Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-06-01 / 22. szám

2 • 2014- június i.

úr/r/í/is%\

Anyák napja Kolozsváron

Aki édesanya, az legkésőbb gyermeke óvodáskorára részese lesz az anyák napi ünnepségek nyújtotta élményeknek. És bár szinte megszámlálhatatlan az egy évre eső' intézményesített anyaköszöntések száma, úgy véljük, az alábbi esemény mégiscsak hírértékkel bír. Gondoljuk ezt azért, mert egy gyülekezet életének - óvodákkal, iskolákkal ellentétben — nem „kötelező” eleme az anyák napi műsor, másrészt azért, mert egy magyar nyelvű ünnepség talán más jelentőséggel bír az olyan környezetben, ahol az emberek tudatában vannak, hogy anyák napján nemcsak az életet, hanem magát az „anya-nyelvet” is édesanyjuknak köszönhetik. (Szűcs Petra)

ÚT, UTAK A BIBLIÁBAN

Útjaink

„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén ? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid. ” (Ézs 49,15-16)

Az idei anyák napján egy színes virágot összerakva akartuk a gyerekekkel bemutatni, hogy az édesanyák olyan sokszínűek, mint a virágok. Olyan sok mindent tudnak, hogy minden sziromra jutott egy-egy mondat, amelyből az derült ki, hogy kinek miért is fontos az édesanyja, miért szereti őt oly nagyon: mert életet adott, mert lefekvés előtt megfogja a kezünket, mert mindig megölel, mert tízórait készít, mert igent mond majdnem mindig, mert ügyes és szorgos, és elkészíti a kakaót a katonákkal együtt, mert nagyon kedves, mert nem felejt el soha - és sorolhatnánk a végtelenségig.

Sok mindent tudnak az édesanyák, nagymamák. Olykor pedig ez a sok minden nagyon terhelő is lehet. Nekik is kell erőt meríteni valahonnan. A virág nem létezik szár és gyökér nélkül, a szőlővessző csak akkor terem sok gyümölcsöt, ha a szőlőtőn marad. Az édesanyák akkor maradhatnak erősek és mindig fittek feladatuk teljesítésében, ha Istenben maradnak, benne bíznak.

Az ézsaiási ige is erre mutat rá. Ahogyan az édesanya sem feledkezik meg gyermekéről, Isten sem feledkezik meg rólunk. O tenyerén hordoz és tart. Az anyák napi ajándékunk a kis műsor és virág mellett az volt, hogy édesanyáinkat és gyülekezetünk minden egyes tagját igyekeztünk megerősíteni abban, hogy Istenben megmaradva, rá hagyatkozva kapunk erőt mindenhez.

Példaértékű a gyermeki magatartás. Ahogyan mi gyermekként vakon bízunk, bíztunk szüléinkben, ugyanígy bízhatnak ők is - és mi is - Isten megerősítő és megújító szeretetében.

„Ahogyan a virágot szára tartja, / Úgy hordoz tenyerén a mindenség Atyja. / Úgy szeret, ahogy te is engem, / És rólad sem feledkezik meg sosem.”

Kerékgyártó Imola

A Szentírásban - főleg az Ószövetségben - igen sokszor van szó az ember útjáról, tehát a mi útjainkról. Rögtön feltűnik azonban, hogy nem sok jót tudnak mondani róluk a szentírók. Már a bibliai őstörténet elején mintegy szükség van az özönvízre, mert „Isten látta, hogy mennyire megromlott a fold, mert mindenki rossz útra tért a földön” (iMóz 6,12). Valószínűleg erre alapozta azután Pál apostol a Rómába küldött tanítást, miszerint az emberek,,« békesség útját nem ismerik...” (Róm 3,17). Olyanok ők, akik elhagyják az „egyenes utat” (2Pt 2,15), akik „meg sem ismerik az igazság útját” (2Pt 2,21), vagy „mindenki a maga útját járja” (Ézs 53,6).

Nem lenne nehéz folytatni ezt a gondolatsort például azzal, hogy „sűrű homály” a bűnös ember útja, ahol „nem tudják, miben botlanak majd meg” (Péld 4,19). Sőt még a súlyos verdikt is elhangzik: „ Utálja az Úr a bűnös útját...” (Péld 15,9) E mögött az érvelés mögött az az alapvető meggyőződés áll, hogy az ember útja mintegy feltételezi az Isten útját, amelyet elhagyott a bűnös ember.

Kár lenne azonban egyoldalúan negatívan minősíteni általában az ember útját. Jeremiás próféta arról tudósít, hogy az emberi átjárása nem végzetszerűen szükséges. Isten ugyan felelőssé tesz bennünket útjainkért, de megad minden lehetőséget a tudatos döntésre: „Én most elétek adom az élet útját és a halál útját” (Jer 21,8) - így szól Isten üzenete. Az embernek szabad kérdezősködnie, hogy melyik a jó út, hogy azon járjon (Jer 6,16).

Boldog az, aki elmondhatja magáról, hogy „«a igaz utat választottam” (Zsolt 1x9,30), és „nem áll a vétkesek útjára” (Zsolt 1,1). Ezt nem érvényteleníti a kétségbeesett Jób állítása sem, aki szerint Isten „eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, ösvényeimre sötétséget borított” (Jób 19,8). Rossz tanácsadóival való perlekedésében később maga is bevallja, hogy Isten „szemmel tartja útjainkat” (24,23).

Nagy biztatás van abban, hogy Isten nemcsak felkínálja a döntés lehetőségét, de útkeresésünkben sem hagy magunkra. Ezt már ifjúkorában is megtapasztalhatja, aki „tisztán” akarja tartani az életútját (Zsolt 119,9). Mert különben is ismeri Isten az útjainkat (Zsolt 1,6), és nyitott könyv előtte az életünk. Mély köszönettel tartozunk neki, mert: „szemmel tartod járásomat..., gondod van minden utamra”- vallja Dávid a csodálatosan szép 139. zsoltárban (3. v.). Sőt ebből arra kell következtetnünk, hogy Isten nemcsak ismeri útjainkat, de „a kezében van az életed és minden utad” (Dán 5,23). Ennek elismeréséről tanúskodik a bölcs Salamon is: „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását. ” (Péld 16,9) Hogy már hányszor szerezhettünk erről bőséges tapasztalatokat, azt csak Urunk tudja.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Isten nemcsak figyeli az utunkat, hanem segít is abban, hogy miként járjunk. Csak igenelhetjük a zsoltáros vallomását: „Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat” (Zsolt

18,33), és „ráigazítja lábunkat a békesség útjára” (Lk 1,79). Mivel pedig ismeri az útjainkat veszélyeztető csapdákat, kátyúkat, akadályokat, ígéretet tesz arra is, hogy „megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád (= ránk) minden utadon” (Zsolt 91,11).

Jó azért figyelni kapott vagy választott útjainkra. Isten világító mécsesként adja ehhez - segítségül - igéje tanítását, útmutatását (Zsolt 119,105). Mert az úton járás sok-sok elkötelezéssel is jár, amire Jézus olyan határozottan hívta fel a figyelmünket: „Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled... ” (Mt 5,25) Mert útközben sok sebet ejthetünk, rendezetlen ügyeinket szívesen tologatjuk magunk előtt, megoldatlan gondjainkba belegabalyodhatunk. Az úton levés jó alkalom dolgok, viták, félreértések, ellenségeskedések tisztázására és leépítésére.

Jakab még missziói, lelkigondozói lehetőséget is lát az úton létben: „ Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.” (Jak 5,19-20)

Jó lenne egyetértenünk a szerzővel, aki útkeresésünkre felteheti a koronát ezzel a mondatával: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik...” (Zsolt 37,5) Úgy gondolom, ezt csak megerősítette Jézus, amikor ezt mondta: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” Qx\ 5,\f)

Gémes István

Pünkösd ünnepe

„Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltők Lelkemből minden halandóra. .. ” (ApCsel 2,17)

Volt idő, amikor hiába kérdeztem tanítványaimat: „Mit ünnepiünk pünkösdkor?” - nem tudtak válaszolni a kérdésre. A vasárnapi iskolások jobban feleltek, de láttam rajtuk, hogy ez az ünnep rejtélyesebb számukra, mint a többi. Elmondták a Szentlélek kiáradásának történetét, de a jelentését nem értették ők sem.

Az óvodáscsoport pünkösdi leckéje nagy gondot jelentett, hogy is tanítsam meg, mit kaptunk pünkösdkor. Imádkoztam ezért a feladatért, és Isten egy játékszerre irányította a figyelmemet.

Egy rongybabát vittem a foglalkozásra. Az élet jeleit kerestettem a babán a gyerekekkel. Tapogattuk, mozgattuk, ráztuk, dajkáltuk.

A baba semmit nem tudott egyedül tenni. Nem tudta, mi történik vele, és nem volt képes semmi önálló dolog elvégzésére. Megállapítottuk, hogy a baba nem él. Ezután megengedtem a gyerekeknek, hogy kedvükre mozogjanak egypár másodpercig. Éltek is a lehetőséggel. Amikor intettem, vége lett az ugrabugrálásnak.

Megállapítottuk, hogy minden testrészünk mozog, tudunk beszélni, van akaratunk és érzésünk. Tehát

élünk. Isten teremtett bennünket, és leikétől lettünk élő emberekké.

Mindig jól működik a kezünk, azt teszi, ami jó? Mindig oda megyünk, ahol Isten látni akar, vagy visz a lábunk erre-arra? És hogy állunk a beszédünkkel? Csak szépet és jót mondunk? Imádjuk a Teremtőnket? És az akaratunk vajon melyik irányba kormányozza életünket?

A Szentlélek azért jött el, hogy minden, ami bennünk él, Isten dicsőségére éljen. Oda vigyen a lábunk, ahová Isten vezet. Azt tegye a kezünk, amit Isten ránk bíz. Szívünk és szánk az ő dicséretét zengje.- Hol lakik a Szentlélek? - kérdezték a kicsik.

m - A szívünket üresítettük h ki, hogy abban lakhasson. 3 Kitisztogattuk, letörölget< tűk a kis szobát, és behívtuk S vendégünket.

3 - Lehet látni rajtunk, ha a

n Szentlélek lakik a szívünkben?- Ha szeretjük testvérünket, odaadjuk neki a színes ceruzát, ha szót fogadunk szüléinknek, ha imádkozunk, akkor már beköltözött a szívünkbe.

A gyerekek sok hiányt fedeztek fel magukban. Elég őszinték voltak, és elmondták ezeket, így megláttuk, hogy viselkedésünkből megállapítható a Szentlélek jelenléte. Megvallottam nekik, hogy van, amikor én sem vagyok elég türelmes, és nem engedelmeskedem neki. Szükségem van a segítségére, a vezetésére, a tanácsára és az erejére.

Kértem a gyerekeket, rajzoljanak egy igazi pünkösdi képet, amelyről lehet tudni, hogy ott a Szentlélek jelen van.

Zolika egy kisfiút rajzolt ceruzával a kezében. Átadja a testvérének. Tímea mosolyog a képen. Nem akar többet duzzogni.

Pünkösdkor igazi változásokat éltünk át. Helyet kapott szívünkben az Élet Lelke!

Frittmann Lászlóné

Az írás megjelent Frittmann Lászlóné Virágos katedrám - Történetek egy keresztyén tanítónő életéből című kötetében (Budapest, 2011, magánkiadás).

SZŰCS PETRA FELVÉTELE