Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-19 / 42. szám
Evangélikus Élet PANORAMA 2014. október 19. » 9 országos evangélizáció Gáncs Péter püspök igehirdetése nyomán gondolkodtam el: „Az Atya küldi a Fiút mint napsugarat, akinek a fénye megtörik a Lélek egyik szimbólumán, az (áldás)esőn.” így jön létre a sokszínű csoda, a szövetség jele. Fénytörés nélkül nincs szivárvány! Nincsenek színek, nincs híd az ég és a föld között, nincs jele a szövetségnek. Jézus nélkül színtelenek vagyunk, nincs utunk/hidunk az Atyához, és nincs jele életünkben az új szövetségnek. Fénytörés nélkül nincs szivárvány. De Jézus, a világ világossága mindnyájunkért megtöretett bűneink bocsánatára! ■ Dr. Zsednai Józsefné evangélikus lelkész (Várpalota) A 22 kiscsoport egyike D. Szebik Imre nyugalmazott püspök vezetésével Séf esik Zoltán szekszárdi lelkipásztor a Deák téri szószéken A lőrinci Új Teremtés zenei együttes A bárka akolmelegében A budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium 22-es termében Koczor György, a Zalaistvándi Evangélikus Egyházközség lelkésze szólította mega nap mottójával egy kisebb osztálynyi csapat - Celldömölkről, Pásztóról, Vecsésről, Sopronból, Tápiószentmártonról és Érsekújvárról érkezett - tagjait. A gondolataikat egymással megosztó, többnyire az idősebb korosztályt képviselő hívek maguk is érdekes kérdéseket tettek fel. Egyikük a délelőttfelcsendült gyerekkantáta emlékezetes kitételére hivatkozott, amely korabeli mértékegységben adta meg a vízözön bárkájának méreteit. Az evangéliumi elbeszélésfiktív voltával kapcsolatos dilemmájára válaszolva Koczor György a Biblia szimbolikus értelmezésére utalt, miszerint a Teremtés könyvének fejezetei elsősorban „hitvallásként” olvasandók; és mivel az őstörténetek szájhagyomány útján terjedtek, sok minden - úgymond - szemléltetés szintjén épült be a kanonizált szövegekbe. Egy zalaistvándi asszony az egymással láthatatlan szövetségben lévőfelekezetek közötti súrlódásokra hozott példát: egy keresztyén-zsidó házaspár temetkezési tortúráját taglalta, megoldást várva a kétféle búcsúszertartás összehangolására. Egy másik középkorú nő személyes érzéseit idézte fel az ökumenikus törekvésekkel kapcsolatban, miután egy Kisbérről származó idős hölgy is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ő is a felekezetek közötti, érezhető széthúzást tartotta a keresztény közösségek egyik konfliktusforrásának. Végül egy nyugdíjas asszony tette fel a bibliaóra legmegejtőbb kérdését: „Honnan tudhatjuk biztosan, hogy kegyelmi állapotban vagyunk?” Koczor György szerint sosem tudhatjuk, legfeljebb sejthetjük, hogy éppen közel vagyunk-e a velünk szövetséget kötő Istenhez, vagy távol tőle. Egyedül Isten ígérete az, ami biztonságot ad a kegyelemben való létre. Ezért sem maradhatunk meg az egyház bárkájának falai között. Ki kell mozdulnunk megszokott állapotunkból ahhoz, hogy igazánfelismerhessük a gondviselés jelen valóságát. Ahogy Gáncs Péter püspöki prédikációja is a mozdulatlanságból való kitörésre szólított fel, úgy kell a sajnálatos módon elöregedett és sokszor erőtlen közösségeknek is megújulniuk. Az evangélizációs nap azt bizonyította, hogy az utóbbi probléma -felekezettől függetlenül - régóta fennáll. A kórusban éneklő óvodások és kisiskolások, illetve a nyugdíjas korosztály közötti (közép)generációk ugyanis szinte teljességgel hiányoztak az egybegyűlt tömegből, miközben a „bárkán kívüli” Deák téren fiatalfiúk és lányok tucatjai állták körül az utcazenélő, hasonló korú népi muzsikusokat és aszfalttánc-bemutatót tartó „brékeseket”... Vajon mi a különbség az ő közösségi élményeik és egy ilyen evangélizációs eseményen megélt kommunió között? És vajon miképpen lehetne velük szövetségre lépni és megosztani egymással a szivárvány egy-egy színét? És egyáltalán, ők ezen a napon a bárkán kívül vagy belül voltak? Hol vannak a határai az egyház „ templomhajójának”? A bárka akolmelegében nehezen lehet ezekre a kérdésekre választ találni. Talán Noéhoz hasonlóan ki kell lépni a szárazföldre, hogy az özönvíz utáni, mégis megtisztító esőt váró lelki pusztaságból mindenki megmenekülhessen... ■ Papp Máté Dr. Solt Pál Berecz András
