Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-24 / 34-35. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. augusztus 24-31. » 3 Közkinccsé váló értékeink Országos egyházközségi levéltári digitalizálási projekt indult ► Egyházunkban 2014 februárjában országos digitalizálási projekt indult, amely az egyházközségi iratanyagokra, elsősorban az anyakönyvekre, valamint az egyház hat vidéki levéltárának iratanyagára terjed ki. A gyülekezeteken kívül ugyanis e hat egyházközségi levéltárban - Békéscsaba, Győr, Nyíregyháza, Orosháza, Sopron, Szarvas-Ótemplom - találhatók anyakönyveink. A kezdeményezést az a több éve jelentkező igény hívta életre, amely a családfakutatók részéről az egyházi anyakönyvek kutatása kapcsán volt tapasztalható. A lelkészi hivatalokban gyakran jelentkeztek érdeklődők, s számos igény érkezett levéltárainkhoz is. Mind a növekvő kutatói igény kiszolgálása, mind az anyakönyvek fizikai állapotának védelme indokolta, hogy digitális másolatok készüljenek, s a kutatás során később ezeket használják. Több helyütt maguk az egyházközségek kezdték a legkülönfélébb módon és paraméterekkel a fotózást, szkennelést. (E sorok írója is már három-négy éve nekilátott egyházmegyéjében, Fejér-Komáromban az anyakönyvek fotózásának. Ám négy gyülekezet köteteinek lefényképezése után be kellett látnia, hogy tömeges iratmennyiség esetében ez nem lehet megoldás.) A megbízható és azonos színvonalú, egységes elvek szerinti tömeges digitalizálás, feldolgozás, majd a kutatás szabályozása érdekében célszerű volt országos projekt keretében nekilátni e feladat megvalósításának. A projekt rövid ismertetése püspöki körlevél formájában ez év elején mindhárom egyházkerület espereseihez is eljutott, de a munka előrehaladásával párhuzamosan több helyszínen további tájékoztatókat tervezünk, ezzel is előkészítve az elkövetkezendő feladatokat. A Gyűjteményi Tanács kezdeményezésére és összefogásával levéltáraink - az említett hat vidéki levéltár, valamint az Evangélikus Országos Levéltár (EOL) - közös, az Emberi Erőforrások Minisztériumától származó támogatását felhasználva, egyházunk pályázati keretének s a Gyűjteményi Tanács saját költségvetésének terhére 2013-ban sikerült létrehozni Budapesten az egyház gyűjteményi célú digitalizáló-műhelyét, amelynek feladata levéltáraink, könyvtáraink, országos és vidéki gyűjteményeink, valamint gyülekezeteink történeti értékű anyagának digitalizálása. Jelenleg négy gépünk van, amelyek a legkülönfélébb formátumú iratok, kötetek digitalizálását teszik lehetővé. A műhely 2014 februárjában kezdte meg működését, kezdetben részben önkéntes munkatárs segítségével. (Itt mondok köszönetét Schermann Ákosnak, a Budai Egyházmegye gyűjteményi megbízottjának áldozatos munkájáért.) Nagy előrelépés, hogy ez év júniusától az EOL állományába került állandó munkatárs - Nelhiebel Gábor - végzi a digitalizálást. E háttér tette lehetővé annak az országos projektnek a megindítását, amelynek első eredményei - reményeink szerint - ez év késő őszén már sokak számára közvetlenül tapasztalhatók lesznek. A tervek szerint első körben a vidéki levéltárak és a környező egyházmegyék anyaga kerül sorra. Ennek oka legfőképpen az, hogy levéltárainkban összegyűjtve találhatók az iratok, s mindenütt számíthatunk a levéltáros kollégák együttműködésére is. A munka megkezdését a levéltári nyilvántartások alapján történt felmérés előzte meg. (E téren az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársának, Kertész Botondnak a munkáját köszönjük meg. Czenthe Miklósnak, az EOL igazgatójának pedig a nyilvántartások készséges rendelkezésre bocsátásáért s az ügy támogatásáért mondunk köszönetét.) Az iratszállításokat Péntekné Unghváry Mária állandó munkatársammal végezzük, támaszkodva a helyi levéltárosok segítségére. Az első iratszállítás február 16-án zajlott. A győri Ráth Mátyás Gyűjtemény, valamint a győri egyházközség anyagait digitalizáltuk, közel 200 kötetet. Ezt követte 2014 áprilisától a Győr-Mosoni Egyházmegye anyaga (166 kötet), majd nyár elejétől az orosházi levéltár 112 kötete. A napokban került sor a Nyugat-békési Egyházmegye, valamint a Szarvas-Ótemplomi Levéltár anyagának szállítására. A projektben eddig részt vevő levéltárosok (Világi Dávid, Győr; Koszorús Oszkár, Orosháza; Balatoniné Bányik Edit, Szarvas) a gyülekezetek anyagának begyűjtésében is igen aktívan mozdították elő a közös munkát. A digitalizálás a másik három levéltár (Sopron, Nyíregyháza, Békéscsaba) irataival folytatódik majd. Az egyházközségek anyagának összegyűjtésében számítunk az egyházmegyei gyűjteményi megbízottak segítségére és az esperesek támogatására is. Nyár elején alkalmunk volt bemutatni a műhelyt egyházunk vezetőinek, Gáncs Péter elnök-püspök is megismerkedett az ott zajló munkával. Mivel az anyakönyvek formátumához hasonló kötetes anyagok (protocollum, különböző jegyzőkönyvek) digitalizálása is szükséges lesz előbbutóbb, úgy döntöttünk, hogy nem új országos projekttel oldjuk ezt meg, hanem az anyakönyvek mellett az egyéb kötet formátumú dokumentumokat is digitalizáljuk. Ez ugyan növeli a munka elvégzéséhez szükséges idő mennyiségét, de számos előnnyel jár, s igen sok történeti értékű, régi jegyzőkönyv felvételezése valósulhat meg. Fontos tudni, hogy a projekt nem ró anyagi terhet a gyülekezetekre. Eddig összesen 464 kötet digitalizálása készült el, már több mint 120 ezer képfelvétellel rendelkezünk. Ám a digitális fotók elkészítését követően számos munka marad még. A képek feldolgozása, majd az adatok adatbázisban kereshetővé tétele lesz a következő feladat. Köszönetét mondunk az Arcanum Adatbázis Kft.-nek, amely eddigi munkánk során partnerünk volt, de kollegiális szaktanácsokkal is segítette elindulásunkat, s a későbbiekben is együttműködünk vele. (Külön köszönet Somfay Örsnek, aki evangélikusként is elkötelezettje a projektnek.) Az iratanyagról készült felvételek többféle célt szolgálnak majd. Az állomány egy része a biztonságos őrzés, archiválás miatt készül, más része azonban kutatási célt szolgálna. Az eddigi tervek szerint a kutatható felvételek hozzáférhetők lesznek az EOL, valamint a hat vidéki levéltár kutatótermében, egy részük pedig az interneten keresztül is elérhető lesz. (A kutatás természetesen csak a jogszabályok - az egyházi és világi törvények - figyelembevételével részletesen kidolgozott kutatási szabályzatnak megfelelően történhet. Ennek összeállítását szakmabeli kollégákkal közösen végezzük, s a munka már folyik.) A szolgáltatás ezen módja jelentős terhet venne le a gyülekezetek válláról, hiszen a lelkészi hivataloknak (és a lelkészeknek) a jövőben nem kellene kutatókat fogadniuk, ugyanakkor saját anyaguk digitális felvételeit meg fogják kapni. Nem csupán a kutatás kiszolgálása, iá hanem a régi iratok állományvédelme > (restaurálása) szempontjából sem kö£ zömbös, hogy a jövőben a digitális másolatok használatával megkímélhetek lesznek az eredeti kötetek. A legfontosabb azonban talán az, hogy az egyházunkra vonatkozó információk szolgáltatása terén is mennyiségi és minőségi változás érhető el. Célunk, hogy 2017-re, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára gyülekezeteink és gyűjteményeink legértékesebb anyagai közkinccsé legyenek, s ezáltal egyre többen ismerhessék meg egyházunk történetét és értékeit. ■ Kovács Eleonóra projektvezető, a Gyűjteményi Tanács elnöke „Tanuljuk újra együtt a szervezeti rendet” Évente a nyár végi napokban szokás számot vetni azzal, hogy/. István király államalapító művéből milyen tanulságokat tartunk megfontolandónak a magunk számára itt és most. De tehetünk mást is: arra biztatom magunkat, hogy ne példát, útmutatást keressünk benne, hanem a lenyűgöző, évezreden át működni képes közösségi szervezeti keretek mai valóságára vessünk egy pillantást. A történettudomány ugyanis megmutatta, hogy István történelmi horizontú tette nem csak azért volt olyan nagy horderejű, mert a király felismerte, hogy országunkat a nyugati világhoz kell kapcsolnia, és hogy ennek nincs altarnatívája. Azért is történelmi döntés volt ez, mert keresztényi alapokon, a római jog közösségszervező technikáival formálódott nyugati intézményrendszer alkalmazásával alakította ki az uralkodó a törvények szabályozó s egyben védelmező rendjét (amelyet ma, sok évszázados társadalomszerveződési és szellemi fejlemények után a liberális demokrácia keretei biztosítanak a keresztény világ és az egyházak számára). Képesek vagyunk-e ezt a rendet életben tartani? Hiszen a „negyven év” egyik gyötrelmes öröksége nemcsak az intézményesített felelőtlenség rendszer(telenség)e, hanem az ideológiai és állami elnyomásra adott torz válaszunk is. Amikor szabadságharcnak hamisítottuk, ha nem tartottuk be a KRESZ-t, a munkarendet, a bármilyen felsőbbség által fémjelzett szabályokat, akkor hosszú időre megfosztottuk magunkat a polgári szabadság normális megélésétől. Nem véletlenül kérte Antall József, a rendszerváltás miniszterelnöke az ország népétől, hogy a demokrácia intézményeit ne ellenfelének tekintse, hanem mint a társadalom nélkülözhetetlen szervező erejét fogadja el. Mi azonban negyedszázaddal ezelőtt helyenként menlevelet adtunk a bizalmatlanságnak, a szervezeti kultúra hiányának, az együttműködési normák mellőzésének. A Magyarországi Evangélikus Egyháznak is az a leckéje, hogy tanuljuk újra együtt a szervezeti rendet. Előbbutóbb konszolidálnunk kell azt a szétesettséget, amely a korábbi évtizedek nagymértékben centralizált, kézi vezérlésű működésmódjára adott túlzott reakcióként állt elő. Elfogadott stratégiánk (Láthatóan evangélikus) kapcsán a zsinati anyag világosan fogalmaz: „Az egyházkormányzati szintekhez kötődő jogok és kötelességek, a jelenlegi felosztások áttekintése és szükség szerinti módosítása egyfelől józan mértékűvé alakítaná az önállóságokat, másfelől megadná a lehetőséget a ma és a közeljövő egyházi realitásainak érvényesítésére a gyülekezeti hálózat, a konfliktuskezelés, a lelkészi szolgálatok dinamikája területén.” Vagyis nem elegendő szolgálattevőként felesküdnünk a jó rendre, tennünk is kell érte, hogy megfelelő szervezeti megoldások adjanak keretet az egyház életének. De önáltatás és a személyes felelősség kisebbítése volna, ha pusztán a strukturális hiányosságokkal igyekeznénk magyarázni az értelmetlen és keresztényietlen egyházi konfliktusainkat, vitáinkat, helytelenségeinket. Szembe kell néznünk azzal, hogy személy szerint valljuk-e, betartjuk-e azokat a normákat, amelyeket joggal kér számon rajtunk akár egyházi közösségünk, akár a minket körülvevő társadalom. Természetesen nem arról van szó, hogy az életmódok tagoltsága, magánéleti válaszaink esetlegessége és gyarlóságai között minden részletet illetően sziklaszilárd és rigorózusan számonkérhető viselkedési kódexszel kellene rendelkeznünk. Képmutatás volna úgy tennünk, mintha a 21. század elején pontos és végleges szentenciákkal ítélhetnénk meg (és el) bármelyik keresztény testvérünket - ezt Ferenc pápától alázatos szívvel meg kell tanulnunk. De ettől még vannak következetesen érvényesítendő normáink. Mindenekelőtt a tanítás tisztasága az, amiből az egyház nem engedhet. A letisztult lutheri teológiát az egész egyházban, minden gyülekezetben és csoportban kompromisszumok nélkül iránymutatónak kell tartanunk. Hasonlóképpen nem nézhetünk félre, ha bármely gyülekezeti vagy intézményi tisztségviselőnk vét a hivatásához szorosan hozzátartozó emberi-morális elvárásokkal szemben. A hivatali hatalommal való visszaélés, a kiszolgáltatottak vagy alárendeltek fenyegetése, megalázása, a gyengébbekkel szembeni akár csak verbális agresszió semmivel sem indokolható és egyházunkban el nem tűrhető cselekedet. Amikor egy ilyen szomorú ügyben nemrég az Északi Egyházkerület kénytelen volt fájdalmas döntést hozni, hivatalvesztéssel sújtani egyik lelkész testvérünket, akkor egyszerre tettük kötelességünket az egyház jó rendjének és a megalázottaknak a védelmében, és léptünk fel a szétesés jeleit mutató és szinte már relativizálódott „jó rend” maximájának megmaradása érdekében. Hiszen amikor egy ilyen súlyos esettel találkozunk, amikor a testvéri szembenézésre és feldolgozásra az érintett lelkész nem hajlandó, amikor az egyházi hivatalok és testületek tekintélyét, dolguk végzését semmibe veszi a személyes együttműködés mellőzésével, akkor már azoknak az értékeknek a fenyegetettségéről van szó, amelyek egyáltalán egyházzá, szervezeti közösségé tesznek minket. Ha valóban az egyházat szolgáljuk, ezzel szemben nem lehetünk engedékenyek. Ha pedig korábban vagy másutt azok lettünk volna, akkor ez csak megerősíti, hogy így tovább nem folytathatjuk. Gyülekezeteinkben nem halogatható a kisebb-nagyobb konfliktusok tisztázása, őszinte megjelenítése, a szervezeti és - ha kell - személyi lépések megtétele. Ne attól féljünk, hogy ez meggyengít minket, ellenkezőleg: sodródásunk és leépülésünk egyik legfőbb oka az lesz, ha nem kezdünk el határozottak lenni intézményi megtisztulásunk érdekében. És ide kapcsolódik a legfontosabb norma, amelynek vezenie kell minket szervezeti életünkben is: a meg-ÉGTÁJOLÓ (t) bocsátó, türelmes szereteté. Mindannyian rászorulunk, hogy botlásainkat, nyomorúságainkat keresztény közösségünk színe elé vihessük, és ott számíthassunk - az intő szavak, szervezeti konzekvenciák után - megbánt bűneink bocsánatára. Egyetlen testvérünk kezét sem engedhetjük el, kell, hogy legyen szavunk a bűnöshöz, s kell, hogy szavakat kapjunk, ha bűnösök vagyunk. Amikor megerősítjük szervezeti rendünket, akkor olyan biztonságos, kiszámítható és morális egyensúlyban lévő közösséget építünk, amelyben számíthatunk intézményeinkre, számíthatunk a benne élő testvéreinkre, számíthatunk a megbocsátásra. Fábri György felügyelő Északi Egyházkerület
