Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-14 / 37. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. szeptember 14. *• 3 Isten szeretetéről szólt a kettős ünnep Sopronban Folytatás az 1. oldalról A dunántúli evangélikusság legnagyobb gyülekezeti központjának múltjáról és jelenéről Gimesi Szabolcs egyházmegyei felügyelőt, az épület visszavételében és felújításában is kulcsszerepet játszó soproni presbitert az impozáns épület leendő lelkészi hivatalának egyik szobájában kérdeztük. Szinte napra pontosan százharminc évvel ezelőtt vette birtokba a gyülekezet elemi iskolája új otthonát. A bejáratnál, a lépcsőházban két tábla fogad. Az egyik az iskola indulásáról szól, arról, hogy 1884. május 5- én avatták fel az épületet, a másik I. Ferenc József magyar király látogatásáról tudósít, mely hat nappal az iskola megnyitása után történt. Az a gyanúnk, hogy az iskola felavatása éppen azért volt erre a napra időzítve, mert a városban már folytak a királyi látogatás előkészületei. Mivel Sopron életében jelentős esemény volt az új evangélikus elemi iskola reprezentatív épületének átadása, ezért azt még ünnepélyesebbé kívánták tenni a király látogatásával.- Meddig működött itt az elemi iskola, és mi lett azután az épület sorsa?- Az evangélikus iskolát 1951-ben államosították. 1967- ig állami általános iskolaként működött, majd a bíróság és az ügyészség irodái költöztek az épületbe. A gyülekezet presbitériuma 1999-ben döntött úgy, hogy visszaigényli volt iskolája épületét, majd e döntését 2008-ban megerősítette. A kormány gondoskodott a bíróság új helyre költöztetéséről, így az épület 2012-ben újra a soproni evangélikusok tulajdonába kerülhetett. Ettől kezdve folytak a felújítási munkák.- Elkészült tehát az az épület, amely a régió egyik legfontosabb evangélikus központja lehet.- Nemcsak az evangélikus régiónak, de magának Sopron városának is. Szeretnénk nyitottá tenni a gyülekezeti házat mindenki számára. Ezt szolgálja például a Gabnai Sándor esperes úr terveiben megfogalmazott, vasárnap délutánonként megrendezendő, Egy délután az evangélikusokkal című rendezvény, amely a kulturális tartalom mellett a lelki értékek ...és Gabnai Sándor esperessel a „házszentelőn” közvetítését is szolgálja majd. Elsősorban természetesen egyházi funkciója lesz az épületnek, hiszen gyönyörűen megtervezett gyülekezeti termünkben tartjuk - egyebek mellett - a gyermek-istentiszteleteket, melyekre már most is félszáznál többen járnak. Itt kapnak helyet a lelkészi irodák, tárgyalók, illetve a gyülekezeti könyvtár, a levéltár és a múzeum is.- Mikorra lakják majd be ezt a kétszintes, több mint ezer négyzetméteres, impozáns épületet?- A lelkészi hivatalok két héten belül meg tudják kezdeni a költözést, a gyűjteményeknek több idő kell. A telet szeretnénk erre szánni. ■ Nagy László-Felügyelő úrnak kezdetektőlfogva szívügye ez az épület, hiszen családi szálak is kötik a volt iskolához...- Nagyapám bátyja az elemi iskola igazgatója volt. így kötődöm családilag is az épülethez. Gimesi Szabolcs a templomban... Mandabokorban harangoztak ► Folytatás az 1. oldalról Mostantól a zengő érc hangja figyelmeztethet az ima idejére Mandabokorban - mondta Bozorády András espereshelyettes a harangláb árnyékában a harang felszentelése alkalmából. „. ..aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”- hirdette az igét (Róm 10,13) az espereshelyettes. A szertartáson Kovács László Attila nyíregyházi igazgató lelkész és Zsarnai Krisztián esperes, a mandaiak lelkipásztora szolgált. „Minden, ami van, Istentől van” - hangsúlyozta az esperes, miközben Nóra asszonnyal együtt köszönetét mondott mindazoknak, akik közreműködtek az „otthonos lelki hajlék” megteremtésében, mely különösen jól vizsgázott a családi nap helyszíneként. „Szeretetből és Isten iránti hálából tették a dolgukat mindazok, akik a harangnál és a kerítésnél munkálkodtak. Egyszer talán érdemes lenne kiszámolni, mennyi pénzbe került volna, ha nem így lett volna! A mandai részönkormányzat segítségét is meg kell köszönni, illetve azt is, hogy megszámlálhatatlan kéz megszámlálhatatlan munkaórája van benne” - dicsérte gyülekezetét Zsarnai Krisztián, külön is kiemelve Morauszki György, valamint Oláh István munkáját, aki az ötvenhét méteres kovácsoltvas kerítést építette. (Szegecselve és nem hegesztve, mint azt a hozzáértők hangsúlyozták.) Az „Isten szeretet” felirat alatt a nagyteremben most pingpongasztalok uralták a teret. A helyiség másik részében kifestők, kézművesmunkák sorakoztak az asztalokon. Kint mézből, kecskesajtból tartottak kóstolót a helyi termelők, de megszervezték az egészségiállapot-felmérést is. A gyerekeknek volt arcfestés, sportolási lehetőség, és a Kutyafája Közhasznú Egyesület három terápiás kutyusa szelídítette azokat, akik a trambulinon vagy a felfújható ugrálóvárban már elfáradtak. A sportpályán kosár- és röplabdát kergettek a fiatalok. Közben csodás illatokat lebegtetett a szél: az épület előtt a kavaróüstben rotyogó szilvalekvár, az épület mögött pedig a szeretetvendégségre szánt babgulyás és birkapörkölt csábította a vendégeket. Az ebéd után nagy fagylaltozás következett: egy felajánlás révén hatszáz gombócot mértek ki a jeges finomságból. Csak miután a fagylalt elfogyott, kerültek terítékre a tájjellegű sütemények. A szeptember 6. óta Mandabokorban megszólaló harangot 1936-ban az olcsvai gyülekezet öntette. Miután azonban Olcsván az utolsó evangélikust is eltemették, és az ottani templomot a legnagyobb igyekezettel sem sikerült megtartani, a harangot a nyíregyházi anyagyülekezet helyezte biztonságba. Igen jó állapotban maradt a mandaiakra, akiket még mindig visz az a lendület, amellyel 2010-ben nekiveselkedtek imaházuk megépítésének. Európai uniós támogatásra is pályázni tudtak, hogy a kor igényeinek és lehetőségeinek megfelelő, többfunkciós közösségi ház elkészülhessen. ■ Veszprémi Erzsébet Kovács László Attila mögött Bozorády András és Zsarnai Krisztián mmmmummmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmamm Nyáron is evangélikus vagyok Orvos barátnőm, aki két kis nógrádi falu lakóit gyógyítgatja, egyszer azt mondta nekem: „Tudod, én nyáron is orvos vagyok. Akkor is szükség van rám. Betegség, panasz mindig van. Mondd, te nyáron is evangélikus vagy?” - kérdezte váratlanul. Hát persze! Milyen buta kérdés, gondoltam. Vagy mégsem? Bizony előfordul, hogy nyáron szabadságra megy, pihen a hitünk... Gyakran előfordul. De nálam soha. Vajon miért? A szüleim miatt? Talán. Biztosan. Nem is tudom... De, tudom. Apukám biztosan nem tehet a dologról. Ő katolikus volt. Nem, ez szamárság, tehet róla, mert mindig, minden pillanatban katolikus volt. Nyáron is. Mindig. Mert ő akkor is dolgozott - katolikus lélekkel. Mit jelent ez? Azt, hogy becsületesen, pontosan, megbízhatóan, a legnagyobb szakmai tudással és szeretettel. Nyáron jöttek hozzá a legtöbben, hogy javítson meg valami télen nélkülözhetetlen, fontos holmit. Ha van rá ideje... Igen, volt rá ideje, mert ő katolikus lélekkel dolgozott. Hitt ebben. Nem magyarázta meg, de így hitte. Ha kérdezték erről, azt mondta: „Ehhez csak nekem van közöm - meg talán még valakinek.” Erős, dolgos kezeivel - régen úgy mondták, aranykezű mester, ennek ma már semmi értelme - minden tárgyba, eszközbe életet varázsolt. Templomba ritkán járt. Bibliát mindennap olvasott. Gyakran elaludt közben, de hirtelen felébredt, körülnézett, hogy valaki észrevette-e, és folytatta az olvasást. „Mivel tartozom, Karcsi bácsi?” - kérdezték a többnyire evangélikus asszonyok. „Nem vagyok én magának Karcsi bácsi” - dörrent rá a kérdezőre, és halkan, inkább csak magának mondott valami bibliai sort. „Tessék?” „Maga ezt úgysem érti. Na, próbálja ki! Működik?” „Csodálatosan, köszönöm. Mivel tartozom, Karcsi bácsi?” „Mondtam már, nekem semmivel, a többit beszélje meg a feleségemmel.” Szóval, ez az apai örökség! Anyu más volt. Ő is mindig dolgozott, és a templomba is rendszeresen eljárt. „Már az úrvacsora miatt is menni kell. Meg a temetőbe. Ha nyaralni megyek, ki tesz a sírokra virágot? Nem tudok én nyaralni, fiam. Hogy néz ki akkor az a sír nyuszkán?... Apád ugyan mondja, hogy megyek imádni »Marcikát«, de hát tudod, milyen, beszél mindig összevissza. A katolikusok ilyenek. Pedig az anyja református volt. A munkáért meg semmit sem fogad el. Hát milyen ember az ilyen? - törölgette a könnyeit. - Krisztus Urunk koporsóját sem őrizték ingyen. Én is az üzletben vásárolok. Ő meg csak handrikál a sok evangélikus asszonnyal, és ha megdicsérik a munkáját, kihúzza magát, örül, és meg van elégedve. Nehéz ember.” Egyszer apu pénzt fogadott el. Hozta haza nagy dühösen, markában szinte elveszett az apró. Indulatosan belépett a konyhába, levágta amúgy tenyerestül a konyhaasztalra. Csak úgy szállt a liszt mindenfelé. „Itt van, örülhetsz!” „Mit csináltál, Karcsi, mi történt?” „Mit? Megjavítottam annak az evangélikus barátnődnek a kerti csapot. Utána kértem, hogy próbálja ki. Persze először rozsdás víz jött belőle. Gyorsan elzárta, és azt mondta, előbb jobb volt. Kinyitottam neki újra a csapot, hogy folyjon el a piszkos víz, mindjárt jó lett. Erre a zsebembe tette ezt a pénzt, csak úgy magától. Hát ilyenek vagytok ti!” - mondta, ami persze azt jelentette, hogy ti, evangélikusok. „És te elfogadtad attól a szegény özvegyasszonytól?” „Nem, de ideadta.” „Vidd vissza azonnal!” - mondta anyu. Gyorsan a kötényébe tett néhány friss buktát, és vitte vissza a pénzt. „Evangélikusok, összetartanak” - dünnyögte apu. ÉGTÁJOLÓ t Ilyenek voltak. Minden évszakban. Ezért lettem én folyamatosan, nyáron is evangélikus. Lehettem volna talán katolikus is, de nem lettem, mert anyu nagy akaratú asszony volt, és mert Krisztus Urunk koporsóját sem... Bár ki tudja? Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő Déli Egyházkerület A SZERZŐ FELVÉTELEI
