Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-02-09 / 6. szám
12 41 2014- február 9. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Akarsz-e játszani? „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, / akarsz-e mindig, mindig játszani, / akarsz-e együtt a sötétbe menni, / gyerekszíwel fontosnak látszani, / nagykomolyan az asztalfőre ülni, / borból-vízből mértékkel tölteni, / gyöngyöt dobálni, semminek örülni, / sóhajtva rossz ruhákat ölteni? / Akarsz-e játszani, mindent, mi élet, / havas telet és hosszú-hosszú őszt, / lehet-e némán téát inni véled, / rubin-téát és sárga páragőzt? / Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni...” Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című verséből idéztem e sorokat. Ha akarsz, akkor játssz velem; játszom én is! Csukd be a szemed, és képzelj el valamit, amit nagyon nem szívesen nézel vagy érzel! Nem kell, hogy félj tőle, egyszerűen csak olyan legyen, ami rossz érzést vált ki belőled. Remélem, sikerült ilyet találni a képzeletedben vagy az emlékeidben, mert így tudod jobban megérteni Isten üzenetét. Választ ad arra, hogy miért is fogadja a világ nehezen, rossz érzéssel, amit Isten mond és tesz, vagy éppen miért olyan nehéz azoknak a helyzete, akik figyelnek rá. Ma a keresztyéneknek, az Istent szeretőknek nem kell katakombákba menekülniük, mint a kezdetekben. Szabadon élhetünk, vállalhatjuk hitünket hazánkban, megmutathatjuk az embereknek azt a szeretetet, amelyet Istentől tanultunk. De! Fontos tudnunk, hogy ha hitelesen csináljuk a dolgunk Isten előtt, akkor az a világból mindig rossz érzést fog kiváltani. Befogadhatatlan, felfoghatatlan és érthetetlen, hiszen annyira idegen a világtól mindaz, amit Jézus Krisztus mondott és tanított. Amire Krisztussal együtt mondunk nemet vagy éppen igent, azt a világ sokszor érthetetlennek találja, az rossz érzést és ellenkezést vált ki az emberekből. Lehet, hogy azt mondják majd rád, maradi vagy, esetleg hogy örök vesztes. Mi azonban tudjuk, hogy Isten szeretettel és örömmel tekint le ránk, ha őt követjük, még akkor is, amikor a világ nem fogad el; „Sőt azokat választotta ki az Isten, akika világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világszemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket; és azokat választotta ki az Isten, akika világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt” (íKor 1,27-29) Kosztolányi Dezső szavai az én szavaim is: „Akarsz-e élni, élni mindörökkön, / játékban élni, mely valóra vált?” ■ Fülöp Mónika Névjegy: Fülöp Mónika Német nyelvtanárként dolgoztam évekig egy kiskunhalasi gimnáziumban, jelenleg a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium iskolalelkészeként szolgálok. Két gyermek édesanyja vagyok. Hogy miért vezetett utam a lelkészség felé? „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19) REFORMÁCIÓ ÉS KULTÚRA Kehely és paténa - fából és corianból Beszélgetés Balázs Marianna formatervező művésszel ► Tervezett már többek között ékszereket, kenyérkínáló edényt, zsebóravázat - mely a szubjektív és objektív időt veti össze... -, egyetemi évfolyamtársaival közösen füzetkollekciót hulladékból és „bagoly” karácsonyfadíszt préselt papírból, újabban pedig kötészettel is foglalkozik Balázs Marianna. Utóbbi tevékenység eredményeként például Biblia-borítótervek is kerültek már ki a keze közül, igaz, egyelőre csak egyedi darabokat készített, megrendelésre. A huszonkilenc éves formatervezőt a reformáció és kultúra tematikus évhez kapcsolódóan elsősorban diplomamunkája - liturgikus hordozható készlet úrvacsorához - apropójából kértük bemutatkozásra.- Hogyan vezetett az utad a Győr- Moson-Sopron megyei Rábaszentandrásról a fémművesség felé, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME)?- Erről, ha tehetem, egyszer majd könyvet „rajzolok”. Először is, bár lehet, hogy közhelyes, de biztos kell az a „megfelelő” háttér, hogy az élet mely bugyraival ismerkedik meg már fiatalon az ember. Aztán - hogy egyik egyetemi tanáromat idézzem - fontos, hogy a saját puttonyunkat hogyan töltjük meg, a belső transzformátorunk hogyan működik. Kell egy sajátos érzékenység, mellyel az ember ki- vagy betekinget magára és a környezetére, fontos az, egyáltalán hogyan észleli, hogy létezik. Óvodásként, azt mondják, kevés dolog kötött le, általános iskolában pedig, bár szorgalmasan tanultam, a természeten - különösen is a lovakon -, illetve a rajzoláson kívül nem sok dolog érdekelt. így kerültem a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába, ahol az első évben minden szakirányt kipróbálhattunk. Azt, hogy aztán a fémműves szakot én választottam-e, vagy az akkori tanárom választott engem, nem tudom, de szívesen mentem. Később minden lépésemben megvolt ez a kettősség, és amikor letértem volna erről az útról, akkor mindig történt valami, ami ott tartott. Abban az időben pedig két tudat alatti vágyam teljesült, vagy belém szuggerált tévhitem oldódott fel: az, hogy egy lány sosem dolgozhat fémekkel, és lóra sem ülhet. Nehéz bármit is kiemelni, ami az egyetemig vezetett, mindenesetre ez a két tevékenység mindenféle értelemben meghatározó tényező volt számomra a kezdetektől fogva. A szakközépiskola elvégzése után kerültem Budapestre, ahol először aranyművességet tanultam és szemléletet, valamint dolgoztam is, hogy tanulhassak. Ekkor értettem meg, hogy a fémműves szak nem egyszerűen csak a fémek megmunkálását jelenti. A biztatások mellett utam a MOME-ra vezetett tovább...- Ahol aztán 2012-ben diplomamunkaként hordozható liturgikus készletet terveztél úrvacsorához. Hogyan jutott ez eszedbe?Mennyire volt meglepő vagy szokatlan a választásod?- Többször is felmerült bennem, hogy liturgikus téma lesz a vizsgamunkám, többek között azért is, mert designszemléleti oldalról is kihívást láttam benne. Ez utóbbi főként a diplomát megelőző félévben körvonalazódott számomra, amikor a tanszéken belül is megfogalmazódott az igény arra, hogy ezt a területet a tervezői módszertan oldaláról megvizsgálják. Ilyen szempontból nem volt nehéz dolgom, felkínálták a lehetőséget, és végül éltem vele. De fogalmazhatok úgy is, hogy a belső igényem szerencsésen egybeesett a tanszék által felkínált lehetőséggel. Emiatt nem volt meglepő a választásom, bár a téma meghatározását - a hit gyakorlásának eszközei - eléggé tág keretek között hagytam. Első lépésként felmértem, hogy melyik liturgikus tárgy az, amiből hiány van, amit érdemes és hasznos újragondolni. Cél volt az is, hogy igényébresztő legyen az aktív és passzív hívők számára egyaránt. A diplomamunkám egyik mozgatórugója ugyanis az volt, hogy a transzfogadtak, ami egyáltalán nem meglepő, sőt nekik ez a feladatuk. Szerintem ez a téma az érzéseket mindig felkorbácsolja, így a védés az átlaghoz képest hosszabbra sikerült, amit kifejezetten élveztem. Szívesen visszamennék, és folytatnám, ahol abbahagytuk. Sok pozitív visszajelzést és bátorítást kaptam, és az ellenvetésekkel is csak megerősítettek abban, merre kell és lehet folytatni ezt a munkát.- Milyen szempontok vezettek a tervezéskor, az anyagválasztáskor?- Először is a hagyomány és modern közötti kapcsolat fenntartása motivált. Új anyaghasználatot találni, de mellé valami egészen elemibbet társítani úgy, hogy aztán a kész tárgy alkalmas legyen az úrvacsorái funkció betöltésére. így esett a választásom a fára, mely szimbolikusan is megfelelt az elvárásaimnak, és természetes anyag, valamint a corianra, mely bár műanyag, de nagyon jók a tulajdonságai, és sokkal inkább kelti a porcelán érzetét, mint a műanyagét.- A forma és a funkció kapcsolatában mi volt a lényeges számodra?- Fontos szempont volt a komplexitás. Formailag végig az egyszerűségre, a végletekig menő puritanizmusra törekedtem úgy, hogy közben kapcsolatot építsek a különböző funkciójú egységek, mint az ostya- és bortartó tégely, valamint a kehely és a paténa, majd az őket összetartó csomagolás között. Később figyeltem arra is, hogy ne csak összefűzzem ezeket a részeket, ne pusztán látványelem legyen az eredmény, hanem az elemek mozgatásával megteremthessek egy gördülékenyebb, ha mondhatom így, rituálisabb liturgiái ciklikusságot. súlyt, a készlet továbbfejlesztett változatában rögzített összeállításban, egyben is használható. A készlet méreteit mindig a bor és ostya mennyisége határozza meg. Eredetileg négy-öt embernek elegendő ostyát és bort képes befogadni. Ez egy-egy konkrét megrendelés esetében változhat.- Kértél-e teológiai segítséget a diplomamunkád tervezésekor?- Természetesen igen, így lehetőségem volt egy-két házi úrvacsorakészletet is kézbe venni, sőt hogy úgy mondjam, „eljátszani” ezt a szituációt a lelkész oldaláról. Munkámat az akkor még Rábaszentandráson szolgáló lelkész házaspár - Selmeczi Géza Tamás és Selmecziné Füzéková Diana - segítette. Általuk kerültem kapcsolatba ifi. dr. Hafenscher Károllyal, aki szintén sokat koordinálta elképzeléseimet. Az első megrendelésemet pedig Szemerei János püspök úrnak teljesíthettem, aki szintén több praktikus tanáccsal látott el. Ezúton is szeretném nekik megköszönni a támogatásukat.- Rendelés esetén egyedi, kézműves gyártással vagy sorozatgyártásban készülnek, készülnének a darabok?- Sorozatban készülnek, legalábbis olyan technológiával, amellyel könnyen reprodukálhatók. Ellenben meghagytam a lehetőséget arra, hogy egy-egy gyülekezet vagy lelkész személyesebbé tudja formálni a magáét. Ilyen a csomagolás, amelyen egyedi, személyre szabott idézet jeleníthető meg. Szeretném, hogy a corian esetében is mód legyen ugyanerre, ennek a megvalósítása éppen folyamatban van.- Már említetted a rábaszentandrási gyülekezetei. Mesélnél kicsit a saját hitéletedről? Van például olyan meghatározó úrvacsoraélményed, amikor azt érezted, ez most igazán különleges alkalma volt a szentség vételének? A készlet csomagolásának felirata: „...én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,20b) Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit cendens utáni vágyakozás mindenkiben megvan, legfeljebb magának sem meri bevallani. Többféle lehetőséget is mérlegeltem. Olyat szerettem volna választani, ami reagál a mai, „modern” ember hitgyakorlási szokásaira. Végül két ötlet maradt „versenyben” Az első esetében az ima erejét, annak lélektani hatásait szerettem volna hangsúlyozni, ezért imaeszközökben gondolkodtam. Az idő szűkére és a tárgyak komplexitására való tekintettel azonban végül mégsem ezt választottam. A második ötlet - tulajdonképpen a megvalósult vizsgamunka - arra az egyéni, rendkívüli szituációra reflektál, amikor valaki nem egy templomi szertartás keretein belül veszi magához az úrvacsorát. A bírálóbizottság tagjai kritikusan Eredetileg a részek elemelhetők egymásról, valamint a szertartásban kiemelt funkciójú egységek kompatibilisek egymással, ezáltal kétféle látványt lehet felépíteni velük a szertartás menete szerint. A csomagolás pedig úgy kívánja kijelölni a szertartás helyét, mint ahogy a templomban az oltár is kijelöli. Az anyagokat úgy rendeltem alá a funkciónak, hogy minden, ami a szentséggel érintkezik, az corian, és minden, ami ezeknek a vázát alkotja, az fa, egészen pontosan cseresznyefa. A klasszikus kehely formájától eltávolodtam. Sokáig rejtett módon hordozták a kehely arányát a corianból kialakított egységek, amelyeket a faburkolat magába zárt. A kehelyről annyit jegyeznék meg, hogy elsősorban a kiskelyhes úrvacsoráztatásra helyeztem a hang- Fiatalkoromban sokat viaskodtam, hogy miért kell nekem templomba járni. Mára tudatosult bennem, hogy azok közé az emberek közé tartozom, akik szeretik magányosan megélni a templomi atmoszférát, és hogy számomra például a személyes lelkipásztori beszélgetés fontosabb, mint az, hogy részt vegyek egy szertartáson. Istentiszteletre így leginkább csak akkor megyek, amikor Rábaszentandrásra látogatok. A legemlékezetesebb úrvacsorát negyven nappal a diplomavédés előtt vettem. Tudtam, hogy küzdelmes, nehéz időszak lesz, amihez szükség lesz minden lelki tartalékomra. ■ V.J. Balázs Marianna blogja a mariannabalazs.blogspot.hu címen érhető el.
