Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-18 / 20. szám
12 -« 2014- május 18. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA „Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” (Jak 5,13b) Énekeltük a Himnuszt, majd hallgattuk a búcsú szavai közt: „Igazi közösségekké formálódtunk. (...) Összeköt minket az istentiszteletek és áhítatok dallamainak ismerete is...” így emlékezett és emlékeztetett az elmúlt gimnáziumi évekre a végzősök nevében Csuma-Kovács Rita. És emlékeztünk később még dalban is: „Nem számít, hogy hány év messzeség, az a perc ma sem múlt el még.” Több száz ember hallgatta néma csendben Hajdú Liliána előadásában Cserháti Zsuzsa Egy elfelejtett dal című slágerét a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium idei ballagási ünnepségén. Örömünk volt, és énekeltünk... Közben éreztem, valami tényleg összeköt; nem csupán a gyermekeink szeretete, hanem egy láthatatlan kötelék, egy alaphang, amelyre egyformán hangolódunk. Mindezt tesszük abban a világban, ahol elképesztően sok a változás körülöttünk. „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” - int bennünket az apostol (Ef 5,15-16). Az idő jön-megy, az alkalmas jön, azután már nem a miénk. Eszmék jönnek-mennek. Emberek, akik hol ilyen, hol olyan hatással vannak ránk. Annyi szólamban és annyian „muzsikálnak” a fülünkbe... Jó, hogy van egy állandó hang! Ennek apropóján jutott eszembe a hangvilla és az „A” hang, amely nem változik. Amit egy-egy koncert előtt a koncertmester belehegedül mindenki fülébe, minden egyes hangszercsoportnak, hogy közös játékuk közben ne csupán hangokat, hanem zenét halljunk. Lelki szemeimmel láttam, amint a hagyományos zászlóátadás pillanatát megelőzően ünnepségünk „karnagya” magasba lendíti kezét, hogy minden lépés, minden mozdulat a muzsikával harmonizáló legyen. Azt hiszem, ezt teszi Jézus, amikor elmondja tanítványainak az aranyszabályt: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük!’ (Mt 7,12a) Elmondja az élet, az együttélés rendjét, melyre mindenki építhet, a legkisebb közösségtől a legnagyobbig. Addig nincs gond, amíg ott van a fülünkben az igazodás „A” hangja. Cantate hetében is énekeljünk, mert a feltámadott Úr fáradhatatlanul rója útjainkat, szelíd szeretetével belemuzsikálja lelkűnkbe az élet hangját, hogy ott legyünk, ahová tartozunk. És olyanok legyünk, ami egyedül méltó a megváltottságunkhoz. ■ Makán Hargita Névjegy: Makán Hargita Máj oson élek tizenöt éve egy parányi, de aktív gyülekezet közösségében mint parókus lelkész és a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze. Több mint hatszáz diák, száz munkatárs és csodálatos egyházközségi tagok szeretetében, örömben telnek a napjaim. 5.0: Kitekintés szárnyalás előtt Szeretjük az ablakon beszűrődő fényt és a szép kilátást. Kitekintünk az ablakunkon, és az ég egy darabját, épületek szögletes idomait vagy fák, bokrok mozgó leveleit csodálhatjuk. Kilátás nélkül nem vagy csak nehezen tudunk élni. A kilátás a lakás vagy ház olyan tartozéka, mely akár milliókkal növeli az értékét. És egy tízmilliókat érő szép lakást és a hozzá tartozó csodálatos kilátást az időközben felépített tűzfal elértéktelenítheti. Akiknek kilátását falak takarják, a látásmódjuk is más lesz. A fal eltakar, behatárol és elzár - és arra késztet, hogy magunk is eltakartak, behatároltak és zárkózottak legyünk. Nemrég felfigyeltem arra, hogy egy belső udvarban két tűzfal nézett szembe egymással, és az egyiken még két erkély is volt. Az egyik erkélyt és a hozzá tartozó falfelületet kifestették a lakók, így küzdve a sivár, lepusztult falak uralma ellen. Ezzel nemcsak magukkal tettek jót, hanem azokkal is, akiknek a kilátását szebbé, élvezetesebbé formálták. Persze a tűzfal ettől még tűzfal marad, és egy tűzfalra látni az ablakból nem mérhető egy folyó- vagy tópartra, esetleg a távoli hegyekre, netán a tengerpartra vagy a Szent Városra való kilátáshoz... Dániel próféta könyvében azt olvassuk, hogy szobája ablakát kinyitotta, amikor imádkozott (vő. Dán 6,11). Szüksége volt a kilátásra, az segítette az imában. Nem tudjuk, mit látott — de nehéz elképzelni, hogy egy másik falra látott volna csupán. Biztos, hogy jó kilátásban volt része, és az a kilátás, amely elé társult, és az, melyet a lelkében hordott, összeadódott egy nagy tágas térré. És ez a lelkileg mélyen átélt tágas tér tette lehetővé, hogy lelke szárnyra keljen a számára oly fontos hely, a Szent Város felé. Az ember lelkében hordott kilátása, tágashely-élménye a feltétele lelke szárnyalásának. Nekünk is szükségünk van kilátásra, valós és képzeletbeli, lelki kilátásra egyaránt. A világ első fotográfiája egy ablakból való kilátást rögzített. Ezt az első fotográfiát ezen a néven ismeri a világ: Kilátás a dolgozószobából. Nicéphore Niépce készítette Saint-Loup-de-Varennes-ben, saját dolgozószobájának ablakából feltehetően 1826 nyarán. Niépce a képet egy camera obscurával készítette; az expozíció több mint nyolc óra volt. Niépce még 1827-ben beszámolt a Royal Societynek a felfedezéséről. A képrögzítési eljárásról szóló beszámolót azonban elutasították. Nem sejtették az akkori Királyi Tudományos Akadémia nagyra becsült tagjai, hogy olyan dolgot utasítottak el, mely aztán évtizedek múlva gyökeresen átalakította a művészetet, a társadalomtudományt, a sajtót és az egész társadalmat. Ez a modern kort, sőt a jelenünket is alapvetően meghatározó technikai fplyamat egy kilátás megörökítésének az igényéből született. Már kétszer is jártam a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó nyári helyszínén, a Vadkerti-tónál - lenyűgöző lesz a kilátás! Reméljük, minden résztvevőt lelki szárnyalásra fog késztetni. ■ Réz-Nagy Zoltán REFORMÁCIÓ ES KULTÚRA Dávid, a zsoltáros király ► Az Evangélikus Élet ifjúsági oldalán (is) többször olvashattatok már arról, hogy a reformáció kezdetének 2017-ben esedékes ötszáz éves jubileumára készülve tematikus éveket hirdetett meg egyházunk reformációi emlékbizottsága. Az idei esztendő középpontjában a reformáció és a kultúra kapcsolata áll, az év bibliai személye pedig Dávid. A zsoltárszerzőként is emlegetett legendás királyt - Cantate vasárnapján - dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének docense mutatja be nektek. (VJ) A Dávid-hagyomány Dávid király legendás személyiség volt. Élettörténete számtalan írót, költőt inspirált az évszázadok során. Csak két példa a gazdag kínálatból: Stefan Heim: Dávid király krónikája; Joseph Heller: Isten tudja. Ha a magyarok nagy királyáról a híres rockopera ilyen címen született: István, a király, akkor ugyanezt mondhatja Dávidról az Ószövetségés az egész zsidóság. Ő a király: mindenki mást - legyen bármilyen nagy vezető, szent ember - mind hozzá mértek és mérnek. Dávid király kalandos, veszélyektől, bukásoktól sem mentes sorsáról, küzdelmeiről és sikereiről sokat ír az Ószövetség: íSám 16-tól 2Kir 2-ig olvashatjuk a vele kapcsolatos elbeszéléseket. Az ókori keleti gyakorlattal ellentétben Dávidot és tetteit ezek a hagyományok nagyon emberi módon láttatják: hibáit, vétkeit sem hallgatják el. Ez az árnyalt ábrázolásmód elképzelhetetlen lenne egy asszír vagy babiloni uralkodó esetébea Persze az Ószövetségen belül is történt kísérlet arra, hogy Dávid királyt erősen idealizált, „retusált” képben örökítsék meg: ez a törekvés a Krónikák első könyvében (11-29. fejezet) figyelhető meg. Hiába keressük itt az esendőségét, gyarlóságát is megmutató epizódokat. Dávid a tökéletes hívő, a kultusz megszervezője, a minden szempontból kifogástalan úriember. Ez a megközelítés a babiloni fogság utáni nehéz történelmi időszakra jellemző, amikor a zsidóság körében egyre erősebben bontakozik ki a messiáshit. Izráel népe egy Istentől rendelt uralkodót vár, aki megszabadítja az elnyomás alól, és egy új, szabad királyságban megteremti a törvény és igazság uralmát. Kihez is lehetne hasonló az eljövendő messiás? Az etalon egyértelműen Dávid. Dávid, a zsoltáros Dávidról nem csak az Ószövetség történeti könyvei emlékeznek meg: hetvenhárom zsoltár felirata is jelzi, hogy „Dávidé”; sőt életének egyes epizódjaira is utalás történik egyik-másik zsoltárban (lásd 3., 6„ 18., 34-, 51-, 54-. 56., 59. zsoltár). Tény, hogy nem tekinthetjük Dávid királyt e zsoltárok szerzőjének, de ahhoz nem fér kétség, hogy értett a lantpengetéshez, és istenfélő ember lévén biztosan sokat imádkozott. Ezt a vele kapcsolatos elbeszélések is jelzik. Az ismeretlen zsoltárszerzők fontosnak tartották, hogy hiteles, istenhívő vezetőt állítsanak példaképül a zsidóság elé. A bibliai idők emberei ugyanakkor Dávid életének eseményeiben fölismerhették a saját küzdelmeiket is. A kudarcok, nehézségek, bukások, csapások között Dávid istenfélő maradt: példája erőt adhatott másoknak is. Dávid életének egy mottója lehetne a 62. zsoltár 7. verse: „Erős sziklám és oltalmam az Isten’.’ A középkortól kezdve az egész Zsoltárok könyvét úgy olvasták, mint Dávid „lelki naplóját”. Itt már persze nem a történeti személyen volt a hangsúly, sokkal inkább Dávidon mint a messiás „előképén” A Dáviddal kapcsolatos történeti hagyományba is belekerült egy zsoltár: Sámuel másodikkönyvének 22. fejezete Dávid győzelmi éneke, amely pontosan megegyezik a 18. zsoltárral. Az imádság legvégén ezt az ígéretet olvassuk: „Nagy győzelmet ad ő királyának, hűséges maradfölkentjéhez...” Sikerek, harcok, remények A bibliai hagyományból érdekes módon az is kiderül, hogy a király dédanyja idegen asszony, a moábita Ruth, aki jövevényként telepedett le Betlehemben A királyi történet ebből a városkából indul el, ahol Dávid Isai fiaként hét testvérével együtt nevelkedett, és birkapásztor lett. Népmeséi fordulatnak nevezhetjük az elbeszélésben, amint ez a legkisebb fiú lesz - „rátermettebb” testvérei helyett - a kiválasztott. Mindez meglepetésnek számított még Sámuel próféta számára is, aki a családja körében kente föl őt királlyá. Dávid karrierjét egy mondatban így lehetne összefoglalni: juhok pásztorából egy nép pásztora lett. Dávid Saul udvarába került. Erről kétféle hagyomány maradt fenn Sámuel első könyvében. Az egyik szerint a fiú udvari zenész és fegyverhordozó lett. Saul király egyre erősödő depresszióját egyedül Dávid hárfázása - zeneterápiája - gyógyította. Ez a történet szolgált Dávid zsoltárszerzői képességének alátámasztásául. A másik hagyomány a filiszteusveszély erősödésével hozza kapcsolatba a fiú karrierjének kezdetét a királyi udvarban. A Góliát legyőzéséről szóló hősi történet érdekes módon nem tud Dávid és Saul korábbi ismeretségéről a zenével való gyógyítás kapcsán. Saul, látva Dávid nagy sikereit, féltékeny lett a fiatal harcosra. Egy kis dalocska, amelyet akkoriban énekeltek róluk, felingerelte a királyt: „Saul megölt ezer embert, Dávid meg tízezer embert.” Dávid minden harcból győztesen került ki, így Saul elhatározta, hogy megöli. A király kiszámíthatatlan, gonosz természete miatt Dávid kénytelen volt elmenekülni. Dávid Júda pusztájában „gerillasereget” toborzott. Ezzel leendő vállalkozásainak sikerét is megalapozta. A filiszteusokkal való nagy ütközetben Saul és fiai, közöttük Jónátán, Dávid barátja is meghalt. Dávid gyászában egy panaszzsoltárt énekelt (lásd 2Sám 1). Politikai változások kezdődtek: Dávidot Júda, a déli országrész királyává választották. Hosszas pártharcok után végül egész Izráel királya lett. Kr. e. 1004-től 40 éven át uralkodott. Dávid a trónon Első intézkedéseként Jebúsz városállamát Jeruzsálem néven fővárossá tette, ahol nagy építkezésekbe kezdett. Hatalma egyre nőtt, a szomszédos országokat is uralma alá vonta. Ebben az időszakban érte el Izráel országa a legnagyobb kiterjedését. Dávid a szövetség ládáját is Jeruzsálembe vitette. Tervbe vette, hogy templomot épít, ám Nátán próféta által Isten azt üzente neki, hogy nem ő fog Istennek házat emelni, hanem maga az Úr épít majd Dávidnak „házat” vagyis dinasztiát. A dávidi királyság örökkévaló fennállásának reménye a 89. és a 132. zsoltárban is megjelenik. Az uralkodók nagyságát az ókori Keleten hódításaik mellett háremük mutatta. Dávid is sok feleséget szerzett. Egyszer meglátta Uriásnak, egy katonájának feleségét, és palotájába hívta. Betsabé várandós lett. Dávid a sereg élvonalába küldte Uriást, aki elesett a harcban. Miután Dávid feleségül vette Betsabét, Isten Nátán próféta által kérdőre vonta. Dávid bűnbánatot tartott, és a hagyomány szerint az 51. zsoltár szavaival imádkozott: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!” A közös gyermek meghalt, de Dávid és Betsabé házasságából később megszületett Salamon, akit Isten a szeretetébe fogadott. Minden uralkodó egyik legfontosabb feladata, hogy időben és felelősen gondoskodjon utódjáról. Dávid sokáig halogatta a döntést, ezért drámai helyzet alakult ki uralkodásának utolsó éveiben. A trónörökös személyét illetően különböző pártok versengtek egymással, -lobbiztak jelöltjeikért. A végső trónharc Dávid két fia, Salamon és Adónijjá között dőlt el. Végül Dávid önhatalmúlag királlyá tette Salamont. Halála előtt utolsó intelmében Isten iránti hűségre szólította fel fiát. Dávid soknemzetiségű birodalma azért jöhetett létre, mert a történelemnek ebben az időszakában egy megfelelő ember a megfelelő időben és helyen lépett fel. Dávid olyan uralkodóideált testesített meg, amelyet Izráel hosszú történelme során soha nem felejtett el, de megismételni sem tudott. Ezer esztendővel később Dávid házából született egy király, aki Isten országát hozta el a földre, ám nem politikai hatalommal, hanem a Lélek és a szeretet hatalmával. Jézust az Újszövetségben többször nevezik Dávid fiának. A prófétai jövendölés - amely Dávid házának örökkévaló fennállásáról szól - benne teljesedett be. ■ Dr. Varga Gyöngyi
