Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-24 / 34-35. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2014. augusztus 24-31. » 11 „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem?” Keresztény felelősség és energiagazdálkodás SZÉLRÓZSA-LEVELEK NYUGALMAZOTT LELKÉSZEK TOLLÁBÓL Álmaim egyházában - folytatás László Jenő Csaba írásához (EvÉlet, július 27., 10. o.) A keresztények felelősségéhez tartozik, hogy véleményt nyilvánítsanak jelentős társadalmi kérdésekben. Amekkora félreértés lenne az egyházak társadalmi szerepével kapcsolatban, ha az egyház minden további nélkül azonosítaná véleményét és céljait egy-egy konkrét politikai pártéval, legalább annyira problémás az is, ha a jelentős kérdések eldöntését kizárólag ezekre akarná rábízni. A politikai döntések olyan kényszerpályákon mozognak, amelyek hátrányait nemcsak a szereplők maguk tapasztalhatják meg, ha elég figyelmesek, hanem a nyitott szemmel járó, újságolvasó, beszélgető emberek is - sokszor még náluk jobban - látják. Világosan és pontosan fogalmazta meg a keresztények politikai felelősségét Helmut Thielicke német teológus, amikor az 1960-as években az egyház feladatát a pártpolitikai építkezés vagy azonosulás helyett azokban a kérdésekben kifejtett állásfoglalásként határozta meg, amelyekről az egyháznak véleménye van. Ha azonban szétnézünk a világ egyházai között, kiderül, hogy nemcsak a felekezetek, hanem azokon belül az egyes országok keresztényei is másként ítélik meg, hogy miről van vagy kell, hogy legyen véleménye az egyháznak. Az élet védelmével kapcsolatos olyan kérdések, mint az abortusz vagy az öngyilkosság, már az ókortól kezdve részét képezik a keresztény etikának. Középkori teológus szerzők - mint Luther, Kálvin vagyAquinói Tamás - annak ellenére foglalnak állást koruk jelentős kérdéseiben, hogy előttük erre nem került sor hangsúlyosan. így tudjuk megmondani a mai napig, hogy mit gondoltak például az igazságos és igazságtalan háborúról, koruk kulturális és gazdasági viszonyairól vagy konkrétan például a kamatszedés hasznáról és káráról. A hívő keresztények saját koruk és lakhelyük szabad lelkiismeretű tagjai, feladatuk, hogy keressék és felismerjék a bűn különféle formáit magukban és környezetükben, egyéni és kollektív szinten egyaránt, és a rendelkezésükre álló legjobb eszközökkel igyekezzenek megmutatni leküzdésének lehetőségeit. Az elmúlt évtizedek egyik új felfedezéseként érte a Föld lakóit az a felismerés, hogy bolygónk eltartóképesÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó ararat@lutheran. hu sége véges. Az emberre bízott teremtett világ sok területen válságos állapotba került. Hosszú évekbe telt, amíg tudományos körökben is viszonylag egységessé vált az a felfogás, hogy az emberek életmódja - ideértve a tudományos, technikai és ipari tevékenységgel kapcsolatos szokásainkat - befolyásolhatja, sőt befolyásolja is a bolygó állapotát. Ökológusok észleltek, leírtak és meghatároztak olyan jelenségeket, mint a fajok kipusztulásának gyorsuló üteme vagy a globális éghajlatváltozás. Az ökofilozófusok elkezdték keresni az ezek mögött álló egyéni és társadalmi összefüggéseket. A teológusok pedig felismerték, hogy a teremtés ajándékainak pazarló elfogyasztása után abba az új korszakba léptünk át, amelyben a föld őrzésére és művelésére vonatkozó bibliai felszólítást egyéni és közösségi élet- és munkaprogramként kell értenünk. Ehhez a folyamathoz tartozik az energiafelhasználás, ezen belül az atomenergia felhasználása is. Folyamatában tekintve az emberiség energiafelhasználási szokásait, a keresztényeknek mindenekelőtt arra kell rádöbbenniük, hogy a jellemzően gazdag ipari országok lakosaiként szerepük van a mai túlzottan kényelemközpontú, pazarló és igazságtalan életforma kiépítésében és fenntartásában. Világunk eltechnicizálódott. Minden iránt érdeklődünk, amivel egyszerűbbé és kényelmesebbé tehetjük az életünket. Eközben lassanként elfelejtjük szem előtt tartani a teremtés teljességét, amelynek velejárója az ember Isten előtti felelősségének különös hangsúlya. Az általunk létrehozott csúcstechnikák a gondolkodásmódban és a lélekben szedik áldozataikat. A tudománytól már rég nem a csodálatos világ megismerésének élőlényét várjuk a Teremtőre mutató jelek sokaságaként, hanem újabb pénznyelő, de kifizetődő eszközöket arra, hogy a világból kipréseljük, ami nekünk jár. (De tényleg jár nekünk valami is? „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem?” - kérdezi az Úr Jóbtól [Jób 38,4].) Ehhez a folyamathoz pedig egyre több energiára van szükségünk. Fűtünk, hűtünk, utazunk, fogyasztunk, közben rég elfeledkeztünk valóságos igényeinkről. Természetesnek vesszük, hogy a kényelmesebb életstílus kialakításához a vízmelegítés legbonyolultabb berendezéseit építjük meg, mert ez nekünk jár. Technikai énünk előreszaladt, és jócskán lehagyta a teremtés teljességében megalapozott emberségünk olyan nélkülözhetetlen vonásait, mint az „elég" felismerésének képessége vagy a felelős tervezés és cselekvés vágya. Hogy mi köze ennek a felelősséghez? A felelősségvállalás formáit jó esetben alapos etikai mérlegelés előzi meg, amelynek során a legidőtállóbb elvi szempontok a leggyakorlatibb tapasztalatokkal és legújabb kilátásokkal együtt kerülhetnek az asztalra. Németországnak az atomerőművek leszerelésére vonatkozó döntését a közszolgálati televízióban is közvetített, Biztos energiaellátás című vitasorozat előzte meg. A havonkénti viták levezetésére Angela Merkel kancellár kérte fel Matthias Kleinert, a Deutsche Forschungsgemeinschaft (Német Kutatási Alapítvány) elnökét, aki feladatának nagyságához illően egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy „egy társadalomnak mérlegelnie kell, milyen etikai elveket követ”. Magyaroszágon ilyen vitára sajnos nem került sor, ezért az etikai elveket sem sikerülhetett tisztáznunk. Pedig nagyon megérte volna. Az atomenergia korszaka sok ország energiaellátási programjában leáldozóban van. A fukusimai erőműbaleset az etikai alapelveket végiggondolni képes országokban erősen visszavetette az atomerőmű-építési kedvet. Az atomerőművek ugyanis, a fenntartott látszat ellenére, nem a jövő kilométerkövei, hanem a múlt szobrai. Gyerekkorom technológiai optimizmusát - amikor minden Deltába jutott egy rövid hír a szovjet atomtudósok felfedezéseiről, és még a mese Kisvakondja is atommeghajtású űrhajóval repkedett - sok országban felváltotta a következő nemzedékek érdekeivel is számoló, felelős tervezés korszaka. Megengedhetetlen szemlélet, hogy a jövő új lehetőségeinek fejlesztése helyett olyan vízforralási technológiába öljünk ma pénzt, időt és jó szándékot, amelynek radioaktív hulladékát nem vagyunk képesek biztonságosan kezelni. A veszélyes hulladék évezredeken át történő tárolása és az előreláthatatlan emberi hibákból következő tömeges katasztrófa két olyan súlyos ellenérv az atomerőművek további építése ellen, amely elég lendületet adhatna a kérdés alapos etikai átgondolásához és a teremtett világ megőrzése iránti felelősség mélyebb megértéséhez. ■ Béres Tamás A szerző - az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője - a Szélrózsa találkozón előadást tart az ökosátorban Gyülekezeti diákszállás Józsefvárosban A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség ismét várja az egyetemista és főiskolás jelentkezőket a gyülekezet diákszállására. A Mandák-ház több nagy egyetemhez közel helyezkedik el. A bérleti díj 23 500 Ft/hó, melyben benne van a nagy sebességű internet díja és a rezsi is. A jelentkezéshez egy jelentkezési szándékkal egybeszőtt, normál, nem amerikai típusú és nem szakmai önéletrajz és lelkészi/lelkipásztori/plébánosi ajánlás szükséges, melynek szkennelt változatát a mandak.haz@gmail.com címre várjuk. „Jó ideje álmodom egy egyházról” amelyben a gyorsan bekapott reggeli előtt sokan kulcsolják imára a kezüket, és kíváncsian nyitják ki gyűröttre olvasott Bibliájukat, hogy meghallják: mit üzen az Úr. Álmaim egyházában a bibliaórások szívesen vállalják, hogy igei üzenettel - és mondjuk, egy kis gyümölccsel - felkeresik azokat, akik egyedül vannak, és segítségre szorulnak. Álmaim egyházában nem a „wellnesshangulat” uralkodik, hanem az önmegtagadó radikális szeretet indulata sodorja magával azokat, akiket a Krisztus szerelme szorongat, és akik ebben örömüket lelik. Álmaim egyházában a vasárnapi igehirdetés Isten szeretetének jó hírével változtatja meg a gyülekezet gondolkodását és tetteit, hogy ne csak egy vallásos rendezvény résztvevői, hanem Krisztus tanítványai legyenek. Álmaim egyházában a konfirmáció alkalmával annyi fiatal áll az oltár előtt, ahány gyermeket annak idején megkereszteltek, és ezek a fiatalok Jézus követésében továbbra is együtt maradnak. Álmaim egyházában az esküvő nem hab a tortán orgonazenével és ceremóniával, hanem két fiatal közös imádsága, hogy együtt részesedhessenek Isten áldásában: a család semmivel sem pótolható boldogságában. Álmaim egyházában a szükséges és nélkülözhetetlen intézményi keretet megtölti és szétfeszíti a Szentlélek ereje. Álmaim egyháza, ha töredékesen is, Isten eljövendő országának reménységével ajándékoz meg. ■ Madocsai Miklós (Buda) Utóöröm, avagy utólag részese lenni... Néha magam is csodálkozom, hogy öreg fejjel milyen gyerekes örömmel fogadom korunk műszaki csodáit és technikai lehetőségeit. Most az örvendeztetett meg, hogy nemcsak a televízióban láthattam beszámolót a Szélrózsa találkozóról, hanem a YouTube-on minden fontos eseményét újra meg újra megnézhetem, hallgathatom, és így én is részese lehetek a soltvadkerti eseményeknek. Fantasztikus! Néhány évtizeddel ezelőtt erről legfeljebb csak álmodozhattunk... így utólag is rendkívül nagy örömömre szolgált megtekinteni Deák téri gyülekezetünk volt teológusának - ma már barátomnak és kollégámnak - az igehirdetését. GrendorfPéter az 55. zsoltár 7. verse alapján beszélt: „Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék?” Mindannyian szeretnénk repülni, felülemelkedni a bennünk és körülöttünk lévő akadályokon. De nem megy - mondta a lelkész. Személyes élményére utalt, melyet az 1150 méter mély recski ércbányában élt át. A tárnákban mindenütt találkozni lehetett ezzel a felirattal: „Menekülési irány” S a nyü mindig egy irányba, éspedig mindig felfelé mutatott. Csak egy út van a mélyből a szabadulásra! Ennek a képnek a segítségével hirdette meg Grendorf Péter, hogy a mi számunkra is csak egy út van arra, hogy szabadon tudjunk szárnyalni: Jézus Krisztus. Grendorf Péter az 55. zsoltár 7. verse alapján beszélt Nagyon örültem Gáncs püspök találkozót záró igehirdetésének is. A repülőgépen való utazás képét szintén rendkívül találónak és kifejezőnek éreztem. Nem véletlenül tapsolnak az utasok, amikor a gép földet ér. Szükséges szárnyalni, felülemelkedni a mindennapok akadályai, körülményei fölé. Szükséges szárnyalva - mintegy: Isten felől - látni önmagunkat, életünket s az eseményeket... De nem vagyunk madarak! - hangsúlyozta a püspök. Míg az igehirdetést hallgattam, eszembe jutott, hogy ezt az igazságot meg kellett tanulniuk a tanítványoknak is. Ismerjük a történetet - Jézus megdicsőülésének története ez -, amelyet három evangélium^is őriz. Rendkívül fontos üzenete van: az élményt, a szárnyalást nem lehet tartósítani, konzerválni. Az mindig kegyelmi pillanat marad. A tanítványoknak is „landolniuk kellett” Le kellett jönniük a hegyről, ahol már várta őket a hitetlenkedésük miatt tehetetlenkedő kilenc tanítvány. Mindig döbbenve olvasom Jézus kifakadását: „Meddig szenvedlek még titeket?” (Mt 17,17) A Szélrózsa 2014-es találkozója véget ért. A leányok és a legények már rég „landoltak" hazaértek. Még frissek az emlékeik, de józanul számolni kell azzal, hogy lassan kifakulnak. A lényeg úgyis ez: megtanultak-e a találkozó napjaiban szárnyalni Krisztussal?! Mert aki megtanult, annak az öröme megmarad Krisztussal a hétköznapokban is. Azt nem tudjuk, ki döntött, mint az etióp főember, Jézus mellett. Azt nem tudjuk, kinek történt radikális változás az életében. Azt nem tudjuk, hányán kapcsolódnak be aktívabban gyülekezetük életébe, és lesznek egyházunk megújulásának munkásai... Ezt csakugyan nem tudjuk. De hiszem, hogy az az egyetemistákból álló imaközösség, amely fél éven át imádkozott a Szélrózsa találkozóért, nem hiába imádkozott! Engem pedig már nemcsak a technikai lehetőségek kápráztatnak el, hanem annak az öröme tölt be hatalmasan, hogy e találkozón maga a feltámadott élő Úr volt jelen. ■ Id. Pintér Károly (Pest)
