Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-16 / 11. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. március 16. !► 3 Fókuszban a missziós munka Farsangi imahét böjtben ► Hatvannegyedszer töltötték az ige fénye és süteményekkel teli tányérok mellett a csömöri evangélikusok farsang utolsó és böjt első napjait a hagyományos farsangi imahéten. A március 2. és 9. közötti napokon estéről estére más-más vendég igehirdető adott lelki útravalót. A sorozat záróalkalma a vasárnap délelőtti istentisztelet volt. ► Csendesnappal kezdődött a böjti időszak a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium ifjúsága számára. Ez alkalomból kiállítás nyílt hétfőn a Nagytemplomban a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye evangélikus templomairól, majd az istentiszteletet követően a gimnázium patinás falai között folytatódott a program, ezúttal az egyház missziós munkáját középpontba állítva. A Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyében tizenhét templomot, kápolnát, gyülekezeti termet jártak végig szabadidejükben azok a gimnazisták, akik vállalták, hogy kamerájukkal megörökítik a szent hajlékokat. A Balassi Intézet pályázatán elnyert szerény támogatás Bozorády Ildikó iskolalelkész spirituális útmutatásai nyomán és Somoskői Dénes tanár szakmai irányításával hasznosult. A megyeszékhely szakrális helyei - a nyíregyházi Nagytemplom, a körúti Kistemplom, az Emmaus és az Élim kápolnája, a borbányai, a nyírszőlősi kistemplom, a vargabokri, a mandai, a rozsréti és a kertvárosi közösségi ház gyülekezeti terme - mellett lencsevégre kapták a hajdani bokortanyák helyén nőtt, Nyíregyházához közeli települések - Nyírtelek, Görögszállás, Nagycserkesz, Kálmánháza - evangélikus templomát, de eljutottak Kölesébe, Kisvárdára, Debrecenbe is. Összesen mintegy ezer fotót készített a négy kossuthos diák - Gaál Sándor, Gólya Endre Erik, Mészáros Petra és Skrabák István -, képeik legjavát sokszor áttekintve választották ki templomonként azt a hármat-négyet, amelyek legjobban mutatják meg Luther követőinek Isten dicsőségére emelt épített örökségét az egyházmegyében. A kiállítást egyébként vándorútra szánták, szívesen elviszik oda, ahol kíváncsiak rá - ez az ő missziójuk. A csendesnap további részében a gimnázium termeiben nagy találkozásokat készítettek elő a szervezők. Az osztályok forgószínpadszerűen, újabb és újabb helyszíneken hallgathatták, illetve tekinthették meg a meghívott vendégek beszámolóit, prezentációit. Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnökhelyettese érzékletesen mutatta meg, mit is jelent, amit kevéssel korábban a nagytemplomi igehirdetésen csak úgy mellékesen megjegyzett prédikációjában: „izgalmas keresztény életet élek” A szervezet embermentő munkájáról, küldetéséről a négy évvel ezelőtti haiti földrengés apropóján beszélt. A jubileumi nagykoncertjére készülő Pintér Béla - aki a nagytemplomi istentiszteleten is rabul ejtette hallgatóságát Istent dicsérő dalaival- a zenélés elhivatottságáról szólt, míg dr Keszi Krisztina arról az orvosi munkáról és lelkigondozásról, amelyet immár kilencedik éve végez- egyedüli európaiként - Zambia északi, erdős területein. Hasonló úton jár a Bálint család, amely tizennyolc évet töltött a harmadik világ országaiban. Az egyik teremben Bálint Zoltán Pápua Új- Guineáról és Kenyáról mesélt, a kőkorszak és az újkor határán egyensúlyozó társadalmak nehézségeiről, amelyekben a törzsi rendet és az internetet kell összebékíteni, s ahol ő utak, gyalogosfüggőhidak, egészséges ivóvizet adó kutak építésében működött közre. A másik teremben felesége, Bálint Beáta számolt be a nyíregyházi diákoknak az utcagyerekek, a mély nyomorból utat kereső csellengők megsegítéséért végzett munkájáról. De akik Bálint Márton előadására értek oda hamarabb, nemcsak azt tudhatták meg, hogyan élte meg mindezt fiúgyermekként, de képet kaphattak arról is, hogy - felnőtté válva - mit végez Nairobi nyomortelepein az ENSZ gyakornokaként. A másokért élő keresztény lelkűiét nem űz szükségszerűen másik kontinensre. Ezt Sztankó Gyöngyi nyíregyházi lelkész előadását hallgatva ismerhették fel a fiatalok, amikor betekintést nyertek abba a szolgálatba, melyet a Kárpát-medencében kisebbségben, szórványban élő magyarok között végez. Lelkésztársa, Bozorády András pedig - mintegy az elhangzottak összegzéseként - arról beszélt a tizenéveseknek, mi a missziós munka lényege. ■ - vési -1950-ben a csömöri evangélikus imaközösségi tagok szokatlan kéréssel keresték meg akkori lelkészüket: a farsang utolsó három és a böjt első néhány napját igei közösségben akarták eltölteni. És hogy a farsangi hangulatot se kelljen nélkülözniük, került tea és sütemény is az asztalra. Két évvel később hívták meg először Túrmezei Erzsébet diakonissza testvért, költőnőt, majd idővel egyre több vendég szolgáló vett részt ezeken az estéken. Az idei alkalmakon Lindákné János Zsuzsanna hévízgyörki és Török Anett erdőkertesi lelkésznő, Mekis Ádám, az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese, egyben acsai, Domokos Tibor fancsali, Selmeczi Lajos monori és Kertész Géza nyugdíjas lelkész szolgált. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemről csütörtökön Bódi Emese latin-művészettörténet szakos tanár volt a vendég, míg a vasárnapi istentiszteleten dr. Varga Gyöngyi, az Ószövetségi Teológiai Tanszék docense hirdetett igét. A csömöriek különösen is örültek a korábbi hatodévesükkel, Domokos Tiborral (képünkön) és családjával való találkozásnak. A fancsali lelkész a tőle megszokott derűvel tett bizonyságot arról a Krisztusról, akiben „nincs zsidó, sem görög nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gál 3,28). Akinek segítségével a Fancsal-Hernádvécsei Evangélikus Egyházközségben is leküzdhetők a válaszfalak a gyülekezeti tagok és cigányok között. Akinek ereje bátorítást ad a nehéz helyzetekben, és képes testvéri közösséget kialakítani ott, ahol addig feszültségek uralkodtak. ■ Boda Zsuzsa L 64 Kisvárda evangélikus temploma Mikor lesz a székelyből magyar? Magyarországon javában dübörög a választási kampány, s hullámai - eddig még soha nem tapasztalt módon- jól érezhetően átcsapnak az erdélyi gátakon. Végül is most már nemcsak külső szemlélői vagyunk az eseményeknek, hanem új jogviszonyunk alapján szereplői és elszenvedői is. Ugyanis az általános, egyre fokozódó sárdobálásban - ilyen vagy olyan kontextusban - a külhoniak kérdését is igyekeznek tematizálni, mert nagyon jól tudják, hogy erre a kérdésre eléggé fogékony lehet a belső piac. Meg is lepett kicsit - mármint a ránk való fogékonyság mértéke amikor őshonos dunántúli ismerősöm azzal állt elő, hogy ő egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Magyarország kiterjessze a szavazójogot a határon túli, pontosabban az elcsatolt történelmi területeken élő magyarokra. Állampolgárság megadása, visszaadása ide-oda - ezt a békát nehezen, de még lenyelte, ám annak ellenére, hogy ő elkötelezett jobboldali értékeket valló s pártokat támogató ember, mégsem tud egyetérteni azzal, hogy az ország s a nemzet sorsába ilyen direkt módon, szemtelen nyíltsággal beleszóljanak ezek az árkon-bokron túli magyarok. Meg is volt erre az a „nagyon logikus” és „gyakorlatias” érve, amely- tudom - eléggé sok pannon földön élő nemzettársam sajátja, nevezetesen: az új állampolgárok nem fizetnek itt adót, és nem fogják elviselni, elhordozni szavazatuk következményeit. Értsd: dilettáns politikusok hülyébbnél hülyébb döntéseit a köz kárára. Ha nem ismerném egyik-másik nemzettársam - finoman fogalmazva - sajátságos észjárását, gyötrődő, kicsinyes lelkivilágát, akkor egy-egy ilyen ömlengésre mélyen meg kellene sértődnöm. De jól tudom, hogy a 2004. december 5-i kutyakomédia ellenére a magyarok döntő többsége mégiscsak bölcsen és józanul gondolkodik ezekről a kérdésekről, és nem kell újra és újra elmagyarázni, hogy minek mi a rendje, és mi miért van jól, és a nemzetegyesítés történelmi hozadéka lényegesen több mint a pillanatnyi filléres aggodalom. Mégis elismerem, hogy ennek az adóforinton forgó aggódásnak meg az egyéb efféle racionális észérveknek megvan a maguk logikája, legitimitása - minden perverzitásuk ellenére. A kádári „soft” szellemiségen felnövekvő generációk évtizedekig azt hallották, hogy odaát, messze vannak magyarul is értő román, csehszlovák, jugoszláv és szovjet munkásemberek, elvtársak, akiknek sorsát s jó dolgát intézik a csehszlovák, román meg szovjet elvtársak, a párt. A béketáboron belül mindenütt minden a legnagyobb rendben, s mindenki törődjön a maga krumplilevesével... Hát nem csoda, hogy a kilencvenes évek derekán is kérdezgettek engem, a „románt” hogy miként „bírom ilyen jól a magyart” Később jöttek a Kovács László-féle ideológiai aktualizálások a 23 millió román humanoid vandálról, köztük az erdélyiekről, akik készülnek ellepni és felfalni a magyar Kánaánt, majd következtek Gyurcsány böszmeségei - s ez eltartott valahogy napjainkig. Most tényleg - teszem fel a kérdést - ezek a nem is egészen magyar, ilyen román, szlovák, szerb hibridek szóljanak bele a kizárólagos magyar belügyekbe? Az őshonos, echte magyarok életébe? Olyanokéba, akiknek nagyapja, dédapja talán még nem is magyarul dicsérte az Istent? Mert végül is a kérdés lényege az, hogy ki is a magyar. A néhai, szép emlékű hegymászó, Erőss Zsolt vicce jut eszembe: „Mikor lesz a székelyből román? - Amikor Magyarországra érkezik. Na de mikor lesz belőle magyar? - Amikor megmássza az Everestet.” Ha valaki nem tudná, Erőss Zsolt volt minden idők legnagyobb magyar hegymászója, az első magyar állampolgársággal rendelkező olyan ember, aki megmászta a világ legmagasabb csúcsát, az Everestet. Történetéből csak annyit, hogy 1988-ban telepedett át a tündérszép Gyergyói-medencéből Magyarországra, s nem kis kínlódás árán lett a „román” Erőss Zsoltból „magyar” Erőss Zsolt - a megszokott sötét klisék és korlátolt gondolkodás okán. Ehhez azonban néhány nyolcezer méteres hegyet meg kellett mindenképpen másznia. A 2013-as kancsendzöngai balesetét követően pedig egyenesen nemzeti hőssé avanzsálták. A most végződő szocsi olimpia után még egy választ lehetne adni a „Mikor lesz a székelyből magyar?” kérdésre: „Amikor hetedik lesz az alpesi lesiklásban.” Ebben az esetben Miklós Editre, a csíki székely lányra gondolok, aki a szinte nem létező magyar alpesi sízést a világ élvonalába hozta. Magyarán általa kerültünk fel egy új sportág térképére. Fölösleges megidézni a történelmet, amelyben számtalan példát találunk arra, hogy mégiscsak magyar ez a huncut székely - meg a palóc, a csángó s a vajdasági is -, még akkor is, ha érte ma az „ostobaság Everestjét” kell is megmásznia. A fillérekért, adóforintokért és ilyenolyan következményekért aggódó, országféltő honfitársaimnak elmondhatom: ne aggódjatok, ne tőlünk féltsétek gyermekeitek jövőjét - a határok túloldalára került magyarok szavazata csak jelképes lesz. Egyrészt csak pártlistára voksolhatunk, másrészt ha - ad absurdum - minden szavazásra jogosult külhoni elmenne szavazni, két-három képviselőnél többet semmiképpen sem tudna a nyers matematika szabályai alapján a parlamentbe juttatni. Ami a 199 képviselőnek nem több mint 1- 1,5 százalékát teszi ki. Ezzel az aránnyal szerintem elég nehéz lesz balfogásainkat, tévedéseinket legyúrni a mindent elszenvedő többség torkán. Másrészt: mi van azzal a sok százezer honfival, aki otthon sem adózik, aki segélyből, esetleg megélhetési bűnözésből él (és aki például egyedül élő idős embereknek szervez happeninget), vagy évek óta Európa, a nagyvilág jobbik részét választotta önként otthonául, adózóhelyéül? A kérdés pusztán retorikai. Herédi Zsolt kolozsvári publicista gondolatait idézem: „Akiket a Kádáréra agymosása sikeresen megfertőzött, és akikből a nemzeti érzést, kultúrát, történelmet törölte, azok számára mi még mindig csak egy kölönc vagyunk, akikről az jut eszébe, hogy hatalmas pénzeket, támogatásokat »nyelünk« el, és ezért nem megy nekik jól a soruk. De az a mérhetetlen haszon, amit például emberi erőforrásként nyer az anyaország a határon túli magyarokkal, még mindig nem tudatosult sokakban.” Nem mindegy, hogy értékes emberek tízezrei, százezrei kinek az erőforrását, dicsőségét, értékeit gyarapítják! ÉGTÁJOLÓ Minden itt-ott megnyilvánuló tudatlanság, önző ostobaság ellenére nagyon jólesik átélni, hogy a kilencvennégy év elszakítás után most először teljes jogú magyar állampolgárként - délvidékiek, felvidékiek, kárpátaljaiak és erdélyiek - beleszólhatnak nemzetük, országuk sorsába, ezzel a szavazással kifejezve szeretetüket, szolidaritásukat és felelősségüket a magyar nemzetközösség iránt. Ez most többnyire jelképes gesztus, lehet, hogy nincs is közvetlen politikai hatása, mégis ez a közös megnyilatkozás több, lényegesen több mint a kínkeservesen befizetett néhány tízezer adóforint görcsös féltése. Mert ha valaki nem tudná, a székely akkor is magyar, amikor nem mászik Everestet, amikor nem lesz hetedik az alpesi lesiklásban, amikor nem ír regényeket Uz Bence furfangos eszéről, amikor két deci pálinka után nem parolázik a medvével. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
