Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-14 / 37. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. szeptember 14. «► 5 „Ha hit van, minden van...” Találkozás Széli Bulcsú nyugalmazott evangélikus lelkésszel ► „Ébredés kellene az egyházunkban, ébredés” - hangsúlyozta búcsúzásunkkor Széli Bulcsú, a közelmúltban nyugalomba vonult evangélikus lelkész. Útban hazafelé azon tűnődtem, milyen messze is jutottunk társalgásunk során. Hiszen beszélgetésünk kezdetén még csupán kisebb léptékű, személyes dolgokról folyt a szó, például arról, milyen érzésekkel, gondolatokkal készül a - találkozásunk időpontjában még előtte álló, augusztus 31-i - búcsú-istentiszteletére. Arra a napra, amely azért is különleges, mert egybeesik a hatvanötödik születésnapjával.- Ilyenkor azért az ember - gyakorlat és rutin ide vagy oda - vélhetően többé-kevésbé izgatottan megy fel a szószékre, ugye?- Érdekes, hogy ezt kérdezi, mert nemrég valaki más is épp ezt akarta tudni... Nem, nem izgulok, mert hobbim, szenvedélyem az igehirdetés, ezért szívesen és örömmel végzem... Meg nem is kell szószékre mennem, hiszen a padsorok között, elöl állva prédikálok mindig - hogy fizikailag is közelebb, együtt, egy közösségben legyünk egymással.-Ez a jó kezdeményezés azért nálunk talán kissé szokatlan.- Ám a kisegyházakban bevett gyakorlat. Kispesten körülbelül húsz esztendeje ez a megszokott rend.- A húsz esztendőről jut eszembe, hogy Ön ebben az esztendőben kettős évfordulót is ünnepel, hiszen immár negyed százada pásztorolja a kispesti evangélikusokat.- 1966-ban tértem meg, hívott el követésére az Úr, 1967-ben jelentkeztem a teológiára. Ezután a katonaság következett, ahol megpróbáltak eltávolítani Istentől, a Bibliámat is elvették. De megértettem, hogy ami a szívemben van - az Úr Jézust, a belé vetett hitet -, senki sem veheti el tőlem. A teológián 1972-ben végeztem, ezután nősültem meg, Győri Évát vettem feleségül. Ő végzettségét tekintve könyvelő, de elvégezte a teológiai akadémiát is. Ám famíliánk bővülésével már nem ezeken a területeken dolgozott tovább, hanem a családjában és a családjáért élt. Sokszor, sokféleképpen segítette lelkészi szolgálatomat. Öt gyermekünk született, hét unokánk van; legidősebb lányunk, Éva Anna is lelkész lett, jelenleg Szákszenden él és dolgozik. 1972-től 1975-ig Bócsán szolgáltunk a feleségemmel. Itt tanultam meg, milyen is, mit is jelent a lelkészi munka a gyakorlatban. 1975-ben kerültünk Lucfalvára, ott Isten hatalmas ébredést adott. 1989-ig maradtunk, akkor költöztünk Kispestre. Nyolcvan bejegyzett tagunk közül húszán jártak istentiszteletre akkor, de nem csüggedtem el, mert tudtam, hogy Isten hatalmas, és megáldhatja minden erőfeszítésünket.- Hadd kérdezzem meg: hány tagú most a gyülekezet?- Jelenleg négyszáz bejegyzett gyülekezeti tagunk van, közülük 150- 160 fő jár rendszeresen templomba. Mindig is Jézus szabadítását hirdettem. Aki jött, és maradni akart, ezért jött, és ezért maradt.- Korábban említette a gyülekezet mint közösség fontosságát. Ha jól tudom, sokat is tett az egyházközség növelése és tagjainak összefogása érdekében, számos újdonságnak számító alkalmat vezetett be.- Ilyen volt például az úgynevezett „kérdezők köre” ahol bárki bármilyen kérdést feltehetett, és kapott rá - természetesen a Biblia tanításán alapuló - választ.- Akadt olyan kérdés, amely nehéz vagy esetleg akár kényes, kínos is volt az Ön számára?- Nem, mert az igében mindenre van felelet. De természetesen voltak vissza-visszatérő súlyos kérdések, mint amilyen például a „Hogy engedheti ezt vagy azt az Isten?” tehát a szenvedés kérdése. Mindig imádkoztam az alkalmak előtt is, hiszen „csupán így” tudtam készülni ezekre a beszélgetésekre. És utólag kiderült, az Úr újra meg újra megmutatta, mit kell mondanom.- Érdekes, hogy pont a szenvedést hozta szóba, mert úgy tudom, az Ön személyes életében is akadtak, akadnak komoly problémák és nehézségek. Kérem, bocsásson meg hogy utalok erre, csakis azért merem megtenni, mert ezek egyikéről Ön is említést tett, amikor megbeszéltük ezt a mai találkozót.- Vélhetően a betegségemre gondol. Beszélhetünk róla, de igazság szerint pár szónál többet nem érdemes erre vesztegetni. Szolgálatom alatt sok rákos beteggel találkoztam már, és most látom csak igazán, amikor nekem is szembe kell néznem ezzel a kórral, milyen nagy a különbség aközött, hogy valakinek Istennel vagy Isten nélkül kell ezt viselnie. Hiszem, hogy az Úr velem és mellettem van, és megsegít. Mivel ő az Isten, meg is tud gyógyítani, ha akar, mert ez hatalmában áll. Ha mégsem így tenne, és el kellene hagynom ezt a világot, akkor is abban hiszek és azt vallom, hogy Jézus Krisztus az én Megváltóm. Örömmel töltöm életem idejét, és most, hogy a gyermekeink kirepültek, jó lenne még minél több időt kettesben tölteni a feleségemmel, segíteni, tanítani az unokákat, igehirdetéseket tartani, gyönyörködni a természet szépségeiben. Jó lenne megvalósítani egy régi álmomat is, az EKE - vagyis az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért - bibliaiskolájának mintájára létrehozni egy hivatalosan is elismert, középfokú képzést adó bibliaiskolát. Nagyon örülnék, ha ezt minél többen elvégeznék, és beállnának a lélekmentés szolgálatába. Összességében egy biztos: életem Isten kezében van, és én tudom, ha itt lesz az ideje, hozzá megyek haza. Egyik kedves igém - amely alapján a búcsú-istentiszteleten is beszélek majd - fontos iránymutató a számomra; a Római levélből való, a 8. fejezet 28. verse; „...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” A másik nagy próbatétel az életünkben 1981-ben született, legkisebb gyermekünk halála volt. Ő - enyhén autista lévén - számos egészségügyi problémával küzdött, végül agyvelőgyulladásban hunyt el. Ekkor az adott erőt, hogy amíg élt is, igyekeztünk őt az Úrhoz vezetni, és miután eltávozott, biztosak voltunk benne, hogy jó helyen van, Istennél, így tovább tudtunk lépni. Az elmenetelekor kapott igék és események konkrétan segítettek megtapasztalni, hogy az Úr velünk van, szól hozzánk, kezében tart bennünket. Ez segített bennünket, hogy sokkal könnyebben hordozzuk el helyzetünket, mint azok, akik az élő Jézus nélkül élnek. Ha már a gyerekekről beszélünk: nagy örömöm, hogy mind a négy lányom hitben jár, és családunk tagjai- gyermekeink, vejeink és unokáink- találkozhatnak egymással Kispesten, az istentiszteleten. Csodálatos, hogy együtt lehetünk Isten közelében, közösen dicsőíthetjük őt, és adhatunk hálát neki.- Lelkész úr, köszönöm, hogy őszinteségével megtisztelt mind engem, mind pedig az olvasóinkat. Nem kételkedem abban, hogy bizonyságtétele - csakúgy, mint nekem - másoknak is sokat jelent. Nehéz is most arra kérnem, térjünk még egy kicsit vissza előző, még félbemaradt témánkhoz, az egyedi kispesti gyülekezeti alkalmakhoz, amelyek közül eddig a kérdezők körét említette.- Ezenkívül ott vannak még az úgynevezett SZIA-istentiszteletek; a betűszó a „szabad istentisztelet akárkinek” rövidítése. Ez az alkalom úgy épül fel, hogy képekkel illusztrált ifjúsági énekeket énekelünk, majd bizonyságtételek hangzanak el. Azután olyan igeszolgálat következik, amelyhez ki-ki hozzá is szólhat. Az együttlét imával és énekkel zárul.- Újabb, nálunk kissé szokatlan forma...- Lehet, de mondjuk úgy, hogy „szükség volt erre” hiszen a gyülekezethez nagyon sokan vallásos háttér és ismeretek nélkül csatlakoztak, felnőttkorban jutottak hitre és keresztelkedtek meg. Ma az egykor fiatalon megkeresztelkedettek, illetve az ő gyermekeik adják a gyülekezet magját. A kicsikre különben is igyekszünk figyelni, a templomban is van egy üveggel leválasztott tér a „csúszómászók köre", azaz a kisgyermekesek számára. Ebben a helyiségben a szülők úgy lehetnek együtt a csemetéikkel, hogy közben hallják is az istentiszteletet.- Jó, hogy ilyen rugalmasak, és igyekeznek alkalmazkodni az igényekhez.- Ez csak természetes, ha gyülekezetei, közösséget akarunk építeni... Erről szól a néhány éves múltra visszatekintő „nyitott templom” kezdeményezés is, amelyet mindig a kispesti napok idejére időzítünk, és hívogatjuk hajlékunkba az arra járókat.-Értem, hiszen így még inkább adódott és adódik alkalom megismerni a helyieket. Szűkebb lakókörnyezete méltányolta is az itt élőkkel szembeni kedvességét és nyitottságát: 2012- ben Kispest díszpolgára lett. Egyházunk is elismerte szolgálatát: idén Az Év Lelkésze díjjal tüntették ki.- Mindkettőért hálás vagyok. Kispestet huszonöt itt töltött év után otthonomnak érzem, és bevallom, jólesett az is, hogy ebben a formában „köszönték meg” negyvenkét éve tartó aktív lelkészi szolgálatomat. A nyitott templomra visszatérve: még közvetlenebbül is igyekszünk megszólítani másokat. Ennek jegyében vezettük be azt, hogy az istentiszteleten köszöntjük azokat, akik először vannak jelen nálunk: egy kis könyvecskét és egy kitölthető lapot adunk nekik.-Bevallom, nagyon tetszik nekem, hogy Ön ennyire nyitott és rugalmas.- Köszönöm, ez kedves, de nincs ebben semmi rendkívüli. Egyházunk - úgy vélem - sajnos kicsit merev, és ez nem jó. Meg vagyok róla győződve, hogy szolgálatunk fennmaradása érdekében változtatnunk kell ezen, és meg kell tennünk mindent azért, hogy alkalmainkat egyaránt jellemezze a közvetlenség és az ünnepélyesség.- Erős szavak...- Bárcsak lenne erejük! Soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, mert azt vallom, hogy beszélnünk kell arról is, ami nem jó, nem helyes. Ébredésre, megtérésre van szükség, arra, hogy nagyobb hittel, teljes odaadással szolgáljunk, ne a saját „hasznunkat” „jólétünket” keressük, hanem arra figyeljünk, mit mond nekünk, hogyan vezet minket Isten szava, mit kíván tőlünk az Atya, mire hívott el bennünket az Úr. Amikor mások biztatására, kérésére indultam egy egyházi választáson, akkor is azt igyekeztem hangsúlyozni a programomban, hogy ha hit van, minden van, ha hit nincs, semmi sincs. Ha Ő kerül az első helyre, vele együtt minden más kérdésünk is megoldódik. Az Úr mindig velünk van, választ ad minden kérdésünkre. Nincs is jobb annál, mint vele élni. ■ Gazdag Zsuzsanna Harminc év szolgálat egy kétszázharminc éves templomban ^ Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi, hálaadó istentisztelettel emlékeztek meg a hívek a bobai evangélikus templom felszentelésének kétszázharmincadik évfordulójáról. Rostáné Piri Magda lelkész emlékező szavaiban kiemelte az összefogás, a hit erejét, melynek köszönhetően 1784-ben Perlaky Gábor szuperintendens felszentelhette a templomot. Ennek a közös erőnek a segítségével újulhatott meg a gyülekezet úrvacsorái felszerelése is (képünkön), melyet a hívek birtokukba is vehettek az úrvacsoraosztáson. A meghitt ünnepi alkalmat Győrffy István orgonajátéka tette még felemelőbbé. Rostáné Piri Magda oltári szolgálata Kendeh-Kirchknopf László beosztott lelkésszel az ünnepi istentiszteleten Az istentisztelet után rövid közgyűlés keretében Szolnoki András felügyelő köszöntötte a megjelenteket, majd megemlékezett egy másik évfordulóról. Rostáné Piri Magda harminc éve szolgál a Bobai Evangélikus Egyházközségben. A felügyelő beszédében méltatta az esperes asszony szolgálatához kötődő legfontosabb történéseket, többek között a kemenespálfai templomépítést, a nemeskocsi gyülekezeti ház, a bobai otthon, a bobai parókia és templom, a nemeskocsi templom felújítását, az új gyülekezeti terem elkészültét. A felügyelő átadta a bobai, nemeskocsi és kemenespálfai hívek adományaiból elkészült meglepetésajándékot, egy Luther-kabátot, egyben esperes asszony lelkészi hivatásának további folytatásához erőt, egészséget, állhatatosságot, kitartást kért Istentől. Az ünneplők a közgyűlést követő szeretetvendégségen felszelték a kétszázharmincadik évfordulóra készült tortát, és felelevenítették a közös emlékeket, melyek a templomhoz és Rostáné Piri Magda harmincéves szolgálatához kötődnek. ■ Gulyásné Vass Veronika Forrás: boba.lutheran.hu FOTÓK: ROSTA IZABELLA
