Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-14 / 37. szám
2 -m 2014. szeptember 14. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP - JAK 2,14-17(18-24) I<i a hit embere? Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked ezért a teremtett világért és azért, hogy mi benne élhetünk és dolgozhatunk. Köszönjük, hogy mindannyiunkra feladatot bíztál, és hitünk gyümölcseiként jó cselekedetekre hívtál el bennünket. Áldunk és magasztalunk azért is, hogy munkánk gyümölcse nem csupán téged dicsér, hanem embertársainknak is testvérkezet nyújthatunk vele. Hálás szívvel köszönjük meg neked, hogy megnyitottad a lehetőségeket az adakozásra távol élő keresztyéneknek, de akár a környezetünkben élő embereknek is. Tied a dicséret, hogy Jézus Krisztuson keresztül megmutattad önfeláldozó szeretetedet, és arra buzdítasz a mai napig bennünket, hogy hittel kövessük a krisztusi példát. Bűnbocsátó Urunk! Töredelmes szívvel valljuk, hogy sokszor borította el mindennapjainkat az időhiány aggodalma a percnyi örömök megélése helyett; többször lepett el bennünket az aggodalom, a sértettség és a félelem ahelyett, hogy nyugalmat, békességet és bátorságot kértünk volna tőled. Bocsásd meg mindazt, amit hiábavaló cselekedetként tettünk ezekben a napokban. Krisztusért kérünk, ne nézd mulasztásainkat, se megfogyatkozó hitünket, hanem fogadj ma újra kegyelmedbe bennünket, hogy teljes lehessen a megfogyatkozott szeretet. Mindenható Istenünk! Kérünk, légy velünk továbbra is minden napon, és a hitben való meggyökerezéshez adj erőt, kitartást. Könyörgünk azokért, akik lelki mélységben szenvednek, és mindennapjaik reménytelenségben telnek. Tégy minket eszközeiddé, Urunk, hogy hozzájuk hajolva lehessünk a te követeid. Imádkozunk a betegekért, a testi szükséget szenvedőkért, a világban élő keresztyénekért és minden szeretetre éhes emberért. Légy velük, és add a te békédet mindannyiunknak. Kérünk, ments meg minket a tanácstalanság, a tehetetlenség idején is. Jöjj közénk menny felé terelő szereteteddel, megnyugtató békességeddel, felfrissítő Lelkeddel és újabb lehetőségekkel. Szentháromság egy igaz Isten! Mentsd meg és tartsd meg ma is népedet! Ámen. HIRDETÉS Válóháló - ahol az elváltak gyógyulhatnak „Embert és családot építünk” Október 3-ától minden pénteken 19 órától új helyen, az I. kerület, Szilágyi Dezső tér 2. sz. alatt indul a Válóháló. Kiket hívunk? - Elváltakat • megbillent házasságban élőket. Mit adunk? - 22 hetes, kiscsoportos képzést bibliai alapokon ♦ közösséget ♦ életszemlélet-váltást a puszta gyógyulás helyett • közös programokat. Konkrét kérdések, amelyekre választ kapsz: - Hogyan rendezhetem a múltamat? ♦ Hogyan szabadulhatok meg a depressziótól? ♦ Hogyan tudok megbocsátani? ♦ Hogyan javulhat az énképem? ♦ Hogyan éljek újra egyedülálló életet? • Lehet-e új kapcsolatom? ♦ Mit tehetek, hogy a válás ne forduljon még egyszer elő az életemben? Mit kérünk? - Rendszeres, aktív részvételt • pontos érkezést ♦ havi 2000 forintot, de ha egyben fizeted a teljes tanfolyamot, akkor kedvezményesen 8000 forintot. Jelentkezni lehet Paksy Sándor válóháló-koordinátornál; paksysandor@gmail.com; 20/886-3321; valohalo.hu Nekünk, evangélikusoknak okoz némi neurózist Jakab levele. Folyton kényszert érzünk, hogy összevessük a tartalmát Pál gondolataival. Valóban igaz, hogy Jakab felemeli a hangját Pál gondolkodásával szemben. Olyan, mintha Pál mindent elsöprően beszélne a hitről és arról, hogy semmi más nem érdekli a világon, mint hogy az ember csakis a hite által találkozhat Istennel; mire Jakab felállna, és azt mondaná; de ez az egész csak a fejekben, a szívekben, az érzésekben zajlik, és nem ér semmit, hiszen a szegények, a betegek, a jóságra vágyók a cselekedeteinkre várnak. Mondhatjuk azt a legmagasabb szószékről és a legnagyobb hangerősítőkkel, hogy higgyünk, ha közben hideg szívvel figyeljük mások szenvedését, és nem segítünk, pedig tehetnénk. Igénk ezért ma azt kérdezi; ki igazán a hit embere? * * * Két pap álljon előttünk ma! Mind a kettő Albert Camus írói fantáziájából kerül elő, két különböző regényéből. Nem oldják meg teljesen a „hit és cselekedetek” vagy inkább a „hit és teljesítmények” problémát, de talán valamit segítenek. Az első pap Paneloux atya. A történet egy kicsit elvont városban zajlik. A városban pestis dúl. Ebben a járványban mindenki megmutatja saját őszinte valóját. Vannak olyanok, akik hősiesen küzdenek a betegség ellen, áldozatos munkával segítenek. Vannak olyanok, akik szeretnének menekülni a helyzetből, és vannak olyanok, akik hasznukat keresik mások nyomorúságán. Elszigetelődik a bent rekedtek és a kívül levők sorsa. A pestis végérvényesen elválasztja őket egymástól. A különös kérések sorában a következő egy olyan mondat, amely hosszabb, sőt rendszeres meditálást, újragondolást igényel. Pedig nem csupán ismert, de sokszor elhangzó mondat: Jézus tanította, mi több, maga is mondta, használta: „legyen meg a te akaratod”. Bármennyire ismert, bármilyen sokat mondják is, valójában az ellenkezője ismétlődik és közismert ebben a világban. Miért állítom ezt? Pusztán azért, mert ezt a gyönyörű mondatot nem tartják működőképesnek. Az ellenkezőjét igen: legyen meg az én akaratom. Tudatosan hatalomra törő, domináns szerepeket követelő, önző énünk és tudat alatti vágyaink ezt súgják, s talán ki sem mondjuk, de erre törekszünk. Az valósuljon meg, amit mi szeretnénk, az legyen valósággá, amit én akarok. Akaratos emberek vagyunk. Még a legszelídebbek is. S ha nem valósul meg az, amit akarunk, kiborulunk, toporzékolunk, mint egy hisztis kisgyerek, vagy magunkba fordulva búskomorrá leszünk. Akarnok énünk Ádám bűne óta újra meg újra nehéz helyzetbe hoz minket. A VASÁRNAP IGÉJE A város fontos személyisége a pap, Paneloux atya. Amikor felmegy a szószékre, már sokan meghaltak a betegségben, az olvasó is tele van szánakozással. A pap viszont arról beszél, hogy a járvány Isten büntetése. Hosszan szónokol arról, hogy mik azok a vétkek, melyeket Isten ilyenformán torol meg. Elmondja, hogy a járvány valójában Isten kegyelme, hogy ilyen módon mentse meg az embereket az örök kárhozattól. Látszólag azt teszi, amit egy teológusnak tennie kell, az eseményeket megpróbálja Isten összefüggésében elemezni és értelmezni. Ugyanakkor ez a teológia nem Istenről szól, hanem saját magáról, a saját ítéletéről, a világról alkotott nézetéről, önnön értékéről. Emiatt teljesen embertelen. Paneloux atya a hit embere? Reméljük, hogy nem gondol senki így a hitre. De nem is igazán Isten embere, hiszen számára a szenvedés leginkább saját ítéletének vagy az egyház ítéletének kimondására alkalmas pillanat. Ha Jakab ezt az embert látja, mint a hit emberét, akkor - bár idézett történetünk más helyzetet hozna elő - mi is vele együtt mondjuk: „...mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs mega mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: »Menjetek el békességgel, melegedje-Igen, mert ott, a bűneset pillanataiban az alapvető bizalom veszett el. Az a bizalom, mely kérdés nélkül tudja, hogy Isten a javunkat akarja. „Mit Isten tesz, mind jó nekem” - énekeljük (EÉ 348), vagy a másik kedves énekünkben így: „Mit Isten akar énvelem, az lesz a legjobb nékem” (EÉ 332). Jézus azért jött, hogy a feje tetejére állt világot talpra állítsa. Hogy az a felfordult rendszer, ahol az ember akaratát akarjuk érvényesíteni, az Istenét pedig nem, ismét helyére kerüljön. Luther imádsága a Miatyánk kéréséhez kötődik: „Mindenható, jóságos Atyánk! Mi azt akarnánk, hogy a mi akaratunkhoz igazodjék minden, és hogy elkerüljük a keresztet, de tedd meg rajtunk, Úristen, a te akaratodat, és adj nekünk engedelmességet és türelmet. Ámen.” (EÉ 719. oldal) Érdemes lenne hosszabban elmélkedni arról is, hogyan viszonyul egymáshoz két ember akarata, lehet-e - s ha igen, milyen módon- összehangolni a kettőt. Milyen szabályok működnek az életben, melyek meghatározzák, kinek az akarata érvényeié/; meg és lakjatok jól«, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” * * * A másik pap Camus másik regényéből, a Közönyből való. Ez a regény egy nagyon furcsa emberről szól, aki érzéketlenül él a világban. Meghal az anyja, de ő nem képes igazán gyászolni; dolgozik, de nem nagyon érdekli a munka; együtt van egy lánnyal, de nem szereti. Ő maga mondja el a történetét a regényben, és olvasás közben kezdünk némileg viszolyogni ettől a sekélyes érzelemvilágtól, de megértjük azt is, hogy ez az ő élete. A Camus-féle egzisztencializmusnak pedig éppen az a lényege, hogy hadd rontsa el mindenki úgy az életét, ahogy akarja. Aztán emberünk egy szerencsétlen fordulat következtében megöl egy embert, egy arabot. Van ugyan némi torzsalkodás köztük, de valójában semmi oka nincs a gyilkosságnak. Nem a legnagyobb vita közepette történik, ellenkezőleg, inkább éppen nyugvópontra jutnak az események. Per indul ellene, de őt a per sem igazán érdekli; mintha egy olyan bírósági tárgyalást figyelne, amelyben nem is ő lenne a vádlott. Végül halálra ítélik, de ez sem vált ki belőle különösebb érzéseket. Nem lát túl nagy különbséget aközött, hogy valaki öregen vagy harmincévesen hal meg. A siralomházba be akar menni hozzá egy pap, de ő mindig visszautasítja. Aztán - talán unalmában - egyszer nem mond ellent, és a pap bemehet a cellájába. sül, ki a dominánsabb, ma így mondják: ki a jobb érdekérvényesítő. A kereszténységnek ezen a területen is van mondanivalója, hiszen az alázat, a testvér- és ellenségszeretet, az örök élet távlatában való gondolkodás döntően meghatározza a hívő ember gondolkodását, viselkedését, magatartását. Látjuk, tapasztaljuk, mit akarnak emberek körülöttünk, s nem könnyű Jézus tanítványának maradni, amikor döntünk: a magunk útját járjuk, vagy elfogadjuk, amit a másik akar. Itt azonban az alapvető kérdés ez: hogyan simulhat össze az ember akarata és az Isten akarata? Hogyan tudom őszintén, becsületesen, tudatosan, sőt jókedvűen, nyugodt bizalommal kimondani: „legyen mega te akaratod”? És hogyan lehetséges az, hogy az ember elindul azon az úton, amikor szintén tudatosan és hittel figyel Isten szándékaira? A világot s benne az én életemet is alkotó Isten egyértelműen kinyilvánította akaratát. Mikeás próféta könyvében olvassuk a sommás mondatot: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben’.’ (Mik 6,8) Pál megfogalmazása is fontos, ahogy Timóteusnak ír: Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére” (íTim 2,4) a Szentírás szavában, az igehirdetésben, az ige által átjárt lelkiismeretben és az ige fényében értelmezett eseményekben. A sokszor emlegetett tudatosság azt jelenti: életem minden helyzeté-A pap nem mond neki különleges dolgokat, olyanokat mond, mint a papok általában. Egyszer azonban így szól:- Én veled vagyok, nem velük. Ez az a pont, amikor ez a közönyös fiatalember végképp bedühödik. Ez az első valódi érzése. Az váltotta ki, hogy valaki vele van, hogy Isten számon tartja. Zavarja a szánalom, mégis első alkalommal vesz részt az életben. Ráveti magát a papra, és csodás dolgokat üvölt az élet értelmességéről és értelmetlenségéről. Az őrök berohannak, hogy leszedjék a papról, de az lecsillapítja őket, és könnyes szemmel néz erre a szegény halálraítéltre. Vajon ez a pap a hit embere-e? Azt hiszem, igen. Nem a szavai miatt, amelyeket talán Jakab is túlságosan üresnek tartana, hanem a könnyei miatt. Nem igazán jó teológus, nem tudja megadni a jó válaszokat, de tud együtt érző lenni, tud szánakozni úgy, ahogy ezt Isten is teszi. Az embert ugyanis a szánalom teszi a hit emberévé. Az a szánalom, amelyet Isten érzett az emberek iránt. * * # Nekünk, evangélikusoknak okoz némi neurózist Jakab levele. Talán azért, mert nem értjük azt a vágyát, hogy szeretne könnyeket látni a szemünkben. De vajon ki lehet-e ejteni Krisztus nevét, lehet-e beszélni arról a szeretetről, amely benne fogalmazódott meg, könnyek nélkül? Jaj nekünk, ha meg tudjuk ezt tenni. Magam előtt látom Pált és Jakabot egy mennyei borkimérésben, ahogy Jézussal egy asztalnál ülnek, poharaznak, és távolról sem értik, hogy lehet ellentétet keresni mondanivalójukban. A szívünkben megcsendülő evangélium ugyanis egyidejűleg tesz minket meghatott hívőkké és tevékeny emberséges emberekké. ■ Koczor Tamás RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK ben felteszem a kérdést: ez az Isten akarata?, összecseng ez Isten szándékával? Nem azért állandó kérdés ez, mert kénytelenek vagyunk szolgai lelkülettel alárendelni magunkat a nagyobbnak, a hatalmasabbnak, hanem azért, mert tudjuk (tudhatjuk), hogy akkor kerül helyére minden, akkor lesz helyén a mi életünk is, ha benne megvalósul Isten áldott, javunkat szolgáló akarata. Ezért bár a mindennapok embere és a világ szemében bolondság a Miatyánk kérése Isten akaratának megvalósulásáról, számunkra reményt keltő, a boldogulást, a kiteljesedést ígérő mondat: „legyen mega te akaratod’.’ A világ számára magam ellen, hitem szerint magamért is imádkozom így. Ezért is különösen kedves számomra Dag Hammarskjöld egykori ENSZ-főtitkár híres könyörgése, amely énekeskönyvünk imádságos részének kiemelkedő gyöngyszeme: „Szenteltessék meg a te neved - / ne az enyém! / Jöjjön el a te országod - / ne az enyém! / Legyen meg a te akaratod - / ne az enyém! / Adj nekünk békességet veled, / békét az emberekkel, / békességet önmagunkkal, / és szabadíts meg minden félelemtől!" (EÉ 753- oldal) ■ Dr. Hafenscher Károly Különös kéréseim - Legyen meg a te akaratod? ► Találunk-e ma olyan gyermeket, aki azt mondja szüleinek: apu, anyu, az legyen, amit te akarsz? Szülőknél is sok esetben azt látjuk, hogy lemondva a saját akaratukról, inkább gyermekeiknek kedveznek, mert mindent meg kell nekik adni. Az lett a fontos szempont, hogy mit akar a gyermek, s ez akkor is megvalósul, ha hosszú távon éppen az ő kárára van. Volt azonban egy fiú, aki az első pillanattól az utolsóig, még a legnehezebb pillanatokban is tudott így beszélgetni Apjával: „legyen meg a te akaratod”. A Fiú, aki tudta, hogy az Atya akarata neki jó.
