Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-08-24 / 34-35. szám

„Szembe kell néznünk azzal, hogy személy szerint valljuk-e, betartjuk-e azokat a normákat, amelyeket joggal kér számon rajtunk akár egyházi közösségünk, akár a minket körülvevő társadalom.”

Égtájoló !► 3. oldal

„Számunkra, protestánsok számára a »szent« hitvallásunk szerint mindenképp közösséget jelent, de Szent István tisztelete sosem volt kétséges a szemünkben: nem könyörögtünk hozzá, de tudtuk mindig, hogy a mai napig hatnak tettei.”

Múltidézés - jelen időben ► 5. oldal

„A személyesen is megtapasztalt isteni hűséget és gondviselést hirdettem másoknak is. Ennek hírét igyekeztem közvetíteni azoknak, akik hozzám fordultak örömükkel, bánatukkal.”

Találkozás Bálintné Varsányi Vilma nyugalomba vonult lelkésszel !► 15. oldal

Nézz a keresztre! !► 2. oldal Közkinccsé váló értékeink 3. oldal A határnyitás 25. évfordulóján !► 9. oldal Légy te is templomépítő! !► 13. oldal Kötcseimintagazdaság... W 16-17. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap

Jól megjelölte ezt az ezredévet: kereszttel írta rá kemény nevét, mint halhatatlan győzelmi ék. Alapkő lett, de kőnél súlyosabban vetette el az épülő falakban toronyszökkentő, férfias hitét.

(...)

Hát róla zengjen most a lelkes ének! Uram, téged dicsérünk általa, mert ő volt a te választott edényed, apostolod; híved s a föld sava.

És ő volt ama bibliai sáfár, kire bejó, hogy éppen rátaláltál, midőn megvirradt napunk hajnala!

Tűz Tamás:

Szent István király

István király ünnepén

/'"> rszágépítő, államalapító, bölcsőfaragója a hazának. Mennyi mindennel illették István királyunkat, és az eltelt évszázadok alatt csak szaporodtak a dicséretek. Ilyen hosszú idő után is említjük, idézzük komoly és bölcs szavait. Nem könnyű olyat alkotni, ami megmarad...

Hunyt szemem elé vetítem Magyarországot: városait, csendes falvait, kanyargó folyóit, zöldüveg-tükrű tavait, alacsony-szép hegyeit, apátságait, vihar verte templomait... Még mindig gyönyörűséges ez az ország - és működik. Szétszaggatták földjét, de fénylő búzatáblái ragyognak, rég nincs tengere, de nem vált sivataggá. Nagy bátorság kellett alapítani egy országot. Erős kőpillérekre építeni, hogy megmaradjon világviharokban. Népmentéssel, a hit által. Szigorral, vasmarokkal, a kereszt jelével, csak hogy szét ne hulljunk mint oldott kéve.

„Ha István király nem csap oda olyan kemény durunggal a pogány énekeket éneklő magyarok szájára - írta Csoóri Sándor -, a kétféle kultúra: a nomád és a keresztény más nyomokon indul el, másféle nászban olvad össze. Az istváni tiltás erős hagyomány maradhatott, mert még Anonymus is vadul suhintgat a keresztény világnézeten kívül csámbolygó énekmondók, meseszövők és bájolók felé. A keresztény egyetemesség magasából ítéli el, ami tegnapi, ami barbár. írni latinul ír. A csácsogók viszont magyarul beszélnek. Nélkülük ma nem volna nyelvünk.”

Az utóbbi fél évszázadban ugyan sokat romlott, de ajkunkon még a szó. Él gyönyörű anyanyelvűnk, ostyaként olvadnak el szánkban legszebb szavaink. Énekeljük a régi moldvai népdalt: „Ó, Szent István, dicsértessél, / Menny és földön tiszteltessél, / De főképpen nekünk ma, / Mint országunk is tápja.” Jó hallgatni öreg templomokban, különösen, ha gyerekek röpítik az ódon-szép dallamokat. Jó dolog itt lakni, hol erős kéz rakta le az alapokat.

István király küzdelmes élete átível évszázadokon. Nagy áldozattal van államunk. Még mindig, már újra. Elbukva annyiszor, föltámadva ezerszer.

Az elmúlt napokban első királyunkat kerestem. Múzeumok, emlékhelyek lépcsőin megpihenve gondoltam rá. Visszapergetve az időt odarepítettem magamat a közelébe. Sokáig álltam a koronázási palást előtt is. Néztem a féltve őrzött és védett ruhadarabot, az aranyszálas hímzéssel készült arcot. Az idő marta, megfakult vonásokat. Ki volt ez a férfi? Kemény ember? Jövőbe látó, aki akarta és remélte, hogy el is jutunk odáig? A palást eredetileg harang alakú miseruhának készült, melyet a rajta olvasható felirat szerint István király és Gizella királyné készíttetett és ajándékozott a Fehérváron lévő Szűz Mária egyháznak Krisztus megtestesülésének 1031. esztendejében. A főalak mellett a trónoló Jézus, Gizella és Szent Imre herceg.

Idézzünk néhány sort az Imre hercegnek írt Intelmekből: „A legnagyobb királyi ékesség, az én tudomásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel.”

István király ünnepén se feledjük a nem szűnő vitát, mit is köszönhetünk nagy királyunknak. A vitázók mindkét táborában a legszélsőségesebb írások jelentek már meg, hangzottak el történelmi tényeket mellőző álláspontok. Hívom segítségül Gyöiffy Györgyöt, aki egész életét nagy királyunk kutatásának szentelte.

„István király műve az volt - írta a professzor -, hogy az elődei által megkezdett félbarbár belső rendezést magasabb szinten fejezte be, és az egész országra kiterjedőn egységes szervezettel látta el. (...) 1001. január í-jén királlyá koronáztatta magát, székhelyén, Esztergomban érsekséget állított fel, és megkezdte tíz püspökség szervezését. .. .elrendelte, hogy minden tíz falu építsen magának templomot. (...)

Az új rendet két törvénykönyv szentesítette. Ezekben intézkedett István király az egyház működésének biztosításáról, a királyi és magántulajdon védelméről... Magyarország... jogbiztonság tekintetében az élre került a középkori Európában. Ennek eredményeképpen Európa minden részéből megindult a bevándorlás Magyarországra, és itt a legkülönbözőbb nemzetiségűek, vallásúak és foglalkozásúak megtalálták boldogulásuk helyét. (...)

1018-ban... István király megnyitotta a Jeruzsálembe vezető szárazföldi zarándokutat Magyarországon át. (...)

István, a templomépítő és törvényhozó a csatatéren is sikeresnek bizonyult; minden hadjáratban győztes maradt. (...) István király az őszintén és mélyen vallásos uralkodók közé tartozott.”

Amíg arcát néztem a koronázási paláston, belém villant: mi lenne, ha az idő palánkja mögül elém lépne nagy királyunk. Vajon mit szólna mai világunkhoz? Gyűlölködésünkhöz, közönyösségünkhöz? Mi lett belőlünk, hová jutottunk?

Az 1989-es fordulat után nekünk is bátran kellett volna történelmi leltárt készítenünk. Milyen állapotban vészeltük át az utóbbi fél évszázadunkat? Sikeres volt Árpád, Géza, István király, Hunyadi Mátyás uralkodása; sikertelen Mohácstól a háborúkon át a szovjet csapatok kivonulásáig tartó időszak. Ebből következik, hogy valamiféle újjászületésnek kellett volna kezdődnie. És ez a nemzet új útja is lehetett volna, teremtő és újjászülető.

Az a történelmi pillanat, fényes idő nem hozható vissza. A sok csalódás elraktározódott a lelkekben. Nagy várakozással figyeltem az eseményeket, és be kell látnom, nem az történt, amire vártam. Pusztul az ország, öreg a nemzet, kevés gyermek születik. De mostanság mintha... Talán a hívő emberek áldozatos életükkel, példamutatásukkal kilendítik holtpontjáról Szent István jobb sorsra szánt országát, amelyet mi - csakis mi - imáinkban is úgy említünk: hazánk.

■ Fenyvesi Félix Lajos