Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-18 / 33-34. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. augusztus 18-25. » 3 Gyökerek, törzs és korona Pongráczné Győri Boglárka lelkésszé avatása ► A kaposvári templomban családja, barátai és a szívének kedves alsósági, tabi és helyi gyülekezet körében ünnepelte lelkésszé avatását Pongráczné Győri Boglárka augusztus 10-én, szombaton délután. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, illetve Pongrácz Máté helyi lelkész működött közre. Az istentisztelet fényét a gyülekezeti énekkar és zenekar szolgálata emelte. A lelkészjelölt által mottóul választott ige, Zsolt 139,1.3.6 alapján és életútjának különböző állomásait felvillantva a püspök arról beszélt, hogy Isten szeretete kíséri végig Boglárka életét. Az alsósági gyülekezet töltötte be életében a gyökerek szerepét, amelyek a stabilitást adják. A törzs, vagyis a növekedés és a felkészülés helyeként szolgált a soproni líceum, majd a budapesti teológia. Végül a kaposvári gyülekezet válhatott otthonává, ez adja életének koronáját. „A gyümölcs mégis mindig ajándék - tette hozzá Szemerei János. - Elcsodálkozunk azon, hogy Isten milyen nagy dolgokat tud véghezvinni igéje által, a tanúskodásunk, a szolgálatunk által.” A fogadalomtételt, majd a frissen felavatott lelkész megáldását követően került sor az úrvacsoravételre, melynek liturgiáját Szemerei János püspök mellett már Boglárka végezte. Az ünnepséget bensőséges, vidám hangulatú közgyűlés zárta, melyen sokan köszöntötték a lelkésznőt. Szabó Lajos elmondta, hogy Bogi kemenesaljai frissessége, derűje és precizitása hiányozni fog az egyetemen. Anyagyülekezete, az alsóságiak nevében Kerekes Csaba lelkész szólt. Hatodéves mentora, Szigethy Szilárd tabi lelkész egy világítótornyot ábrázoló jelképes ajándékot hozott, amellyel arra biztatta új kollégáját, hogy „folytassa a ragyogást, tükröződjék rajta az örömhír”. Mesterházy Balázs, a líceum korábbi iskolalelkésze felidézte a közös emlékeket, majd arra figyelmeztette egykori hittanosát, hogy üzenet van rábízva, amelyet tovább kell adnia. Nagy szeretettel tolmácsolták a kaposváriak jókívánságait a helyi presbitérium tagjai. Sütő Zoltán másodfelügyelő Isten áldását és vezetését kérte a lelkésznő szolgálatára. Szemerei János püspök pedig az egyházkerület nevében köszöntötte Boglárkát mint legifjabb szolgatársát. A lelkészavatási ünnepséget szeretetvendégség zárta a közeli református gyülekezeti házban. ■ Adámi Mária Pongráczné Győri Boglárka Celldömölkön született. Evangélikus családban nőtt fel, édesapja az alsósági gyülekezet felügyelője, édesanyja presbiter, nővére is evangélikus lelkész. Középiskolai tanulmányait a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégiumban végezte. Az érettségit követően felvételt nyert az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, eredetileg katekéta-lelkipásztori munkatárs szakra. Azonban, meghallva Isten hívását, hamarosan átjelentkezett a teológus-lelkész képzésre. 2012-ben kötött házasságot Pongrácz Máté lelkésszel. Hatodéves gyakorlatát a 2012-2013-as tanévben a tabi gyülekezetben töltötte, Szigethy Szilárd felügyelete mellett. Közben Kaposváron is tartott hittanórákat és egyéb szolgálatokat. Ordinációja után férje mellett, a kaposvári egyházközségben fog szolgálni beosztott lelkészként. 150 éves az iskolából lett templom ► Kívül-belül megszépült és új keresztelőkúttal gazdagodott a mihályi evangélikus templom. A mintegy négyéves felújítási folyamat lezárulását és az eredetileg iskolának készült épület százötvenedik születésnapját augusztus xx-én, vasárnap délelőtt közösen ünnepelték a vadosfai egyházközséghez tartozó leánygyülekezet tagjai. Az istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke végezte. A liturgiában részt vett Mihácsi Lajos helyi helyettes lelkész, valamint Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye esperese. A meghívón szereplő ige (Zsolt 105,1-3), illetve az alkalomra választott textus (ApCsel 19,8-11) alapján a püspök arról beszélt, hogy Isten eszköztárában a nehéz helyzetek, átélt traumák áldás eszközei lehetnek. „Kétségünk ne legyen felőle, hogy Isten műhellyé akarja tenni az iskolából templommá váló épületet is, mert neki van hatalma, és van szándéka erre. Istennek terve van itt élő népével” - hangsúlyozta Szemerei János. A prédikáció után Gabnai Sándor szólt néhány szót a keresztség jelentőségéről. „A keresztségben nem mi választunk. Ezen a helyen az Úristen maga választ bennünket maga mellé. Ez a hely az indítópont” - mondta az esperes, majd megáldotta az újonnan készült keresztelőkutat. Az istentiszteletet követő közgyűlésen Sümeghy Péter, az anyagyülekezet felügyelője üdvözölte a megjelenteket. A renoválás folyamatáról Bálint Kálmán helyi gondnok számolt be, megköszönve az országos egyház, az egyházmegye, az önkormányzat, illetve a hívek támogatását, adományait. Köszöntőt mondott többek között Csitei Gábor, a falu polgármestere. Kiemelte: a mihályi evangélikusok példát mutatnak a település többi lakója számára abban, hogy összefogással mennyi mindent el lehet érni. „Itt állok, másként nem tehetek” - utalt Gabnai Sándor esperes a - zokniján is olvasható - híres Lutheridézetre, majd így biztatta a jelenlévőket: „Álljunk mindig itt, mert ez a mi helyünk. Ahol erősek és bátrak lehetünk, ahol gyengeségeinket hordozza valaki, ahol megújult erőket kaphatunk.” A hálaadó ünnepség szeretetvendégséggel zárult. A templom mellett felállított sátrak alatt a helyiek és az anyaegyházközségből érkezett vendégek együtt örültek Isten megtapasztalt gondoskodásának. ■ AM A középpontban, Krisztusnál találkoztunk... Manapság nagy divatjuk van a nyári fesztiválozásoknak, tömegrendezvényeknek. Sziget, Félsziget, Balaton Sound, Volt, ezer meg ezer faluünnep, városnapok, gasztronómiai fesztiválok, ifjúsági rendezvények - csupán néhány a nyár kínálatából. Felpörgött világunkban az akkumulálódott feszültségeket valahol le kell vezetni. Ez természetes. Amikor ezeket a sorokat írom, épp csak befejeződött az első erdélyi vonatkozású lutheránus ifjúsági találkozó, a Köz-Ép-Pont, és mire ez az írás nyomtatásban is megjelenik, addigra már jócskán mögöttünk lesz a nyár egyházunkban leginkább várt rendezvénye. Engem azonban az foglalkoztat, hogy végül is miért szerveztük a Köz-Ép-Pontot? Mert úgy véljük, hogy ez más? Mitől más? Mert ha olyan, mint egy ádagos „buli” akkor inkább csatlakozni kellene valamelyikhez, hogy az legyen még nagyobb... Bár a Köz-Ép-Pont találkozó is hangos volt a jókedvtől, a nevetéstől, a remek bulihangulattól (mert ennek is lennie kell), mégis hozott többletet, többletértéket és -tartalmat. Talán bizonyos elemeiben hasonlított néhány fesztiválhoz, lényegében mégis egészen más volt. Nem száműzte a vidámságot, az életkedvet, a pozitív hangulatot, az önfeledt kikapcsolódást, de volt egy olyan sajátos tartalma, olyan kötőszövetbe ágyazódott, amely csak az övé. Ez pedig a lelki, a hitbeli dimenzió. Merthogy a Köz-Ép-Pontnak az értelme elsősorban az Istennel való találkozás lehetősége volt. Isten felemelő jelenlétében megérezni a lelki felszabadulást, a megtisztulást, azt az örömöt, amelyet egyedül Isten fényéből nyerünk. Megtapasztalni valamit Isten szeretetéből, amely kiárad, és egy nagy lelki családdá ötvözi a jelenlévőket. Ez volt a lényeg, ez volt a cél. Megtapasztalni és megtapasztaltatni, hogy Isten országa öröm! Megélni és megértetni a fiatalokkal, hogy a világ minden örömrontó tényezője ellenére Jézus közelében örvendező életük lehet. Megértetni szabadságukat és önállóságukat féltő fiataljainkkal, hogy Isten nem vesz el tőlünk semmit, ami szép és jó, de mindazt, ami tönkretesz, ami bilincsbe ver, elkéri, és helyébe adja a tiszta és boldog szív békéjét. Amikor egy fesztivál véget ér, az emberek a végletekig kihasználják az utolsó estét, másnap aztán elbúcsúznak, vagy csak szétszélednek, és alig marad valamilyen kapcsolat közöttük. A Köz-Ép-Pont viszont jóval többet tűzött ki maga elé: arra törekedtünk, hogy életre szóló kapcsolat alakuljon ki hitben a jelenlévők között; hogy megtapasztalják fiataljaink, hogy ők egyenként a nagy evangélikus családnak és tágabb értelemben a nagy keresztyén családnak a tagjai. A „már igen, de még nem” várakozó feszültségében csupán annyit kértem az Úrtól: hadd legyen ez a találkozó az örömszerzés és az örömvétel alkalma. Hadd legyen ez a találkozó az egymásra találás, a közösség ünnepe, hogy úgy találjunk mi is egymásra, ahogy a kör sugarai összefutnak a középpontban. Amikor a körívről elindul az egyik, másik, harmadik, negyedik sugár a kör közepe felé, akkor még elég nagy távolság van közöttük. Ilyenek voltunk egy kicsit mi is. Sugarakként érkeztünk a szélrózsa minden irányából, hogy megérkezzünk a középpontba. Jöttek Sopronból, Győrből, a Dunántúlról, a Duna-Tisza közéből, Budapestről, Nyíregyházáról, Szegedről, Váradról, Aradról, a Csángóföldről - és még hosszan sorolhatnám. A lényeg azonban az volt, hogy amint haladtunk Sepsiszentgyörgy felé, egyúttal egy közös pont felé haladtunk, ami lelki értelemben még inkább igaz. Különböző élethelyzetekből, különböző felfogásokkal, temperamentumokkal, elvárásokkal indultunk és érkeztünk. Nagyon különböző emberekként (bár az is igaz, hogy sok a hasonlóság is bennünk, csak ezt nehéz felismerni), és ahogy a középpont felé kezdtünk közeledni - aki a Krisztus -, annál kisebb lett a minket elválasztó távolság. Amikor pedig megérkeztünk a középpontba, ott már nem választott el bennünket semmi sem. Nem voltak távolságok, a szög bezárult, eggyé vált. ÉGTÁJOLÓ . Ezt akarta kifejezni a Köz-Ép-Pont találkozó névválasztása is. A szélrózsa minden irányából elindulni a középpont felé, ahol a földrajzi, a természet adta emberi távolságok megszűnnek. Ez az, amit a Köz-Ép-Pont találkozó adott, ez az, amitől más volt. Elindulunk Krisztusban egymás felé... Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
