Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-08-17 / 33. szám

Evangélikus Élet

FÓKUSZ

2014. augusztus 17. m- 7

Egy „Ossi” emlékiratai

Evangélikus lelkészből államelnök - Joachim Gauck önéletírása magyarul

► Joachim Gauck, a Német Szövetségi Köztársaság tizenegyedik elnöke Nagy Imre újratemetésének huszonötödik évfordulója alkalmából járt Budapesten június 15-16-án. Tiszteletére és köszöntésére a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Luther Kiadója megjelentette magyarul az evangélikus lelkész és politikus 2009-ben napvilágot látott memoárját, a Winter im Sommer - Frühling im Herbst: Erinnerungen (Nyári fagyok - őszi kikelet - Visszaemlékezések) című könyvet. Bár egyházunk elöljáróit, Gáncs Péter elnök-püspököt, Hafenscher Károlyt, a zsinat lelkészi elnökét és Prőhle Gergely országos felügyelőt az államfő fogadta, a kötetbemutatón sajnálatos módon nem tudott részt venni. A magyar evangélikus delegáció természetesen megajándékozta Gauckot a magyar nyelvű könyv egy példányával, továbbá - mint a német állambiztonsági hivatal, a Stasi iratait feldolgozó intézet egykori vezetőjét - a Háló című tényfeltáró sorozat legújabb kötetével (és persze lapunknak azzal a számával is, amely címoldalán adta hírül az önéletírás magyar kiadásának megjelenését).

Gauck utószavában elárulja az olvasóknak: kezdetben csupán hivatali és politikai útjáról kívánt beszámolni a kötetben, aztán rá kellett jönnie:

. .a személyesen megélt eseményeknek, találkozásoknak és az egyéni érzéseknek szükségszerűen több helyet kell elfoglalniuk írásomban ahhoz, hogy jobban el tudjam magyarázni politikai hozzáállásomat és magatartásomat” (308). így lesz igazán hiteles az a keletnémet („Ossi” = Ostdeutsche), két diktatúrát önmagához hűen átvészelő, bátor hangú evangélikus lelkész, aki visszaemlékezéseiben voltaképpen a szabadságról ír. A vágyott, majd megtalált szabadságról. Arról a szabadságról, amely szerinte csakis felelősségvállalással, állandó önreflexióval és innovatív hozzáállással párosulhat.

A tizenöt fejezetből álló, időrendben sokszor „bakugrásokkal haladó” kötet közvetlenül tárja elénk Gauck családi életének, politikai pályafutásának és gondolkodásmódjának alakulását. Életének megpróbáltatásokkal terhes időszakait és reményteljesebb szakaszait is. Például nagyon megviselte a híveit is „maradásra” kitartásra ösztönző lelkészt, hogy három gyermeke nyugatra disszidált. Reményteli volt viszont számára, amikor „észak felébredt" és megindultak a tüntetések.

* * *

Az 1940-ben a Keleti-tenger szeles vidékén született Gauckot anyja A németanya és első gyermeke című vonalas könyv előírásainak megfelelően gondozta. Tízéves volt, amikor apját koholt vádak alapján Szibériába hurcolták. Öt év múlva tért csak vissza a családfő fogatlanul, csontsoványan, de változatlanul egyenes gerinccel.

Az ifjú Gauckot vonzotta a nyugat, lehetősége nyílt több ízben is ellátogatni oda a fal megépítése előtt. Moziba és dzsesszkocsmába ment, szerette Elvist, egzisztencialistákat olvasott. Nyugat-Berlin hangos és vad volt, a kommunista propaganda szerint bűnös is. Végül a „nyugat felé nyíló kaput” gazdasági megfontolásokból és a további tömeges kivándorlások megakadályozására záratta le Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP, a keletnémet kommunista párt) Központi Bizottságának főtitkára, röghöz kötve, gettóba zárva ezzel az NDK polgárait. „Falusiak lettünk, noha nyugati könyveket olvastunk, nyugati zenéket hallgattunk és nyugati ruhát hordtunk” - írja Gauck ironikusan (70).

Nagyon érzékletesen festi le a könyv, miért lehet ekkora szakadék „kelet” és „nyugat” között a rendszerváltozás után is. Rávilágít, miért nem értheti meg egy született nyugati soha, mit jelent egy volt NDK-s számára az egységes Németország és a demokrácia. És arra is, hogy mit jelentett a diktatúra ideje alatt a hit: „A szülői vagy az állami tekintéllyel ellentétben a hit arra nyújtott lehetőséget,

hogy egy olyan igazságra bízzuk magunkat, amelyre senki nem utasít minket, és amelyet senki nem vehet el tőlünk” (94).

Vészterhes időszakokban felértékelődik az ige ereje. Kapaszkodóvá lesz. Bár Gauck nem rejtette véka alá véleményét, nem kollaborált a rendszerrel, sőt őt magát is megfigyelték, sosem uszította a híveit. „Az egyház nem egy politikai ellenprogrammal rendelkező párt volt, sem pedig földalatti szervezet, amely alá akarta volna aknázni a rendszert. Eszmevilágának és cselekedeteinek középpontjában az NDK-ban is Jézus Krisztus állt” (117). Ha kellett, garázsokban, magánlakásokban tartották meg a hittanórákat, istentiszteleteket. Ha szükség volt rá, Gauck felszólalt - például a fiatalok beszervezése vagy a kötelező honvédelmi oktatás ellen. Máskor szolidaritását fejezte ki hevesebb rendszerellenes ifjak mellett. (Például a rostocki középületek falaira lázadó jelmondatokat festő Gunnar és Ute Christopher, valamint Dörte Neubauer ifjúsági gyülekezeti tagok mellett.) # # #

Gauck 1958-ban érettségizett. Eredetileg germanisztikát, majd újságírást akart tanulni, de családi háttere miatt ezt nem engedték, így helyette a Rostocki Egyetemen kezdte meg tanulmányait evangélikus teológia szakon. Mindenféle pátosz nélkül, őszintén vall arról, hogyan „keveredett” a teológiára ő, aki tanulmányai kezdetén el sem tudta képzelni, hogy egyszer valóban lelkész lesz. „Felül akartam vizsgálni azt, amit Istenről addig csak sejtettem vagy megközelítően

tudtam, többet akartam megtudni magamról és a világban való helyemről, és nem utolsósorban érveket akartam szerezni az uralkodó marxista ideológiával szemben” (94).

1959-ben, tizenkilenc évesen, szinte gyerekfejjel nősült meg. „Hansival" szövődő szerelméről is egyszerű szavakkal, de kifejezően ír. „Az irodalom iránti szeretetünk kapcsolt össze bennünket. (...) Szegények voltunk és gazdagok, mert egyfolytában ajándékokkal halmoztuk el egymást - bizalommal, gyöngédséggel és végül egy nagy romantikus szerelemmel” (60-61).

Kezdetben - már egygyermekes családként - a meglehetősen agilis Warremann nagymama házának alagsorában laktak, illegálisan. Gauck az egyetemet viszonylag későn, 1965- ben fejezte be. Segédlelkészi tevékenységét a Güstrow melletti Laage városában kezdte. „Segédlelkészi szolgálatom alatt kezdtem megérteni, hogy az embernek először konkrét földi kihívásokkal kell megküzdenie, mielőtt a világ rejtélyeinek megoldásához fogna” (104).

Már parókus lelkészként a mecklenburgi evangélikus püspökség különböző településein végzett lelkészi szolgálatot. Előbb Lüssowban, majd Rostock egyik lakótelepi részében, Evershagenben szolgált, ahol gyakorlatilag a semmiből épített gyülekezetét. Tevékenysége később a városi ifjúsági lelkipásztori tisztségében kiemelkedően sikeres volt, egész északon ismertté lett gyülekezetépítő szolgálatával. Mindehhez olyan példaképek adtak erőt neki, mint amilyen a későbbi tartományi püspök, Heinrich Ratke volt, aki egykor Rostock első panellakótelepén egy cirkuszi kocsit alakított Isten házává.

1982-ben Gauckot az evangélikus egyházi napok (Kirchentag) elnökségének tagjává választották. Az 1983- as rostocki egyházi napokon jó harmincezren vettek részt - ekkor Gauck önéletírása szerint „valami megmozdult az NDK társadalmában” (120). Szintén az ő vezetése alatt tartott beszédet Helmut Schmidt egykori nyugatnémet kancellár az 1988-as egyházi gyűlésen - az NSZEP tiltakozása ellenére.

Gauck az itt elhangzott prédikációjából részletet is közöl, még hívebben átadva ezzel a korhangulatot: .....az éjszaka mélyén abban az emberben él a leghevesebb vágy a fényre, akinek virrasztania kell. (...) A fény látással ajándékoz meg - meglátjuk azokat a dolgokat is, amelyek bennünk mennek végbe. Talán ily módon komolyan veszem a sötétséget, éltetem ezt a vágyat, nem nyelem le. Mert el kell viselnem azt, ami gyötör, máskülönben nem fedezem fel a vágyat. És vágyakozni akarok, mert máskülönben nem találok rá a reménységre” (125).

# # #

Megindítóan ír a yáltozás elindulásáról. „Ezeknek az időknek az adta meg a különlegességét, hogy valami egészen váratlan dolog történt. Ismertük a vereségeket, amelyeket mindannyian belsőleg éltünk át: 1953. június 17- ét, a magyarországi forradalmat és a lengyel munkások sztrájkját Poznanban 1956-ban, a berlini fal felépítését 1961-ben, a prágai tavaszt 1968- ban, a Keleti-tenger lengyel partszakaszán zajló sztrájkokat 1970-ben, a Szolidaritás független szakszervezet betiltását 1981-ben - mind megannyi kudarcra ítélt tiltakozás figyelmeztetését. (...) Az emberek évtizedeken át tartó tehetetlenségükben begyakorolták, hogy nem hagyják magukat felismerni, hogy úgy tesznek, mintha minden járná a maga szocialista útját. (...) De aztán az emberek még nálunk, északon is - lassan, habozva - kimerészkedtek fedezékükből” (182).

Az utcára kivonulva kezdetben még érezhetően kereste a maga hangját a tömeg. Aztán együtt tanulták a Miatyánkot és az egyházi énekeket. „Erő töltött el bennünket. Együtt sikerülni fog! A közösség idejét éltük” - fogalmaz Gauck. Nevet később adtak a mozgalomnak: „a nagykorú polgár születése” (184). Jelmondat is született: „A nép mi vagyunk” (191). Az 1989. november 9-ei, mérföldkőnek számító eseménnyel kapcsolatban Gauck hangsúlyozza: „A fal csak akkor omlott le, amikor építői elbuktak. Az egyesítést a szabadság előzte meg” (198).

Az első szabad, demokratikus választás napján, 1990. március 18-án Gauck megrendültén lépett ki a szavazófülkéből: „Ötvenedik életévemet kellett elérnem ahhoz, hogy először éljek meg egy szabad, egyenlő, titkos választást” (206).

A munka csak ezután kezdődött igazán. A Új Fórum (Neues Forum) jelöltjeként maga is tagja lett az első szabadon választott keletnémet parlamentnek, a Népi Kamarának (Volkskammer). Utolsó ülésén a Népi Kamara Gauckot az NDK egykori nemzetbiztonsági szolgálatának (Stasi) személyi iratokra vonatkozó különmegbízottjává nevezte ki. Tisztségében a német újraegyesítést követően megerősítették. Ekkor lemondott parlamenti képviselői mandátumáról. Bizottsági elnökként Gauck terjesztette be a Stasival kapcsolatos adatvédelmi szabályokat tartalmazó törvényjavaslatot, amelyet a parlament elfogadott.

A nép száján „Gauck-hivatalként” elhíresült intézmény élén végzett tevékenységét Gauck - a sok kritika, például „főinkvizítomak” gúnyolása ellenére - Európa más országainak megoldásait is figyelembe véve sikeresnek ítéli. Az intézet körül parázs viták dúltak, nagy ellenállásba is ütközött a tevékenysége, nehézkesen épült ki a hallatlan mennyiségű irat feldolgozásának rendszere. A munka során a „forradalmi erkölcs” - tudhatjuk meg a kötetből - számtalanszor összeütközésbe került a jogállammal. Ez utóbbit azonban - sokszor szívből jövő indulatai ellenére - Gauck mindig előtérbe helyezte, így következetes tudott maradni munkájában.

Az aktáikkal, elárulóikkal szembesülő áldozatok és a megbánó vagy épp notóriusan tagadó elkövetők drámáját nézve Gauck számára árnyaltabbá vált az emlékezés, a szabadság, az erkölcs és az emberiesség fogalma. „Azt ugyan sejtettük, hogy sok besúgó volt az NDK-ban, de azt soha senki sem hitte volna, hogy az NDK összeomlásakor az Állambiztonsági Minisztérium irányítása alatt 90 ezer főállásban dolgozó munkatárs mellett még 174 ezer aktív nem hivatalos munkatárs is működött - 16 millió állampolgárra, ami körülbelül megfelel Észak-Rajna-Vesztfália lakosságának” (250-251).

Volt, hogy őt magát is megkövették, volt, hogy ő tudta az igazságot a még mindig magas pozícióban pöffeszkedő egykori Stasi-tisztről, de meg volt kötve a keze. Volt, hogy olyan mellett álltak ki sokan, aki ezt nem érdemelte meg. Megrendítő történeteket olvashatunk a kötetben. Hitves árulta el hitvestársát, barát a barátját, testvér a testvérét.

A múlt feldolgozása sok-sok fájdalommal járt: „Sokat tanultunk, és továbbra is ennek a tanulási folyamatnak a közepén vagyunk. Rögös úton járunk, mert a feldolgozás a tények átfogó megismerését jelenti a véleményalkotás előtt; együttérzést és részvétet jelent az áldozatok felé az önsajnálat helyett. Akárcsak az egyéni pszichoterápiában, ha egy társadalom »komolyan«, érzelmileg is visszatér oda, ahol valamikor élt, működött, szenvedett és együttműködött” (291).

Múltfeltáró munkájában sem felejtette el Joachim Gauck valódi hovatartozását, amely még az NDK-hoz való kötődésénél is erősebb. Az igazság napvilágra kerülésének igénye mellett a megbocsátás „politikáját” folytatta baloldali liberális konzervatívként, egykori evangélikus lelkészként. „Vándortanár vagyok, demokráciát tanítok” - vallja.

És valóban, aki elolvassa ezt a kötetet, mélyebben megértheti, hogy szabadságának megélésében mekkora, másra át nem hárítható felelőssége és feladata van.

(Joachim Gauck 2012. március 18- án, a szocializmus bukását követő első szabad kelet-németországi választások 22. évfordulóján, hetvenkét évesen lett a Német Szövetségi Köztársaság elnöke.)

Joachim Gauck: Nyári fagyok - őszi kikelet. Visszaemlékezések. Fordította Kaposi Luca. Luther Kiadó, Budapest, 2014. Ára 4800 forint. .....................................■ .Kinyik Anita