Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-05 / 1. szám
„Új év - új kezdet! „A külmisszió ünnepe „Oda nézz! Még csak „A fasori evangélikus templom legismertebb mű-Az üdvösség útja !► 2. oldal A Régi-új liturgikus sarok is emlékeztet a feladamost megy a szószékre, kincse Benczúr szinte utolsó nagy megbízatása volt. A vízkereszttel mit akartok? !► 3. oldal újat kezd: belső sorozatot, tunkra is, hogy egymás és máris lóg a szájából (...) evangélikussághoz való kötődése és lelkész A reformáció talajában gyökerezve !► 4■ oldal amelynek fél éven át egyetlen terhét hordozzuk.” az Ámen!” dédapja iránti tiszteletből is úgy érezhette, Beszélgetés Novotny Zoltánnal 5. oldal témája lesz: az imádság.” EKME-melléklet Egy lelkész vidám arca maradandó és meghatározó művet kell létrehoznia.” Húszéves a zuglói evangélikus kórus !► 5. oldal Az imádság iskolájában !► 2. oldal W- 7. és 10. oldal !► 13. oldal Benczúr Gyula emlékezete !► 14. oldal Borkóstoló 1* 6. oldal Az ébredés kezdete A 2014. év igéje: „De nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsolt 73,28a) Miért jó?! Immár két és fél éves Regina unokánk belépett a „miért” kérdések végeláthatatlannak tűnő birodalmába. Nincs olyan élethelyzet, amelyben ne tudna zavarba hozó kérdéseket nekünk szegezni. így például az egyik adventi ének kezdősora kapcsán - „Istennek szent Fia...” - szembesített minket a súlyos teológiai kérdéssel: „Miért szent Isten Fia?” Kár, hogy felnőtt fejjel kinőjük ezeket az őszinte kérdéseket, és komolyabb gondolkodás és kritika nélkül, gyakran közönyösen veszünk tudomásul mindent... Talán újra meg újra szükségünk lenne Urunk provokatív figyelmeztetésének meghallására: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, minta kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába’.’ (Mt 18,3) Próbálok hát felnőni kis unokám-hoz, és én is bátran felteszem a kérdést évi igénkkel kapcsolatban: De miért is jó nekünk Isten közelsége?! Egyáltalán mit is jelent manapság a közelség? Ahogy erről már az Útmutató előszavában írtam, napjainkra megváltozott a távolság és közelség fogalma. Talán jobban értjük, mint valaha, József Attila Altatójának kedves verssorát: „A távolságot, mint üveg / golyót, megkapod...” A korszerű kommunikációs technika segítségével már senki sem tűnik távolinak, szinte bárkit gyorsan el tudunk érni. De mi a helyzet az Istennel való kapcsolatteremtés 21. századi „technikájával”? Ezen a területen nincs szükségünk korszerű „kütyükre” Ma is elég, ha imádkozó lélekkel, nyitott szívvel kézbe vesszük a Bibliát, és átélhetjük Isten közelségét, aki hallótávolságon belül van: megszólít minket igéjén keresztül. De miért is jó nekünk Isten közelsége? Első, nagyon egyszerű válaszunk: jó, mert olyan közel van, hogy hallható a szava. Ennek csupán egyetlen feltétele van: csak akkor halljuk meg a hangját, ha meg tudjuk teremteni az ige meghallásához szükséges külső és belső csendet. Nem véletlen Pilinszky János közelmúltban megjelent füveskönyvé-, nek frappáns címe: Csönd és közelség. Isten igazi pedagógus, aki sohasem harsogja túl hangoskodó diákjait. Türelmesen megvárja, míg elcsendesednek, valóban jelen vannak, és készek befogadni tanítását. Vajon tudunk-e így, valóságosan és nyitottan jelen lenni? Vagy inkább Pilinszky tömör diagnózisa illik ránk: létezünk, de nem vagyunk jelen? Kórképünk egy kicsit bővebben:....gyökeret vertünk, és elvesztettük gyökereinket. Meghonosodtunk, és elidegenedtünk. Itt vagyunk, és nem vagyunk többé jelen.” (Egy lírikus naplójából) „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek..!’- olvashatjuk az örömhírt a Titusznak szóló levélben (2,11). Minden embernek jelent meg, de ezt csak azok tudják felfogni és befogadni, akik nemcsak léteznek, vegetálnak a világban, hanem nyitott szívvel jelen vannak, és válaszolni is tudnak az őket kereső isteni szóra. S máris megérkeztünk a másik, ugyancsak egyszerű válaszhoz. Miért jó nekünk Isten közelsége? Jó, mert nemcsak mi hallhatjuk az ő szavát, hanem ő is meghallja még halk, bátortalan imánkat is. Fontos a sorrend! Sokszor azért nem tudunk imádkozni, azért nem találjuk a szavakat, mert nem hallottuk meg Isten szavát. Nemcsak az igaz, hogy ő előbb szeretett minket, hanem az is, hogy ő kezdeményezi a párbeszédet. így van ez a kezdetek kezdetétől, hiszen már az éden kertjében sem az ember keresi Teremtőjét, hanem „.. .az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (íMóz 3,9) Valójában minden igazi imádság erre az emberkereső isteni hangra adott válaszból születik. így állhat helyre a teremtett világ jó rendje, ahol a Teremtő, a teremtmény, valamint a teremtménytársak beszélő viszonyban, mindennapos párbeszédben élnek egymással. Mindebből következik a harmadik, ugyancsak egyszerű válasz. Miért jó Isten közelsége nekünk? Jó, mert a zsoltáros vallomása így is fordítható: „Isten közelsége az én boldogságom.” Luther Márton az öröm (Freude) szót használja. Tovább színezi, gazdagítja a képet a német Losung amelyben a Glück kifejezést olvassuk, ami szerencsének is fordítható. Talán túl profánnak tűnhet ez a szó, pedig komoly üzenetet fedezhetünk fel benne. Isten közelsége nem a mi érdemünk, ügyességünk, jó helyezkedési képességünk eredménye. Nem mi vagyunk jókor jó helyen, hanem ő lép be az életünkbe. Ez persze jóval több mint szerencse, ez valóban életünk igazi öröme és boldogsága lehet. Miért hárítanánk el a boldogság ajándékát? Isten távolinak, elérhetetlennek tűnik számunkra? Talán éppen azért, mert nem engedjük őt hallótávolságon belülre. Hogyan tudná elmondani, hogy mennyire szeret minket, hogy mi mindennel akar megajándékozni, ha nem engedjük szóhoz jutni az életünkben? Az új esztendő nyitányán halljuk meg a 46. zsoltár, az Erős vár... zsoltár figyelmeztető sorát: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg hogy én vagyok az Isten!” (46,11) Ebből az Isten előtti, Istenre hallgató csendben születhet meg az a boldog felismerés, amelyet évi igénk folytatásaként olvashatunk: „Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet’.’ Kell-e ennél nagyszerűbb program az Úr 2014. esztendejére? ■ Gáncs Péter elnök-püspök ■ SZEVERÉNYI JÁNOS „De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget” (Zsolt 127,2) - vigasztaló az idézett igevers, de ezt megelőzően a zsoltáros rámutat az Isten nélküli aktivitás haszontalanságára is, amikor így fogalmaz: „Hiába keltek korán és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek’.’ Eszünkbe juthat a szeretethimnusz jól ismert felsorolása: minden jónak, szentnek, egyháziasnak tartott tevékenység hiábavaló, sőt semmit érő, ha nincs bennünk az isteni szeretet, ihletettség, vezetés. Ma, amikor különböző egyházi testületek, bizottságok a misszió kérdéséről gondolkodnak, tanácskoznak, nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot, igazságot. A Szentírás egyik legszebb, legtanulságosabb története az, amikor Jézus feltámadása után újra találkozik a szétszóródott, elbizonytalanodott tanítványi csapattal. Látszólag hasonló a helyzet, mint korábban. Együtt vannak. Péter vezetésével halászgatnak, talán hajnali áhítatot is tartottak, de nincs békesség, nincs áldás, üres a háló, és üres a szív. Csapzottan, vizesen, lihegve áll meg a magát mindig feltaláló Simon átkozódva megtagadott, szeretett mestere előtt. Utoljára a főpap udvarán néztek egymás szemébe. Ez a tekintet, a „szelíd szem” keserves sírásra indította akkor, azon az éjszakán a nagy halászmestert. Most újra együtt vannak, szemben egymással. Jézus nem korholja, oktatja, nem törvényekről, missziói tervekről faggatja. Csupán ezt kérdezi: „Szeretsz-e engem?” Kínossá válik a helyzet, amikor Jézus harmadszor is ezt kérdezi? Ő tudta, miért. Azért, kedves olvasó és kedves evangélikus egyház, mert csak az Isten bűnösöket elfogadó és megváltoztató szeretete lehet alapja, motivációja az evangélizációnak és missziónak. „.. .neki [a bűnös nőnek] sok bűne bocsáttatott meg hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg kevésbé szeret” (Lk 7,47) - mondta Jézus a kimért, okos, önelégült Simon farizeusnak. Higgyük el, ennyi elégséges mindenre, mert a Krisztus egyházában minden jó elgondolás, program, szándék, aktivitás ebből fakad, forrásozik. Ha szívből, túláradóan viszontszeretjük Jézust, akkor ránk bízza „juhait” akkor lesz elkötelezettség; megfáradás, bukdácsolás, vétkezés utáni megújulás, missziói tűz. Ebből az újra és újra megtisztult szívből fakadhat az a szándék is, hogy alkalmasabbá tegyük egyházunk struktúráját, épületeit, liturgiáját, törvényeit, mindenféle tevékenységét az evangélizációra és misszióra. Ne mondd, hogy ez evidens, ezt mindenki így gondolja és gyakorolja. A világegyház egyik legismertebb missziója, a dél-afrikai Kwasizabantu vezetőjének, Erlo Stegennek könyvében olvashatjuk az ottani ébredés kezdetének ember által átélhető tapasztalatát. Kereste annak az okát, hogy miért olyan megrekedt, megállapodott a rábízott gyülekezet. Észrevette, hogy az elkötelezett hívők életében is ott van a bűn, anyagiasság, paráznaság, meg nem bocsátás, intrika, pletyka... Miközben próbálta gyülekezetét megújítani, felismerte, hogy ez alól ő sem lehet kivétel. Az ő megtért, lelkipásztori, misszionáriusi életében is van mit megbánni, letenni, abbahagyni. Egy istentiszteleten Isten olyan bűnfelismeréssel látogatta és áldotta meg, hogy nem tudta elmondani a prédikációját, csak sírt, a gyülekezet előtt is megvallotta hibáit, tévedéseit, bűneit. Ezután kezdődött a közösségben is az ébredés. A lelkipásztor felismerésének a lényege az volt, hogy az ébredés vele kezdődik, és nem mással. Ne mástól várjuk a változást, ébredjünk fel mi! Mindnyájan jobban látjuk a másik bűneit, de sokszor valóban ott van a szemünkben az a bizonyos „gerenda” és hiteltelenné, gyengévé, hatástalanná teszi munkánkat. Egyházunkban is nagy kísértés a másik ember, irányzat, közösség megítélgetése. Azt hisszük, ha a püspök, esperes, lelkész, felügyelő, hittudós, gyülekezeti tag megváltozik, akkor lesz előbbre lépés. Egymásra várunk... A másikat megváltoztatni nem tudjuk. Csak az ige képes az embert alakítani, formálni, „szíven ütni”. Alázatos eszközök persze lehetünk ebben a folyamatban Isten kezében. Sokakat elgondolkodtatott a legutóbbi népszámlálás egyházakra vonatkozó eredménye. A világi módszerekkel készült felmérésnél jobban kell, hogy foglalkoztasson minket, hogy Isten milyennek lát, mi az ő diagnózisa, az ő népszámlálásának mi lehet az eredménye. Ami nincs Istentől, az véget ér. Ami nem tőle volt a múlt egyházában, az elmúlik a jelenben és a közeljövőben. A mai, sok esetben istentelen, egyházellenes európai helyzetben reménytelen várakozás a történelemben egykor uralkodó egyházi múlt helyreállítása. Ne a régi számok, épületek, struktúrák igézetében éljünk! Isten újat cselekszik. Átmeneti korszakban élünk. Meg kell találnia az egyháznak Jézus mai útját a világban - megtartva a biblikus, Istentől való tartalmat és formát -, és meg kell válni mindattól, ami ezzel nem egyeztethető össze. Ezt pedig nem tudja megvalósítani egy zsinati ciklusban néhány lelkes misszionárius. Ehhez isteni vezetésre, elkötelezettségre és szívós, kitartó munkára van szükség. Sokat tanulhatunk a Jelenések könyvében található, korabeli gyülekezeteknek írt üzenetekből. Jézus gyülekezeteket szólít meg, nem egyéneket. Nyütan közli a kritikát, az ítéletet, de javasolja a gyógymódot is: térj meg! Vedd komolyan az igét, vonatkoztasd magadra, és kezdj aszerint élni! ^ Folytatás a 4. oldalon
