Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-02-09 / 6. szám
Evangélikus Élet ■■ÉHNnHNHMytaHtaÉHÉHIi KERESZTUTAK 2014. február 9. m- 5 „Mi minden maradt volna ki!” Beszélgetés dr. Mohay Tamással, a házasság hete egyik arcával ► Olvasóink idén hetedik alkalommal kerülhetnek közelebb egy olyan házaspárhoz, amely vállalta, hogy az eredetileg Angliából indult felekezetközi mozgalom, a házasság hete szószólója legyen. Idén Keresztes Ilona, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője és dr. Mohay Tamás néprajzkutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Intézetének vezetője, egyetemi docens fogadta el a felkérést, hogy a rendezvénysorozat arcaiként szerepeljenek. Nem kis áldozatot hoztak ezért, hiszen késznek kell lenniük arra, hogy a hét folyamán bármikor nyilatkozzanak, megszólaljanak a média képviselői előtt. Mohay Tamás készséggel válaszolt az Evangélikus Élet kérdéseire - rögtön a tapintatlannak tűnő elsőre is: nem zavarja-e, hogy felesége rádiós műsorvezetőként talán tágabb körben ismert?- Kétségtelen, hogy a feleségem Vendég a háznál című műsorát naponta körülbelül félmillióan hallgatják, míg az én óráimon sokkal kevesebb egyetemi hallgató vesz részt. De ezzel nincs semmi baj. Korábban talán kicsit fordítva volt: amikor a négy fiunk 1987 és 1996 között megszületett, és kicsik voltak, addig Ili otthon volt velük, sokkal kevésbé mutatkozott a nyilvánosság előtt, és sok évvel később kezdett dolgozni a médiában. Először külsősként készített riportokat, majd hat és fél év után vették fel főállású munkatársnak. Házasságunk első szakaszában én jutottam előbbre szakmai téren: tudományos fokozatot szereztem, könyvem, tanulmányaim jelentek meg, konferenciákra jártam, tanszékvezető és szakmai testületek tagja lettem, elismerést kaptam, műsorokba is hívtak. Dolgoztam a Vigília szerkesztőségében, szerkesztettem a piarista Jeleníts István könyveit.- Mindazonáltal a gyermekek körüli feladatokból - úgy tudom - akkor is derekasan kivette a részét...- Ez természetes. Végig ott voltam a születésükkor, ők kezdettől mindkettőnkhöz tartoznak. Feleségem a kisgyerekeink mellett sem volt házhoz kötve. Tizenkét évig tanított hittant óvodásoknak, hitoktatóképzőt és önismereti képzést végzett, együtt voltunk házas hétvégén. Sokat segítettek családtagok és barátok is ebben az időszakban, és persze én is sokat voltam a gyerekekkel. Nem mellékesen közben lezajlott az országban a demokratikus fordulat; szoktuk mondani, hogy minden fiunk más „rendszerben” másmás kormány idején született meg.- Kívülállóként azt gondolná az ember, hogy kár minden percért, amelyet egy tudós ember nem a kutatómunkával tölt...- Korábban sokszor éreztem, hogy a pályatársaim közül többen tartanak már előbbre a szakmában. De igaza van egy idősebb barátunknak, aki azt mondta: „A nagycsalád nélkül gyorsabban haladsz a tudományos pályán - de minek?!” Közelről gyelni a gyermekeim fejlődését, ebben benne lenni - legalább annyit ér, mint a tudományos teljesítmény. Ránézek a négy fiunkra, és azt mondom: nagyobb „eredmények” ők az életemben, mintha még négy tudományos könyvet megírtam volna. Mi minden maradt volna ki nélkülük az életünkből!- Ritka, hogy egy édesapa ilyen nyíltan tegyen tanúságot a gyermekei iránti szeretetéről. Úgy tartják, a férfiak zárkózottabbak kell, hogy legyenek. Hadd tereljem beszélgetésünket a manapság oly divatos „genderideológia”felé. Nem tartott sohasem attól, hogy a női és a férfiszerep olykor felcserélődik a házasságban?- Ettől sosem tartottam, ezek a szerepek nekünk mindig világosak voltak. A nők egyenjogúsításának mozgalmai természetesen a nők jogos függetlenségi törekvéseiből fakadtak. Ennek volt is alapja, hiszen Európában a nők évezredek óta fájdalmasan alárendeltek voltak egy erősen hierarchikus berendezkedésben. Ez a helyzet nagyon mélyre tud menni a közös emlékezetben. A gendermozgalmak és -ideológia mögött azt látom, hogy „időn túl” is tovább dolgozik az elnyomatástól, megalázott helyzettől való félelem. Ha terméketlen viták helyett ezeket a félelemben gyökerező görcsöket sikerülne oldani, alighanem előrébb lennénk. A társadalomtudományokban manapság erősebben hangsúlyozzák a kulturális meghatározottságokat, és lassacskán szinte gyanússá válik mindenfajta hivatkozás a létünk biológiai alapjaira - például arra, hogy a gyermekek normálisan az anyjuk méhében kezdik el az életüket. Akik pedig ez utóbbiakat mértéken túl hangsúlyozzák, és a nőt kizárólag anyaként tartják elfogadhatónak, szintén elvetik a sulykot. A bibliai teremtéstörténet erős, nagy képekben mutatja be a nő és a férfi elszakíthatatlan egységét, egymásrautaltságát, egyenrangúságát az Úristen előtt.- Néprajzi kutatásai során a gendermodellnek éppen az ellenkezőjével találkozhatott. A férfiak gyakran érezhették tulajdonuknak a feleségüket, akivel bármit megtehettek...- Miközben ők sem választottak szabadon! Palóc vidékről származik a történet, hogy amikor hazamegy a legény a mezőről, az anyja azzal fogadja: „Megházasítottunk, fiam!” Mire a fiú: „És kit vettem el, anyám?” Ha nem is éppen így, de volt ebben igazság: a házasságkötésben alig volt szerepe a fiatalok választásának és a szerelemnek. Sokkal inkább a családi szempontoknak, magasabb társadalmi körökben a politikaiaknak is, annak, hogy a pár megfeleljen az elvárásoknak, és az új család biztosan működjön az élet minden oldalának - biológia, nyelv, vallás, gazdaság, presztízs, kultúra - továbbadásában. A néprajz sok lakodalmi vagy keresztelési szokást leírt, de a házasság belső valóságáról sokkal kevesebbet tudunk. Életrajzok mellett a balladák, keservesek tesznek arról megkapó bizonyságot, hogy a házasodással szinte lezárul a szerelem ideje, és megszakad a szív: mert sem a fiú, sem a lány nem annak lesz a házastársa, akit szeretett, hanem akit a szülők neki szántak. Természetesen nem tudhatjuk, nincs rá statisztikánk, hogy az ilyen, szülők által összeterelt párokból hánynak sikerült mégis igazán összeszoknia, megtanulnia tisztelni és szeretni egymást. Azt láthatjuk, hogy generációkon keresztül megszülettek az újabb és újabb generációk, ami azért életerőre mutat - ami szeretet nélkül elképzelhetetlen.- Önök között hat év korkülönbség van. Soha sem érzett kísértést arra, hogy a feleségét - az idősebb, tapasztaltabb jogán - irányítsa?- Frissen végzett bölcsész voltam, Ili pedig nemrég érettségizett főiskolás, mikor egymásba szerettünk. Úgy látszik, mindketten ekkor értünk meg rá, hogy sok keresés után ránk találjon az igazi. Lehet, hogy ehhez éppen hat év korkülönbség kellett. Túl voltam együtt járásokon, szakításokon, csalódásokon, és így igazán tudtam értékelni azt a Társat, akit benne kaptam. Ili már tizenkilenc évesen kész volt arra, hogy felelős döntést hozzon. Ő gyermekkora óta tudatosan azt a fiút kereste, aki majd a férje lesz, és apja tud lenni leendő gyermekeinek. Előre nézett később is, amikor a gyerekeink születtek. Még csak az újszülöttet tartotta a kezében, de már jóval tovább látott: arra, hogy mi lesz belőle nagy korában, és hogy húsz év múlva egyszer majd leválik. Mindezt most látjuk megvalósulni, amikor a gyerekek szépen kinőnek a családi fészekből.- Mindig nagy tisztelettel tekintek azokra a házaspárokra, akik vállalják, hogy ezen a februári héten kitárulkoznak a nagyközönség előtt. Mi segítette Önöket abban, hogy vállalják ezt a feladatot?- Nem rögtön mondtunk igent, de úgy láttuk, hogy ez a lehetőség - a házasságot megünnepelni - sokat jelent. Ez a kincs sokaké, mert nagyon sokan élnek igazi, szerető házasságban, és nagyon sokat lehet kapni, tanulni tőlük. Sokan vannak azok is, akik tudnak és akarnak segíteni, ha bajok mutatkoznak. És sokaknak kell a bátorítás, hogy a házasság az életre szóló szerelem helye, ahol valójában egy élet során feltárul az Úristen szeretete. Ő biztosít minket róla, hogy ha zörgetünk, akkor ajtót nyitnak, ha kérünk, kapunk, és ha keresünk - akkor nemcsak találunk, hanem minket is megtalál az, akit ő rendelt. ■ B. Pintér Márta Ünneplő evangélikusok oslói nagykövetségünkön Kitüntetéssel (is) köszöntötték kilencvenedik születésnapján Terray Lászlót ► Magyarország oslói nagykövetségén is köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából Terray Lászlót, a Norvég Evangélikus Egyház nyugalmazott gyülekezeti lelkészét. Ebből az alkalomból a norvég fővárosban január 29-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át Jeszenszky Gézától, hazánk (evangélikus) oslói nagykövetétől, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjétől, Prőhle Gergelytől, aki külügyi helyettes államtitkári minőségében tartózkodott a - felekezeti megoszlását tekintve - lutheránus többségű országban. Az eseményen jelen volt Oie Christian M. Kvarme oslói evangélikus püspök és Vörös Tamás, Magyarország oslói nagykövetségének első beosztottja is. Prőhle Gergely az úgynevezett visegrádi négyek képviseletében tett kétnapos hivatalos látogatást a norvég fővárosban, ahol a visegrádi országcsoport magyar elnökségi programját és regionális célkitűzéseit ismertette tárgyalópartnereivel. Megbeszélést folytatott - mások mellett - Wegger Christian Strommennel, a norvég külügyminisztérium politikai igazgatójával, Ingvild Stub európai ügyekért felelős államtitkárral és Bente Angell-Hansennal, a külügyi tárca főtitkárával, volt budapesti nagykövettel is. A helyettes államtitkár elsősorban a keleti partnerség keretében végzett magyar elnökségi munkáról beszélt, és ezzel kapcsolatban egyeztetett norvég kollégáival az Ukrajnában kialakult helyzetről is. A helyettes államtitkár oslói látogatásának másik célja az északi országok - az északi ötök (Norvégia, Svédország, Finnország, Izland, Dánia), illetve a balti hármak (Észtország, Lettország, Litvánia) - és a visegrádi négyek április elején esedékes észtországi találkozójának előkészítése volt. Az értekezlet várható napirendi pontjai között szerepel a keleti partnerség, valamint energetikai kérdések is. A 2001-ben Károli Gáspár-díjjal is elismert Terray László mostani kitüntetésével kapcsolatban Prőhle Gergely a Magyar Távirati Irodának elmondta, hogy az evangélikus lelkész az elmúlt hatvan évben nagyon sokat tett nem pusztán a magyarnorvég egyházi kapcsolatokért, hanem Magyarország tekintélyének növeléséért is. ■ MTI Terray László 1924-ben született Miskolcon. A soproni evangélikus teológiai kar elvégzése után Ordass Lajos püspök 1946-ban avatta lelkésszé. 1948-ban az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával Svájcban, illetve Norvégiában folytatta tanulmányait; egészségi okokból itt le is telepedett. Elvégezte a teológiai kart, és lapp nyelvből is államvizsgát tett, mivel 1953-tól a lapp misszióban vállalt szolgálatot. 1954-ben az oslói missziótudományi intézethez került a nemzetközi hírű Myklebust professzor mellé. 1956-ban norvég egyházi felkérésre - munkáját félbeszakítva - az ausztriai és jugoszláviai menekülttáborokban tartózkodó magyarok között végzett szolgálatot, majd részt vett ezerötszáz magyar menekült Norvégiába történő áttelepítésében. Öt éven át mint a Kirkens Nordhjelp segélyszervezet titkára működött. Ugyancsak öt évig végzett lelkészi szolgálatot a messzi északon, Smöla szigetén. Tíz évig a Norvég Evangélikus Missziói Tanács elnöke volt, négy évig a Norvég Egyházi Tanulmányi Tanácsot vezette; tagja a borgi egyházkerület presbitériumának, majd két hónapig „megbízott püspökként” az egyházkerület ügyeit is intézte. Kezdettől fogva részt vett a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének munkájában, tizenkét évig mint ügyvezető elnök, illetve éveken át mint az Útitárs és a Koinonia című folyóirat szerkesztője és kiadója. 1963-ban elindította a Trans World Radio magyar nyelvű adását, amely huszonhárom évig nyújtott támaszt a magyar protestánsoknak. 1967-től a Norvég Egyházi Misszió főtitkára. Ebben a minőségében számtalanszor járt Izraelben és Erdélyben is, ahol sok magyar gyülekezet igazi támaszra talált benne. 1992-ben a kolozsvári protestáns teológia díszdoktorává avatta. 1981-től 1991-ig - nyugdíjba vonulásáig - az Oslo közelében levő Ráde lelkésze volt. Részlet Boleratzky Lóránd írásából (Evangélikus Élet, 2005/26. szám)
