Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-11 / 19. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014- május 11. » 3 ígéretes indulás Csadó Balázs irsai beiktatása ► Az irsai, Luther utcai templom szökőkúttal, játszótérrel övezett zöld vi­déke április 27-én a gyülekezet huszonkettedik megválasztott parókus lelkészének, Csadó Balázsnak ünnepélyes beiktatása alkalmából várta a híveket. Albertirsa 1950-ben Alberti és Irsa község egyesítésével jött lét­re. Csadó Balázs a város mindkét részét jól ismeri, hisz eltöltött egy évet az Alberti, majd másfél évet az Irsai Evangélikus Egyházközségben is. Egy­másra talált lelkész és gyülekezet, ahogy ezt az ünnepi istentiszteleten többen, köztük az iktató Krámer György, a Dél-Pest Megyei Egyházme­gye esperese és maga az újdonsült lelkész is megfogalmazta. Krámer György Ézs 61,1-2 alapján a megtört szívek gyógyulásának, a fog­lyok szabadulásának és a gyászolók megvigasztaltatásának lehetőségét lebbentette fel a gyülekezet előtt. Az es­peres igehirdetésében azt kutatta, vajon ezek a szép ígéretek miként válhatnak valósággá. Könnyen mu­tathatnánk az ifjú lelkészre, mond­ván, íme, az ígéretek beteljesítője, mutatott ténylegesen a szóban forgóra. Elvégre az elmúlt másfél éves szolgálatával Csadó Balázs már bizonyított az irsai gyülekezet­ben - folytatta gondolatmenetét. Csakhogy: ő maga egyedül nem teljesítheti be ezeket az ígéreteket. A hasonlóképp kulcsfontosságú tevékeny gyülekezet sem elegendő a „sikerhez" - világított rá. Egye­dül Jézus hozhatja el az épülést, a gyógyulást. A lellcészi megbízólevél átadása után az áldások következtek. A liturgiában Krámer György mellett Bárdossy Tibor irsai nyugalmazott és Túri Krisztina al­­berti lelkész vett részt. Az immáron be­iktatott lelkipásztor igehirdetésében valamiképp kapcsolódott a már el­hangzottakhoz Péld 16,1-et idézve: „Az emberi értelem tervezget, de az Úr ad­ja meg hogy mit mondjon a nyelv’.’ Hangsúlyozta: bár a közös munkálko­dás csak most kezdődik, a legfontosabb, hogy higgye a gyülekezet: az Úr műkö­dik. Az Úr, aki lelkész és gyülekezet tö­kéletlenségét és gyengeségét használ­ja igéjének éltetésére, továbbadására. A látszat és tervezgetéseink ellenére min­dig a javunkra válik, ha Isten iránymu­tatását követjük - ígérte személyes ta­pasztalataira is utalva Csadó Balázs. Az ünnepi istentisztelet után köz­gyűléssel folytatódott az irsai délután. Motyovszki Mátyás felügyelő vezény­letével zajlottak a köszöntőbeszédek. Boris-Malik Ildikó helyi presbiter „a reklám helyének” tekintette oltártér­be hívását, és elújságolta a hallgatóság­nak, hogy az ifjú lelkész M.Is.K.A. ne­vű - keresztyén pop-punk - együtte­sének megjelent új lemeze.' Fazekas László, Albertirsa polgármestere sze­mélyes hangon szólt az ifjú lelkésszel történt találkozásáról, és jó kommu­nikációs készségét, pontosságát, vala­mint a másik emberre való odafigye­lésének képességét méltatta. Túri Krisztina alberti lelkész a jó szomszéd­ság előmozdítása végett szimboliku­san egy bőröndöt ajándékozott a - megfogalmazása szerint - mindig úton levő lelkésznek. Tiszteletüket tették a helybéli felekezetek képvise­lői is, így például Nemeshegyi Zol­tán baptista lelkipásztor. Blatnicz­­ky János Dániel, a szügyi evangé­likus gyülekezet lelkésze gyüle­kezetének köszöntését tolmácsol­ta az egykor Szügyben felszentelt, nógrádi gyökerű lelkésznek. Az óvodások előadása után a gyülekezet a templomkertbe vo­nult, ahová a lelkész a hagyomá­nyokhoz híven egy fát ültetett. A ceremónia lakodalomhoz hason­lóan - ahogy ezt a hasonlatot Csadó Balázs is használta - közös süteménypusztítással zárult. ■ Kinyik Anita Csadó Balázs Balassagyarmaton született 1986-ban. Már szülei is a gyüle­kezet aktív tagjai voltak Záborszky Csaba lelkész szolgálata alatt. Az álta­lános iskola első négy osztályát Szügyben végezte, majd a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumba járt nyolc évig, itt tett sikeres érettségi vizsgát. Tizenöt évesen egy gyülekezeti ifjúsági táborban ragadta meg Isten sze­­retete, s adta életét Jézus Krisztusnak. Több lelkes fiatallal együtt akkor ala­pította meg a M.Is.K.A. (Mi Isten Követői v.Agyunk) együttest. A közelgő pályaválasztást a sport, a zene, illetve a történelem iránti érdeklődése ha­tározta meg. Tusakodása közben ismét megragadta az Isten. Egy ifjúsági tábor záróalkalmán a következő, Római levélből való igét kapta: „Isten aján­dékai és elhívása visszavonhatatlanok”. Ez egyértelmű jelzés volt számá­ra, hogy Isten a lelkészi szolgálatra hívja. Engedett a hívásnak. 2011. július 2-án szentelték lelkésszé Szügyben. Ugyanezen a nyáron megnősült, feleségül vette Benyusovics Kittit. Először Albertiben, majd Irsán szolgált. Balázs hálásan gondol családjára, küldő gyülekezetére, a teológusévek­re, a hévízgyörki gyülekezetben eltöltött hatodévre, barátaira, mindazok­ra, akiket Isten felhasznált az ő formálására. Elfelejtett előadás Legördült a függöny. A produkciónak vége. A közönség felállva tapsol, ör­vend, elsöprő ovációval ünnepli a sze­replőket, majd - elfelejti. Egy-két na­pig még az előadásról beszél, a hatá­sa alatt van, de azután ki-ki visszatér gondolataiban a saját életébe, és csak emlékfoszlányok maradnak meg, egy-egy híressé vált mondat és egy kellék kicsinyített mása, melyet szomorú mementóként arany- vagy ezüstláncon ki-ki a nyakában hord. Pedig bizarr, egyedi és felejthetet­len előadás volt. Ősbemutató - az el­ső és egyben az utolsó előadás. A kel­lékek tragédiát sugallnak, mégis hap­py end a vége. A színpadon megjele­nő történet nem vígjáték, hanem végjáték - az Emberfia szenvedésé­nek története. Az ünneplőbe öltözött közönség nem megnyugtató elő­adást lát, hanem kötelet, fondorlatos cselszövőket és durva katonákat, korbácsot és vesszőt. Kezét mosó ál­lamférfit, aki nem vállalja a felelős­séget. Kétségbeesett, tehetetlen ro­konokat és tanítványokat. Szúró tö­viskoronát és végül a gyalulatlan fa­keresztet - az átkozottat -, rajta a megcsúfolt testtel és emberrel, aho­gyan folyik a vére, testnedvei, és ve­le együtt folyik ki belőle az élet is. Az előadás interaktív, de nem kel­lemes. A közönség egyből bekap­csolódik, őrjöngve rikoltja Barabbást és a „Feszítsd meg!”-et, kínt és halált követel, de meglepődik és fintorogva fordul el, amikor a kifröccsenő vér­ből és röpködő húscafatokból az ün­neplőruhára is jut. És ebből a mocsok­ból, bűzből, el-ki folyt vérből, a szen­vedő halálhörgéséből, az elátkozott helyről, a koponyák hegyéről, a gye­hennából, a helyről, ahonnan az Isten is távozott - a pokolból mennyei ma­gasságokba emelkedik az előadás. Csodálatos módon megnyílt sír­kamra, szelíd tekintetű, megértőén mosolygó angyal, amint kimondja, hogy a vérben, mocsokban és átok­ban meghaltat nem azon a helyen kell keresni, mert él. És a közönség hitet­lenkedik, csalásra gyanakszik, és csak a feltámadt szenvedő tiszta lát­ványa nyugtatja meg, hogy ami két nappal azelőtt történt, már a múlté, de amiből új élet fakadt. A közönség felállva tapsol, majd fe­lejt. A nagy előadás történetét igyek­szik évről évre újrajátszani, de az sem tart tovább néhány napnál. A telt há­zas ünnepi istentiszteleteknek vége szakad, a terek ünnepi körmenetei­nek végeláthatatlan tömegei eltűn­nek. Lelkesedünk, tapsolunk, emlé­kezünk - majd visszarázódunk a hétköznapokba, az ünneplő lelkün­ket átöltöztetjük a megszokott vise­letbe, a szép ruha lekerül, a főszerep­lőt, Jézust pedig visszaküldjük a templomba, ahová igazán való. Mert nincs idő gondolkozni többet az elő­adáson, hogy miként jutott az ember oda, hogy „Feszítsd meg!”-et kiáltson, hogyan követelte a kínzást és a halált, hogyan nevetett a szenvedésen, ho­gyan került a vér és a felelősség az ün­neplőruhára. És azon az érthetetlen fordulaton sincs idő gondolkozni, hogy ebből a tragédiából miért nem lett megérde­melt büntetés, miért nem lett felelős­ségre vonás, miért nem omlott össze a keresztre feszítés pillanatában az egész világ - és miért lett ehelyett fel­támadás, megbocsátás, a tagadásból tanúságtétel, a gyűlöletből a halált is legyőző szeretet, a büntetés helyett megváltás. Ezekkel nincs idő vagy ké­nyelmetlen foglalkozni. Könnyebb őt kirekeszteni, valamilyen menhelyre dugni, az utcára küldeni vagy temp­lomba zárni. Mert nehéz és kényelmetlen a Feltámadott mindennapi jelenléte, mely változást, más minőségű, új, szokatlan, nem hétköznapi életet eredményez - hiszen életre szóló döntéshelyzetek elé állít, tiszta és hi­Balatoni üdülőszentelés ► Családias, meghitt ünnepség keretében szentelték fel május í-jén a ka­­posszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthon balatonszárszói üdülőjét. Szűcs Eszter, az otthon lelkésznője igehirdetésében hangsúlyozta: Isten áldá­sa, jelenléte mindennél fontosabb a keresztény ember számára - akár dol­gos hétköznapjait éh, akár jól megérdemelt pihenését tölti. A tavaszi felújítási munkálatok után az épület immár készen áll a pihenni vá­gyók fogadására. Az üdülő elsősorban az egyházunk diakóniai szolgálatában dolgozók számára kínál kedvező árú pi­henési lehetőséget (1500 Ft/fő/nap), de gyülekezeti csoportok, közösségek fo­gadására is alkalmas a tizenkilenc fé­rőhelyes, háromszintes épület. A diakóniai otthon munkatársai közül többen családjukkal együtt első­ként tölthettek egy tartalmas és vidám, hosszú hétvégét az üdülőben, és talán mindennél beszédesebb, ahogyan el­köszöntek egymástól: „Ide még sok­szor visszajövünk.” így legyen, hiszen egyre inkább látjuk, tapasztaljuk: az ed­digieknél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a segítő szakmában dol­gozó munkatársaink testi-lelki egész­ségére. Felelősek vagyunk ugyanis nemcsak a ránk bízottakért, hanem egymásért is. Isten iránti hálával vettük hát birtok­ba az épületet, azzal a reménységgel, hogy betölti elsődleges funkcióját, és lehetőséget nyújt a rekreációra, pihe­nésre. ■ Szabó Szilárd lelkész, intézményvezető „Szoftverfrissítés” az Üllői ütőn Ünnep volt a májusi első munkanap reggele a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) budapesti adminiszt­rációs központjában, az Üllői út 24. szám alatti Országos Irodában. Krá­mer György evangélikus esperes, püspökhelyettes személyében új iro­daigazgatót köszöntött és mutatott be egyházunk elnöksége a teljes lét­számban megjelent munkatársi kö­zösségnek. Irodavezetői minőségében a szo­kásos hétfő reggeli áhítaton ült elő­ször az asztalfőn az egyházunk szer­vezeteiben, bizottságaiban évek óta aktív szerepet betöltő, jelenlegi meg­bízatásába a pilisi gyülekezetből ér­kezett fiatal lelkész. Köszöntését áhí­tat előzte meg, melyet Gáncs Péter tartott a bibliaolvasó Útmutató má­jusi igéje, a Galata-levél 3,28 verse („...mert ti mindnyájan egyek vagy­tok a Krisztus Jézusban..!’) alapján. Az MEE elnök-püspöke szemléle­tes hasonlattal „szoftverfrissítésnek” nevezte, vagyis a számítógép újrain­dításával járó művelet örömteli lehe­tőségével jellemezte az új irodaigaz­gató szolgálatba állásának esemé­nyét. Gáncs Pétertől egyházunk or­szágos felügyelője vette át a szót. Prőhle Gergely kiemelte, hogy Krá­mer György megválasztása az orszá­gos presbitériumban teljesen egyhan­gú szavazással történt. Örömét fejez­te ki az új vezető személyével kapcso­latban a tekintetben is, hogy ismét lelkészi vezetője van az irodának, és ez a lutheri hagyomány továbbvite­le, a világ előtt való megjelenítése szempontjából döntő tényező. Krámer György esperest a Kákay István korábbi igazgató távozása után kinevezett megbízott vezető, Végh Szabolcs is köszöntötte, és mindannyian Isten áldását kívánták a csütörtöki istentiszteleten beikta­tandó igazgató munkájára, életére. Az új irodaigazgató néhány szóval bemutatkozott a munkatársi közös­ségnek, majd kifejezte azt a reményét, hogy az első héten minden egyes munkatársával személyesen beszél­gethet, így közelebbről is megismer­heti az itt dolgozókat, valamennyiük pontos munkáját, amelyre egyéb­ként - a presbitériumi és bizottsági ülések során - különböző összefüg­gésekben már eddig is rálátott. ■ Kőháti Dorottya teles életet kér, őszinte bűnbánatra ösztönöz, odaadó szeretetet vár, fá­radsággal, lemondással teli életet eredményez. így lesz a húsvétból egy háromna­pos megjátszott ünnep, amikor min­denki boldogan eljátszhatja, hogy át­élte a feltámadás csodáját, megélte a Jézussal való találkozást - és utána el­felejti az egészet, mint egy lezárt tör­ténelmi eseményt. Erre a fajta lelkiál­lapotra reflektálva írja Soren Kierke­gaard: „Keresztyénnek lenni nem könnyű, hanem nagyon is nehéz... Ti felületesen veszitek, pedig a kérész­­tyénség mély. Kényelmesek vagytok, pedig a keresztyénség nagy erőfeszí­téseket követel... A hit nyugtalan do­log, annak pulzusát érezni kell az éle­tünkön. Ha nem ver, akkor baj van." Mert a feltámadás nem lezárt tör­ténelmi előadás, hanem vasárnapról vasárnapra, napról napra erőt adó, nyitott, mindent önmagába foglaló esemény. A Feltámadott nemcsak egy történeti pillanatban találkozik a tanítványokkal, hanem a mai napig is találkozni akar veled, de nemcsak egy ünnep erejéig, hanem része akar lenni mindennapi életednek. Új, mi­nőségi életet, naponkénti megszüle­tését, feltámadást, változást ajándé­koz neked. Olyan változást, melynek ÉGTÁJOLÓ (t > következményeként nemcsak húsvét­­kor telik meg a szíved örömmel és hittel, hanem folyamatosan megélt valósággá, folyamatosan megélt ta­pasztalattá, életeszménnyé válik a Feltámadottal való kapcsolatod. És a színpadi kellék kicsinyített vál­tozata a nyakadban nem színpadi kel­lék lesz, hanem életed nélkülözhetet­len kelléke, amely minduntalan a nagy előadásra emlékeztet: hogy té­ged, aki a közönséggel együtt Barab­bást kiáltottál, mégis új élettel aján­dékozott meg a feltámadt Krisztus. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents