Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-26 / 4. szám
6 ■m 2014- január 26. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Történelmi traumáink és a gyász Lehet-e?fórum a Deák téren ► Az emberi veszteségek, a gyász feldolgozásával különböző kultúrák különbözőképpen próbálkoztak. A gyászmunkában kiemelkedő szerepük volt a vallásoknak, különösen a súlyosabb veszteségek esetén. A lélektan fejlődésével különböző pszichoterápiás módszerek is kialakultak, melyek alkalmazásával megakadályozható az elhúzódó vagy kóros gyász kialakulása. De mi a helyzet a kollektív traumákkal? Hogyan lehet feldolgozni azt, amikor a kultúra tagjai folyamatosan óriási veszteségeket élnek át? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Magyar Pax Romana és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület Lehet-e? sorozatának legutóbbi, Történelmi traumáink és a gyász című rendezvényén. A minden hónap harmadik hétfőjén a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezetének nagytermében tartott fórumon mindig színvonalas előadások hangzanak el, izgalmas, aktuális témák vannak terítéken, melyek utóbb a fórum honlapjára (www.egyhazestarsadalom.hu) is felkerülnek, sőt élő, online közvetítésben interneten is követhetők. Bordás Sándor pszichológus, Ujváry Gábor történész és Szabó Márton politológus - Horányi Özséb egyetemi tanár moderálása mellett - a január 20-i alkalmon egy Magyarországra és több szomszédos országra kiterjedő kutatásról számolt be, amely a nagy történelmi traumák feldolgozatíanságát jelzi. Megoldási lehetőségekről, próbálkozásokról is tájékoztattak, de további javaslatokat is várnak. Sokan és sokat vizsgálták például az öngyilkosságok motivációs hátterét. Mi okozta azt, hogy a Vajdaságban a múlt század hatvanas éveiben több öngyilkosságot követtek el, mint Magyarországon, amely pedig akkoriban világelső volt e tekintetben? A legfőbb ok egy nagy történelmi trauma lehetett: a második világháború után Tito partizánjai több tízezer magyart mészároltak le, és a vajdasági magyarságot alárendelt helyzetbe kényszerítették. Trianon után Magyarországon tíz százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma. 1989 után viszont Magyarország az öngyilkossági statisztikákban örvendetes módon a kilencedik helyre esett vissza, jóllehet az „alternatív öngyilkosságok” (alkoholizmus, droghasználat stb.) terén változatlanul „előkelő” helyezése van. A délszláv polgárháború kitörésének egyik legfontosabb oka a szerbek hatszáz évvel ezelőtti traumája: revánsot vettek Rigómező elvesztéséért. A szerbek úgy tartják, hogy a Koszovóban élő albánok a hatszáz évvel korábban a tartományt megszerző törököknek a leszármazottai. Az akkori veszteséget a szerb kultúra szempontjából nem dolgozták fel, tehát úgynevezett elhúzódó vagy kóros gyásszal állunk szemben. A szlovákok magyarellenessége mögött a dualizmus idején elszenvedett elnyomatás, magyarosítás traumája húzódik meg, ők ezért akarnak revánsot venni. A már említett nagy kutatás célja egy konfliktuskezelő program kidolgozása. A kérdőíveken hat történelmi traumát - tatárjárás, török hódoltság, 1849, Trianon, az 1945 utáni kommunista hatalomátvétel és 1956 - jelöltek meg, és helyi véleményformáló személyiségeket (polgármester, orvos, pap, jegyző stb.) kérdeztek. A válaszokban Trianon került az első helyre, ezt követte a kommunizmus, majd 1956, tatárjárás, török hódoltság és 1849. Vagyis a magyar nemzettudat Trianont dolgozta fel a legkevésbé. Az időben hozzánk közelebb eső kommunista hatalomátvételt és 1956-ot is jobban feldolgozta, mint ezt. A történelmi traumákra adott reakciókon belül nagyon erős a hárítás, az elhallgatás vagy a hallgatásra kényszerítés. Nem megfelelő feldolgozás például a sérelmek hangoztatása, a bűnbakkeresés vagy bagatellizálás, relativizálás (például holokauszt), ezek elhúzódó gyászhoz vezetnek a közgondolkodásban. Az elhárító mechanizmusok tudattalan ismétlődéseket eredményeznek (például neonácik). Elválik egymástól a magán- és a közbeszéd (például 1990 előtt második nyilvánosság, szamizdat), skizofrén attitűd alakul ki. Erős a magyar társadalomban a negatív reagálás, panaszkodás, aminek az egyén életére is kiható konzekvenciái vannak. A konfliktusokat rendszerint erőszakkal akarjuk megoldani, miközben az európai megoldás a konszenzusra való törekvés. Azt gondoljuk, hogy csak nekünk lehet igazunk, másoknak soha. Ez a gyengeség jele, a rombolás stratégiája - hívta fel a figyelmet az egyik előadó. A tervezett konfliktuskezelési program legalább két-három hétvégét venne igénybe, és a véleményformálókat vonnák be (más elképzelések szerint inkább a fiatalokkal kellene foglalkozni). Székesfehérváron úgynevezett „humánerőforrás-fejlesztő házakban” még a nyár előtt ki is próbálják ezt a programot, amelynek mintájául a romakérdésnél korábban már sikerrel alkalmazott toleranciakezelési program szolgálna. Kis, 12-16 fős csoportokban foglalkoznának az érintettekkel. Az előadók szerint legalább a középiskolákban mindenütt be kellene vezetni a konfliktuskezelő technikákat és stratégiákat. Trianonnal kapcsolatban pedig találni kellene egy nagyon komoly, hatékony konfliktuskezelési módszert. Több hozzászóló szerint Trianon mellett a holokauszt a másik nagy trauma, amelyről nem tudunk indulatok nélkül beszélni, csak „felszakadó sebként” Azt sem szabad elfelejteni, hogy miközben Trianon számunkra a legnagyobb, Mohácshoz mérhető, de annál is súlyosabb nemzeti tragédia, a szomszéd népek számára történelmük legboldogabb pillanata. Mindazonáltal örvendetes fejlemények is vannak: fiatal szlovák, román történészek magyarul tanulnak, magyar iratokat, dokumentumokat is tanulmányozni akarnak. A magyarszlovák történészek vegyes bizottsága is ért el bizonyos eredményeket. Példaként tekinthetünk a már megvalósult német-francia vagy kínai-koreai-japán közös történelemkönyvekre. Mint az egyik hozzászóló megfogalmazta: a legfontosabb, hogy konfliktusainkban ne a győztes-vesztes, hanem a nyertes-nyertes formula érvényesüljön. Vagyis konszenzus révén olyan megoldásra jussunk, amely által mindenki győztesnek érezheti magát. ■ T. Kovács Péter Kettős kötésben Az év szakkollégistája Nyíregyházán ► Kertészné Uhrin Klára, az Evangélikus Roma Szakkollégium (ERSZK) tagja kapta az év szakkollégistája címek egyikét decemberben, a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatának találkozóján Balatonszárszón. Azóta már azt is tudhatjuk róla, hogy január 8-án kitűnőre értékelték diplomakoncertjét a Zeneakadémia hangversenytermében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén, ahol népi furulya tanszakon tanul...- A hangszerek többsége zenekarban is meg tud szólalni, a népi furulyánál ez ritka - vezet be hivatása rejtelmeibe szélesen mosolyogva. - Moldvában, Gyimesben használják zenekarban, tánckísérő hangszernek, de ez elsősorban pásztorhangszer. Egyéni és egyedi megszólaltatásra vár, ezért sajátos kihívás. Most nagyon boldog vagyok, örülök, hogy mesterem, Juhász Zoltán is elégedett. Egyébként épp most tudtam meg, hogy a félévem is kitűnőre sikerült. Hogy népi furulyás lett Uhrin Klári, annak gyakorlati és érzelmi oka egyaránt van: némi kacskaringózás után, viszonylag későn döntött a pályájáról, amikor sok választási lehetősége már nem volt, ha magas szinten akart muzsikálni:- Kisgyerekként, még Gyomaendrődön, a zongora volt az első hangszerem, de sok sikerélményt nem adott, senki sem biztatott, támogatott - folytatja. - Mégis végig kellett csinálnom a zeneiskolában mind a hat évet, mert otthon azt hallottam, hogy amit elkezdtünk, azt befejezzük. Amikor Békéscsabára, az evangélikus gimnázium művészeti szakára mentem, már drámatagozaton folytattam a tanulmányaimat, de jellemző, hogy a zenei szakközépiskolásokkal barátkoztam, és bejártam az óráikra is, szolfézsra, zeneelméletre, zenetörténetre, és olykor jobban teljesítettem, mint akik valóban oda jártak. Csellóztam is két évig akkoriban... Játszottam blockflőtén, a klasszikus furulyán csak kedvtelésből, és megvolt a gitár is, még mielőtt a valódi hangszeremre rátaláltam volna. De az már a Nyíregyházi Főiskola népzene tanszakán történt, ahol Dsupin Pál tanítványaként csodálkozott rá Klári az ismerős kultúrára, nem mellesleg közelebbi kapcsolatba kerülve még a citerával is:- Édesapám húsz évig csikós volt...- És ott volt a tarisznyájában a hangszer?- Nem, de a dalok igen! Nekünk - hárman vagyunk testvérek - még rengeteget énekelt gyerekkorunkban az apám és a nagymamám. Meg rengeteget olvastak és verseltek is. Ez így lenne természetes egyébként, azért küszködünk most a gyerekekkel a zeneiskolában vagy az énekórán, mert nincs zenei anyanyelvűk. Csak a beszédhang képzését ismerik, és gépzenét hallgatnak. Mindenesetre a pásztorkultúra úgy ivódott belém, hogy nem is tudtam róla. Elvesztégettem a hangszertanulás számára legértékesebb középiskolás éveket, de kiváló nyíregyházi tanáraim - Juhász Erika nevét is meg kell említenem - felismertették velem a lehetőséget, hogy a népzenében tizenkilenc éves korom után is magas színvonalra juthatok, és ráadásul ez a világ a sajátom. A tanárképzős diplomával a nagyhalászi zeneiskolában kezdett tanítani, s már az első év után egy teljes kihelyezett tagozatot kapott az újdombrádi iskolában, ahol a negyven gyerekből rögvest harminckilenc zenesulis lett. Hat éven át tartó módszeres munkával számos komoly sikert ért el velük. E sikersorozatot saját gyermekeinek érkezése szakította meg.- A két kisfiámmal öt évig voltam otthon, s ezalatt újra kellett rendeznem magamban a dolgokat. Szeretek tanítani, de eszembe jutott, hogy zenélni jobban. Közben pedig a hangszertudásomban megrekedtem, úgy éreztem, hogy nem haladok előre. Amikor pedig megszűnt az állásom, tehát nem lett volna hova visszamenni, már igazán nem volt nehéz eldönteni, hogy mesterképzésben folytatom a tanulást. Állami finanszírozással, de csak nappali tagozaton tanulhatott, az egész családért viselt felelősséget hordozva, Nyíregyházáról ingázva - ehhez azért nagyon kellett az a lehetőség, amelyet az Evangélikus Roma Szakkollégium tud nyújtani tagjainak.- Az ösztöndíj komoly motiváció, de tesz-e hozzá még valamit az életéhez azERSZK?- Nagyon sok irányú ez a képzés, és sok múlik azon, hogy az ember mennyire veszi komolyan. Nekem a legmeghatározóbb, legfontosabb a spirituális, lelki töltekezést adó része. De minden elemének, minden tárgynak látom hasznát...- Van ennek a szakkollégiumnak egy filozófiája, egy vállalt küldetése: kettős identitással élő roma értelmiségiek képzését tekinti hivatásának. Az Ön számára ez mit jelent?- Apámról már elmondtam, hogy hagyományos - és a népi hagyományokat őrző - paraszti családból származik, anyám családja pedig roma. A kettősség tehát velem van kicsi gyerekkorom óta - a nyarakat a jászsági cigány rokonság körében töltöttem. Ez a kettősség meg is határozta az én utamat, és mindig visszatér. Először akkor láttam nagy hasznát, amikor az újdombrádi iskolában a tanítványaimnak kilencven százaléka roma, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermek volt. Amikor odaszerződtem a zeneiskolába, fogalmam sem volt, kiket fogok tanítani! Most pedig itt, a szakkollégiumban bukkan fel ismét ez a motívum... Ahogy azonnal szót értettem az iskolában a gyerekekkel és a szüleikkel - nekem sose voltak fegyelmezési gondjaim, mert értem ezt a közeget -, a szakkollégium világa is otthonos számomra.- Nem lehet nem észrevenni, hogy azok a roma fiatalok, akik rendkívüli erőfeszítésekkel meg sok szerencsével eljutnak a diplomáig gyakran inkább minél messzebbre igyekeznek a népüktől, mert a tapasztalat azt tanítja meg nekik, hogy ha nem ezt teszik, a cigány mivoltuk inkább visszahúzza őket is, és segíteni nem tudnak.- Én azt gondolom, hogy akiknek nem elég széles a látókörük, azokat lehet visszahúzni. Akiknek vannak olyan meghatározó személyek az életükben, akik támaszt, inspirációt tudnak nyújtani, elég szélesre tárják előttük a világot, azokat nem fenyegeti ez a veszély. Én nem félek telepi iskolát elvállalni, ha úgy hozza az élet. De nem is muszáj mindenkinek „visszamenni”, nem csak úgy lehet segíteni. Kertészné Uhrin Klárát a színpad iránti vágy vezette a zeneművészeti egyetemre, s az elmúlt időszak kiteljesítette a zenészéletét. Debrecenben táncházi muzsikusokhoz csatlakozott, az autentikus népzenét játszó Sugallón kívül azonban két-három másik zenei formáció is az élete része lett. A szakkollégium nyári rendezvényén a — nemzetközi ökumenikus szabadegyetemen is bemutatkozott - Belibuba tagjaként világzenével varázsolt, bár a koncert után csaknem ugyanazokkal a muzsikusokkal moldvai népzenével teremtettek fergeteges hangulatot. Azóta pedig valahogy lett egy régi zenét játszó együttese is. Az Evangélikus Roma Szakkollégium egyik oszlopos tagja, néha pedig helyettesíteni, tanítani hívják, valahová a Budapest-Debrecen- Nyíregyháza háromszögben... A finom célzást, hogy ez esetleg sok lenne vagy nehéz, még csak nem is érti. Szerinte minden éppen jól van. ■ Veszprémi Erzsébet
