Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-13 / 15. szám
2 -m 2014- április 13. FORRÁS Evangélikus Élet BÖJT 6. VASÁRNAPJA (PALMARUM) - ZSID 2,5-9 Nagyheti nyitány Oratio oecumenica Úr Jézus Krisztus! Méltó vagy minden dicséretre és dicsőségre, te mégis az alázat útját választottad, amikor értünk, bűnös emberekért eljöttél erre a földre. Alázatos szeretetedről tesznek bizonyságot mindazok az események, amelyekre az előttünk álló nagyhéten emlékezünk, köztük arra, hogyan vonultál be győztes királyhoz illően Jeruzsálembe. Tudjuk, hogy győzelmedet nem e földi életre és nem erre az elmúló világra vívtad ki, hanem túlmutattál vele az öröldét, az üdvösség felé. Mégis már itt a földön örömmel és hálával tölti el szívünket, amit a veszendő emberiségért vállaltál. Végigjártad a keresztutat a királyi ünnepléstől a Golgota megvetéséig, majd a lezárt sír üres sötétjétől a feltámadás győzelmes ragyogásáig. Engedd, Urunk, hogy veled tarthassunk ezen az úton! Hadd boruljunk le ma előtted, mint életünk ura előtt, hozsannát kiáltva a téged ünneplőkkel együtt! Hadd telepedjünk veled egy asztalhoz, amikor tested és véred osztod szét tanítványaid között! Hadd tegyük le bűneinket kereszted tövébe, és hadd térhessünk vissza a feltámadás örömhírét zengő üres sírodhoz halálod harmadnapjának hajnalán! Add, Urunk, hogy amikor ezen a földön elöljáróinkra tekintünk, hasonló módon ne az uralkodni vágyás, hanem az elhivatott szolgálat és a közös jövőnk iránti elkötelezettség jeleit láthassuk! Adj megválasztott vezetőinknek bölcsességet, hogy jó pásztorokként felelős döntésekre jussanak juhaik javára! Add meg a nagyheti reménységet mindazok szívébe, akik ezekben a napokban az élet legnehezebb próbáival, a megélhetés gondjaival, betegségekkel, személyes tragédiákkal, az elmúlás fájdalmával kénytelenek szembesülni. Adj erőt mindnyájunknak, hogy a te győzelmedből merítve erőt bizalommal tekintsünk jövőnkre, és a reménytelenség, a magány és a kudarcélmény helyett az egész világgal együtt a feltámadás felé figyeljünk! Ámen! SEMPER REFORMANDA „»Jézus pedig hozzájuk fordulván monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok és a ti magzataitokon« (Lk 23,28). Érettünk szenved. Szenvedése tehát nem arra való, hogy siránkozzunk rajta: Krisztus Urunk azt akarja, hogy örvendező hálával, hitvalló magasztalással köszönjük meg kegyelmét, hiszen benne megnyertük bűneink bocsánatát és Isten gyermekei lettünk. Nekünk azonban öröklött természetünk, hogy sírunk, mikor örülnünk kellene s örülünk, mikor sírnunk kellene. Mikor bűneink miatt sírnunk kellene - nevetünk, mikor pedig szívből ujjongnunk kellene, hogy Krisztus értünk meghalt s nékünk örök életet szerzett - akkor sírunk. Mert vagy lebecsüljük megváltatásunk örömét s többre tartjuk a világ gyönyörűségeit, vagy pedig sírunk, panaszkodunk és szepegünk, mintha Krisztus nem halt volna meg értünk, bűneinkért meg nem fizetett, Isten haragját ki nem engesztelte - s minket a halálból meg nem váltott volna.” H Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Az egyházi év útmutatása című könyvében dr. Jánossy Lajos virágvasárnap ünnepéről ezt írja: „Vele kezdődik meg a nagyböjti szent idő utolsó hete, a nagyhét, amely egészen más, mint az egyházi év bármelyik időszaka. Hiszen ezen a héten a Krisztus keresztje, egyetlen örökkévaló áldozata, Isten Fiának, a Messiásnak vérehullása, váltságműve egészen a jelenvalóság közvetlenségével ragad meg bennünket. Méltán viseli ez a hét a »szent hét« és a »csendes hét« nevet is. Bárcsak újra ilyenné válhatnék Isten kegyelméből gyülekezeteink életében, és egyedül, hatalmasan prédikálhatna benne a kereszt!” Virágvasárnap ünnepe az előttünk álló nagyhét nyitánya. Nagyhéten többször fölcsendül Johann Sebastian Bach csodálatos zenei tanúságtétele, a János-passió. Hasonlóan más zeneművekhez, a passiók nyitánya is szerves része a mű egészének. Az Újszövetség tanúságtevői által írásban ránk hagyott apostoli hagyomány egésze keresztény hitünk és tanításunk mércéje. Ők Jézus földi életének, szenvedésének és kereszthalálának történetét úgy írták le, hogy húsvét fényének és örömének világosságában látták annak minden részletét. Nem önmagában szemlélve, hanem a végkifejletet ismerve nyeri el értelmét a nagyhét nyitánya, virágvasárnap ünnepe is. Az üdvösségtörténet két szálon fut. Az egyik szál az, ahogyan az ember saját, természetes szemszögéből látja és értelmezi az eseményeket. Izrael népe, a nép ősatyái és prófétái is gyakran kerültek olyan helyzetbe, amely önmagában szemlélve lesújtó volt számukra. Isten, aki olykor a ter-Egyik szolgálati helyemen - bizonyára nem követendő példaként, nem is kíméletlen, sommás ítéletként, hanem inkább az eklézsia humorának kincstárát gyarapítva - siettek rám hagyományozni sokadik elődöm különös előkészületét az istentiszteletre. A második harangszóra felöltötte a Luther-kabátot. Aztán elővette a sakktáblát, és nekiült önmagával játszani. Előfordult, hogy az egyházfi lélekszakadva rohant át a templomból a parókiára, és dörömbölt a lelkészi iroda ajtaján, mert a gyülekezet már belekezdett az első ének utolsó versszakába... Erre a képre rávetül az orvosfilmek elmaradhatatlan tartozéka, a műtét előtti bemosakodás képsora. Könyökig beszappanozott kezek, fertőtlenítőszeres tamponok, körömkefe, szinte rituális pedantériával végzett mozdulatok. De nem önmagáért való a protokoll abszolválása, hanem a páciensért való felelősség diktálta tevékenység elmaradhatatlan része. mészet erőinek uraként, máskor az egyiptomi rabszolgaságból szabadító Úrként adta jelét erejének és hatalmának, néha mintha magára hagyta volna övéit, erejéről és hatalmáról nem adott jeleket. Még Isten embereinek is át kellett élniük azt, hogy hallgat az Úr, és mintha arcát is elfordítaná övéiről. Az események önmagukban, az összefüggések látása nélkül még a hit példaképeinek reménységét is megrendítették. Az üdvösségtörténet másik szálának meglátásához viszont kevés az ember természetes látása és gondolkodása. Ehhez a hit szeme, látása szükséges, amely nem velünk született, bennünk szunnyadó adottság, hanem Isten ajándéka, amelyet a Szentlélek erejével, a Krisztusról szóló beszéd, az evangélium által teremt meg bennünk. A hit szemével az önmagukban sokszor értelmetlennek tűnő részleteket egységes és bizonyosan célhoz vezető isteni terv elemeiként láthatjuk. Az üdvösségtörténet e két szála látszólag ellentétben áll. Ami emberi látásunk és megítélésünk szerint gyengeség, az a hit szemével nézve az isteni irgalom ereje; ami kiszolgáltatottság, az valójában az Istenben való elrejtettség; ami szerintünk ostobaság, az valójában az Isten bölcsessége. Amikor Istent a legtávolabb érezzük és gondoljuk magunktól, ő akkor van hozzánk legközelebb. Ennek az ellentétnek a legmélyebb és egyben legmagasabb pontja a golgotái kereszt és Krisztus kereszthalála. A keresztfán „az élet halni szállt, s megtörte holta a halált” (EÉ 189,1) A Zsidókhoz írt levél hitükben és reménységükben megfáradó, csüggedt keresztyéneknek íródott. Olya-Az istentiszteleten sem történik kevesebb, mint egy műtőben. Nem oktalan, értelmetlen rivalizálásként, hartem az istentisztelet Jézus Krisztus Urunktól kapott „rangja” előtti alázat erejével mondom, hogy a keresztény egyházban már akkor régesrégen gyakorolták az istentiszteletre való imádságos felkészülést, amikor Semmelweis még életre-halálra menő küzdelmet vívott az orvosi kézmosásért. Manapság mintha nekünk volna tanulnivalónk. Nem szorulunk másolásra, a magunkét lenne illő és üdvösséges megélni. Az istentiszteletnek van olyan imádságos része, amely nem a gyülekezet egésze körében, hanem magányosan, de ha lehetséges, az együtt szolgálók közösségében történik. Imádságban. Hagyományosan sekrestyeimádságnak nevezzük. Akkor is, ha a templomhoz nem építettek sekrestyét, vagy ha a meglévőt valami egészen másra használják. A hely noknak, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Az egyház kétezer éves tapasztalata, hogy a hit és a reménység mindig akkor fárad meg, amikor az üdvösségtörténetnek csak az egyik, az emberi nézőpontból látható szálát látjuk. Az előttünk álló nagyhéten Jézus szenvedéstörténetének napról napra megjelenített, a jelenben is érvényes, élő és lelkűnkben teremtő, forjnáló erővel ható eseményeit talán először, de az is lehet, hogy már sokadszor hallgatjuk, olvassuk, elmélkedjük végig. Kérdés, hogy az üdvösségtörténet e döntő szakaszát a hit szemével szemléljük, vagy csak emberi gondolataink mezsgyéjén haladva. Érdemes megszívlelnünk id. Magassy Sándor gondolatait: „Mai »felvilágosultságunk« birtokában, kétezer éves tapasztalatokkal (és teológiával) a hátunk mögött vajon elmondhatjuk-e, hogy az Emberfiát, vagyis az Úr által elküldött Messiást felismerjük a golgotái kínhalált elszenvedett »Názáretiben«? Nem silányítottuk-e áldozatát szinte a semmivé, amikor kikiáltottuk csodadoktornak, a szociális védőhálót (segítségünkkel) a világ minden tájára kiterjesztőnek, bölcs tanácsadónak és mindenféle egyébnek, miközben teljesen elfelejtettük, másoknak pedig meg sem tanítottuk, hogy ez az ember Jézus, ez a názáreti zsidó férfiú a mi egyetlen reménységünk, üdvösségünk egyetlen forrása, Istennél egyetlen közbenjárónk?!” Virágvasárnap evangéliumának, de a nagyhét további eseményeinek is kizárólag a húsvéti hit, a Föltámadottal való találkozás és személyes közösség öröme adja meg igazi értélannyiban játszik szerepet, amennyiben biztosítani tudja a csendet és zavartalanságot a lelkész, illetve a szolgálatban részt vevők imádságához. A sekrestyeimádság annak a jele, hogy olyan tevékenység vár a lelkészre és munkatársaira, amelyre Jézus Krisztus adott megbízást, de elvégzéséhez nem elegendő a leggondosabb teológiai képzés, a legragyogóbb szellemi adottság, a leglelkiismeretesebb prédikációs felkészülés sem. A hit állapotát is egyedül Isten ismeri. Ha valamikor szegény a lelkész és munkatársai, akkor istentisztelet előtt igazán az. A szegényeknek az irgalomban gazdag Krisztus az egyetlen reménysége, „...használj eszközödként, csak el ne hagyj, Uram, mert ha magamra maradok, hamarosan elrontok mindent.” „...Te tettél engem lelkipásztorrá és igehirdetővé, és népednek is szüksége van a tanításra: légy te az én segítőm, és rendeld mellém angyalodat. (...) Jézus Krisztus, Isten Fia, lelkünk Pásztora és Püspöke, küldd el Szentlelkedet, hogy velem munkálkodjék, sőt hogy bennem munkálja az akarást és a cselekvést a te isteni erőd által.” Liturgikus könyveink bőséges segítséget nyújtanak, hogy a könyörgés szegénységében is az egyház imádságos kincsével élhessenek a szolgálatot végzők. Bizonyos renddel is segítenek, amelyre az általában szűkös idő is szorít. A sekrestyeimádság A VASÁRNAP IGÉJE mét. Jézus éppen ezért tiltotta meg többször tanítványainak, hogy föltámadása előtt beszéljenek mindarról, amit a Mester mellett átéltek. A Zsidókhoz írt levél bátorító és erősítő sorai is az üdvösségtörténetben fölismert kettős szál együttlátásából merítenek, hiszen arra a Jézusra mutatnak, aki valóságos emberként valóságosan szenvedett a kereszten, ugyanakkor valóságos Istenként minden: az ördög, a bűn és a halál is neki van alávetve. Miközben gyülekezeteink - hasonlóan a Zsidókhoz írt levél címzettjeihez - ma is tétován és megfáradtán vagy éppen pótcselekvésekkel kísérletezve keresik helyüket és szerepüket az életben, virágvasárnap igéje így irányítja figyelmünket egyetlen reménységünkre, Krisztusra: „Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált!’ (Zsid 2,8-9) Nagyhét nyitányában a megváltás egész isteni műve megszólal. Hallgassuk, olvassuk nyitott szívvel, lélekkel. ■ Kovács László Imádkozzunk!„Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél, / és megváltást bűnből így szerzettéi! / Király vagy és Úr vagy örökre. / Tekints szánva minden bűnösre! / Urunk, irgalmazz nekünk!” Ámen. (EÉ 199,1) RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK „lelkiségét” nem rontja le, ha közben a lelkész elrendezi a liturgikus könyvet, felölti a liturgikus öltönyt, a stólát. Egy tréfás kedvű finn lelkész magyar evangélikus rózsafüzérnek nevezte sokgombos fekete istentiszteleti ruhánkat. Öltözve is lehet imádkozni. A sekrestyeimádság akkor sem magányos imádság, ha egyedül vagy kevesen végzik. Hiszen nagyjából egy időben sok helyen, sok nyelven, sokféle módon, de egyért könyörögnek: „Tekints irgalmasan erre a te házadra, és add kegyelmedet és emberszeretetedet mindazoknak, akik velünk együtt imádkoznak...” Imádkozzunk a sekrestyeimádságért, hogy ne ezen takarékoskodjunk az idővel! Imádkozzunk a sekrestyeimádságot gyakorlókért, hogy a meghallgatás reménysége és öröme legyen szegénységünk vigasztalása! Imádkozzunk imádkozó társakért meg azért is, hogy se a sekrestyeimádságot végzők, se a gyülekezet ne felejtsék, hogy az istentisztelethez a sekrestyeimádsággal együtt a végén mondott „Deo gratias” („Istennek legyen hála”) is hozzátartozik! ■ Fehér Károly EVANGÉLIKUS ÉLET. HU Sekrestyeimádság V Virágvasárnappal olyan hét kezdődik, amikor rövid időszakra sok istentisztelet kerül: virágvasárnap, hétközi passióolvasások, nagycsütörtök, nagypéntek, húsvét két napja. Hála Istennek, van még olyan gyülekezet, ahol a nagyhét minden napján van istentisztelet, a kiemelkedő napokon akár több is. Az intenzív liturgikus szolgálatban a lelkésznek és a gyülekezetnek még a szokottnál is nagyobb szüksége van a felkészülésre. Ennek csodálatos eszköze a szolgálattevők számára a sekrestyeimádság. (HK)
