondolják, hogy a meditáció valami keleti tudomány, amely igencsak távol áll a kereszténységtől. Pedig a kereszténység - bár Notker Wolf szerint nem meditativ vallás - sokféle meditativ elemet hordozott. A keresztény meditáció az ősegyházban éppen úgy működött, mint ahogy ma is használható. A mi meditációnk azonban - s ezt lutheránusként erősen hangsúlyozzuk - elsősorban igéhez kötött meditáció: amikor Isten igéjében elmélyedünk, megízlelve minden egyes szavát, mélyen végiggondolva mondatait, átszűrve magunkon a mondanivalóját. Ha csak a saját gondolatainkba mélyedve meditálunk, nagy veszély leselkedik ránk, hiszen gondolataink mélyéig átjár minket a bűn, az Isten nélkül való értelmetlenség. De az Isten igéje helyére teszi a gondolatainkat, rendet tud tenni a fejünkben, el tudja űzni a néha kedvesnek, kellemesnek tűnő, valójában ördögi kísértéseinket. Meg lehet tanulni koncentrálni, de nem mindegy, mire koncentrálunk. Az menti. Még ezután sem veszíti el küldetését, foglyul ejti a régen üldözött embert, hogy börtönbe vigye. Aztán váratlanul elengedi. * * * Nem kérdés számunkra, hogy Jézus a Messiás. Kétezer évnyi egyházi tanítás hagyománya nehezedik ránk ebben a kérdésben. Nem élmény számunkra az, amit azoknak az embereknek kellett végigrágniuk. De itt valami más is megjelenik. A személyes találkozás pillanata. Az ember ugyanis kész arra, hogy mindenből törvényt, külső szabályt kovácsoljon. Kétezer évvel Jézus után már az evangéliumból csinálunk külső törvényt. Jézus tanítását ugyanúgy lehet lélektelenné tenni, szabállyá alacsonyítani, mint a mózesi törvényeket. Emiatt Jézus indulatos szava ma legalább annyira érvényes. A keresztyénség nem törvényvallás. Döntéseiben, cselekedeteiben nem külső szabályokat érvényesít, hanem annak az örömét, hogy Isten jelen van. Ez az öröm sugárzik minden mozdulatából. Az öröm azonban abban a pillanatban átélt öröm. Nem tanulható könyvekből. Emiatt a keresztyénség nem tud túl sok relativizálható, más helyzetekre átvihető logikát, hiszen egy-egy adott pillanatban kell végtelenül személyes döntést hoznia. Ebben a döntésben Isten előtt áll, tudva, hogy Isten emiatt jelen van ebben a döntésben. * * # Az, hogy elengedi foglyát, olyan válságba sodorja Javert-t, amelyet már nem bír ki. Elképed magán. Hogy leimádsághoz szükségem van összeszedettségre, de ez csak akkor lehetséges - sőt erre igyekezni csak akkor érdemes -, ha az Ige szed össze minket. Mi nem a világ kincseit, mások bölcsességét vagy a magunk ötleteit szedegetjük össze - ez kevés. Sőt veszélyes! Mi az Isten teremtő, éltető szavát szedjük össze, hogy magunk is összeszedetté váljunk. A reformáció korában élt - egészen más módon egyházújító - Avilai Teréz számos írását az imádságnak szentelte. Csodálatos világot mutatott be olvasóinak, követőinek. Az imádság gyönyörű világát. Egyik munkájában várkastélyhoz hasonlította az életünket, amelyben több lelki lakás van. Ennek kapcsán beszélt az összeszedett - ségről. Ez azonban nem valamiféle erőlködéssel létrehozott magatartás. Nem is külsőleg látható viselkedésforma. Ez egy belső állapot, amelyhez első lépésként fegyelmezettségre kell szoktatnunk magunkat. A gonosz bibliai neve: diabolosz. Az erő, az ember feletti hatalom, amely mindent szétszór, összedobál. Ki ne érezte volna, hogy szeretne imádkozni, de mindig elkalandoztak a gondolatai? Hányszor tapasztaltuk, hogy imádságkísérleteink idején mindig valami másra gondolunk. Eszünkbe jut ez-az, figyelünk környezetünk rezdüléseire, elvonják figyelmünket a körülöttünk zajló események. A gonosz munkája, hogy szétszórttá tesz, amikor fegyelmezetten, összpontosítva imádkoznunk kellene. S nagyon nehéz összeszedni magunkat, gondolatainkat. Fegyelmezni mindig valamivel foglalkozó kezünket, így hát összekulcsoljuk; le kell hunyni információkért nyíló, élményeket más-A VASÁRNAP IGÉJE hét, hogy ő, a törvény embere szerepet tévesztett, és megkegyelmezett valakinek? Hogy lehetséges az, hogy hagyta, hogy az együttérzés, a törvénytől független valóság úrrá legyen rajta? Hogy lehetséges az, hogy elhagyta azt, ami számára a legfontosabb volt, a törvény betűjét? Ez a lelki válság ahhoz vezet, hogy lemegy a Szajna veszélyesen örvénylő vizéhez, és a hídról a mélybe veti magát. Victor Hugo nagy formátumú alakja, aki a regény negatív főhőse, hirtelen rendkívül tiszteletreméltó lesz az olvasó előtt. Nem az öngyilkossága, hanem a következetessége miatt. Másfelől mindenki világosan érzi, hogy a betűtől való elszakadás, a törvény irgalommá változtatása teszi igazán emberré az embert. * * * Távol lehet maradni az élet valódi kérdéseitől azzal, hogy a megfelelő pillanatban elrejtőzünk a döntések elől. Mert a Krisztussal való élet minden pillanata azt igényli, hogy Isten elé álljunk. Be lehet vonulni a Biblia lapjai közé, de Isten nem a Biblia lapjai között lakik, hanem betölti világunkat: jelen van a legmélyebb, legsötétebb helyzetekben ugyanúgy, mint a magasztos istentiszteletekben. Nem lehet kikerülni, találkoznunk kell vele. Soha nem lesz papírrá, festékké, könyvvé. Ő él. Találkozásunk vele nem a mi szabályaink, elvárásaink szerint zajlik. Ez igaz a mai napra, mint ahogy igaz volt ott arra a régi napra is. ■ Koczor Tamás RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK hol kutató szemünket, és egy irányba, azaz Isten felé terelni kósza gondolatainkat. Szinte lehetetlen teljesítmény. Vagy mégsem? Esetleg nem is teljesítmény, mert hiszen nem kötelességünket tesszük...? S közben az összeszedettség és fegyelem mellett az oldottság is feltétele az imádságnak. Sőt kiemelt szerepe van. Nekünk nem felfogni kell az Istent gondolatainkkal, nem megérteni kell őt az értelmünkkel, hanem feloldódni abban, aki életünk természetes közege lehetne, mi pedig csak az ünnepnapokra tesszük őt félre. Feloldódni benne, a vele való beszélgetésben - ez az igazi együttlét, Istennek és gyermekeinek méltó találkozása. Elmerülni szeretete melegében, megragadni a jóságsugarakat, befogadni a ránk áradó szeretetet. Ezt keresve és megtalálva már nem fárasztó kötelesség, hanem páratlan, örömteli pillanat és folyamat az imádság. Lehet, hogy az imádságba belépni még a jelen világ és az Isten erőtere közti határátlépést jelent, de aki veszi a fáradságot ehhez a határátlépéshez, az már képes lesz beleolvadni az imádság olykor szépen megfogalmazott, néha pedig szavakat meg sem fogalmazó közösségébe. „Nem szabad erőszakolni a lelki összeszedettséget, hanem szép lassan kell a dologhoz fogni, mert különben nem lesz tartós.” (Avilai Teréz) Ez már az az imádság, amely - bár külső segítséggel megszületve - már belső természetességgel működik. ■ Dr. Hafenscher Károly Koncentráció? Összeszedettség? Az imádság titkainak egyikéről ^ Ha korunk nagy veszélye a felszínesség, akkor ez miért ne kísértene minket az imádságban is? Ha manapság a rohanó élettől, a lehetetlen igényektől és a kihívások követhetetlen tömegétől könnyen szétszórttá válik az ember, akkor ez miért ne fenyegetne minket az imádságban is? Vajon elég-e, ha kimondjuk az igazságot: az ima feltételezi az összeszedettséget? Vagy érdemesebb ennél mélyebbre nézni? A válasz egyértelmű...
