Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-30 / 13. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. március 30. » 3 Huszonnégy óra önmagunkról Ötévenként ennyit töltenek együtt a déli kerület lelkészei azzal a céllal, hogy újra felidézzék: a lelkészi szolgálatra Isten hívta el őket. Amikor a teológiai felvételire készül az ember, fényesen ragyog a lelkében (és a szavaiban is) az a meggyőződés, hogy ő nem „pályát választott” mint az osztálytársai, hanem egy ellenállhatatlan hívásnak engedett. Krisztus hívta szolgálatába, pontosan ugyanúgy, mint hajdanán Pétert vagy Mátét. Ez az elhívás eltörölhetetlen és visszavonhatatlan. Van azonban egy sajátos vonása, egy „gyengesége”: nem áll ellen a pornak, belepik a hétköznapi szennyeződések. Időnként tehát kézbe kell venni, megszabadítani a rátelepedett portól. A Déli Evangélikus Egyházkerület huszonhárom lelkésze Vassné Baki Ilona református lelkész segítségével gondolta végig március 21-22-én a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban, mi az a finom por, amely eltakarhatja szemünk elől saját elhívásunk csodáját, hogy fényes kincs helyett poros, nehéz nyűgként éljük meg lelkészi hivatásunkat. Gondolatban végigjártuk a pályát, számba véve azokat a tipikus helyzeteket, amelyek krízist okozhatnak egy lelkész életében. A tapasztalt lelkésznő csak szavakba öntötte mindazt, amit valamennyien ismerünk, ami veszélyként jelentkezik a pályánkon, és amivel vívtunk már néhány csatát eddigi szolgálatunk során. Csak két ilyen helyzetet emelek ki most, mert magam is rácsodálkoztam, amikor hallottam, és igencsak eltöprengtem rajtuk, és azt gondolom, ugyanezt tehetik a felelősen gondolkodó gyülekezeti tagok is. Az egyik az elvárásoknak az a hirtelen, gyökeres megváltozása, amelylyel a fiatal, pályakezdő lelkész találkozik. Tegnap még az egész egyház gyereknek tekintette. Pontosan úgy bírálták cselekedeteit, megnyilvánulásait, mint a szülő szokta tenni kamaszodé gyermekével. Pont ugyanúgy próbálnak mindent előírni számára, ahogy ezt gyerekkorában magába fojtva vagy hangosan tiltakozva, bosszankodva átélte. Aztán kézbe kapja a diplomáját, és a következő percben, minden átmenet nélkül, mintegy varázsütésre azt várják tőle, hogy felnőtt, professzionális vezető legyen. Az elvárásokat tekintve nincs átmenet a kettő között. Olyan szakadék ez, amelyet lehetetlen átugrani. Egy másik elgondolkodtató, krízist okozó feszültséget a tanulmányok és a valóság között tapasztal meg a lelkész, függetlenül a szolgálati évei számától. Az egyház a szentek közössége - valljuk a hitvallási irattal. A lelkész értékrendjében a gyülekezet nagyon előkelő helyet foglal el. Mint most újra szembesültünk vele, gyakran vetekszik a család fontosságával. Megrendítő azonban azzal szembesülni, hogy sok gyülekezeti tag számára a kereszténység nem életet meghatározó tartalom, hanem csak ünnepi tudás, amely egyáltalán nem befolyásolja a hétköznapokat. Még olyan ember is, aki minden vasárnap végighallgatja az igehirdetést, gondolkodhat homlokegyenest másképp, és az ige nem végzi el lelkében azt az átalakítást, amelyet hitünk szerint képes elvégezni. Ennek az ellentmondásnak az átélése megrendítő élmény egy rendszeresen igét hirdető lelkész számára, és súlyos lelki konfliktust okoz. Persze nem a kríziseinket számba venni jöttünk Piliscsabára, sokkal inkább megerősödni, új lendületet venni. így aztán elmélyedtünk a Bibliában, rengeteget beszélgettünk egymással, és sokféle játékos, vidám formában mérlegeltük, milyen jó is lelkésznek lenni. Este például hét pohár közül egyre adtuk a voksunkat, hét közül egy pohárba dobhattuk a szavazatunkat arra nézve, hogy hol van a hangsúlya ebben a percben a lelkészi szolgálatunknak. 1. Vajon simogató lelkészek vagyunk, akik szeretik és vigasztalják az embereket? 2. Vagy diktatórikusak, akik erős kézzel vezetik a közösséget? 3. Nagyot álmodok, akik fejleszteni, előre vinni akarják a gyülekezetét, és hosszú távú stratégiában gondolkodnak? 4. Nyitottak vagyunk minden újra? 5. Vagy szinte betegesen zártak, és félünk mindentől, ami eltér az eddigi gyakorlattól? 6. Amolyan bizniszpásztorok volnánk, akiknek jobban áll a kezében az okostelefon és a táblagép, mint egy cégvezetőnek? 7. Vagy szabálytalan lelkészek, akiket a püspök sem tud semmiféle kategóriába belekényszeríteni? Remélem, az olvasók megnyugtatására szolgál a végeredmény: győztek a simogatok, nyomukban a nyitottakkal... A déli kerület negyedszer rendezte meg hivatásgondozó konferenciáját. Jubiláns lelkészek kapnak meghívást ilyen összejövetelre, azok, akik éppen 5, 10, 15... éve állnak szolgálatban. Idén huszonhármán jöttünk össze Piliscsabán. Ketten ünnepelték ötéves lelkészi jubileumukat, és hárman álltak a vonal túlsó végén, a negyvenes kilométerkőnél: a mohácsi lelkésznő, a kerület püspöke és püspökhelyettese... Különféle szolgálati helyekre, különböző távlatokra, de együtt vittük haza szívünkben a megerősítő tudatot: szolgálatunk nem hiábavaló az Úrban. ■ Szabóné Mátrai Marianna Szlovéniai szolgálat »PRAViCMI BO Z1VELIZ VEREi« RÍM W »ÄZ IGáZ EH8ER PEDIG HITBQl fú m w Szlovéniai szolgálati útja keretében március 22-én, Oculi vasárnapján dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke a muravidéki Hodoson hirdette Isten igéjét. Az istentiszteletet rögzítette és március 30-án sugározza a Duna Televízió. A liturgiában részt vett Leon Novak muraszombati lelkész, valamint a lelkészjelölt házaspár -Mitja Andrejek és Andrejek-Györfi Judit -, továbbá a gyülekezet énekkara és számos tagja. Ebben a túlnyomó többségében magyar ajkú egyházközségben 1977 óta nem szolgál magyarul tudó lelkész, ám a jövőben reménység szerint ismét rendszeressé válhatnak majd a magyar nyelvű istentiszteletek. ■ Kovács István felvétele Isten sáfárai Gyülekezeti elnökségek konferenciája ► Közel száz fő részvételével zajlott a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeti elnökségeinek találkozója március 21-22-én a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A megjelent lelkészek, felügyelők és más tisztségviselők az aktuális problémákról és feladatokról cseréltek eszmét. A konferencia mottójául a szervezők a következő igét választották: „... mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (íPt 4,10). A jó hangulatú együttlét pénteken este vacsorával és bemutatkozással indult. Ezt követően Tóth Károly takácsi lelkész adott elő az egyház közéleti felelősségéről. Tartalmas összefoglalójában bemutatta az egyház és az állam viszonyára utaló bibliai alapelveket, illetve kifejtette Luthernek a kétféle kormányzásról szóló tanítását. Végül kitért a 20. századi teológusok véleményére is a témával kapcsolatban. Tóth Károly zárásként felvetette a kérdést: az újszövetségi idők óta gyakorolt engedelmesség és a kormányzatért való imádság mellett megjelenik-e ma a közéletben az egyház prófétai szolgálata? Az előadásra reagálva parázs beszélgetés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy egyházunknak mely társadalmi kérdésekben kellene felemelnie a szavát, és melyekben inkább hallgatnia. A nap zárásaként Szemerei János püspök tartott esti áhítatot íKor 4,1-2 alapján. Az egyházkerület lelkészi vezetője hangsúlyozta: az az igazán fontos, ami az Istennel való kapcsolatunkban történik. Isten titkainak sáfáraiként fontos megtanulnunk a világos önértékelést és egymás értékelését. A szombati nap Ribárszki Ákos pusztavámi lelkész áhítatával indult. Az igehirdető a talentumok példázata (Mt 25,14-30) alapján arra biztatta a hallgatóságot, hogy ne rejtsék el a kincseket, amelyeket az Úrtól kaptak, hanem adják tovább. Délelőtt került sor a legégetőbb közegyházi témákban való informálódásra és beszélgetésre. Muntag András zsinati tag a szolidaritási törvény lényegét és a támogatási rendszer kialakítását ismertette, majd dr. Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa számolt be a hitoktatási stratégiáról. Ebéd után fórum következett, amelyen a kerület vezetői, Szemerei János püspök és Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő válaszolt a felvetődő kérdésekre. A találkozót úrvacsorái istentisztelet zárta Kiss Miklós győr-mosoni esperes igehirdetési szolgálatával. Az esperes a mottót adó igeszakasz (íPt 4,8-11) alapján mintegy összefoglalta az együttlét lényegét, amikor így fogalmazott: „Sáfárok vagytok: ez azt jelenti, hogy megbízott, és bízik bennetek az Isten. Sáfárnak lenni annyit tesz, hogy úgy végzem a szolgálatomat, hogy semmi nem az enyém; minden az Úré.” ■ Adámi Mária Közösség a felelősségben Evangélikus egyházunk berendezkedésének fontos pillére a paritáselv. Ennek értelmében minden egyházkormányzati szintnek - a gyülekezettől az országos egyházig - kettős elnöksége, egy lelkészi és egy nem lelkészi vezetője van. Gyönyörűen szól ez arról, hogy az egyházi életben fontos több szempontból is látni. Ahogyan a teremtő Isten érzékszerveink megalkotásakor két szemet, két fület is ajándékozott nekünk. Nem pusztán azért, hogy a hosszú és veszélyes életúton legyen egy tartalék is, hátha baj éri valamelyiket... A dupla érzékszervek együttes, összehangolt működése sokkal teljesebb látást és hallást, térlátást és térhallást eredményez. Ennek az az oka, hogy a két szem, a két fül mást-mást érzékel. A két szem egymástól néhány centiméternyire ül a koponyában, a két fül a fejünk két oldalán helyezkedik el. Isten azért helyezte el szerveinket így, hogy ne pontosan ugyanazt lássa a két szem, és ne ugyanazt hallja a két fül. Ezeknek az apró különbségeknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy érzékeljük a mélységeket, és halljuk a hangok irányát! Az egyházi életben akár erre gondolva is felfedezhetjük a különbözőségünkben lévő óriási ajándékot. Isten hatalmának jele, gazdagságának és bölcsességének ajándéka, hogy különbözőek vagyunk. A mindennapi tapasztalat az, hogy az emberek ezt nem mindig értékelik. Sőt sok esetben inkább megütköznek azon, hogy a másik ember nem pont ugyanúgy látja vagy érti a világot vagy akár a bibliai igéket, mint ők. Ez az egyházban és a társadalomban is rendkívül komoly problémák forrása. Annál inkább fontos felfedeznünk a különbözőségünkben lévő áldásokat! Ugyanakkor arra is komolyan fel kell figyelnünk, hogy Isten rendjében is csak akkor lesz a más nézőpontból látott két képből háromdimenziós, ha a két szem által küldött jelet az agy szinkronizálja, összehangolja. E nélkül a szinkronizálás nélkül a két szem által látott különböző képekből csak egymást zavaró, homályos kettős kép lenne. A szemek által adott két képből, a fülek által felfogott hangokból a szinkronizáció által lesz egységes információ. A múlt hét végén ilyen szinkronizációs együttlétet tartottunk Révfülöpön a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület szervezésében. Kerületünkben szép hagyomány, hogy a gyülekezeti elnökségeket évente konferenciára hívjuk össze. Az egyházi programok között viszonylag kevés olyan alkalom van, ahol a lelkészi és nem lelkészi vezetők együttesen vehetnek részt, és együtt tekintik át, beszélhetik meg közös ügyeiket. A résztvevők nagy érdeklődése, a telt ház is azt igazolta vissza, hogy a gyülekezeti elnökségek fontosnak és szükségesnek tartják, hogy közös feladatainkról közösen is gondolkodjunk. Ebben az évben Isten kegyelmének jó sáfárai címmel tartott alkalmunkon három fontos témáról gondolkodtunk közösen: az egyház közéleti felelősségéről, bevezetés alatt lévő szolidaritási alapunk működéséről és az iskolai hitoktatás gyülekezeti aktualitásairól. A jó légkörű beszélgetések alatt is megfigyelhető volt, hogy tényleg nem egyformán látunk mindent. Bizonyos témák a lelkészeket hozták lázba, más területek tárgyalásánál a felügyelők voltak aktívabbak. Különböző nézőpontú, eltérő tapasztalatokkal rendelkező munkatársakként gyűltünk össze, mégis nagyon jó volt beszélgetni, odafigyelni egymás érveire. Jó volt elgondolkodni azon, hogy olyan oldala is van egy-egy egyházi területnek, amelyre eddig talán nem is gondoltunk. Egymás hite, tapasztalata által, az egymással megosztott fontos információk segítségével tényleg gazdagodhattunk. Ami pedig mindannyiunk számára lelki útravalót, erőt adott, azok az igei alkalmak voltak, hiszen az ige egyházunk legdrágább kincse. Mint a kettős elnökség tagjai felügyelőkként és lelkészekként is felelősséget hordozunk. Természetes, hogy másként látjuk a dolgokat, mert máshonnan nézzük, mint ahogyan a feladataink is különböznek. Ha azonban a különböző látásunk és a különböző feladataink Istennel és egymással is szinkronba kerülnek, ha egymást segítve, kiegészítve végezzük ÉGTÁJOLÓ szolgálatunkat, az áldás lesz közösségeink számára. Isten áldása kísérje elnökségeink közös szolgálatát, hogy vele és egymással szinkronban végezhessük a ránk bízott feladatokat. Ő tett minket sáfárokká. Kitüntetett a figyelmével, ránk bízott komoly kincseket és értékeket, hogy éljünk velük egymás javára és üdvösségére. Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
