Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-15 / 24. szám
4 41 2014- június 15. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Kettős ünnep Tokaj-Hegyalján -vezetője külön megemlékezett a korábbi szolgálattevőkről, akiknek munkája biztosította a fogyatkozás kihívásával szembesülő hegyaljai evangélikusság fennmaradását. Többek között Veczán Pál, László Milán és a fiatalon elhunyt Mezey Gábor nevét említette. Utóbbit barátjaként követi a szolgálatban Asztalos Richárd. A püspök hangsúlyozta, hogy az ilyen nehéz kihívásokkal teli gyülekezetekben rendkívül nagy szükség van a nem lelkészi munkatársakra, nem utolsósorban pedig a közösségek nyitottságára. Ilyen közös feladatvállalásnak köszönhető az is, hogy önerő nélkül, szűkös, mintegy ötmillió forintos költségvetésből megtörténhetett a monoki imaház renoválása, s hogy a lassan gyarapodó lélekszám miatt egyáltalán szükség lett a közösségi helyre. Ökumenikus örömzene a MEÖT kápolnájában ► Ökumenikus pünkösdi vigíliát és zenés hálaadást tartottak május 6-án a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) lágymányosi székházának kápolnájában a MEÖT Ifjúsági Bizottságának, illetőleg Teológiai és Keresztény Egység Bizottságának szervezésében. A különböző felekezetek zenei formációinak közreműködése mellett az imádságos rendezvényen a Magyarországi Baptista Egyház elnöke szolgált igehirdetéssel. Papp János a rendezvény mottója - „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk” (Józs 24,15) - alapján rámutatott: „Pünkösd az egyértelműség ünnepe. Úgy, ahogy Józsué családjával együtt leteszi a voksot az Úr mellett, ugyanúgy mai korunkban is hasonló a kérdés: vajon mi képesek vagyunk-e úgy élni, úgy cselekedni, hogy azzal az Úr mellett állunk?” A pünkösdi zenés vigília alkalmán a jelenlévők nemcsak zenekarokat hallgathattak, hanem csatlakozhattak is az énekléshez. Először a Budai dicsőítő zenekar, majd a Lift együttes fellépését hallgathatták. Őket a Boyzless Voice női kamaraegyüttes, a Kecskeméti pünkösdi csapat és a Karneol csapat fellépése követte. A vigíliát követően szeretetvendégséget tartottak. * * * A kellemes hangulatú, igényes zenei élményt nyújtó, Istent dicsőítő alkalomról mégis hiányérzettel jöttem el. Sajnálatos volt éppen a pünkösdi vigílián megtapasztalni, hogy a jelen lévő hallgatóság alapvetően a zenekarok résztvevőiből állt. Jó lett volna, ha a meghívók több emberhez, így például a helyszínt használó egyetemi gyülekezetek tagjaihoz is eljutnak, hiszen az alkalom színvonala, valamint a zenei előadások korosztályt megszólító formája éppen arra adott volna lehetőséget, hogy azok, akik az egyházzenét kevésbé tudják magukénak, a fiatalos, de hitvalló dallamok által átélhessék pünkösd ünnepét. A háromezer ember elhívásának ünnepén így bármennyire is pünkösdöt ünnepeltük, sajnos - bár ökumenikusán, mégis - zárt körben tettük. ..........................■ Galambos Ádám Pünkösdi visszhang Budavári evangélikus fesztivál ► Az elmúlt hétvégére a szokásosnál is jobban készültek a hegyaljai evangélikus gyülekezetek, hiszen az egyik szórványban már szombaton kettős ünnep hirdette pünkösd üzenetét. Bár területileg a Borsod-Hevesi Egyházmegye legnagyobb kiterjedésű missziói közössége a Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség, lélekszáma mára jelentősen megfogyatkozott. Ugyanakkor a maroknyi evangélikus és az őket pásztoroló lelkész kitartását, az egyházat, gyülekezetét, szolgálatot is megújító Szentlélek Úristenbe vetett hitét példázza, hogy június 7- én Monokon - az evangélikus Kossuth Lajos szülőfalujában - dr. Fabiny Tamás püspök felszentelhette a megújult imaházat, Buday Barnabás esperes pedig beiktathatta hivatalába a gyülekezet megválasztott lelkészét, Asztalos Richárdot. Biblikus ökumené Kránitz Mihály Pécsük Ottó Koczor Tamás Hat évvel ezelőtt még sokakat meghökkentett, hogy pünkösdhétfőn a Deák téri evangélikus templom lépcsőjéről - ismert és kevésbé ismert művészek, egyházi és közéleti személyiségek - úgyszólván egész nap részleteket olvasnak fel a Szentírásból, múlt hétfőn viszont már többen hiányolták az eseményt... A Magyar Bibliatársulat által „meghonosított” fővárosi gyakorlat azonban teljesen az idén sem maradt el, csupán- részben a Bach-hét nyitányára való tekintettel - más helyszínre, az egyébiránt ugyancsak hagyományos esti ökumenikus istentiszteletre korlátozódott. A Kálvin téri református templomban Koczor Tamás evangélikus, Kránitz Mihály katolikus és Pécsük Ottó református lelkész szolgált igehirdetéssel, reflektálva a közelmúltban napvilágot látott revideált új fordítású Bibliára (RÚF) is. H EvÉlet-infó nap eseménydús és mozgalmas volt: a hűs templom, a finomságokkal teli kápolna és a harmincöt fokos hőségben álló szabadtéri színpad között folyamatos volt a jövés-menés. Mindez viszont nem okozott zavart. A felszabadult és családias légkör, a gyermekeket „hajkurászó” szülők, az unokákat ringató nagyszülők (köztük lelkészek), a terepen otthonosan mozgó fiatalok látványa mind azt sugallta, hogy a budavári gyülekezetben van élet. A reggeltől estig tartó együttléten a helyi evangélikus közösség szinte minden csoportjának lehetősége rus, a Schütz kórus és a Budavári gospelkórus. Az utóbbi, a záróalkalmon megszólaló formáció, úgy tűnik, még mindig kuriózumnak tekintett műfajt képvisel. A felcsendülő afroamerikai dallamok szinte minden arra járót megállítottak. A záró igei részre ismét elcsendesült a tér, és újra az evangélium hangzott. Fabiny Tamás püspök Jóéi 3,1 alapján rendhagyó módon szólt pünkösdről, Isten álmáról, amely egyben az Úr biztatása is. „Nem kell félned hited miatt, a pünkösdi Lélek erőt és bátorságot ad a bizonyságtételre. Ott és akkor, ahol és amikor ben belementek a játékba, és lelkesen vállalták a felkérést. Hamar kiderült, hogy mindenkiben rejtezik többkevesebb színészi hajlam, csak ügyesen kell napvilágra hozni. Hasonló ehhez a keresztyén bizonyságtétel is. Ha engedünk a Szentlélek elhívásának, csodákat élünk át. Megtelünk békességgel, megbátorodunk, kinyílik a szemünk, megnyílik a szánk, elindul a lábunk, és Isten áldott eszközeivé válunk. Ott, ahova ő vezet. Ha kell, a templom falain kívül: az utcán, a tereken, közeliek és távoliak körében. Ez az igazi tanítványság. ■ Horváth-Hegyi Áron Az alkalom meghívóján olvasható bibliai idézet nemcsak a gyülekezet, de az egész egyházmegye és az ott szolgáló lelkészek, munkatársak biztatása is lehet: „Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban’.’ (íKor 15,58) Az igeválasztás aktualitására utalva Fabiny Tamás az egyházat építő Szentlélek erejében való bizalmat kérte mindazokra gondolva, akik ezen a „nehéz terepen” őrzik kisebbségben hitüket és evangélikusságukat. Az Északi Egyházkerület lelkészi szólnod kell” - mondta az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője. Délután adták át a Várady-díjat, amelyet a gyülekezetben aktív szolgálatot vállalók kapnak minden évben. A kicsinyeket a rohangáláson kívül leginkább a játszóház, a kézmű'veskedés és Róka Szabolcs mesemondó foglalta le. A Szent György és a sárkány című darab nagy sikert aratott a felnőttek körében is, hiszen az előadás közös produkcióvá vált a nézők soraiból meglepetésszerűen kiválasztott szereplők által. A legtöb► A budavári evangélikus gyülekezet egész napos pünkösdi programja kicsiknek és nagyoknak, közelieknek és távoliaknak egyaránt szól - hirdette a június 9-re invitáló meghívó. A délelőtti - még a templomban zajlott - tanévzáró istentiszteleten Keijo Gürdström, a kouvolai testvérgyülekezet lelkésze hirdette Isten igéjét. A közös ebéd után azonban kiürült a templom, ami - kivételesen - örvendetes fejlemény volt, merthogy a budavári pünkösdi evangélikus fesztivál ismét átlépte a templom falait. Vasárnap egész délután visszhangzott a Bécsi kapu tér a Fortuna utcán felállított színpad történéseitől. A nyílt a bemutatkozásra. Énekkel négy csoport is szolgált: a német gyülekezet énekkara, a finnországi Sonus kó