Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-18 / 33-34. szám
I 2 41 2013. augusztus 18-25. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Szentháromság egy igaz Isten, köszönjük, hogy bizalommal vihetjük eléd könyörgésünket abban a hitben, hogy meghallgatod. Könyörgünk az egész világért. Adj minden népnek emberhez méltó életet, hogy ne kelljen senkinek kiszolgáltatottságban, félelemben, létbizonytalanságban, üldöztetésben élnie! Azok mindennapi kenyeréért könyörgünk, akik sohasem kérik tőled. Adj a vezetőknek bölcsességet, hogy a rájuk bízottak javára tegyenek mindent, hogy felelősen döntsenek a környezet megóvása érdekében! Könyörgünk minden vallásos emberért. Adj egymás iránti türelmet a különböző vallások között. Őrizz meg szélsőséges tanításoktól. Könyörgünk a keresztényekért szerte a világon. Bocsásd meg részekre szakadozottságunkat. Láttasd meg velünk, hogy csak úgy tudunk egymáshoz közeledni, ha te vagy az út. Vezess el arra a felismerésre, hogy nem juthatunk soha közelebb hozzád, ha egymástól idegenkedünk, távolodunk, ha előítéleteink hatnak. Könyörgünk Magyarországi Evangélikus Egyházunkért. Adj békességet, rendet és elkötelezettséget, hogy igéd tisztán hangozzék mindenhol, akár magyarul, akár szlovákul vagy németül hirdetik, és örömmel hallgassuk és megtartsuk. Könyörgünk megkeresztelt gyermekeinkért és azért, hogy szüleik megtartsák előtted kijelentett vállalásukat. Könyörgünk a serdülőkért, fiatalokért. Őrizd meg őket a sokféle kísértésben attól, hogy már fiatalon tönkretegyék az életüket. Könyörgünk a házastársakért, akik a te színed előtt fogadtak egymásnak életre szóló hűséget. Tartsd meg őket kölcsönös szeretetben, megbecsülésben, szelídségben, megbocsátásban. Könyörgünk az özvegyekért, az egyedül élőkért. Vedd körül őket irgalmas szereteteddel, hogy soha ne éljék meg azt, hogy nincs senkijük. Könyörgünk az öregekért, akik már nagyon sok mindent elveszítettek. Segítsd őket, hogy ne veszteségeiken keseregjenek, hanem erősítsd reménységüket, növeld hitüket, hogy békességgel készüljenek a búcsúra e világtól és a boldog találkozásra veled. Könyörgünk a betegekért, kórházban levőkért, a testi, lelki fogyatékosokért. Szánd meg őket, és győzd meg őket arról, hogy a te szereteted töretlen irántuk! Állíts melléjük segítőket, hogy soha ne kelljen arra gondolniuk: „nincs emberem”. Könyörgünk azokért is, akiknek szívében gyász van. Akár nagyon friss, akár már évek óta hordozzák a bánat terhét. Te vigasztald, gyógyítsd őket, és teremts bennük húsvéti hitet. Végül könyörgünk hozzád önmagunkért. Könyörülj rajtunk a te jótetszésed szerint, és munkálkodj szívünkön továbbra is, hogy hallott igéd jó gyümölcsöket teremjen a hétköznapokban is a te dicsőségedre és felebarátaink javára. Szentháromság egy igaz Isten, hallgasd meg könyörgésünket! Ámen. 50 ÉVE HARANCÖNTÉS ŐRBOTTYÁNBAN GOMBOS MIKLÓS aranykoszorús harangöntőmester Kiváló magyar szakemberek által készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk (harangjátékokat is) a harangokkal kapcsolatos bármely munkához. harangontes.hu - harangontode.hu Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Mobil: 30/948-9575, fax: 28/361-770. Email: gombosmi@harangontes.hu. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAP - LK 16,13-17 Áldó hatalmak oltalmába rejtve... Ez az ének, Dietrich Bonhoeffer haláltáborban írt éneke (EÉ 355) muzsikál bennem attól a perctől fogva, hogy elkezdtem készülni ennek az igehirdetésnek az írására. Ha hatalmakról beszélünk, rögtön valami negatív képzet jut eszünkbe. A demokrácia látszatához szokott, torzult gondolkodásunk már valami rosszat sejt, ha a hatalom szóba kerül. Minden és mindenki gyanús, akinek hatalma van. Pál alaposan feladja nekünk a leckét, amikor azt írja: „minden hatalom Istentől van” (Róm 13,1). Jézus búcsúszavai pedig végképp döntő súllyal szólalnak meg: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28,18) Vannak gonosz hatalmak, de mi a nagyobb, az áldó hatalmak oltalmába rejtve élhetünk... Életünk legfőbb jellemzőjét, egyértelmű helyzetét írja le Jézus: akár akarjuk, akár nem, hatalom alá vetett emberek vagyunk. Önbecsapás azt hinni, hogy saját magunk urai vagyunk, vagy előbb-utóbb el tudjuk érni ezt. Nem csak magyar életérzés és negatív élmény, hogy évszázadok óta mindig idegen hatalmak alatt élünk, s nem magunk formáljuk a sorsunkat. Örök emberi tapasztalat, hogy vagy egy másik ember, vagy egy erősebb csoport, esetleg egy politikai-pénzügyi hatalom s végső soron a természet erői ránk telepednek, és nem engedik, hogy önállóan döntsünk az életünk felől. A fejét homokba dugó, magára mégis büszke ember megpróbál úgy tenni, mintha kézben tartaná a saját életét. Azután jönnek váratlan események, tragédiák vagy olyan útelágazások, amelyekre nem számított. S akkor egyszeriben kiderül, hogy becsapta önmagát. Ha pedig ezt az elkeserítő tapasztalatot „megúszta”, akkor az utolsó percekben fog rájönni: a Kaszás nagy hatalom, az előtt mindenki fejet, majd térdet hajt, és indul a végső útra. Ha addig el is hitte valaki, hogy a maga ura, ott szétfoszlik az utolsó illúzió is. A mindennapok apró részleteiben is megtapasztaljuk, hogy a felettünk álló erők és hatalmak kényszerpályáján mozgunk, de a végső kérdésekben még inkább megmutatkozik, kié az életünk: vagy az ördög hatalma alatt élünk, mozgunk, döntünk (esetleg sodródunk), vagy az Isten hatalma alá kerülünk, és az ő szeretethatalmában teljesedik ki az életünk. Nem valamiféle dualista szemléletről van szó, hogy tudniillik a világ két erő, a jó és a rossz (például jin és jang) között hánykódik, s a kettő küzdelmének tárgyává válik. Az Isten végtelen s a gonosz korlátozott (de az emberénél azért mégis nagyságrendekkel nagyobb) hatalmáról van szó. A mennyei Atya - ismételten gyermeki státusba - hazahívó szava, Jézus tanítvánnyá elhívó megszólítása éppen azért hangzik, hogy szakítsunk (szakíthassunk) a rosszal, és érkezzünk haza a mindenható Isten oltalmába, akinél élet, biztonság és jövő vár ránk. Köztes állapot nincs. Vagy a rossz uralma alatt élünk, vagy az Isten erőterében. Vagy a gonosz szolgálatában állunk, vagy Isten országát építjük. Senki sem szolgálhat két úrnak - mondja Jézus e mai igénkben. Életünk alapvető helyzetét írja le Urunk, s teszi ezt azért, hogy idejében figyelmeztessen a ránk leselkedő veszélyre, de egyben kiutat mutatva biztasson is bennünket. Senki sem szolgálhat két úrnak! Úgy hangzik ez, mintha eldönthetnénk, hogy kit akarunk szolgálni. Úgy tűnik, mintha szabad akaratunk szerint mondanánk ki a döntést. Ilyen azonban nincs! Egyet tehetünk: kérjük Istent, hogy vonjon uralma alá, és tartson meg hatalmában: „ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”. Vegyük észre: Isten minden cselekedete, szava, döntése, hívása és küldése mind-mind ezért van, hogy ne szakadjunk el tőle, hogy hatalmának biztonságában éljünk, s ne a gonosz kiszolgáltatottságában, rabságában, reménytelen, halálra ítélt erőterében. Jézus a hatalom kérdése kapcsán a leginkább neuralgikus pontot emeli ki: a pénz ügyét. A pénz (s mi minden van mögötte) tűnik a legnagyobb hatalomnak. A föníciaiak arra találták ki, hogy eszköz legyen az embernek az egymás munkájára építő világában. S mivé lett?- a hatalom eszközévé, megtestesítőjévé. Az eszközből cél lett. Sok minden mással is így vagyunk- de a pénz esetében mintha minden koncentrálódna. Mintha egy megfoghatatlan, de mindenható hatalommá vált volna. Embereket, közösségeket, eseményeket és történelmet mozgat. S ha valóban az eszköz céllá válik, jogosnak érezzük az apostol felszisszenő mondatát: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme...” (íTim 6,10) Jézus új világot hozott, hirdetett és valósított meg: Isten új világát. S ebben az új világban nem kötelező, hogy a pénz uralma alatt éljünk, mert Jézus a pénz hatalmából, az anyagiak fogságából is kiváltott. Vele járva az utat átértékelődik a pénzhez való viszonyunk. Boldogult Kiss János bácsi beszélt Foton az ifjúság-A VASÁRNAP IGÉJE nak arról, hogy az igaz megtéréskor az ember pénztárcája is megtér... A pénznek nincs szaga - tartja a mondás, amely éppen arra utal, hogy észrevétlenül, álcák mögé bújva, a személyes felelősséget elkerülve bánhat vele az ember. Lehet, hogy így van. A történelem bőven ad arra példát, hogy a pénzügyi vétkek - kicsiben és nagyban - eltűntek a homályban, és sohasem derült fény rájuk. Lehet, hogy „szag nélküli” személytelen eszköz a pénz, de Isten nem a felszínt látja, s nem is látszat után ítél. Ő tudja, hogy mit gondolunk, s mit teszünk a kezünkbe kapott eszközeinkkel, s tudja, hogy kihez kötődik a szívünk s az értelmünk. A jézusi figyelmeztető szó ma ezért hangzik. Vizsgáljuk meg magunkat, az anyagiakhoz való viszonyunkat éppen úgy, mint azt, hogy tetteinkkel és életünkkel kinek a szolgálatában állunk. Emberekhez, más hatalmakhoz igazodunk, vagy Isten közelségében, erőterében akarjuk leélni az életünket? Senki sem szolgálhat két úrnak. Az új világ, az Isten országa elkezdődött, s ez azt jelenti: élhetünk Isten áldó hatalma alatt. Talán elrejtve - ahogy Bonhoeffer vallotta -, de biztonságban. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk!Istenem, te tudod, mi mindennek és ki mindenkinek a markába sodródom életem során. Köszönöm, hogy áldó kezedet nem veszed le rólam, s én újra meg újra megtapasztalhatom szereteted és jóságod életújító hatalmát. Jöjjön el a te országod! Ámen. „...de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek!” ► Hetilapunk összevont számában két cikk is foglalkozik azzal a zeneművel, amelynek megismerését a múlt héten kezdtük el. Most a harmadik tételtől folytatjuk Johannes Brahms Német rekviemjének megismerését Ujfalussy József és Várnai Péter, valamint Ralf Wehner és Ekkehart Kroher segítségével. Az elemzésben értelemszerűen előfordulnak zenei szakkifejezések (csak annyi, amennyi a zenei folyamat világos leírásához feltétlenül szükséges). Ez semmiképpen nem gátolja a cikkek megértését - odafigyelést, érdeklődést viszont feltételez. Az északnémet, hamburgi születésű Brahms alig volt harmincéves, amikor 1862-ben először hangversenyezett Bécsben. A következő évben már állást is vállalt az osztrák fővárosban, és ettől kezdve haláláig ott élt. Kóruskarnagyi állást ugyan csak néhány évig töltött be, ám ez az idő megérlelte benne a vokális komponistát. Majdnem minden énekkari műve - kantátái, a cappella kórusai és oratóriuma - ennek a korszaknak a terméke. A Német rekviem tervei 1856-ra, a jó barát, Schumann halálának évére nyúlnak vissza. Az ő vázlatkönyvében talált Brahms egy olyan zenei gondolatot, amelyet később felhasznált művében. 1861-ben komponálta az első két tételt, de megszakította a munkát. Érezte az önkritikus zeneszerző, hogy még nem tudja elmondani, amit akar? Nem a szakmai gyakorlat hiányzott a folytatáshoz, hanem az elmélyülés. Édesanyja elvesztése jelentette Brahms életében azt a lelki megrázkódtatást, amely továbblendítette a komponálásban. A legutoljára elkészült ötödik tétellel az ő haláláról emlékezett meg. Zenetörténeti kuriózum, hogy a műnek három bemutatója volt: 1867- ben Bécsben az első három tétel, 1868-ban Brémában a hattételes (a mai ötödik tétel nélküli) változat előadására került sor; a teljes mű 1869-ben hangzott fel Lipcsében. A harmadik tétel átkomponált, zárt szerkezeti egységbe nem illeszkedő, hatalmas meditáció. Eddig kórustételeket hallhattunk, itt lép színre a baritonszóló. A tétel első fele visszatéréses forma, szólista és kórus felváltva firtatja az élet értelmét, célját: „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg milyen múlandó vagyok!”/„íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted’.’ (Zsolt 39,5-6) Ezután lebegő harmóniák felett folytatódik a töprengés, a szóló-kórus váltakozás: „Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. Árnyékként járkel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, kifogja hasznát venni’.’ (Zsolt 39,6-7) „így hát mit várhatok, Uram?”- teszi fel a kérdést a tétel közepén. A zene tétova szűkített szeptimhangzaton akad fenn, majd d-mollja D-dúrrá válik, és felszárnyal: „Egyedül benned reménykedem!” (Zsolt 39,8) Orgonapont fölött kibontakozó, hatalmas kórusfüga fejezi be a tételt, apokrif szövegre: „Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket’.’ (Bölcsesség könyve 3,1 - Káldi-Neovulgata) A fuga impozáns szólamtorlasztásban teljesedik ki, így nemcsak a harmadik tételt, hanem a mű első nagyobb egységét is lezárja. A héttételes szimmetria tengelye a negyedik tétel. A zeneszerző itt megpihentet: valóságos kórusszerenádban zengi az Úr hajlékának szépségét: „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregek Ura! Sóvárog sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. (...) Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!” (Zsolt 84,2- 3.5) A tétel szinte keringőlejtésű - más megközelítésben bölcsődalszerű -, idilli hangja első hallásra akár profánnak is hathat a nagy mű emelkedett világában. De ez a nemes líra - mintegy az egész alkotás triójaként - érzékelteti, mennyire emberi fogantatású a kompozíció legmélyebb vívódása is. Az Esz-dúr, szonátaszerkezetű tétel egyben a második tétel Gesz-dúr triószakaszával is hangnemi és hangulati rokonságot tart. A nagy ívű ciklus építkezésének próbatétele következik: hogyan fejlődjék tovább a szimmetria úgy, hogy előre is vigyen. Brahms mesterien oldja meg a drámai problémát. Az ötödik tételben átszellemült hangú, G-dúr szopránária felel a harmadik tétel baritonszólójára. A viszontlátás ígéreté-CANTATE vei utal amannak töprengésére, de egyúttal a negyedik tétel derűs hangvételét is tovább emeli, a földi öröm mintegy égi válaszaként. A megoldás dogmatikus szemmel nézve is meghökkentő: női hangon szólaltatja meg Jézus szavait: „így most titeket is szomorúságfog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülnifoga szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek..!’ (Jn 16,22 - a főrészben.) „Lássátok saját szemetekkel, hogy bár keveset fáradtam, mégis bőséges megnyugvást találtam magamnak’.’ (Jézus, Sírák fia könyve 51,35; Káldi-Neovulgata - a középrészben.) Mindezek alatt a kórus más szöveget énekel: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket...” (Ézs 66,13) Különösen megkapó az utolsó ütemek búcsúzása. Szólóének és kórus felelgető énekében a magányos szoprán lebegve, a viszontlátás szavával vész távolba, int búcsút, miközben az énekkar vigasztalásról beszél. Az ötödik tétel szopránáriája az egyik választ adta a harmadik tétel töprengő baritonszólójára: a szimmetrikus értelmi-formai lekerekítését, a biztatásét. A hatodik tétel azonban - az egész monumentális építmény drámai csúcspontján - másképpen: fokozó folytatással kapcsolódik szimmetriapárjaihoz, mind a második, mind a harmadik tételhez. Ezzel a hatodik tétellel folytatjuk a mű elemzését másik cikkünkben, a 14. oldalon. ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
