Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-02-02 / 5. szám
14 41 2014- február 2. KRÓNIKA Evangélikus Élet K I S K Ő R Ö S I KRÓNIKA A helység kalapácsa Ha Kiskőrös, akkor Petőfi Sándor. No meg persze színjátszó kör Supka Éva vezetésével. Lassanként fölvehetik a Szilveszteri Színjátszók nevet - hiszen mindig az óév utolsó napjára tanulnak be egy-egy színdarabot. És mivel akkorra már minden jegy elkel, marad az új esztendőre is ismételni való... a rendezőnő színjátszónak, tarka képet kapunk. A régi bútordarabnak számító lelkes felnőttgárda mellett ott vannak a helyi evangélikus gimnáziumból kinövő fiatalok, mint például a helyi esperes fia, ifi. Lupták György, aki cigányzenészt alakított a színpadon. De hogy a másik nagy helyi felekezet se maradjon képviselet A legutóbbi pótszilveszternek Petőfi Sándor ismert műve, A helység kalapácsa volt az alapja. Ebben a történetben az a jó, hogy egy alig huszonkét éves, bohém evangélikus fiatalember írta, valószínűleg a falusi kocsmahangulat paródiájaként. Az 1844-ben megjelent „népi hősköltemény” számos olyan karaktert sorakoztat fel, akik ma is köztünk élnek (csak kocsmába kell járni ahhoz, hogy találkozhassunk velük...). Tehát mondhatjuk rá, hogy bizony, aktuális! Ha megnézzük, kiket sorozott be nélkül, játszott egy igazi katolikus pap is: Böbék Tamás a színdarab Harangláb nevű szereplőjét formálta meg. Emellett mesélőként természetesen jelen volt a színpadon maga a költő és üdítő színfoltként egy tájba illő betyár, Rózsa Sándor (bár Petőfi anno nem gondolt vele). Javaslom elolvasni Petőfi eredeti műremekét, hiszen Fejenagy, a helyi kovács, szemérmetes Erzsók vagy éppen a béke barátja, Bagarja párbeszédei 2014-ben sem hagyják szárazon a szemet. ■ Ifj. Káposzta Lajos Ne fújd fel! Ökumenikus ifjúsági „lélekpróba” az evangélikus imaházban Kiskőrösön a város felekezetei között különleges ökumenikus kapcsolat van. A római katolikus, evangélikus, református, baptista és pünkösdi gyülekezet a mindennapokban szemmel láthatóan nemcsak jó, de baráti viszonyt ápol. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ökumenikus imahetet Kiskőrösön már régóta két hétre tervezik, összekötve az Aliansz imahéttel. És bizony nem csökken az alkalmakon részt vevők száma estéről estére. Kedélyes - szinte a piacteret idéző - hangzavar, zsivaj fogadja a zsúfolásig telt aktuális imaházba vagy templomba betérőt. A 2013-as évtől - amióta a katolikus gyülekezet is részt vesz az imaheteken - háromnaponta váltjuk a helyszíneket: a pünkösdi imaházban kezdjük, a baptista imaházban folytatjuk, a második héten pedig először a római katolikus templom, végül az evangélikus imaház ad otthont az összegyülekezett közösségnek. A közös vasárnapi záróalkalom eddig a baptista imaházban zajlott, ez évben pedig a felújított evangélikus templom volt a helyszíne. A két imahét közepén minden évben egy estén a gyülekezetek ifjúsági csoportjai találkoznak. Idén az evangélikus imaházban tartottuk ezt az alkalmat. Játékos bemelegítő és dicsőítés után az Aliansz hetéhez kapcsolódóan Józsué és Káleb történetét dolgoztuk fel. A hét mottója ez volt: Lélekkel és bátorsággal. A bibliatanulmányozáshoz színes lufik voltak a segítségünkre, amelyek pont úgy viselkedtek, mint életünkben a problémák. Lehet, hogy eredetileg kicsik, de mi jó nagyra fel tudtuk fújni őket, mint ahogy Káleb és Józsué társai tették, amikor arról számoltak be, hogy mit és kiket láttak az ígéret földjén. A fiatalok felírták a lufikra a félelmeiket, mindazokat a dolgokat, amelyektől szerintük az emberek és személy szerint ők is tartanak. Aztán bedobták őket a közösbe, azaz középre, hiszen sokan hasonló problémákkal, félelmekkel nézünk szembe. Történetünk azonban nem itt ér véget, hiszen volt két ember, akiben más lélek volt, ahogy az írás mondja: az élő Isten Lelke. Ez a Lélek pedig nem a félelem lelke, hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelke. Ezért tudta Káleb és Józsué ugyanazokat a problémákat, kihívásokat másképp kezelni. Ez ugyanaz a Lélek, amely betölti az embert, amikor megtér: újból erőre kap, nem fél szeretettel közeledni a másikhoz, akár erőn felül, és józanul látja élete eseményeit: azaz látja, hogy Isten minden félelemnél, problémánál nagyobb. És ez az a Lélek, akit ha kérünk, az Atya megad nekünk. Az imakörökben imádkoztunk erőért, félelmek, akadályok leküzdéséért, nagy kérdések megválaszolásáért. Majd visszatérve lelkesen vetettük rá magunkat a léggömbökre, amelyek hatalmasat szólva kipukkantak, mintegy szimbolizálva: a félelmek Isten szemével látva legyőzhetők. Persze mi mással végződhetett az este, mint hosszas beszélgetésekkel és evés-ivással. Végül hadd álljon itt egy idézet, amelyet útravalóul vihettünk magunkkal: „A probléma olyan, mint a kavics: ha a szemed elé tartod, akkor nem látsz tőle semmit, ha a tenyeredbe veszed, már tudod mérlegelni, végül mi lenne, ha a lábad elé dobnád, hiszen úgyis csak egy egyszerű kavics az életed útján.” ■ Szűcs Mária evangélikus lelkész (Kiskőrös) Istentiszteleti rend ♦ 2014. február 2. Vízkereszt ünnepe után negyedik vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 8,23-27; Ézs 51,9-16. Textus: Ef1,15-23. Énekek: 374., 50. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. fél 10. úrv.; Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/411. (úrv.) Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; CsiUaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) dr. Lászlóné dr. Agod Anett; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Deák tér, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Gáncs Péter; de. 11. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; du. 6. Smidéliusz Gábor; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű áhítat) Pelikán András; de. 10. (családi) Pelikán András; de. 11. (úrv.) Aradi György; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Romáimé Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31- 33. de. 9. Románné Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., családi) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. (úrv.) Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. fél 10. (úrv., családi) Gáncs Tamás; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) Gáncs Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; de. negyed 12. Keczkó Szilvia; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Grendorf Péter; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél to. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Kovács Viktor; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv., családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. (úrv.) Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Vető István; Árpádföld, XVI., Menyhért u. 42. (református templom) du. 3. (úrv.) Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kovács Áron; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Éva; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. dr. Lacknerné Puskás Sára; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. Összeállította: Bállá Mária HIRDETÉS www.digitalstand.hu DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát!