Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-01 / 22. szám
Ahol a restauráltnál is régebbi az új... ► Három ünnepségre is elegendő örömteli eseményért adtak hálát május utolsó vasárnapján a ceglédi evangélikusok. Az új gyülekezeti terem és parókia 2007-es felszentelésekor bizonyára még nem sejtették, hogy hét év elteltével ismét nagyszabású ünnepség alkalmából hívják meg az egyházkerület püspökét szentelési szolgálatra. A történet 2010-re vezet vissza, amikor is a ceglédi belváros szívében fekvő, akkor száztizenöt éves evangélikus templom tornya életveszélyessé vált az omladozó téglák és lemezburkolat miatt. A külső felújítás halaszthatatlanná vált, és ezt a gyülekezet a következő két évben több ütemben önerőből el is végezte. Közben a belső felújítás is megkezdődött. Ennek során merült fel 2012- ben a következő égető kérdés: mi legyen az igencsak rossz állapotban lévő, 1875-ben épült Bakos-orgonával? A végső választ az adta meg, hogy az orgona felkerült a magyarországi műemlékek listájára, ezért lebontani nem lehet. Közben nagy összegű támogatás érkezett a Magyar Villamos Művek Zrt. részéről egy új orgona építésére. így a gyülekezet párhuzamosan gondoskodott orgonarestaurálásról és -építésről. A helyzet különlegességét egyrészt az adja, hogy alig pár magyarországi templomról mondható el, hogy két orgonának ad otthont; másrészt igen ritka az is, hogy régi templom kap új orgonát. Széles körű érdeklődést azonban még egy ezeknél is nagyobb kuriózum keltett: az új hangszer Magyarország első türingiai stílusú Bach-orgonája, amelyből Európa-szerte csupán pár tucatnyi található - legtöbbjük a németországi Türingia tartományban. !► Folytatás az 5. oldalon Van, ami felejthetetlen Holokauszt-nap - a Sztehlo Gáborra való emlékezés jegyében ► »1944-45 felejthetetlen évszámok” - áll a Sztehlo Gáborra emlékező egyik pályamunkában, mely a gyermekmentő evangélikus lelkészről elnevezett alapítvány felhívására érkezett, és lett - sok más diákmunka mellett - közkincs az idei Sztehlo-találkozón. Hármas évfordulóról emlékezhettek meg az egybegyűltek május 25-én a hagyományosan a budavári evangélikus gyülekezet kápolnájában tartott alkalmon: Sztehlo Gábor halálának negyvenedik, a holokauszt hetvenedik és az első világháború kitörésének századik évfordulójáról. A hangsúly mégis inkább a megmentett életeken, a hálán és természetesen a „nagytiszteletű úr" példaadó munkáján volt. A személyes megnyilatkozásokban gazdag idei találkozó most elsősorban az ifjúság megszólítását, két generáció találkozását tűzte céljául. Az emléknap koszorúzással indult délelőtt a Farkasréti temetőben, ahol D. Szebik Imre nyugalmazott püspök tartott áhítatot. Bátorító igét választott Bence Imre lelkész a budavári gyülekezeti teremben délben kezdődött megemlékezésen: „...ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag vele együtt örül valamennyi” (íKor 12,26) Mondandójának központi gondolata az volt, hogy mások fájdalmát lekicsinyelni nem lehet. Szenvedés és szenvedés között nincs különbség - hangsúlyozta a lelkész. A szenvedőnek azonban nem sajnálatra van szüksége, hanem baráti szeretetre. Ez az, amit Sztehlo Gábor tudott. Sztehlo Gábor igaz(i) barát volt - fogalmazott Bence Imre. Az áhítat után a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány elnöke, Merényi Zsuzsanna vette át a szót. Lírai hangvételű emlékező beszédében a sokat látott öreg Duna megőrzött - 44-45-ös borzalmas - emlékeit idézte meg. A tanárnő felelevenítette Sztehlo életútját, mentő szolgálatának alakulását, majd bemutatta a még élő tanúkat, az egykori Sztehlo-gyermekeket, köztük az alapítvány életre hívóit: dr. Andrási Andort, dr. Füzéki Bálintot és dr. Gröbler Andrást, a Gaudiopolis egykori lakóit, Acél Etelkát, Jancsó Bélát, Kozma Pétert, valamint Keveházi László evangélikus lelkészt és az Auschwitzot túlélő Fahidi Évát. Az alapítvány pályázatot írt ki általános és középiskolás diákoknak Holokauszt - hetven éve; In memóriám Sztehlo Gábor címmel. Erre az ország különböző oktatási intézményeiből érkeztek pályaművek - így Soltvadkertről, Nyíregyházáról, Dunakesziről -, a budapesti Sztehlo Gábor evangélikus gimnázium két diákja, Kiss Dóra és Pém Noémi azonban személyesen is beszámolt a budavári emléknapon a témával való foglalatosságuk során szerzett tapasztalatairól - a túlélők történeteivel való megismerkedést megrázó és hihetetlen élménynek nevezve. Folytatás a 4. oldalon Megfelelni ■ Gyarmati Gábor Bizonyára vannak, akik még emlékeznek arra, hogy az elmúlt évszázad hetvenes éveiben volt néhány korosztály, amely az érettségi vizsgán nem osztályzatot kapott, hanem csak „megfelelt” vagy „nem felelt meg” minősítést. Hogy ennek mi volt az értelme, miért vezette be a rendszer - vélhetően forradalmi lelkületű - pedagógus szakpolitikusa, az azóta sem derült ki. A kérészéletű rendelkezés mindenesetre azt eredményezte, hogy a mostanra a hatvanas éveikhez közeledő érintettek a mai napig nem tudják, hogy mit ért a matúrájuk. Kettest? Netán jobbat, akár ötöst is? A válasz nemcsak az érintettek, de mindenki más számára is örök rejtély marad. Mindössze annyit lehet biztosan tudni, hogy a kor szellemének és színvonalának megfelelő érettségin az illető megfelelt azoknak a követelményeknek, amelyeket támasztottak vele szemben. Jóllehet a diák nem erre készül, ő az ismereteiről szeretne számot adni s egyben bizonyosságot kapni, hogy tudása mennyit ér. Ám a kétes értékű oktatási reform annak a néhány évfolyamnak ezt nem tette lehetővé. Sok év telt el azóta, s megváltoztak az idők. Ma már nem okoz akkora kalamajkát, ha valakit „megfelelt” minősítéssel illetnek. Sőt! Sok munkahelyen, de hétköznapi életünkben is sokszor vágyunk rá, hogy megfeleljünk. A főnöknek, a tanárnak, a család elvárásainak, ismerősöknek, barátoknak - vagy éppen az aktuális továbbképzés elvégzését nyugtázó teszteken. Viselkedésünkben, beszédünkben, válaszainkban, véleményünkkel vagy éppenséggel politikai nézeteinkkel. Egyre kevésbé szempont, cél az önálló gondolat, a felvállalt eszme, az alkotó szellem, főleg, ha szembehelyezkedik az éppen divatos irányzattal, a követendővel, a „trendivel” A probléma azonban nem új keletű, ezt jól bizonyítja, hogy korának -és az emberiség történelmének - egyik kiemelkedő alakja, Luther Márton is írt efféléről, amikor azt a kérdéskört feszegette, hogy kinek, mikor és hogyan kell engedelmeskednünk. Az e világi, avagy a nem látható, de nyilvánvaló isteni hatalomnak? S ebben a kérdésben benne van a megfelelés szükségessége, kötelessége, kényszere is. Luthertől és saját tapasztalatunkból egyaránt tudhatjuk, hogy nem kell - sőt nem is lehet - kizárni életünkből a világi hatalmakat a hatalomgyakorlásra megalkotott eszközeikkel, hatalmi ágaikkal együtt. Hiszen mivé is lenne a világ, ha - az Úrtól kapott jó rend helyett - az anarchia venné át a hatalmat? Még szerencse, hogy ilyen jobbára csak fantasztikus filmekben történhet. Az azonban valódi gond, amikor nem feladatoknak, hanem személyeknek, nem az ismereteink szerinti tényeknek és tudásunknak s nem értelmes, előrevivő, emberbarát és embert szerető céloknak, hanem egy embernek vagy érdekcsoportnak, esetleg valamely szedett-vedett eszmének akarunk - önként - megfelelni. Ha életünk meghatározója a főnök szava, döntéseink viszonyítási alapja a mások általi elfogadtatás vágya, ha életstratégiánk a jelenkor tollpiheként elszálló divatjához való igazodás. Pedig muszáj súlyozni, mérlegelni, legfőképpen pedig választani! Ehhez már mintegy kétezer éve megkapunk minden út- és iránymutatást, példát és segítséget. Igaz, a feladat még így sem könnyű, de a cél egyértelmű, világos és vonzó. Minden kérdésre megtalálhatjuk a feleletet, választ, biztatást, és emellett még vigasztalást és üdvösséget is nyerhetünk. „Mindössze” annyi a dolgunk, hogy ne földi elöljáróknak, hanem Jézus Krisztusnak akarjunk megfelelni. S ha ez sikerül, akkor nem lesz okunk félni földi pályánk megítélésekor. Biztosak lehetünk benne, hogy bizonyítványunkba belekerül majd a „megfelelt” minősítés. ■■■■■ Protestáns rendben Új együttműködési megállapodást írt alá a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hans Dieter von Meibom, a Johannita Lovagrend rendi kancellárja május 23-án a Parlamentben. A rend magyar tagozata vasárnap a Deák téri evangélikus templomban adott hálát működéséért. Az istentisztelet szószéki szolgálatát Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke végezte, liturgiájában közreműködött Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész, tagozati káplán is. ■ Galambos Ádám felvétele r ""WIWMMIIMItíl „A maga erejére hagyatkozó egyháznak nincs esélye a győzelemre. De ha az egyház kéri, akkor Isten olyan mennyei segítőt rendel mellé, akit látva a démoni erők rögtön menekülőre fogják. Mert ahol a Szentlélek megjelenik, ott számukra nem marad hely.” Kevés a munkás? !► 2. oldal „Soha nem keltem úgy fel, hogy jaj, már megint iskolába kell mennem, kivéve a matematikatémazárók napjait. Meghatározó volt életemben az evangélikus gimnázium, szerettem oda járni. A tanárok nemcsak tanítottak, hanem neveltek is.” Interjú az X-Faktor egyik felfedezettjével !► 8. oldal „Pfarrerinke, ki hívta magát ide? Menjen innen a jó büdös... Hagyjon engem békén! Nem hallja? Hagyjon békén! Hm. Hm. Mi van az Amring nénivel?” A Janus-arcú ember !► 9. oldal Mindennap az Úrral! W 2. oldal Ez az a nap 2014 5- oldal Fókuszban a református egység !► 6. oldal Mennybemenetel ünnepe !► 7. oldal In memóriám Asbóth László !► 10. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap
