Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-09-14 / 37. szám

6 m 2014. szeptember 14. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet 212. évfolyamát nyitotta a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Minden igényt kielégítő, modern környezetben kezdhetik az új tanévet a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói és tanárai. A 212 éve alapított evangélikus gimnázium két éve került vissza egyházunk fenntartásába, azóta az is­kola épülete kívül-belül teljesen meg­újult. Az ünnepélyes tanévnyitó is­tentiszteleten igehirdetéssel szolgált a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Gáncs Péter. A tanévnyitó ünnepre a püspököt elkísérte az egyházkerület felügyelő­je, Radosné Lengyel Anna és Varga Márta, a nevelési és oktatási osztály vezetője is. A tanévnyitó alkalmon a közel háromszáz lelket számláló di­áksereget köszöntötte Babák Mi­hály polgármester és az iskola igaz­gatója, Kitaj káné Szántai Mária is. A templomi együttlét után felszaba­­dultabb hangulatban vonultak át az ünneplők az iskola bejáratához, ahol először a haranglábat áldotta meg a püspök, majd - a nemzetiszínű sza­lag átvágása előtt - a modern okta­tási intézményt. ■ Szöveg és fotó: Kiss Tamás Óvodával bővült az evangélikus sziget Miskolc belvárosában Tizenhárom év telt el a Magyarországi Evangélikus Egyház miskolci gim­náziumának - rendszerváltás utáni - első tanévnyitója óta. Az intéz­mény igazgatója, Fellegvári Zoltán „mert nagyot álmodni” hiszen kez­dettől egy olyan oktatási központot képzelt el, amelyhez óvoda, álta­lános iskola, gimnázium és szakközépiskola is tartozik. Hogy mindez valósággá válhasson, ahhoz az kellett, hogy az egyház vezetői, oktatá­sért felelős szakemberei is magukévá tegyék az „álmot” majd Miskolc város vezetése is az ügy mellé álljon. 20x1-ben általános iskolával bő­vült az addigi középiskola, 2014. szeptember í-jén pedig a Reményi Ede utcai tagóvoda ünnepélyes tanévnyitójára is sor kerülhetett... Az ünnepi esemény az evangélikus sziget szívében, a templomban vet­te kezdetét, ahol Fellegvári Zoltán - immár mint a Kossuth Lajos Evan­gélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakkö­zépiskola igazgatója - köszöntötte és mutatta be a vendégeket, köztük dr. Kriza Ákost, Miskolc megyei jo­gú város polgármesterét, dr Ko­­cziszky Györgyöt, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dé­kánját, Óvári Zsuzsannát, Miskolc város önkormányzatának oktatási fő­osztályvezetőjét, Mihályi Zoltán­­nét, a miskolci evangélikus intéz­mény igazgatótanácsának elnökét, Valentínyi Erikát, az országos iroda nevelési és oktatási osztályának óvo­dai referensét, dr Kiss Jánost, Mis­kolc város közgyűlése Fidesz-frakci­­ójának vezetőjét és Molnár Péter önkormányzati képviselőt, a KDNP városi elnökét. Az évnyitóval egybekötött isten­tiszteleten dr Fabiny Tamás hirdet­te az igét Mk 10,14b - „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa!” - alapján, Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi lelkész, Buday Barnabás esperes és Gerlai Pál isko­lalelkész liturgiái szolgálatával. Sze­mélyes hangvételű beszédében az Északi Egyházkerület püspöke fel­idézte saját gyermekkorát, amely a hatvanas években Miskolcon telt. Szeretettel emlékezett meg a temp­lomról, melyet otthonának érzett a Luther-udvarral együtt, hiszen édes­apja itt volt lelkész. „Nem elég a megszülető gondolat, azt tettek kell, hogy kövessék” - utalt Fabiny Tamás a város közepén talál­ható evangélikus szigetre, elismerően szólván az óvodában végzett felelős­ségteljes munkáról. Az egyház ehhez hozzá szeretne tenni még valamit - hangsúlyozta az egyházkerület lelké­­szi vezetője -, mégpedig az áldást. Bódás János református költő ver­sét idézve Fabiny Tamás rámuta­tott, hogy mindenkivel a maga szint­jén kell megismertetni Jézust. Nem erőszakkal, hanem szeretettel - akár óvodáskorúakkal is, hiszen „ilyeneké az Isten országa”. Az igehirdetést követően az óvo­da pedagógusai áldásban részesültek. A püspök arra kérte őket, hogy jövő­beli munkájuk során úgy segítsék egymást, ahogyan a családban a test­vérek teszik. Ezután az óvodások adtak rövid műsort, majd a gyerme­kek is áldásban részesültek. A tanévnyitó szakrális része után dr. Kriza Ákos polgármester kö­szöntötte a jelenlévőket. Beszédében a gyermekről mint Isten ajándékáról szólt. Elmondta, hogy a Reményi Ede utcai tagóvoda átadásával a vá­ros oktatási intézményeinek immár negyede került egyházi fenntartásba. Biztosította a szülőket arról, hogy gyermekeik ezután is jó kezekben lesznek, hiszen az evangélikus egy­ház már eddig is bizonyította hozzá­értését a gyermekek oktatásában­­nevelésében. A templomi alkalom végén Felleg­vári Zoltán igazgató az óvoda udva­rára invitálta a jelenlévőket, ahol - az épület megáldása után - kötetlen be­szélgetésre is lehetőség nyílt. ■ SOLTÉSZNÉ BODZÁS JUDIT Balról jobbra: Buday Barnabás, Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi, Fabiny Tamás és Gerlai Pál A rákosszentmihályi templom élő kövei ► Nyolcvan évvel ezelőtt, 1934. június 17-én szentelte fel Raffay Sándor püspök a Sándy Gyula által tervezett rákosszentmihályi evangélikus templomot. Nem sokkal később - az 1933-as alapkőletétel után kilenc esztendővel - vált a gyülekezet Cinkotától elszakadva önálló anyaegy­házzá. A Rákosszentmihály-Sashalmi Evangélikus Egyházközség szep­tember 7-én, vasárnap emlékezett meg a jeles évfordulóról egy külön­legesen ünnepi hangulatú - Börönte Márta lelkésznő által vezetett - is­tentisztelet keretében, amelyen Gáncs Péter elnök-püspök prédikált, Fekete Gy. Viktor lelkész pedig zenei szolgálattal vett részt. A felszólalók, illetőleg az eseményt jelenlétükkel megtisztelők között volt Radosné Lengyel Anna egyház­kerületi felügyelő, Krizsán Zoltán egyházmegyei felügyelő, továbbá Mészáros Tibor és Szatmáry László önkormányzati képviselők. Mégsem a köszöntő beszédekre vagy a vissza­emlékezésekre helyeződött a hang­súly, hiszen igazi ünneppé ezt az al­kalmat a hívek jelenléte tette. Erre az elévülhetetlen összetartó erőre utalt bevezető szavaiban Gáncs Péter, amikor Jézust idézte: „A temp­lomnál is nagyobb van itt.” (Mt 12,6) Vagyis nem az épület halott falaiból, hanem annak „élő köveiből” emel­kedik magasba Isten háza. Ehhez já­rulhatnak hozzá - többek között - azok a püspök által kiemelt gesztu­sok és műalkotások is, amelyek még elevenebbé tehetik egy templom tereit. A rákosszentmihályiak oltá­rán található Biblia például a Zsol­tárok könyvének következő versénél van kinyitva: „Gyönyörködjél az Úr­ban, és megadja néked szíved kéré­seit’.’ (Zsolt 37,4) Ez az igehely is arra hívja a templom­ba járókat, hogy fedezzék fel a falakon túli Építő áldásos hajlékát, s tegyék ott­honukká. A SpandraftÁgoston festet­te - Jézust és egy kisfiút ábrázoló - oltárkép szintén fontos üzenetet hordoz, elsősorban az istentisztele­teken megjelenő gyermekek számá­ra, akik Gáncs Péter szerint ugyan­úgy vágynak erre a hívogató benső­­ségességre, mint a szüleik. Börönte Márta gyermekközpontú lelkiségét példázta az istentiszteleten a „szeretetkocká’-dobálás, de a Fekete Gy. Viktor által vezényelt harangjáték is, melynek résztvevői között kicsik és na­gyobbak egyaránt voltak. Az úrvacsora után viszont a felnőt­teké lett a főszerep. Miközben a ven­dégek megosztották ünnepi gondo­lataikat, hálásan emlegették a gyüle­kezet korábbi vezető egyéniségeit - köztük a közösséget több mint négy évtizeden át szolgáló (és az évfordu­lós ünnepen is jelen lévő) dr. Karner Ágoston lelkészt. Szó esett az épület múltjának né­hány érdekességéről is, a cinkotai lel­készek kezdeményező szerepétől kezdve a Csák Gusztáv által szerve­zett, építkezésre felajánlott gyűjtésen át egészen Zirmann János hajdani fel­ügyelő özvegyének egyházra hagyott ingatlanaiig. Ez utóbbiak helyén áll ma az id. Tóth-Szőllős Mihály lelkész­sége idején felszentelt rákosszentmi­hályi templom, amely nem csupán egy nyolcvanéves, méltóságteljes, már-már műemlékértékű építmény. Hiszen ha élő kövekből is épült, ak­kor „nagysága égig ér”. ■ Papp Máté

Next

/
Thumbnails
Contents