Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-19 / 3. szám
Evangélikus Élet ÖKUMENIKUS IMAHETI MELLÉKLET 2014. január 19. » 7 ♦ ♦ KUMENIKUS 'IMAHÉT a Krisztus-hívők egységéért 2014. január 19-26. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa kiadásában megjelent imafüzet anyaga alapján Krisztusban kedves Testvérek! A Kanadában élő keresztények azt kérték, hogy a világ keresztényei az idei imahéten az íKor 1,1-17 igeszakasz alapján gondolkodjanak el az egyházról, az összetartozásról, az ökumenéről. Természetesen amit Pál apostol Korinthusba írt, az elsősorban az ott élő, ottani keresztényeknek szólt. A Szentlélek évezredeket átívelő terve révén mégsem az lett ennek a levélnek a sorsa, mint általában a leveleké, hogy miután elolvasták a címzettek, a levélben említett ügyeket befejezettnek tudva, tudomásulvétellel, iktatószámmal ellátták, és irattárba helyezték. Isten maga akarta a korinthusiaknak küldött levélben leírtakat közkinccsé tenni az egyházban, hogy a későbbi nemzedékek tanuljanak és okuljanak belőle, sőt erősödjenek a Jézus Krisztusban való hitben, a tiszta erkölcsben, az összetartozás testvéri tudatában. Az imahéten naponként kiemelten találkoznak a hívő közösségek Pál apostol levelének egy-egy tanácsával, útmutatásával. A nyolc nap alkalmainak vezérfonala, hogy a Jézus Krisztusban hívők Isten egy népévé válnak, mert közelebb kerülnek Istenhez a Szentlélek terve szerint. Pál apostol gondolatai naponta egy-egy mai problémát juttatnak eszünkbe, mert arról szól az apostol, hogy az egyház hiánytalanul megkapta Isten minden kegyelmi ajándékát. Hangsúlyozni kell azonban, hogy nem a hívek kapták ezt különkülön, hanem az egyház. S miután Jézus Krisztusban kapta ezt az ajándékot, ezért Isten nem tartott vissza semmit abból. De többet nem adhat, mert mindent odaadott az egyháznak. így az egyház a Jézussal való közösségben mindent megkapott. Hát részekre szakítható-e Krisztus? íKor i,i-17 alapján Elsősorban az igében lett gazdag. Az ige által pedig az élet ismeretében. Ilyen és ennyire fontos az egyházban az egyértelmű prófétálás, prédikálás, igehirdetés, tanítás. Az egyház kincse kétezer éven át az igehirdetés volt. Az egyházat azonban csak Isten hűsége tartja egyben. Akik az egyház hűségének a munkáiéi, azok egyúttal a hívő közösség egységének munkálói is. Az egyház ' Istené. Az Isten hűsége egyháza iránt töretlen. Erre Isten szavát adta. Ezért van az, hogy aki ökumenében gondolkodik, nem saját ötlete megvalósításán fáradozik, hanem Istenre bízza magát. Isten igéje megerősít abban, hogy az egyház, a hívő közösség tényleg az Istené. A közösség pedig arra törekedjék, hogy Istené is maradjon. Van egy határidő is, mely Isten hűségének tartósságára mutat. Számunkra ez a határidő az életünk vége. De a hívő közösségre, az egyházra a hűségnek ez az ígérete Jézus Krisztus napjáig érvényes, tehát mindaddig, amíg csak Jézus Krisztus újra meg nem jelenik, és vissza nem tér dicsőségben. Isten népe ebben az ígéretben is egységben maradhat. S most azzal az áldáskívánással nyújtjuk át a 2014. évi imahét programfüzetét a különböző felekezetek hívő közösségeinek, hogy ez segítse az egyház népét, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessünk Jézus tervének valóra váltásához: „...mindnyájan egyek legyenek..” (Jn 17,21) ■ Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke Bevezetés a 2014-es témához 1. A kanadai emberek olyan országban élnek, melyet nyelvi, kulturális és éghajlati sokszínűség jellemez, spt még keresztény hitünk kifejezésében is sokfélék vagyunk. Bár ebben a sokszínűségben élünk, ragaszkodunk Krisztus azon vágyához, hogy tanítványai egységben éljenek. Ez a kettősség vezetett minket a jelen témához, Pál apostol provokatív kérdéséhez az Első korinthusi levélben: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” Hittel valljuk: „Nem!” - egyházi, közösségeink mégis továbbra is fájón megosztottak. Az Első korinthusi levél abban segíthet, hogy megtanuljuk mások ajándékait értékelni és elfogadni, még megosztottságunk közepette is. Ez bátoríthatja az egységért végzett munkánkat. 2. Kanada elsősorban természeti szépségeiről: hegyeiről, erdeiről, tavairól, folyóiról, búzamezőiről és vadregényes tengerpartjairól ismert. Országunk területe az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjed. Az amerikai határtól az Északi-sarkig. Az ország mezőgazdasági és természeti kincsekben is gazdag. Kanada azonban népek sokaságának országa is: őslakosok (első nemzetek), inuitok, métisek, illetve a világ minden tájáról érkezett emberek lakják. (Az első nemzet kifejezéssel Kanada elismeri, hogy a bennszülöttek mint őslakosok éltek itt az európaiak érkezése előtt. A sarkkörön a bennszülöttek inuitnak nevezik magukat. A métis szó olyanokat jelöl, akiknek mind bennszülött, mind francia elődeik vannak.) Két hivatalos nyelvünk van, a francia és az angol. De sok kanadai megtartotta eredeti hazája nyelvét és kulturális örökségét. Társadalmi és politikai megosztottságaink gyakran a nyelvi, kulturális és területi különbözőségeken alapulnak, ugyanakkor tanulgatjuk annak megértését, hogy ezek a nemzeti identitások hogyan járulnak hozzá az egészséges kanadai sokszínűséghez. Ebben a multikulturális környezetben sok keresztény gyülekezet a szolgálat és istentisztelet sajátos gyakorlatát is magával hozta. Pál apostol levele sokféleségünkben szólít meg, és arra hív, hogy a különböző helyeken élő gyülekezeteink ne szigetelődjenek el, ne forduljanak egymás ellen, hanem ismerjük fel összetartozásunkat mindazokkal, akik az Úr nevét hívják segítségül. 3. Az idén elmélkedésre választott bibliai szakaszban Pál apostol erőteljes nyitással kezdi a korinthusiakhoz írt leveleit. Mint egy opera nyitánya vagy egy szimfónia nyitó tétele, ez a szakasz olyan témákat érint, amelyek bizonyosan felkészítenek minket mindarra, ami a levelekben várható. Három „tétel” található ebben a szövegben. Mindhárom szilárd, de kihívást jelentő alapot ad elmélkedéseinknek, olyan mai keresztényeknek, akik együtt élünk és dolgozunk az egyházakban és a társadalomban. 4. Az első tételben (1,1-3) Pál Szószthenésszel, keresztény társával együtt - ketten kicsi, de hiteles közösséget alkotnak - megszólít egy másik, nagyobb és nagyon aktív közösséget, a korinthusi keresztényekét. „Isten egyházaként” szólítja meg a korinthusiakat, amely az ő fogalmaik szerint nem egy helyi egység, hanem az egyház teljes kifejeződése az ő világrészükben. Pál emlékezteti őket arra, hogy „elhívott” emberek: „arra hívattatok, hogy szentek legyetek". Olyanok, akik nem szigetelődnek el, nem élik a maguk kis világát, „hanem mindazokkal együtt kaptak elhívást, akik bárhol élvén az Úr Jézus Krisztus - az ő Uruk és a mi Urunk - nevét hívják segítségül”. Ezt az előbbi kifejezést (az ő Uruk és a mi Urunk) úgy is lehet fordítani, hogy „mind az ő lakhelyükön, mind a mienken”. Vagyis ott szólítják meg az Urat. így ők az Isten igazi egyháza, de nagyon is kapcsolódnak azokhoz, akik mind hitvallásukban, mind hétköznapjaikban számítanak az Úrra. Aztán Pál apostol, mint minden levelében, elmondja szokásos, nagy erejű köszöntését Isten kegyelméről és békességéről. Pál apostol nyelvezetében a „kegyelem” Isten jóságát és Krisztusban felénk áradó ajándékait jelzi. Arra szolgál, hogy ösztönözze Isten iránti hálánkat és mások felé gyakorolt irgalmasságunkat. Az ő „békessége" számunkra a maga teljességében és kölcsönösségében az Istennel való közösséget jelenti. 5. Hol láthatjuk Isten kegyelmét és békességét helyi gyülekezeteinkben, nagyobb közösségeinkben vagy országunkban ? Hogyan tudunk előítélet nélkül nézni legközelebbi közösségünkre és gondot viselni minden keresztény közösségére, valamint a világra? 6. Mialatt Pál apostol feladatra szóhtja a korinthusiakat, a kijelölt igeszakasz második tételét (1,4-9) azzal kezdi, hogy hálát ad, hogy „Isten kegyelme adatott a korinthusiaknak Jézus Krisztusban”. Ez nem pusztán formalitás, hanem igazi örvendezés azon ajándékok felett, amelyekkel Isten megajándékozta ezt a közösséget. Folytatja, hogy építse őket, „mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok”, hogy semmilyen lelki ajándékban ne legyen hiányuk. Bizonyosságot kapnak, hogy az Úr mindvégig erősíti őket, és hogy „Isten hűséges”. Isten a Jézussal való közösségbe hív minket (koinonia) - ennek minden, a gyülekezeteinket és népeinket érintő társadalmi és lelki következményével együtt. 7. Kanadai keresztényként elismerjük, hogy nem voltunk mindig készek örvendezni azon isteni ajándékoknak, amelyeket más keresztény közösségek kaptak. Pál szövegét ökumenikus lélekkel olvasva egyre tudatosabban éljük át, hogy őszinte örömre vagyunk elhívva. Örömmel figyelhetjük, hogy Isten hogyan áldott meg más keresztényeket és más népeket. Azok, akik először hozták a keresztény hitet Kanadába, gyakran elutasítók voltak a bennszülöttek ajándékaival és meglátásaikkal kapcsolatban, és nem voltak képesek ezekben Isten áldását látni. Országunkban nagyon sok mindenért lehetünk hálásak a népek sokfélesége és hitünk kifejezésének sokszínűsége miatt. Bár történelmünkben sok példa van arra, hogyan nem adtuk meg egymásnak a kölcsönös tiszteletet, nem támogattuk egymást, tudjuk, hogy országunk együttműködésre és a hazai, illetve a világbéke keresésére épült. A természet gyönyörűségeinek áldásait - mint Isten adta adományokat - túlságosan is gyakran természetesnek vettük. Küzdünk azért, hogy egyensúlyba kerüljön a gazdasági virágzás és az ezen természeti áldásokkal való sáfár kodás. Küzdünk azért is, hogy törvénybe iktassuk azokat az értékeket, amelyekről azt mondhatjuk, hogy mi, kanadaiak birtokoljuk őket. Úgy érezzük, hogy keresztényekként és egyházakként hálával kell fogadnunk Isten adományait a másikban. Hálánkat pedig az országért és a világért végzett gondoskodásunkkal kell kifejeznünk. 8. Miért adtok hálát saját egyházatokban, közösségetekben és országotokban? Hogyan tapasztaltátok meg Isten lelki és/vagy anyagi ajándékait más keresztények között vagy közösségetek egyéb tagjai között? 9. A harmadik tételben (1,10-17) Pál apostol kemény szavakat intéz a korinthusiakhoz, amiért eltorzították a keresztény üzenetet, és megtörték a közösség egységét. „Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé.” Még azokat sem dicsérte meg, akik Krisztust vallották vezetőjüknek, mert Krisztus nevét használták arra, hogy elkülönítsék magukat a többiektől a keresztény gyülekezetben. Holott nem hívhatjuk segítségül Krisztus nevét ahhoz, hogy falakat építsünk magunk köré, mert az ő neve testvériséget és egységet teremt, nem megosztottságot. „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” Pál apostol nem ellenzi, ha egy erős vezető körül közösség formálódik, de a közösségnek az alapvető identitását Krisztusban kell megtalálnia. „Talán Pált feszítették keresztre értetek? Pál nevére keresztelkedtetek meg?” Khloé emberei felismerték és fel is fedték ezt a problémát a maguk gyülekezetében. Nt Folytatás a 8. oldalon
