Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-29 / 26. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2014. június 29. » 5 ► Az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) rendes éves közgyűléséről június 8-ai lapszámunkban tudósítottunk. A 2013. év eredményeit, sikereit és a következő esztendő terveit, futó projektjeit bemutató alkalmon lehetőségünk nyílt interjút is készíteni a szervezet elnök-igazgatójával, Lehel László evangélikus lelkésszel.- Az elmúlt évtizedben az Ökumenikus Segélyszervezet rendkívüli módon megerősödött. Nem csak itthon vált példaadóvá, tevékenységének nemzetközi visszhangja is tiszteletre méltó. Miben látja a szervezet sikerének okát?- Elsősorban abban, hogy nagyon jó közösség áll a segélyszervezet mögött. A MÖS-t 1991-ben a magyarországi református, evangélikus, valamint metodista, ortodox és unitárius egyház alapította. Ez feltétlenül olyan hátteret és erőt jelent számunkra, amely valahogy ott van mélyen a tudatunk alatt. A nemzetközi egyházi segélyszervezetek közösségeibe való bekapcsolódásunk is hozzáad mindehhez. Segítségükkel ugyanis elsajátíthattuk a szervezeti munka fortélyait. Akár humanitárius katasztrófák, akár a hosszú távú fejlesztési projektek esetén nagyon fontos - ami a közgyűlésen Bölcskei Gusztáv református püspök szájából is elhangzott -, hogy a MÖS szakmai szempontból professzionálisan végezze a munkáját. Hogy ma ez nyugodt lelkiismerettel elmondható rólunk, nagyban köszönhető annak, hogy lépésről lépésre, a tanulást nem szégyellve haladtunk előre. Ma Magyarország egyik legnagyobb szervezete vagyunk, és nemzetközileg is nagyon sok elismerést Nyújtsd a kezed - és mi segítünk! Lehel László a MÖS konzervatív szociálpolitikájáról kapunk. Nemcsak abban a közösségben, ahol dolgozunk, hanem például említhetem az ENSZ szakosított szervezeteinek pozitív visszajelzéseit is, azokéit, amelyekkel egy humanitárius katasztrófa esetén napi kapcsolatban állunk.- A közgyűlésen elhangzott beszámolójában konzervatív szociálpolitikai értékeket említett. Mit ért ezeken?- Magyarországon azzal a sajátos helyzettel és következményeivel szembesülhetünk, hogy a szociálismunkás-képzésben nagyon sok liberális érték fogalmazódott meg. Amikor a napi munkánkat végezzük, meglepő dolgokat tapasztalunk. Például azt, hogy az egyéni és közösségi jogok egyensúlya korántsem megfelelő. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy egyes krízishelyzetben lévő családok a megsegítésükért tett erőfeszítésekre azt mondják, köszönik szépen, ők ellenben semmiféle erőfeszítést nem kívánnak tenni saját előrejutásukért, hisz jól megvannak az állami rendszerben. Véleményünk szerint helyre kell billenteni ezeket a dolgokat. A folyamatot pedig a szociális törvényeknek és a jogalkotásnak is követnie kell, hogy az egyéni és közösségi jogok egymással arányban lehessenek. Kulcsfontosságú, hogy akiket mi segítünk, azok is maximálisan együttműködjenek. Akarják ők is a közösségekbe történő visszaintegrálódást. Ne úgy tekintsenek ránk, mint akik voltaképpen semmi szívességet nem tesznek, „csak a munkájukat végzik” Elindítottunk több olyan projektet, amellyel ezt az elgondolást modellezni szeretnénk. Be akarjuk mutatni, hogy ha a bajbajutott maga is tesz valamit, akkor tudunk mi is érdemben lépni. Nemzetközi példákat is láthatunk erre, említhetem például a Dániában bevezetett bónuszrendszert. A segélyszervezetek megküzdöttek érte a törvényalkotókkal. A gondozottak a kapott bónuszokat be tudják váltani: ha kell, mosatásra, ha kell, ruházkodásra, esetleg egy mozijegyre. Az új dániai rendszer célja az, hogy minél jobban ösztökéljék a bajbajutottakat arra, hogy maguk is tegyenek meg mindent azért, hogy lehetetlen élethelyzetükből kikerülhessenek. Ez természetesen nem az olyan esetekre vonatkozik - amelyekre sajnos szintén van példa -, amikor a krízisben lévő egyszerűen nincs abban az állapotban, hogy a saját erejéből bármit is tegyen. Inkább az olyanokra, amelyek láttán szándékos elkerülésről beszélhetünk. A bajbajutott nem akar részt venni a munkában, mert a másik intézményen keresztül sokkal egyszerűbben hozzájuthat a támogatásokhoz. Ilyen meggondolásból nyilván nem minket választ. Összefoglalva elmondható: végig kell gondolni a magyar szociálismunkás-képzésben is, hogy milyen értékeket közvetítünk, és azt is, hogy vajon van-e különbség egyfajta liberális és konzervatív szociálpolitika között. Én úgy gondolom, van.- Nemrégiben megállapodást írtak alá a Magyarországi Evangélikus Egyházzal (MEE). Mik a közös tervek?- Szorosabb együttműködést szeretnénk az egyik legfontosabb alapító tagunkkal, az MEE-vel. Elsősorban önkéntesképzésről van szó, amely első lépésben három egyházmegyét érint. Nemrégiben voltam ez ügyben egy tanácskozáson Révfülöpön. Célunk, hogy a segélyszervezet működését közelebb vigyük a gyülekezetekhez, hogy jobban megismerhessék tevékenységünket. Sok gyülekezettel már most is közvetlen kapcsolatunk van, néhánnyal most formálódik. Szeretnénk mélyíteni, erősíteni az ígéretes együttműködést hosszú távon is.- Csak úgy röpködtek a milliós, milliárdos nagyságrendű beruházások és támogatások adatai a közgyűlés zárszámadásán. Mennyiben érzi a hétköznapokban a „sok nulla” súlyát?- Felelősség tekintetében nincs különbség egymillió, két- vagy félmilliárd között, de én nem érzem mindezt tehernek. Ha annak érezném, valószínűleg nem is tudnám csinálni. Azt mondhatom, ugyanolyan lendülettel és szeretettel végzem a munkámat, mint ahogy elkezdtem. Arra érzek inkább késztetést, hogy a szervezet működését egyre professzionálisabbá tegyem. Nagyon sok munkatárs van, és az ő koordinálásuk már egész más rendszereket igényel, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Örömmel állíthatom: megbízható, komoly munkatársakkal dolgozunk, akik helyt tudnak állni a nehezebb periódusokban is. Osztozunk a terheken.- Ki alkalmas erre a munkára?- A szociális munka sokoldalú képzettséget igényel. Nem elég elvégezni egy iskolát, és az se mindegy persze, hogy az illető milyen indíttatással teszi ezt. Ami talán a legfontosabb - és gyakran tapasztalhatjuk hiányát! -, hogy két lábbal kell állni a való életben. Kedvező és kedveződen tapasztalatokra, bukásokra és sikerekre egyaránt szükség van ahhoz, hogy később helyt tudjon állni az ember. Ezt a „szakmát” csak könyvekből nem lehet megtanulni. Ami a nemzetközi humanitárius feladatokat illeti, azok esetében azt látjuk, hogy komoly angolnyelv-tudásra és egyetemi végzettségre van szükség. Projekteket írunk, amelyeket azután nagyon precízen végre kell hajtani. Vagyis rendszerességet igénylő munkákról van szó. Ugyanakkor nem lehet csak szakmailag megközelíteni a kérdést, hiszen kell egyfajta elhivatottság is a segélyszervezeti munkához. Ezeknek a dolgoknak tehát egymásba kell fonódniuk. A magam részéről azt szeretem, ha a képzés nálunk történik, ha ki tudjuk próbálni a munkatársainkat, és utána ennek megfelelően tudjuk őket terhelni. Nagyon nehéz kívülről találni olyanokat, akik a követelményeinknek rögtön megfelelnek. ■ Kinyik Anita Ökumenikus tanácsok főtitkárainak nemzetközi értekezlete Áhítatom után az ökumenikus főtitkárok bemutatkozása következett, majd dr. Agnes Abuom előadása hangzott el Az ökumenikus mozgalmak jövője és a tanácsok változó szerepe címmel. Az előadó - az EVT Végrehajtó Bizottságának tagja - kiemelte, hogy az ökumenikus mozgalmak működnek, és fontos szerepük van a mai színes társadalmakban. Az előadás után lehetőség volt kiscsoportokban megbeszélni az elhangzottakat. Érdekes ülés következett ezután. Milyen a tagegyházak elkötelezettsége az ökumené iránt az ökumenikus tanácsokban? - ezt a témát járták körül a résztvevők. Külön előadó nem volt, hanem beszélgetés zajlott dr. Jim Winklernek, az Amerikai Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkárának moderálásával. Szóba kerültek az ökumenikus tanácsok előtt álló mai kihívások is, összefüggésben a tagegyházak aktív szerepvállalásával. Az ökumenikus programok felépítése és összetartó szerepe is a megbeszélés egyik fő témája volt. A második napon a reggeli áhítatot dr. Karen Hamilton, a Kanadai Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára tartotta Ézs 11,1-9 alapján. A békének és az igazságosságnak a mi keresztyén életünkben minden területen meg kellene jelennie - emelte ki. Az utána következő ülés az ökumenikus mozgalom szerepét tárgyalta. Szó esett például arról, milyen jogaik és kötelezettségeik vannak a tagegyházaknak az ökumenikus tanácsokban, és téma volt az evangéliumi és pünkösdi egyházak ► Az Egyházak Világtanácsa (EVT) néhány évente megszervezi a regionális ökumenikus szervezetek és nemzeti tanácsok főtitkárainak nemzetközi értekezletét. Ebben az esztendőben - az Afrikai Egyházak Konferenciája közreműködésével - a kenyai főváros, Nairobi volt a házigazda. Közel ötven főtitkár találkozott a Desmond Tutu Konferencia-központban. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész - az Egyházak Világtanácsának felkérésére - a kelet-közép-európai egyházak ökumenikus tanácsait képviselte a június 2-6. között zajlott tanácskozáson, illetve az első nap reggeli áhítatának megtartására is felkérték. Az alábbiakban az ő beszámolójának összefoglalóját adjuk közre. növekedése Afrikában a konzervatív-tradicionális egyházakhoz képest. A következő ülésen dr. Olav Fykse Tveitnek, az EVT főtitkárának a referátuma hangzott el Az ökumenikus tanácsok teológiai identitása az egyházak életén keresztül címmel. Előadásában a vezető tisztségviselő kitért arra, hogy az igazságosság és béke - amely a tizedik, busani EVT-nagygyűlés fő témája volt - milyen jelentőséggel bír azóta is. A főtitkárok kézbe vehették a busani nagygyűlés kapcsán kiadott, Isten ajándéka és egységre való hívása címet viselő nyilatkozatot is. A főtitkár beszélt arról a nyilatkozatról is, amelyet ez év májusában adott ki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Ferenc pápa. A dokumentum kiemeli az Isten által teremtett világért való felelősséget, amelyben az egyháznak nagy szerepe van. Az előadás után ismét kiscsoportban nyílt mód beszélgetni a hallottakról. A változó ökumenikus világban a tanácsok és az egyházak szerepe felértékelődik az úgynevezett speciális szolgálatok - elsősorban az egyházi karitatív szervezetek - tekintetében. Az ökumenikus szolidaritás és diakónia feladatkörei fontosak itt elsősorban - hangzott el a következő, Ökumenikus szolidaritási együttműködés: kapcsolatok egyházak, tanácsok és speciális egyházi szolgálatok között című előadásban. Másnap reggeli, a 8. zsoltár alapján tartott áhítatában dr. Priscille Djomhoue professzor, az Afrikai Egyházak Konferenciája Családi Élet és Nemek Igazsága Osztályának igazgatója kiemelte: fontos, hogy a teremtett világban a teremtmények megfelelő összhangban legyenek egymással, és hangsúlyozta az emberi méltóság fontosságát, különösen az afrikai kontinensen. A migráció és az emberi jogok témájában tartottak ezután előadásokat az Afrikai Egyházak Konferenciájának tisztviselői. Köztudott, hogy Afrikából sokan vándorolnak Európába vagy az Egyesük Államokba a jobb megélhetés reményében. Az egyházak, illetve az ökumenikus tanácsok sokszor adnak segítséget - emberi jogi, egyházi és humanitárius megfontolásokból - a menekülteknek. Kérdés, mi történik a segítségnyújtásban, ha az egyházak ez irányú kapacitásai kimerültek. Az előadók kérték a nyugati ökumenikus tanácsok főtitkárait, hogy segítsék a migránsokat. Délután a Kenyai Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában tettek látogatást a tanácskozás résztvevői Peter Karanja főtitkár kalauzolásával. Jó volt látni, hogy milyen elkötelezettséggel dolgoznak az ökumené ügyéért a világnak ezen a részén. „Isten nem személyválogató” - ezt már a következő reggel ApCsel 10,34-36 alapján tartott áhítatában mondta dr. Roger Gaikwad, az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. Kitért arra is, hogy az emberi méltóság sok helyen veszélyben van. Az áhítat után Rudelmar de Faria, az EVT ENSZ-képviselője tartotta meg előadását. Bemutatta az ENSZ Ökumenikus Irodájának munkáját. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben az egyházak nemzetközi szinten jobban bekapcsolódnak ebbe az izgalmas munkába. A következő referátumot dr. Hielke Wolters EVT-tisztviselő tartotta. Címe - Az igazságosság és béke zarándoklata - visszaköszönt az EVT busani nagygyűléséről, ahol ez volt a központi téma. Ennek kapcsán került a résztvevők elé az EVT programja is. A konferencia zárásaként a főtitkárok kiértékelték a rendezvényt. Megállapították, hogy a különböző ökumenikus tanácsoknak jobban össze kell dolgozniuk annak érdekében, hogy a maga országában mindenki eredményesebb munkát tudjon végezni. A következő nemzetközi ökumenikus főtitkári értekezletre 2016-ban kerülhet sor.- Nagyon jó volt esténként beszélgetni a főtitkár kollégákkal és megosztani egymással örömöket, gondokat - mesélte dr. Fischl Vilmos. - Megdöbbentő volt például a szudáni ökumenikus főtitkárral beszélni, akinek országában 2011 óta polgárháború dúl, ilyen körülmények között kell az egyházakat összefognia és képviselnie. Lehetőségem volt - Kocsis Sándor magyar nagykövet meghívására - hazánk nagykövetségén is látogatást tenni. Jó volt látni, hogy ilyen távol hazánktól milyen elkötelezett módon végzik a követség munkatársai a feladatukat. Megdöbbentő volt tapasztalnom az óriási szegénységet, amellyel Kenya küzd - folytatta beszámolóját Fischl Vilmos. - Hatalmas a korrupció, és igen nagy a terrorveszély. Sötétedés után nem hagyhattuk el a szálláshelyünket, mivel az utcákon a rablás és a bántalmazás mindennapos. Köszönöm a lehetőséget az Egyházak Világtanácsa főtitkárának, Olav Fykse Tveitnek, hogy lehetőségem nyílt az ő támogatásával részt venni ezen a nemzetközi ökumenikus főtitkári értekezleten. ■ Dr. Fischl Vilmos
