Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-24 / 34-35. szám
14 ◄( 2014- augusztus 24-31. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 11. VASÁRNAP - 1JN 2,1-2 Hilaszmosz Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Kérünk téged, mindenekelőtt adj erőt botladozó gyermekeidnek, hogy megálljunk a kísértések ellenében, és ne vétkezzünk. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy gyermekeidként élhessünk ebben a világban, hozzád való hűségben és Fiadba vetett hitben. Köszönjük, hogy őt pártfogónkká rendelted. Köszönjük, Jézusunk, hogy amikor elbukunk a bűnben, te mégis védőnkként állsz mellénk. Áldott légy, hogy engesztelő áldozatként hordozod minden ember bűnét - mert te mindannyiunkat szeretsz, bárhol éljünk is a világon. Ezért a szeretetedért kérünk: jöjj el közénk, jöjj el ebbe a világba. Jöjj az evangélium szavai által. Jöjj, és hirdesd nekünk, bűnösöknek kereszthalálod áldozatát és általa a bűnök bocsánatát. Könyörgünk a világért, amely egyre csak beleragad bűneibe, és nem tud szabadulni - csak te hozol szabadulást ebből a rabságból. Könyörgünk hát a világ bűnöseiért. Mindazokért, akik földünkön élnek, és azokért, akik eseményeit irányítják. Mindazokért, akik országunkban élnek, és azokért, akik akár honatyákként, akár politikusokként, akár gazdasági erőkként népünket vezetik. Mindazokért, akik településünkön élnek, és azokért, akik sorsát alakítják akár polgármesterként, akár képviselőként, akár vállalkozóként. Mindazokért, akik gyülekezetünkben élnek, és azokért, akikre benne feladatot, szolgálatot bíztál akár lelkészként, akár felügyelőként, akár presbiterként, akár más munkásokként. Légy azokkal, akik rólad mit sem tudva élik világukat gondtalanul! Szólj hozzájuk igéddel, mutasd meg nekik a te igazságodat, szembesítsd őket bűneikkel! Légy azokkal, akik gyermekeidként járják útjukat! Szólj hozzájuk igéddel, támogasd őket kegyelmeddel, szembesítsd őket bűneikkel! Légy azokkal, akik betegség terhei alatt roskadoznak! Szólj hozzájuk igéddel, gyógyítsd őket hatalmaddal, szembesítsd őket bűneikkel! Légy azokkal, akik a megélhetés nehézségeivel küszködnek! Szólj hozzájuk igéddel, éltesd bennük a reményt! Légy azokkal, akik a gyász könnyeit hullatják! Szólj hozzájuk igéddel, vigasztald őket feltámadásoddal! Szembesíts mindannyiunkat bűneikkel, hogy megtérjünk hozzád, és dicsérjünk téged mint pártfogónkat, engesztelő áldozatunkat! Istenünk, halld meg gyermekeid imáját pártfogónkért és engesztelő áldozatunkért, Jézus Krisztusért! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Ebben a világban két birodalom létezik, amelyek kölcsönösen harcolnak egymás ellen. Az egyikben a sátán uralkodik, akit Krisztus e világ fejedelmének is nevez, Pál pedig az emberek gondolkozását megvakító gonosznak tekint (2Kor 4,4), aki akarata szerint tartja fogva mindazokat, akiket a Lélek még nem szakított el tőle; aki nem tűri, hogy foglyait tőle bárki is elragadja, hacsak nem az Isten Szentlelke, mint azt Krisztus egyik példázatában a palotáját békében megőrző erősről állítja (Lk 11,21).” M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Welder Ödön, Weltler Sándor fordítása) „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is’.’ A megértés kulcsa a görög hilaszmosz kifejezésben rejlik, amelyet Károli nyomán „engesztelő áldozatinak szoktak fordítani. Károli a Vulgata latin szövegére volt tekintettel, ahol a kérdéses helyen a propitiatio kifejezés áll, amely valóban kiengesztelést, engedékennyé, elnézővé tételt jelent. Amivel pedig mindez elérhető, az a jóvátétel és a vezeklés. Apropitiatio tipikus jogi kifejezés, és mint üyen, valóban támadhatatlannak tűnő alapot nyújtott Canterbury i Anselmusnak a Cur Deus homo (Miért lett Isten emberré?) című művében megalkotott rendszere felépítéséhez. Ez a rendszer abból a feltételezésből indul ki, hogy az ember bűnbeesése miatt jogi perpatvarba került Istennel. A bűn miatt Istent jogsérelem érte, és Jézus kereszthalála - mint engesztelő áldozat és egyben elégtétel - ezt a jogsérelmet orvosolja. Anselmus rendszere támadhatatlan logikával van felépítve, és így nem csoda, hogy a középkori skolasztika alappillére lett, és még ma is meghatározó jelentőségű a nyugati egyház - benne a protestantizmus - teológiájára. Kétségtelen, hogy Anselmus rendszerét nyíltan Luther sem támadta, bár sok jele van annak, hogy nem értett vele egyet. Gyakran hangsúlyozta, hogy Isten éppúgy nem a jogászok Istene, mint ahogy a filozófusoké „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal” - írja János apostol első levelében (tjn 3,18). A szeretet pedig nem pusztán érzelmek megmutatkozása, hanem felelős, tettekben megnyilvánuló életforma - örömökkel, gondokkal, szépséggel és küzdelemmel. Jézus azonban valami olyasmiről beszél, amit tanítványai nem tudatosítanak eléggé. Úgy gondolom, ahogy régen, úgy ma sem merik igazán komolyan venni, hiszen beláthatatlan következményekkel jár. Talán azért nem mélyülünk el ebben a témában, mert itt megáll a tanítványi tudományunk, a Jézust követő képességünk, határvonalhoz érkeztünk: „szeresd ellenségedet” Az ellenség szeretete Jézusnál nem csupán meghökkentő tanítás, hanem illusztrált magatartás, gondolkodásmód, életgyakorlat. Még akkor is, ha a törvényt betölteni érkező Jézus itt szembefordul korának törvénymagyarázatával. Mert hisz ez a téma is a Hegyi beszéd „én pedig” fordulójú mondatai között van. „Hallottátok, hogy megmondatott: »Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.« Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknakfiai legyetek, mertőfelhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes’.’ (Mt 5,43-48) sem. Amikor Jézus kereszthaláláról van szó, Luther következetesen Jn 3,16-ból, az aranyevangéliumból indul ki: „...úgy szeredeIsten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” Hangsúlyozza, hogy Isten adta oda, tehát áldozta fel a Fiát értünk, mert úgy szeretett minket, bűnösöket, hogy még ezen az áron is meg akart menteni. Tehát nem Jézus halálának hatására hangolódott irántunk jóindulatra, és vált elnézővé, engedékennyé. Hanem mert eleve így tekintett ránk, azért küldte el a Fiát emberi testben, hogy meghaljon értünk, és halála ránk gyakoroljon hatást: Ádám fiaiból, a bűn és a halál fiaiból Isten megváltott gyermekeivé teremtsen újjá. Amikor pedig az „elégtétel” kerül szóba, Luther azt mondja, hogy igen, Jézus éppen eleget tett, pont annyit, amennyit kellett, hogy a kereszten megváltson minket, illetve jóvátette bűneinket úgy, hogy halálával a halál és kárhozat forrásából a megváltás és az örök élet forrásává változtatta. Luther gondolatai itt egybevágnak a régi keleti egyházatyák gondolataival: Krisztus halálával tiporta el a halált, és szerzett örök életet. Luther Anselmus nyílt támadásától valószínűleg azért tartózkodott, mert nem akart újabb frontot nyitni a Rómával való teológiai küzdelmében. írásaiban, de elsősorban prédikációiban mégis érzékeltette, hogy nem ért egyet Jézus kereszthalálának jogászi megközelítésével. Luther - mai fogalmaink szerint - az Ószövetség professzora volt. Jól tudta, hogy az Ószövetség görög fordításában a szövetségláda fedelét jelölő héber kapporet szó megfelelője A hívő ember sohasem feledheti: a mennyei Atya bennünk az ellenségeit szereti. A bűntelen, a szent szeret minket, bűnösöket, azaz az ellenségeit. Mert életünkkel, gondolatainkkal, azzal, amit elkövettünk, és azzal, amit elmulasztottunk, szembefordultunk vele, tehát ellenségei lettünk. Jézus azonban nemcsak beszélt az ellenség szeretetéről, hanem meg is mutatta. Megmutatta Pálon, megmutatta Péteren, megmutatta sokakon, s megmutatta rajtam. Szeresd ellenséged - mondja nekünk Jézus halk, de határozott szavakkal. S hozzáteszi, hogy a szeretet ott kezdődik, hogy imádkozom érte. De hát nem áll erre is a János apostol leveléből vett idézet: „ne szóval szeressünk”? Az imádság nem szavak üres, rideg egymásutánja. Az imádság szavakban megformált, megvallott hit. Az elmúlt hetekben újra meg újra hallottam sportolóktól, hogy minden a fejben dől el. Az ellenség szeretete sem úgy kezdődik, hogy fogcsikorgatva megpróbálok nem visszavágni, hanem úgy, hogy Jézus tanácsára elkezdek érte imádkozni. Imádságban viszem az Úr elé a másikat, aki szembefordult velem, imádságban kérem, hogy Isten ne büntesse, hanem mentse. Lukács evangélista is lejegyzi Jézus szavait az ellenség szeretetéről, de ott még kiegészítésként mást is olvasunk: „...áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!” (Lk 6,28) Végignéztem istentiszteleti rendtartásainkat. Mindkét érvényben és használatban lévőt. Az Agendát is, és a Liturgikus könyvet is. És - megvallom őszintén - nagyon elszomorított az, amire atyai jó barátom, idősebb a hilasztérion, amelyet Pál apostol használ Róm 3,25-ben - magyarra ezt is „engesztelő áldozatinak fordítják -, és ebből ered a János levelében szereplő hilaszmosz is. Mindkettő arra való utalás, hogy az Ószövetségben az a bűnös, aki üldözői elől a jeruzsálemi templomba menekült, és megragadta az oltár szarvát, amely a külső szentélyben a tiltott legbelső szentélyben lévő szövetségláda fedelét képviselte, az védelemben részesült üldözőivel szemben. Az oltár szarvának megérintésekor Isten oltalma alá került, és bármit követett is el, ember többé nem ítélkezhetett fölötte. Pál apostol is, és János is ezt a képet használja: Jézus kereszthalála - ha hitünkkel megragadjuk - Isten oltalma alá helyez bennünket, és ránk nézve felfüggeszti az Isten törvényében minden bűnösre kiszabott ítéletet: az örök halált és a kárhozatot. De János még tovább is megy, és hozzáteszi: ez nemcsak ránk, hanem az egész világra nézve is igaz. Az egész világ számára a Krisztus keresztje alatt, Isten oltalmában van a menedék a bűn következményével szemben. (Mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta”.) De mit is jelent Isten oltalma és védelme a bűnös számára a Krisztus keresztje alatt? Semmi mást, mint haladékot. Azt is mondhatnám, hogy moratóriumot, bár ez jogi kifejezés. János apostol éppen ezért kezdi így a mondatát: „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek..” Mert a haladék, a moratórium nem a Vétkezésre szabadít fel! Ez akkor is így van, ha a mai kor holt hitű kereszténysége olyan Krisztusban szeretne lelkésztestvérem hívta fel figyelmemet: az istentiszteleti imádságainkban, elsősorban az egyetemes könyörgésekben nem vagy csak utalásként, áttételesen fogalmazva kerül elő az ellenség szeretete. Pedig minden vasárnap a gyülekezet közösségében, mindennap az egyéni elcsendesedésben imádkozni kellene ellenségeinkért. Ha ezt meg tudnánk tenni, megváltozna körülöttünk a világ, megváltozna az egyház élete, a környezetünk s benne a mi életünk. Érdemes lenne hát valamiféle mozgalmat indítani. Próbáljuk ki, tegyük meg, hogy szeptember első vasárnapjától - lelkészek, szolgálattevők és gyülekezeti tagok egyaránt - úgy készülünk az istentiszteletre, hogy imádkozunk ellenségeinkért. Legyen az politikai, családi, munkahelyi, lakóhelyi, szakmabeli ellenségünk. Ne múljon el úgy vasárnap, ne legyen úgy megtartva egyetlen istentisztelet sem, hogy ne imádkoznánk ellenségeinkért. Sokféle imádságot ismer a vallások világa. Az, amit a zsidó-keresztény kultúrkörben imádságként ismerünk, sok olyan elemet is hordoz, amely megvan a nem keresztény vallások világában is. Az igazi, speciálisan jézusi, sajátosan keresztény az ellenség szeretete - s abban első lépcsőként az ellenségért való imádság. Vajon mi lenne, ha a keresztények kovászként lennének jelen ebben a bosszúval élő világban? Szűnne a gyilkos indulatok sokasága, megszakadna a megtorlások ördögi köre, kikerülnénk az adok-kapok mókuskerekéből, bosszúhadjáratok szűnnének meg, háborúk szakadnának félbe. A VASÁRNAP IGÉJE reménykedni, aki halálával lehetőséget nyitott a következmények nélküli vétkezésre, a bűnben való élésre. Ám erről szó sincs! A Krisztusban való hit nem azt jelenti, hogy a Krisztus keresztjére mint „engesztelő áldozatra” nézve büntetlenül vétkezhetsz. Ez hamis reménység. Ez visszaélés és a Krisztus kereszthalálába vetett hamis bizalom. Aki szándékosan feladja a bűnei ellen való mindennapi küzdelmet, aki - Pál szavával - nem törekszik arra szüntelen, hogy a „vérig ellenálljon” a bűn kísértésének, hanem azt mondja, hogy nekem ezzel már nem kell törődnöm, mert Krisztus a kereszthalálával már mindent elrendezett, az végzetes tévedésbén él. János a folytatásban nem az így gondolkodókat, hanem azokat vigasztalja, akik ugyan minden erejükkel a „vérig” ellenálltak a kísértőnek, mégis elbuktak. János nekik mondja: van pártfogójuk, közbenjárójuk Istennél! De ez a pártfogás nem bűnpártolás! Ez a közbenjárás nem arra irányul, hogy a szent Isten Jézus haláláért egyezzen ki a bűnnel, és hunyjon szemet afölött, hogy bűnösök vagyunk. Szó sincs róla! Jézus a bűn elleni tisztes harcban elesőkért kéri az Atyát, hogy legyen még hozzájuk türelmes, mert ő halála által, a Szentlélek közreműködésével, nap mint nap munkában van az életükben, újra meg újra talpra segíti őket, és haláluk órájáig be fogja fejezni életükben a bűntől való megtisztítás és a megszentelés művét. ■ Véghelyi Antal RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK Jézus példamutató szeretetének csúcspontját éppen a kereszten látjuk. Amikor a legkegyetlenebb és legfájdalmasabb kivégzési mód miatti haláltusáját szenvedte, így szólalt meg először az őt keresztre juttatókra, majd az égre nézve: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34) Ez az egyetlen mérce a keresztény ember, azaz a Jézus-tanítvány számára. Tudom, nem könnyű elkezdeni. Az én életemben is volt olyan időszak, amikor évekig küszködtem ellenséges érzésekkel, azzal, hogy volt egyetlenegy ember, akit gyűlöltem, s ennek az „ellenségemnek” nem tudtam megbocsátani. Az áttörés az volt, amikor egy közös ismerősünk halála kapcsán elgondolkodtam Jézus szavain, s elkezdtem az ellenségemért imádkozni. Ma is imádkozom érte. Másfelől pedig az az egyetlen reménységem, hogy azok, akik valamiért neheztelnek rám - hisz valami olyat tettem, ami megbocsáthatatlan számukra -, valamikor elkezdenek imádkozni értem. Indítsunk hát mozgalmat: ne legyen egyházunk istentiszteleti életében és egyéni imádságos életünkben olyan alkalom, amikor ne imádkoznánk ellenségeinkért! S akkor hiszem, hogy átok helyett áldás árad körülöttünk és bennünk. ■ Dr. Hafenscher Károly Ne szóval szeressünk - imádsággal is!
