Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-22 / 25. szám
2 41 2014. június 22. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Mindenható Istenként szeretettel közeledsz hozzánk. Emberlétünk értelmévé tetted, hogy te szeretsz bennünket. Köszönjük, hogy abban a bizonyosságban fordulhatunk hozzád imádságunkban, hogy te életünket, üdvösségünket, javunkat akarod. Hálát adunk neked mindazért, amit tettél értünk. Életet adtál nekünk, Fiadban megnyitottad előttünk a hozzád visszavezető utat, Szentlelkeddel ébreszted bennünk benned való hitünket. Könyörgünk, emlékeztess minket újra és újra szereteted mélységére, kegyelmed gazdagságára. Tarts meg bennünket a veled való szeretetközösség éltető valóságában. Könyörgünk gyülekezetünkért, egyházad közösségéért. Tartsd megváltott népedet a hit örömében. Ajándékozd meg nyitottsággal, találékonysággal, békességgel, hogy közösségeink élete, szeretete bűneink ellenére is betölthesse azt a hivatást, amelyre elhívtad ebben a világban. Segítsd azokat, akikre a tetteidre, szeretetedre való emlékeztetés szolgálatát bíztad. Segítsd meg népedet, hogy szavainkon, életünkön tükröződjön, hogy rád nemcsak emlékezünk, hanem élő valóság lehet mindenki számára a veled való közösség ajándéka. Könyörgünk azokért, akik nem tudtak felismerni mindenható Úrként és szerető Atyaként. Segítsd meg azokat, akik az élet mélységeiben eltévedtek, és reményüket veszítették. Mutasd meg szereteted titkát, hogy éppen akkor lelhetünk legvégső ajándékodra, amikor minden e világi reményünket elveszítettük. Segítsd meg azokat, akik az élet felszínén járva képtelenek meglátni a felszín alatti mélyebb valóságot. Ne engedd, hogy belevesszenek e földi élet véges lehetőségeibe és örömeibe. Könyörgünk, Atyánk, országunkért. Kérünk téged a tiszta szándékért, megújuló reménységért, elszánásért mindazok számára, akik kisebb-nagyobb közösségeink életét döntéseikkel befolyásolják. Segítsd meglátnunk közös felelősségünket, és adj erőt, hogy ne egymás ellenére, hanem otthont adó országunkért tudjuk megtenni mindazt, ami rajtunk múlik. Könyörgünk, Atyánk, azokért, akik természeti csapásoktól, elnyomatástól, éhségtől, betegségtől szenvednek. Segítsd meg mindazok munkáját, akik a szenvedők fájdalmainak enyhítésén, tisztább, igazságosabb világért fáradoznak. Mennyei Atyánk! Szeretetedben, kegyelmedben, életet újító erődben reménykedünk. Köszönjük neked, hogy arra hívsz mindannyiunkat, hogy reménységünk teljességre jusson eljövendő országodban a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Maga a Szentlélek hangsúlyozottan Krisztust vallja, miközben arra készül, hogy a világot bűnnel vádolja, mintha így akarná kierőszakolni a harcot. Pál tanítványának azt parancsolja, hogy intsen, és ne engedjen ebből alkalmatlan időben sem (2Tim 4,2). Mit érne nekem az a figyelmeztető, aki maga sem hisz bizonyossággal, sőt még azt sem vallja, amire figyelmeztet? Azonnal orvoshoz kell küldeni!” M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP - 2MÓZ 19,3-8 Istentől tanulva az üdvösségnek élni Mózes 2. könyve a zsidók Egyiptomból való kivonulásáról, a pusztai vándorlásról és annak legfontosabb eseményéről, a Sínai-hegynél történt törvényadásról szól. Isten Mózes által már előre készítgette népét a szombatnak, a nyugalom napjának a megértésére és elfogadására. Igénkből kiderül, hogy nem a nép kereste Istent, hanem ő kereste a népet, mert ki akarta választani magának. Ennek azonban az volt a feltétele, hogy a nép megtartsa az Úr rendelkezéseit. Hitünk számára mindig fontos, hogy a gyökerekig menjünk vissza, mert akkor rögtön látjuk, hogy mit rontottunk el. Isten azért kereste meg népét, mert látta elnyomott voltát Egyiptomban. Csodák közepette kiszabadította, és vezette idáig. Nemcsak azért sújtotta Egyiptomot, hogy a zsidók előtt bizonyítsa hatalmas voltát, hanem azért is, hogy mindenki lássa, hová vezet a bálványimádás. Amikor egy zsidó ember visszagondol ezekre a dolgokra, akkor azt mindig úgy teszi, hogy jelenné válik számára a múlt, ott van a rabszolgamunkát végzők között, a kivonulók között, de ott van Dávid király seregével, és ott van a babiloni fogságban levőkkel is. Manapság, amikor Izraelben a palesztinok elnyomásának jeleit látjuk, nem értjük, hogy egy ország vezetése hogy tehet ilyet. Nyilván megfeledkeztek arról, hogy milyen is volt elnyomottnak, üldözöttnek lenni az elmúlt évszázadokban, sőt évezredekben. Isten azt akarta, hogy népe mindig emlékezzen jövevény voltára. A lassan körvonalazódó találkozás ijesztő külső körülményei azonban a népet óvatosságra intik. Talán jobb lesz AZ ÜNNEP IGÉJE személyesen nem találkozni Istennel. Jobb lesz, ha Mózes és Áron közvetít majd Isten és a nép között. Jézus Krisztus földi megjelenése óta tudjuk, hogy mi, keresztyének ugyanolyan joggal nevezhetjük magunkat Isten fiainak, és általa Atyánknak szólíthatjuk őt. Az 5. vers felszólítása: „Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra..’.’, ránk is vonatkozik. Ahogyan Isten megbüntette a kiválasztott nép fiait, ugyanúgy megbüntethet minket is, akik a keresztség által lettünk gyermekei. Nemcsak a zsidókat, hanem a keresztyéneket is elküldte a pusztába, ami a történelem folyamán mindig mást jelentett. Hol az üldöztetést, hol az inkvizíciót, az ellenreformációt vagy a kommunista elnyomást. A szövetség megtartása a mi esetünkben a kegyelemből, hit által való üdvözülés elfogadását jelenti a világ minden ígérgetése és fenyegetése dacára. Ennek ma sincs vége, csak a módszerek változnak. A szekularizáció folyamata nemcsak úgy egyszerűen, magától zajlik, hanem igenis Krisztus ellenségeinek a munkája, akik csak a saját érdekeikre gondolnak. Az ígéret pedig hatalmas: tulajdon népe leszünk a Krisztus megváltott vére árán. Az adventtői pünkösdig terjedő vasárnapokon Isten cselekedetein volt a fő hangsúly. A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapokon pedig -amikor már megtörtént Isten magvetése - mutatkozni kellene a hit növekedésének, hiszen a kegyelmi javak vonatkozásában a személyes elsajátítás következne. Ezért ezeket a vasárnapokat semmiképpen sem nevezhetjük közönséges vasárnapoknak. Ezekben a napokban történik az iskolákban a ballagás, a tanévzárás, a szóbeli érettségi, sőt a diplomák átvételének is ez az ideje. Könnyen adódik a párhuzam: amit tanultak a diákok, arról számot kell adniuk, előbb a vizsgán, majd az életben is. A vizsgán való rossz szereplést, a későbbi eredménytelenséget nem lehet a tanárok nyakába varrni akkor, ha az iskola többi diákja „érthetetlen módon” megállta a helyét az életben. Ifjúkorom kedvenc kabarédarabja az Iskolapénz volt, amelyben egy diák a barátja tanácsára úgy dönt, hogy megpróbálja visszaszerezni az iskolai tandíjat, mert az érettségije ellenére sem tud boldogulni. Ezért azt kéri, hogy tartsanak érettségi-felülvizsgálatot, amely ha eredménytelen, akkor rossz volt az oktatás. A tanárok nagyon ravaszak, mert hiába adja a legegyszerűbb kérdésre is a legképtelenebb választ, ők mindent megmagyaráznak és helyesnek fogadnak el. A pénzt nem kapta vissza, végül még jól meg is szégyenítették a korábbi csínytevéseiért. Isten helyesen és elegendően megtanította népét, hogy lássa: ő az egyetlen Úr. Ez a kiválasztás alapja és logikája. Az egyedüli Isten kiválasztotta az ő népét, azonban ott szerepel a ha is. El lehet filozofálni azon, hogy milyen szép is lett volna, ha ez a nép valóban megtartott volna mindent, és a mai napig töretlenül kitartott volna a szövetség mellett. De tudjuk, hogy ez nem volt lehetséges, mert az emberben lakozó bűn nem engedi ezt. Mi azonban inkább a saját házunk táján akarjunk rendet rakni. Hogyan lehetünk Isten kiválasztott szent népe? Lehetünk? Talán lehetnénk, de semmiképpen sem saját erőnkből, csak Isten kegyelméből. Ennek két lépcsőfoka van. Először legyen egy mustármagnyi hitünk, ha pedig van hitünk, akkor a szerint éljünk. A sokszor felemlegetett „pusztai vándorlást” pedig tekintsük annak, ami: Isten nevelőeszközének és próbatételének. Mert egy biztos: ő sohasem küld minket úgy a pusztába, hogy ne jönne velünk, sőt már előbb ott van, mint mi, úgy, ahogyan Jézus Krisztus is a parton várta, méghozzá parázson sült hallal az ő kétkedő tanítványait. Aki elindul Isten felé, az egyre többet fog megtudni róla. Ez a közeledés - mint láttuk - nem félelemmentes, mert eszünkbe juttatja bűneinket. Bátorítson és erősítsen bennünket az apostoli ige: „Közeledjetek Istenhez, és ö közeledni fog hozzátok!” (Jak 4,8) Isten ígérete nagy távlatokat nyit meg a hívő ember előtt. Merjünk és akarjunk az ő népe lenni minden körülmények között! ■ Koháry Ferenc Imádkozzunk! Áldásodért könyörgünk, örök Isten! Emberi segítségért, küldötteid szaváért, hallásból való hitért s a megígért Lélekért, hogy hozzád forduljunk bűnben, bajban, örömben, hogy mindörökké megtartassunk a Krisztusért. Ámen. Gyónás * úrvacsora ► Luther számára a bűnbánat (gyónás és feloldozás) kiemelt szerepet kapott, s kimondva, később kimondatlanul a harmadik szentség helyét foglalta el. Az azonban nem lutheri irányvonal volt, amikor a későbbi történelem során a bűnbánat és az úrvacsora olyannyira egybefonódott, hogy sok helyen még ma is keverik a kettőt: „Gyónni megyek” - mondja az úrvacsorát venni szándékozó. A gyónás nem úrvacsora, az úrvacsora nem gyónás. Nem véletlenül, hanem nagyon tudatosan kezeli hát külön Evangélikus énekeskönyvünk imádságos része a kettőt. A mai napon a gyónásról szóló fejezet kerül elénk. Énekeskönyvünk ebben a tekintetben is kiváló kézikönyv a keresztény élet mindennapjaihoz. Tanít, bátorít, figyelmeztet és vigasztal. Nem olvashatunk, gondolkodhatunk és beszélhetünk ilyen alapvető témáról anélkül, hogy ne próbálnánk figyelni reformátorunknak a Kis kátéban leírt tanítására. Ezek a mondatok itt, ebben a fejezetben is olvashatók. Még ha kívülről tudnánk is (sajnos egyre kevesebben, pedig fontos lenne ezeket könyv nélkül megtanulni), jó újra meg újra ismételgetve begyakorolni a lényeget. Nem azért idézzük Luthert, mert számunkra ő a mérce (Jézus Krisztus az), hanem azért, mert definíciója időtálló, kiállta a századok próbáját, ma is használható segítség: „A gyónásnak két része van: egyik az, hogy megvalljuk bűneinket, másik az, hogy a föloldozást vagy bűnbocsánatot úgy fogadjuk a gyóntatótói, mint Istentől magától, tehát semmiképpen ne kételkedjünk, sőt erősen higgyük, hogy bűneinket ezáltal Isten is megbocsátotta a mennyben.” Luther itt nem beszél magán- és közösségi gyónásról. A. Hányféle gyónás van? cím alatt azonban röviden olvashatjuk a gyónás négy fajtáját: Isten előtti, felebarátunk előtti, közgyónás és magángyónás. Az Isten előtti gyónáshoz segítséget kapunk az énekeskönyvből azzal, hogy a leghíresebb bűnbánati zsoltár (51.) szövege áll fejezetünk élén: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem..!’, a talán legközkedveltebb hálaadó zsoltár (103.) pedig a fejezet végén: „...megbocsátja minden bűnödet... Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy’.’ A magángyónás sajnálatos módon - részben a visszaélések miatt, részben teológiai meggondolatlanság miatt, részben pedig kegyességi torzulás miatt - elmaradt. Ennek ellenére létezik, ma is - mindenki számára - adott a lehetőség, csak kevesen gyakorolják. Lelkészeink sincsenek sok esetben felkészülve rá, gyülekezeti tagjaink sem rendelkeznek elég tudással és lelki igénnyel erre a szent lehetőségre. Az énekeskönyv imádságos részének talán leggazdagabb anyaga következik ezen a ponton. Az Isten előtt való önvizsgálat legjobb segítője - történjen az a gyónás bármelyik formájában -, ha végigmeditáljuk a Tízparancsolatot, és ez indít a bűnbánat imádságára. Ez az anyag sorra veszi az egyes parancsolatokat, kiegészíti gondolatirányító mondatokkal, hozzákapcsol imádságokat, s minden egyes rész után azzal fejeződik be: „Uram, könyörülj rajtam!” Már a bevezető imádság meghatározza az irányt: „Állíts engem magad elé, és állíts szembe bűneimmel. Tartsd elém törvényed tükrét-;” Majd így folytatja: „Könyörülj rajtam, és adj igaz megtérést, hogy bánjam bűneimet, és keressem irgalmadat.” Az Istent és hozzá a visszautat kereső ember egyik legnagyobb kísértése, hogy általánosítva súlytalanítsa a „bűnügyet" Szeretjük és használjuk az általános gyónási kérdéseket, de e^ek is könnyen kiüresedő rutinná válnak. A Tízparancsolathoz kapcsolódó, konkrétumokra kérdező, pontos helyzeteket leíró gyónótükör ezt segít elkerülni. A hosszú anyag részletes ismertetése helyett itt csak biztatni tudjuk minden olvasónkat: böngésszék, olvassák, gondolják végig ezt a hét oldalt, s meg fogják érezni segítő erejét. A Tízparancsolatra fűződő gyónási imádságokat használhatjuk egyénileg is, de érdemes kipróbálni közös-RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK ségben - egy-egy egyházi alkalom bűnbánati istentiszteletén, konferenciákon úrvacsorái felkészítőben, csendesnapok, csendeshetek alkalmával. A gyónásról szóló fejezet kátészerű módszerrel két kérdést és a hozzájuk kapcsolódó feleletet, illetve bibliai idézeteket adja a bűnbánó ember vagy közösség kezébe. „Hol kapok bűnbocsánatot?” - így a kérdés. „Jézus Krisztusnál” - hangzik az egyszerű, de egyedül helyes válasz. Következik a Szentírás tanúságtétele, egy kis „válogatás” az idevágó igékből. A második kérdés segít félretenni minden rajongó, elspiritualizáló gondolatot: „Hogyan találom meg Jézus bocsánatát?” S a válasz helyreteszi a bizonytalankodást: „Jézus Krisztus az ő egyházának, az ige hivatalos szolgáinak adta azt a hatalmat, hogy feloldozást adjanak: az ő nevében bűnöket bocsássanak.” S alátámasztja mindezt a mennybemenetel előtti Jézus-események és -mondatok leírásával (Jn 20,21-23). Minden testvéremnek szívből ajánlom az énekeskönyv gyónásról szóló fejezetének rendszeres használatát! ■ Hafenscher Károly FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!
