Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-01 / 22. szám
2 -m 2014. június 1. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lektor:] Hozzád kiáltunk, Urunk, a világért. Emberhez méltó életért, tápláló élelemért, az otthon melegéért, befogadó közösségekért minden embernek. Könyörgünk a természetért, amelyben otthont adtál nekünk, és felelősséggel ruháztál fel érte. Add, hogy megtaláljuk környezetünkkel a harmóniát, és ne kirabolni akarjuk erőforrásainkat. Hozzád kiáltunk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Hozzád kiáltunk, Urunk, azokért, akik szenvednek földi életükben. Azokért, akik éheznek és szomjaznak, azokért, akik nem élhetnek szerető emberi közösségben, azokért, akiknek menekülniük kell otthonukból, azokért, akik elveszítették munkájukat, megélhetési lehetőségüket. Urunk, ne engedd, hogy közönyösen nézzük mások szenvedéseit, ajándékozz meg bennünket irgalmassággal és leleményes szeretettel. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lektor:] Hozzád kiáltunk, Urunk, azokért, akik nem tudnak hozzád kiáltani, mert nem ismernek téged irgalmas Istenként, mert életük terhei, fájdalmuk és szenvedésük minden reménytől megfosztotta őket. A szenvedés mélységes némaságában állj melléjük, biztasd és bátorítsd őket, hogy amikor mindent elveszítettek, benned és általad akkor nyerhetnek meg mindent. Hozzád kiáltunk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lektor:] Hozzád kiáltunk, Urunk, egyházadért. Óvd meg a széthúzástól, a tőled idegen tanítástól és mentalitástól, a terméketlenségtől, a szeretetlenségtől. Add meg minden közösségnek a benned való örömöt, a beléd kapaszkodó reménységet, a benned nyert biztonságot. Tedd egyházad közösségét rólad tanúskodó, másokat hozzád vezető tanítványaid közösségévé. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lektor:] Hozzád kiáltunk, Urunk, szeretteinkért és magunkért. Ajándékozz meg minket is naponként a hit örömével és biztonságával, bűneink, hibáink meglátásának lehetőségével és az elszánással, hogy ki tudjuk javítani, amit elrontottunk. Hozzád kiáltunk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lelkész:] Hozzád kiáltunk, Urunk, mert nem tudunk és nem akarunk máshoz kiáltani. Hálát adunk neked, hogy szerető mennyei Atyánk vagy, és életünket és üdvösségünket akarod, és mindent megtettél értünk Jézus Krisztus által. Ámen. SEMPER REFORMANDA ,,»A mélységből kiáltok hozzád, Uram!« (Zsolt 130,1) Ezek egy igaz bűnbánatot érző szívnek heves fájdalomból fakadt, valóban őszinte szavai, amely szív a legmélyebben szembesült nyomorúságával; oly szavak, amelyeket senki sem érthet meg, csupán azok, akik ezt maguk is átélték, megtapasztalták. »Mélységes« és nagy-nagy nyomorúságban vagyunk mindannyian, de nem mind érezzük, hol is vagyunk. A »kiáltás« nem egyéb, mint az Isten kegyelmére való nagyon erős, komoly vágyakozás. Ez csak akkor támad az emberben, amikor meglátja, micsoda »mélységben« van.” N Luther Márton: A hatodik bűnbánati zsoltár (Zsolt 130) '"Hitler Ödön fordítása) HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP (EXAUDI) - MT 9,35-38 Kevés a munkás? Ma időszerűtlennek tűnhet Jézus megállapítása: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés!’ Hiszen egyre kevesebb az aratnivaló, miközben egyre több a munkás. Egyre több lelkész szorul ki - betölthető állás hiányában - a gyülekezeti szolgálatból, és a mostanában végző teológusok nem lehetnek biztosak abban, hogy fölszentelésük után találnak szolgálati helyet. Pedig nincs még itt az üdvkor, amikor a prófécia szerint nem lesz rá szükség, hogy egyik ember a másikat Isten ismeretére tanítsa, mert „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek” (Jn 6,45). Ellenkezőleg: Isten ismerete ma egyre inkább csökken. Egyre kevesebben vannak, akik rendszeresen igénylik az egyház szolgálatát, és még az egyházzal kapcsolatot tartók között is alig vannak olyanok, akik életük minden napján - Gandhi szavaival -, a napnak mind a huszonnégy órájában keresztényként gondolkodnak, beszélnek, cselekednek vagy álmodnak. Egyik oldalon tehát ott van az Isten nélkül, hit nélkül, egyház nélkül élők egyre népesebb tábora. Másik oldalon pedig ott van a létét állami támogatás nélkül ma elképzelni sem tudó egyházunk, egyre több lelkésszel, akik közül egyre többnek nem jut szolgálati hely. Mintha egyházunkban ma több lenne az „eszkimó" mint a „fóka”. Mindez azt mutatja, hogy valami nincs rendben. Mert Jézus megállapítása nem lett időszerűtlenné: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” Jézus ma sem olyan imádságra biztatja tanítványait, hogy kérjék az aratás Urát, ne küldjön már olyan sok munkást az aratásba, hiszen elfogyott az aratnivaló. Az aratnivaló most is sok, csak valahogy az aratók - az egyházak - nem tudnak odatalálni azokhoz, akikhez küldetésük szól. Erről nem Isten tehet! Mint ahogy arról sem Isten tehetett, hogy amikor Jónást Ninivébe, a bűnös városba küldte, akkor az felült egy ellenkező irányba induló hajóra. Jónás ezzel a mai magyarországi egyházakat, benne a mi evangélikus egyházunkat példázza! Jónásról tudjuk, hogy a miatta viharba kerülő hajóról a matrózok a tengerbe vetették, és csak Isten csodálatos irgalmának köszönhette, hogy nem a tenger fenekén végződött pályafutása. Jónás ugyan ítéletként élte meg mindezt, valójában Isten kegyelme sietett ilyen módon a segítségére, hogy új esélyt adjon neki küldetése betöltésére. Miután a cethal épségben partra tette, Jónás már pontosan tudta, merre kell indulnia. Egyházunk nem tart még itt. Egyházunk ma még csak az ellenkező irányba haladó hajót fenyegető tenger növekvő háborgását tapasztalja. A történet folytatását még nem ismerjük. Nem tudjuk, hogy egyházunk a történelem kitörni készülő újabb viharában leli-e végét. Nem tudjuk, hogy Isten megkönyörül-e egyházunkon, és küld-e „cethalat” a megmentésére, hogy utána végre küldetésére, a - Ninive lakóihoz hasonlóan - bűnben élő népünk hitre térítésére induljon. Talán így lesz, talán másképp. Azt azonban tudjuk, hogy már csak egy reménységünk maradt: az imádság. Az a makacs imádság, amellyel úgy kell dörömbölnünk Isten ajtaján, ahogy az elmúlt vasárnap evangéliumában (Lk 11,5-13) szereplő ember éjnek évadján a szomszédja ajtaján dörömbölt. De miért is nem kezdünk végre hozzá?! Hiszen amikor az egyház küldetésének betöltéséért imádkozunk, biztos, hogy nyitott ajtót döngetünk. Miért nem tesszük? Érthetetlen. Felfoghatatlan. Megmagyarázhatatlan. Hiszen az imádságra van válasz! Az imádság nem hiábavaló! És legfőképpen az Isten Szentleikéért való imádság nem az! Jézus is így bátorít bennünket: „Ha... ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentleiket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 11,13) Az egyháznak pedig mai bénult helyzetében kiváltképpen erre az egy ajándékra, Isten Szendéikére van szüksége, hogy bénultságától megszabaduljon, és teljesíteni tudja küldetését. Pál apostol világosan látta, hogy az egyháznak nem test és vér. ellen van küzdelme, hanem a sötétség szellemi hatalmasságai és fejedelmei ellen. Ezekkel az egyház a maga erejére hagyatkozva hiába bocsátkozna harcba, mert az ellenség sokkal erősebb, okosabb, ravaszabb, hatalmasabb. A maga erejére hagyatkozó egyháznak nincs esélye a győzelemre. De ha az egyház kéri, akkor Isten olyan mennyei segítőt rendel mellé, akit látva a démoni erők rögtön menekülőre fogják. Mert ahol a Szentlélek megjelenik, ott számukra nem marad hely. A missziót gyakran úgy képzeljük el, hogy miután az ige hallgatói megtértek, leszáll rájuk a Szendélek, és betölti őket. De ez csak az igazság fele. Már az apostoloknak is tapasztalniuk kellett, A VASÁRNAP IGÉJE hogy nem mehetnek bármikor bárhová a maguk ötiete szerint téríteni, mert akkor semmi eredményt nem érnek el. Pál is tapasztalta ezt, amikor a maga feje után ment Athénba. Nem arról van szó - mint ahogy Karl Barth magyarázza -, hogy Pál az Areopágoszon rosszul prédikált, és azért tértek meg olyan kevesen, míg a többség hitedenkedve elfordult tőle. A baj az volt, hogy Pál nem a Szendélek „lábnyomát” követte! Nem várta meg, de nem is kérte, hogy a Szentlélek készítse elő athéni útját. A Szentlélek megelőző munkája nélkülözheteden feltétele az eredményes missziónak. A Szendélek ilyenkor az adott területen lefegyverzi és megbéklyózza a sötétség démoni erőit, hogy ne tudják meghiúsítani az evangélium hírnökeinek küldetését. Úgy vélem, az egyházaknak ma Magyarországon mindenekelőtt arra van szükségük, hogy a Szendélek készítse elő a missziót. Az egyház számára a jó hír pedig éppen az, hogy - miként Jézus ígéri - a mennyei Atya mindig és mindenkinek ad Szendéiket, aki kéri, sőt kiárasztja Lelkét azokra, akiket egyháza - az ő rendelését követve - az evangéliummal meg akar szólítani. De akkor honnan ez a csökönyös restség bennünk a Szentlélekért való könyörgésre? Miért nem kérjük a Szendéiket? Miért nem kiált ma egyházunk egy emberként Istenhez a zsoltáros szavával: „Exaudi Domine orationem meam!” - „Halld meg, Uram, könyörgésem!” -, és áraszd ki Szentlelkedet. ■ Véghelyi Antal Mindennap az Úrral! ► Énekeskönyvünk imádságos részéről már közreadtam egy összefoglalót. Ebben az írásban vegyük szemügyre ezt a kincsesládát közelebbről. Több fejezetnél is érdemes lesz megállnunk a következő hetekben. Most a hetedik részt lapozzunk végig olvasóinkkal; ez a 714. oldalon kezdődik, és a 731. oldalig tart. Minden napon áldalak téged! - ezzel a zsoltárostól kölcsönzött mondattal kezdődik a szakasz (Zsolt 145,1-7), majd az imádság rendjéről olvasunk, s ez nemcsak helyre teszi gondolatainkat, de lendít és bátorít is az imádságra: „Isten nem a rendetlenség Istene. A rendetíenség nem tőle van, és nincs is kedvére. Ezért a hitben Istenre néző ember külső és belső rendre törekszik imádkozásában is.” Ezt követően beszél a bevezető az imádság napszakokhoz kötött ősi rendjéről, a kezdésről és a befejezésről, a napközbeni könyörgésről. Ezek mind-mind erőforrássá válhatnak a hívő ember életében. S mivel az egyház imádsága szorosan kötődik ahhoz az imádsághoz, amelyet Jézus maga tanított övéinek, ezért énekeskönyvünk mindennapi imádságos rendjét is a Miatyánkhoz igazítva formálták meg. Az itt következő imádságok biblikussága azonban nem csupán formális azzal, hogy a hét nap az Úrtól tanult imádság hét kéréséhez kötődik. Az egyes imádságokban számos bibliai utalással találkozunk - minden esetben úgy, hogy a Szentírás mondanivalója, az ige összekapcsolódik a keresztény ember életének mindennapjaival. Minden napnak a fejlécében ott olvashatjuk (imádkozhatjuk) a Miatyánk egy-egy kérését, amely egyben a napi téma megjelölésében is meg van fogalmazva. Példaként: „Jöjjön el a te országod! - Isten eljövendő országa és országának terjedése.” Vagy: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! - A mindennapi kenyér; Isten ajándékai és a mindennapi munka; Az élet kenyere.” Ezek a kérések határozzák hát meg a nap témáját, kéréseit és hálaadását - megadva minden napnak a jellegzetes karakterét, s mindezt hozzákapcsolva az üdvösség történetéhez és a gondviselés élményének tudatos megtapasztalásához. A Miatyánk-mottó mellett minden nap előtt egy rövid Luther-imádság olvasható - a Luthertől megszokott, lényegre törő és frappáns megfogalmazásokkal. Hadd álljon itt a kedd reggeli imádság, amely a „Legyen meg a te akaratod” kérés és „Isten üdvözítő akarata; Isten akaratának titka; Tusakodás engedelmességért” témamegjelölés nyomán olvasható: „Mindenható, jóságos Atyánk! Mi azt akarnánk, hogy a mi akaratunkhoz igazodjék minden, és hogy elkerüljük a keresztet, de tedd meg rajtunk, Úristen, a te akaratodat, és adj nekünk engedelmességet és türelmet. Ámen.” Az aznapi alapvető kérés, témameghatározás és Luther-imádság után olvasható minden napra három imádság. Természetesen ezeket a reggeli, déli és esti imádságokat csak az adott napszakban olvassuk, de aki veszi a fáradságot, és egy-egy nap imádságanyagát egybefogva végigolvassa, rácsodálkozik arra a hallatlanul nagy gazdagságra, amely megmutatja az imádság lehetőségeinek szinte határtalan voltát. A reggeli imádságok vágyainkat és kéréseinket krisztusi módon megfogalmazva és a Szentlélek szárnyalására bízva segítenek abban, hogy végiggondoljuk az adott kérést annak fényében, mi mindent tett meg az Úristen a teremtés, a megváltás és a megszentelés csodálatos folyamatában. Mindezt nem elvont módon fogalmazzák meg, hanem úgy, hogy nem vonhatjuk ki magunkat belőlük: a mondatok egyre személyesebbé válnak. A déli imádságokban mindig találunk valami lendítőerőt, valami biztatást, valami lelki vitamint, hogy bele ne fáradjunk napi teendőinkbe. Az esti könyörgések személyes kérései is mindig az emberiség, sőt az egész világ összefüggéseibe helyezik gondolatainkat, hiszen az imádságban nem foroghatunk önmagunk körül. Az Istennel való személyes beszélgetés mindig másokat hordozó ima is. Ugyanakkor minden este kinyílnak az imádkozó távlatok a végső jövő, az örökkévalóság felé. Az énekeskönyvben kézbe vehető rend segítségével úgy imádkozhatunk, hogy az imádkozás egyben igemeditációvá válhat. Lehet, érdemes megállni egy-egy mondatnál, végiggondolva annak bibliai hátterét, hittani mondanivalóját. A hét folyamán így egész kis tanfolyamon vehetünk részt - új ismeretek szerzésével és elmélyítő ismétléssel. Fontos - és ez is a rendteremtéshez tartozik -, hogy ezek az imádságok arányosan tartalmazzák a kéré-RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK seket és a hálaadást. Nagy kísértés, hogy egyik vagy másik oldal felé billentsük a mérleg nyelvét. Legtöbbször azonban az önző gondolkodás kísért. Magunknak kérünk, magunkért könyörgünk. A jó arányérzéket is segít megtanítani az énekeskönyvi imarend. Mindezt úgy teszi, hogy a kérés és hálaadás fonatába belefonja a harmadik szálat, az imádás - dicsőítés - szálát, amely szinte eltűnőben van a mai ember valóságából. Kérni tudunk, az jól megy, még köszönni - hálát adni - is képesek vagyunk, hiszen a sok ajándék és a jólneveltség erre késztet, de indok nélkül megszólalni és „csak úgy” dicsérni az Istent, „csak úgy” magasztalni, imádni őt - az már nem magától értetődő. Az imádság énekeskönyvi iskolájában ezt a „tantárgyat” is gyakorolhatjuk, hogy természetessé váljék. S ha még valakinek ezeken az imádságokon kívül rövid reggeli vagy esti imádságokra van szüksége, míves példatárat talál a heti beosztású imádságrend végén általános napi imádságként az előttünk járt testvérek veretes megfogalmazásában. Fedezzük fel újra az imádság rendjét! Aki pedig rá tud szokni erre a rendre, annak könnyebb lesz a napok folyamán saját szavaival elcsendesedni vagy egy-egy mondatban az Isten felé sóhajtani. II Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
