Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-25 / 21. szám
8 -m 2014. május 25. PANORÁMA Evangélikus Élet Csevegők Akkor tehát sírjak vagy nevessek?! Az első keresztény színházi fesztivál nyitódarabjáról ► Két dallam csenghet annak a zenére is érzékeny nézőnek a fülébe, aki május 16-án megtekintette az első hazai keresztény színházi fesztivál nyitó előadását. Szabó Magda Az a szép fényes nap című darabjának Kerényi Imre rendezte változatát a fővárosi Újszínház mutatta be. Az egyik dallam maga a címadó ének, mely - amolyan „ősmagyarosan” - az Isten szemeiről regél. A másik dallam Beethoven István király nyitánya. Hangos, vidám tizenéves társaság nyomul fel a buszra. Az ifjak megszállják a szabad helyeket, hátizsákjukkal néha meg-meglöknek - kicsit szögletesek a mozdulataik - egy-egy elmélázó, kifelé bámuló vagy maga elé meredő, unott arcú utast. Az ajtó becsukódik, ők pedig a felbőgő motor hangját is túlharsogva tájékoztatják egymást - és a rezignált utazóközönséget - pillanatnyi helyzetükről. Kinek jutott csak egy lábas hely, s ki kinek az ölében fog rövidesen, de legalábbis a következő fékezésnél landolni. Ami vélhetően nagyon vicces információ lehet, mert láthatóan jól szórakoznak rajta, s hangos nevetéssel nyugtázzák találgatásaik újabb és újabb verzióját. Azután elillan az újdonság varázsa, mindenkinek normalizálódik a helyzete, s a csivitelő csitricsapat csendes beszélgető társasággá alakul. Lányok kerülnek mellém, s - mi másról - a divatról esik szó. Csak akkor kapom fel a fejem, amikor egyikük- egy pólós-farmeres leány - dacos hangon kijelenti:- Márpedig engem nem érdekel. Nem mindegy neked, hogy miben vagy, ha kényelmes és tiszta? A jubileum kapcsán Riskóné nem a múltba tekintett, hanem a Magyar Lepramissziónak Kína Jünnan tartományában vállalt szolgálatairól szólt, bemutatva a hatalmas ország fényei mögött meghúzódó árnyékokat. A felhőkarcolókkal tűzdelt nagyvárosok kirakata mögött ugyanis mérhetetlen szegénység rejtőzik. A Himalája sziklás völgyeiben százezrek élnek ínségben, „középkori” eszközökkel igyekeznek megművelni a kemény talajt. Közülük néhányan nem önszántukból települtek, hanem büntetésből lettek kitelepítve a kietlen vidékre, mivel - leprások voltak. S bár ők időközben meggyógyultak, gyermekeik és unokáik születtek, mégis arra lett ítélve immár három generáció, hogy távol éljen a civilizált városoktól, a jó termőföldtől, az egészséges forrásoktól... Ezekre a családokra néhány esztendővel ezelőtt bukkant rá a világ- Persze, hogy nem! - riposztozik a másik. - Azért az ember nézzen ki valahogy! Látszik, hogy nem a szavak embere: toalettje és sminkje kifogástalan, s származási helyüket tekintve sem kell szégyenkeznie...- Aha, szerintem is - lép be a társalgásba a második megszólaló pártján társuk. - Nézzétek meg Adrit. Hogy néz ki? Tök ódivatú cuccokban jár, pedig ha rendesen felöltözne, tök csinos lenne. Már a fél suli rajta röhög.- Szerintem meg nem - szólal meg a negyedik lány is, kiegyenlítve ezzel az „állást”. - Azt hiszed, mindenkit csak ez érdekel? Van még egy csomó más tök jó dolog. Szó szót követ, a küzdelem váltakozó eredménnyel folyik, de nem tudják meggyőzni egymást, ismeretlenül is borítékolható a döntetlen. Amikor leszállók, fülemben cseng a sommás vélemény: „Van még egy csomó más tök jó dolog!’Az jut eszembe: hátha azért mondta, mert olvasta Máté evangéliumában: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön..!’ (Mt 6,19-20) ■ Gyarmati Gábor szervezet arra vetődött két munkatársa. Ők szorgalmazták a gondoskodást helyi munkatársakról, akik segítik a volt leprabetegek rehabilitációját és hozzátartozóik életkörülményeinek javítását. Most főként az e szolgálatokhoz szükséges anyagi fedezetet biztosítja öt éven át a Magyar Lepramisszió. Riskóné Fazekas Márta az EKME-est résztvevőinek a 2013 márciusában tett látogatásának képeit mutatta be. Már ekkor tapasztalhatta, hogy Isten megáldja a Lepramisszió szolgálatát azzal is, hogy egyre több kínai szíve nyílik meg az evangélium előtt. Márta egy idős asszony képét mutatta, aki hitre jutása után a falu evangélistája lett, és büszkén hordta a Magyarországról kapott - igaz, férfiaknak készült - szemüvegét. Tekintetéből azonban sugárzik a lényeg: „Látok!” A református írónő színműve - az Evangélium Színház által újrarendezett Sík Sándor-darabhoz, az egyhetes fesztiválon szintén látható István királyhoz hasonlóan - a kereszténység felvételének nem épp ellentmondás- és fájdalommentes történelmi időszakát eleveníti meg. A darab legfényesebb szereplője minden bizonnyal a jókora erőt és eltökéltséget sugárzó Géza fejedelem szerepében Dörner György. A nyitókép - a felcsendülő István király nyitánnyal- egy gyilkosság jelenete: Géza fejedelem leszámol a meglehetősen kisstílűnek tetsző, ám a hírek szerint nagy tiszteletnek és befolyásnak örvendő Sámánnal. Mivel a nyitány maximális hangerőn szól - hogy az ember összerezzen tőle -, gondolhatnánk, drámai a szituáció, de aztán e vélekedésünk hamarost meginogni látszik. Géza fejedelmet másodszorra már fia, Vajk társaságában látjuk, aki furcsamód - bár korántsem sugárzik belőle olyan őserő, mint apjából - emelt hangon, feddőn beszél vele. Ez már csak a korabeli szülő-gyermek kapcsolatra, a feltétel nélküli szülőtiszteletre tekintettel sem tűnik túl hiteles ábrázolásnak, az Istvánt, első keresztény uralkodónkat alakító Jánosi Dávid pedig egyenesen ellenszenves: se humora, se ereje, se veleje. Géza fejedelem sokkal emberibb figura. Hát még Géza apósa, az elméjében már kissé zavart, öreg Gyula fejedelem (Koncz Gábor), aki aztán erkölcsileg a legnagyobbat bukja a hatalom utáni lappangó sóvárgása miatt... Gyula a palotában berendezett nomád kis sátrában éldegél, alig nyitja rá valaki a - színpadi megoldással - faliszőnyeget. Egy hűséges barátja van, az „orra- és fülenincs” koldus, a színpadon szánalmasnak tetsző, ám cselekedeteit nézve méltóságteljes figura, a régi magyar hitet és emlékeket őrző Bönge. Kissé hosszasra nyúlik az a komikusra tervezett jelenet, melyben ők ketten böjt idején vidáman sült oldalast lakmározva németek elleni indulót fújnak- jobbra-balra dülöngélve... Bönge fajtájából való még a haját hosszan hagyó, Géza fejedelemhez lojális Tar (Bicskey Lukács), akit mindig baltával a kezében láthatunk a színpadon. Mondhatjuk, hogy ez utóbbi három figura - a későbbi bonyodalmakkal még nem számolva - a „keleti végeket” képviseli a darabban, az ősi magyar értékek őrzői ők annak ellenére, hogy a már nyugatra kacsingató királyi palota lakói. A „nyugatosok” a darabban először is az Istvánt nevelő, Géza fejedelemmel szintén szájaló, „Tatának” csúfolt, latinul mormogó csuhás, másrészt a darab második felében föltűnő neves vendégek, így - a kevéssé tetszetős külsejű, ám annál bátrabbnak mondható Gizella kezét kínáló - Nürnbergi Hermann (Mihályi Győző) tenyérbemászó bajorországi küldött, valamint a hosszas és véres előkészületek után zajlott keresztelést végző Adalbert püspök (Kautzky Armand). A darabban sok a feszültség, de ezek a szituációk nincsenek mélyebben kibontva, a drámainak induló helyzeteket sokszor csak elkenik egyegy humorbonbonnal, vagy a konfliktusok generálóit - így Sámánt, a Gyula fejedelmet megnyírni kívánó borbélyt, aztán Böngét és Tart is - egyszerűen kinyírják. Nyilván a dráma szövegkönyvét követve történik mindez így a színpadon, mégsem vehetők komolyan a gyilkosságok (sem). Géza fejedelem például nem tudja nem megdicsérni apósát a borbély nyakát ért remek késdobásért. .. Nem tudjuk tehát, sírjunke vagy nevessünk. Ellentét feszül keletiek és nyugatiak, pogányság és kereszténység, európaiság és magyarság, de a szereplők motivációi között is. A leghangsúlyosabb ellentétre csak a második felvonásban derül fény. Jelesül arra, hogy a tiszteletre méltó, a jó cél érdekében a piszkos munkát sem megvető hatalmas Géza fejedelmet valójában egyedül a bosszú hajtja, ezért taníttatta ki fiát az európaiak eleganciára és diplomáciára épülő tudományára, ezért vállalja a keresztséget és a sok véráldozatot is. Egyedül az hajtja, hogy a magyar nép újra nagy lehessen, és lesöpörje a színről elsősorban a szenvedélyesen utált németeket. Mindehhez - elképzelése szerint - két nemzedék felnövekedését kell kivárni. Külön figyelmet érdemel a színpad elülső terét uraló kút, amelyben Géza - kis heródesi áthallással - folyton mossa véráztatta kezét. De mások, így Gyula és Tata is kénytelenek mosni kezeiket. Aki tiszta vizet önt a kútba, a másnapi, hetedhét országra szóló szertartást előkészítve, az épp az éneklő pogány leány. Talán ő a darabban az egyetlen, aki valóban „tiszta” A zárójelenetben kiderül, ezt a kutat használják István megkereszteléséhez is - ilyesformán nem tudunk mit kezdeni az agyonterhelt szimbolikával. Talán azt kívánja érzékeltetni a rendező, hogy a kereszténység térnyerése súlyos áldozatokkal járt? Netalántán épp a tisztáknak kellett veszniük a nagy „civilizálódás” miatt? Maradt volna István inkább Vajk? István próbál hitvalló lenni, de a színpadon csak egy enervált könyvmoly, egy irritáló szentfazék, akinek minden mondatára kinyílik a bicska „a jó magyar” -zsebében. Kérdés, szándékolt-e ez a hatás. Egyedül a darab zárójelenetében, a keresztelési szertartáson lesz szimpatikusabb, amikor is az első művészibb megoldás is föltűnik: a háttérben, a kivetítőn Benczúr Gyula Vajkmegkeresztelése című festményét, a színpadon pedig ennek a képnek az imitációját láthatjuk. István úgy térdel le, hogy a hátáról lehúzza köpenyét, ahogy azt Benczúr is megfestette. Ezt a kimerevített pillanatot vihetjük magunkkal a színházból - és sok-sok kérdést. Megkérdezhetnénk például a rendezőt, hogyan is van az, hogy a darab láthatóan a pogányokkal szimpatizál egy keresztény színházfesztiválon - ami önmagában nyilván nem probléma -, és ezt aktuálpolitikai megjegyzésekkel tetézi. Ez utóbbi már probléma. Az Újszínház közönsége lelkesen tapsikol egy olyan, Géza szájába adott megjegyzésre, hogy „levehetné már Európa a napirendjéről a magyarokat” Ha a darab rendezése emellett hiteles és esztétikailag magasra értékelhető volna, azt mondhatnánk nagyvonalúan: szemet hunyunk a rendező és a színház egyébként meglehetősen ízléstelen kormánypárti propagandája felett. De ez a darab nem tudta eldönteni, mit is akar sugallni, nem tudta eldönteni, viccelődik-e vagy dramatizál, és azt sem, pogány-e vagy keresztény. A mélypont ünnepélye az volt, amikor a meggyilkoltak táncba kezdtek a színpadon, Sámán valami varázskellékével, Bönge a csülökkel, Tar a baltájával, az időközben halálba küldött, végletekig megalázott Gyula fejedelem pedig a botjával hadonászott. A „szellemvilág” ilyetén formájú „elintézése” árulkodott az egyébként Kossuth-díjas rendező ez esetben talán kevéssé díjnyertes problémaérzékenységéről... ■ Kinyik Anita ■ B. P. M. HIRDETÉS Álláspályázat óvodavezetői munkakör betöltésére A Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezének elnöksége pályázatot hirdet a Kisdeák Evangélikus Óvoda intézményvezetői státusának betöltésére határozott, ötéves időtartamra. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázati feltételekben előírtak teljesüléséről szóló igazolásokat, részletes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, az intézmény vezetésére vonatkozó elképzeléseket és lelkészi ajánlólevelet. Képesítési feltételek: a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettség, szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év óvodapedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Az állás elfoglalásának ideje: 2014. augusztus 1. A pályázat benyújtásának határideje: június 9., az elbírálás határideje: június 15. A pályázatot a megpályázott intézmény nevével és „Intézményvezetői pályázat” megjelöléssel ellátva kell benyújtani. Illetmény, juttatás a pedagógusi illetménynek megfelelő. További információ lelkészi hivatalunkban kérhető: 1052 Budapest, Deák tér 4. Tel.: 1/483-2150. Kína leprás arca EKME-est az Üllői úton ► Az idén negyvenéves jubileumát ünneplő magyar Lepramisszió igazgatója, Riskóné Fazekas Márta református lelkész volt május 19- én az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) estjének vendége. A kéthavonta megrendezett estek legutóbbi alkalmára a szokott helyen, országos irodánk Üllői úti épületének földszinti tanácstermében került sor. „Színházunk küldetése e végsőkig globalizált világban: a színházművészet eszközeivel felmutatni és védeni nemzeti és keresztény értékeinket. Ezért hiánypótló és hagyományteremtő szándékkal életre hívtuk a keresztény színházi fesztivált, amely nívós külföldi és honi, keresztény tematikájú produkciók segítségével próbál rávilágítani a hit és a szakralitás közösségformáló, valamint a kereszténység nemzetépítő és -megtartó erejére" - írta Dörner György színművész, a budapesti Újszínház igazgatója a rendezvény beharangozójában. A programok május 16-22. között a színházban, illetve a terézvárosi Avilai Szent Teréz-plébániatemplomban zajlottak. Színművekkel - Szabó Magda és Sík Sándor említett darabja mellett például T. S. Eliot Gyilkossága székesegyházban című drámájával - éppúgy találkozhatott a közönség, mint koncertekkel, kiállítással és a szakrális művészetről szóló kerekasztal-beszélgetésekkel. A fesztivált csütörtökön este Sebestyén Márta koncertje zárta. Gyula fejedelem (Koncz Gábor), Vajk-István (Jánosi Dávid) és Bönge (Nagy Zoltán) szuggesztív magyarázat közben
