Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-08-11 / 32. szám

2 <m 2013. augusztus 11.

FORRÁS

Evangélikus Élet

Oratio

oecumenica

Mennyei Atyánk! Azzal a reménységgel könyörgünk hozzád, hogy te meghallgatsz minket, és megadod mindazt, ami javunkra szolgál.

Könyörgünk világunkért, amelyet te szépnek és jónak teremtettél, és nekünk ajándékoztál, de mi napról napra pusztítjuk. Kérünk, add Szentlelkedet, hogy hűséges gazdái legyünk teremtett világodnak, és tudjuk, azért kaptuk, hogy majd tovább is tudjuk adni a következő generációknak.

Urunk, kérünk közösségeinkért, a családokért, gyülekezetekért, egyházadért, nemzetünkért. Add, hogy megértsük, a te gyermekeid vagyunk mindnyájan, és ezért magunkért és egymásért is felelősséggel tartozunk. Add, hogy kapcsolatainkat a tőled Jézus Krisztusban kapott szeretet járhassa át, hogy mindenkor tudjuk, bűneinket előtted letehetjük. Istenünk, te látod azt a sok irigységet, erőszakot, egymás megvetését, amely ma sokszor jellemzi világunkat. Add, hogy ne csupán szavakkal, hanem életünkkel tudjunk bizonyságot tenni arról, hogy te új életre hívtál el bennünket Jézus Krisztus által.

Könyörgünk betegeinkért, a magukra maradottakért és a magukra hagyottakért, az életük célját és értelmét keresőkért, a kicsinyekért és kitaszítottakért, akiknek már nincs erejük arra, hogy magukért kiálljanak. Minden emberi értelmet meghaladó szereteted óvja őket! Kérünk, tégy bennünket alkalmassá arra, hogy képesek legyünk segíteni nekik, tudva azt, hogy te erre is elhívtál bennünket.

Urunk, te úgy ismersz bennünket, ahogy senki más ezen a világon. Engedd, hogy megismerjük mi is magunkat, hogy szembe merjünk nézni önnönmagunk érzéseivel, bűneivel, kicsinyességével, de megláthassuk azt a jót is, amit te ajándékoztál nekünk. Kérünk, add, hogy Jézus Krisztust mint Megváltónkat ismerjük és kövessük, mert csak vele és általa lehetünk gyermekeid.

Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz bennünket a mi Urunkért, Jézus Krisztusért, aki vére által nekünk is bűnbocsánatot és új életet szerzett a kereszten. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Ez az étek éhes és sóvárgó embert kíván, mert szívesen veszi, ha olyan éhes lélek eszi, mely a bűnnel örökös porben él, és attól a legszívesebben örökre megszabadulna. Az olyan ember, aki nem ilyen lelkiállapotban van, tartózkodjék egy ideig e szentségtől, mert ez az étek nem kívánkozik jóllakott és dugig telt szívekbe, s ha mégis odakerül, hát megfekszi azt. Ha tehát a lelkiismeret ilyen szorongattatását és csüggeteg szívünk buta esendőségét éreznénk, akkor lépnénk teljes alázattal és tisztelettel az oltár elé, s nem pedig se szó, se beszéd, minden alázat és istenfélelem nélkül. Ilyenféleképpen hát nem érezzük magunkat mindig erre indíttatva: ma megadatik nekem e kegyelem, s indíttatva érzem magam, holnap már nem, bizony még az is megeshetik, egy fél év múlva semmim sem kívánja azt, s indíttatva sem érzem magam.”

M Luther Márton: Nyolc böjti prédikáció (Szebik Zsófia fordítása)

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 11. VASÁRNAP - MT 7,1-5

Amilyen mértékkel...

Nagyon sok félreértésre adtak és adnak okot Jézusnak ezek a szavai. Mert vannak, akik ennek alapján azt mondják: semmiféle bírálat, sem kritika nem egyeztethető össze Jézus akaratával.

Mások éppen Jézusnak ezekre a szavaira apellálnak, amikor valami bűnt elkövetve elhárítják maguktól a figyelmeztetést.

így hát fontos, hogy jól értsük, és alaposan emlékezetünkbe véssük, mit is akar Jézus ezekkel a szavakkal mondani. Fontos, hogy félre tudjuk tenni ezeknek a szavaknak a közmondásos, hétköznapi értelmét és magyarázatát, és a valódi bibliai mondanivalóját zárjuk a szívünkbe.

Mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy Jézusnak ezek a szavai a Hegyi beszéd részeként hangoznak el. Jézus itt Mózes törvényeit értelmezi, és rávilágít arra, hogy a törvény sokkal többet és mást kíván az embertől, mint ahogy azt a kegyes zsidók gondolják.

Bizonyossá válik a Jézust hallgató sokaság számára - és minden krisztusi tanítvány számára is -, hogy a törvény úgy, ahogyan azt Isten kívánja tőlünk, teljesíthetetlen, s az ember, ha Isten törvénye alapján nézünk rá - menthetetlen. Mert Isten törvénye nemcsak a tettekre, hanem a gondolatokra, az érzelmekre, az indulatokra, a szavakra és a jó elmulasztására is kiterjed.

Ezért a törvény, ahogyan Jézus érti és magyarázza, nem osztja kétfelé az embereket. Nem teszi igazzá az egyik embert, a másikat pedig bűnössé, hanem minden embert egy oldalra állít, mégpedig a bűnösök közé. Pedig az írástudók és farizeusok

úgy hitték, hogy ők az egyik oldalon állnak, ők az igazak - a többi ember pedig a másik oldal: a bűnösök.

Emlékezzünk csak Jézus példázatára, amelyben a farizeus így imádkozik: Jsten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna - azaz bűnös! -, vagy mint ez a vámszedő is" (Lk 18,11) És ha ők az igazak, ha a törvény alapján valóban kétfélék az emberek, akkor az igazak ítéletet mondhatnak a többire. Tette is ezt a példázatbeli farizeus. ítéletet mondott, ezzel kiemelte önmagát az emberek közül, és jogot formált arra, hogy Isten nevében beszéljen, ítélkezzen.

Aki pedig kiemeli magát az emberek közül, aki igaznak, bűntelennek mondja magát az emberek között, aki Isten helyére képzeli magát, az Isten ítélő akaratával kerül szembe. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérettek”- mondja Jézus. S ezek a furcsa, passzív megfogalmazások - ítéltettek, mérettek - mind az Istenre utalnak. Ez az úgynevezett divinum passivum, Istenre mint alanyra utaló szenvedő ige, ahol a cselekvő mindig Isten. Aki istenként ítél, azt Isten megítéli. Aki a törvény mértékével mér, azt Isten is a törvény mértéke alá állítja. S akkor menthetetlen.

Jaj, csak örökre elfelednénk mi is, keresztyének az ítélkezésnek ezt a formáját, amikor önigaz módra kijelentjük: én nem is vagyok bűnös - menjen gyónni az, éljen az úrvacsorával az, aki bűnös.

Bárcsak elfelejtenénk végre mi, akik egész életünkben egyházunk

hűséges tagjai voltunk, kimondani az ítélkező szavakat: ezt is csak a rendszerváltás hozta ide! És bárcsak elhinnénk, hogy van megtérés, van újjászületés. Ezért tudja a vámszedő is Jézus példázatában azt mondani: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek” (Lk 18,13) Ezt kellene mondanunk nekünk is, a többit pedig rá kellene bíznunk az Istenre.

Bár a zsidó kegyesek abban hittek, hogy a törvény igazzá tesz, de - mint láttuk - a törvény éppen arra mutat rá, hogy igazzá tenni képtelen, s hogy az ember soha nem állhat az Isten helyére. Isten előtt mindig mindenki egyenlő. Isten előtt mindig mindenki bűnös. Ezért egymásra is csak mint bűnös a bűnösre tekinthetünk. Ha ítéletet mondunk, ha bírálunk és szembesítünk, altkor azt csak úgy tehetjük, mint akik magunk is - talán nem éppen abban a bűnben, de - bűnösök vagyunk.

Ha figyelmeztetünk és intünk, akkor ezt csak úgy tehetjük, mint akik azért teszik, hogy ezzel is javára legyenek testvérüknek. Mert a bűnben megmaradni - kárhozat. A bűnhöz ragaszkodni - pokol. Isten felhatalmazza arra az övéit, hogy testvéreiket intsék, s az intéssel mentsék a hitetlenségtől, a Krisztus-hithez nem illő gondolkodástól, cselekvéstől, élettől.

Jézusnak ezek a szavai az ítélkezés kulcsszavát is tartalmazzák. S ez nem más, mint a mérték. Amikor ítélkezésre kényszerülünk, amikor testvérünket bűnével kell szembesítenünk, csak egyetlen mérték alapján tehetjük: a krisztusi szeretet, az evangélium mértéke alapján, amely nem akarja a bűnös halálát, hanem

A VASÁRNAP IGÉJE

azt akarja, hogy megtérjen és éljen. A krisztusi szeretet mindig arra késztet, hogy - akár még a hántást, a gúnyt, az esetleg szükséges fegyelmi vizsgálat keltette értetlenség légkörét is felvállalva - Krisztus evangéliuma számára próbáljuk újra megnyerni embertársunkat.

Ez a mérték csak egyetlen igazságot ismer el: Istenét, aki megbünteti a bűnt - s ha Krisztus keresztjére tekintünk, láthatjuk, milyen véresen komolyan veszi Isten a bűn büntetését, hiszen kínhalálra adja miatta egyetlen Fiát -, de aki kegyelmet gyakorol ezredízig azokkal, akik szeretik őt, akik bizalmukat belé vetik. Aid azt mondja a bűneit belátó embernek: menj el, és többé ne vétkezz; aki azt mondja a bűnei alatt roskadozónak: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. És aki azt mondja a testvérét az evangélium mértékével ítélő, szembesítő embernek: „Ints ésfeddj teljes határozottsággal” (Tit 2,15)

Ha az evangélium mértékével intjük egymást a Krisztustól elszakító bűn megváltására, akkor Isten is ezzel a mértékkel ítél majd bennünket is a végső napon, a végső órán. És elhangzik a szó: „Jól van, jó és hű szolgám. .., sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25.21)

Mert az evangélium mértéke szerinti ítélet nem dies irae, dies illa, hanem öröm és békesség minden embernek, aki ítéletét Krisztushoz méri, aki testvéri szeretetében, kegyességében, hitgyakorlásában egyedül Krisztus igazságához ragaszkodik.

■ Isó Dorottya

„Az Úr beszéde megmarad örökké!”

^ A nyár hátralévő része még a klasszikus egyházzenei alkotásoké: rovatunk most a 19. század egyik kiemelkedő oratóriumát, Johannes Brahms Ein deutsches Requiem (op. 45) című művét ismerteti. Ehhez egyrészt Ujfalussy Józsefe lőadását hívtuk segítségül (A hét zeneműve sorozatból), másrészt Várnai Péter elemzését olvastuk el (az Oratóriumok könyvéből). Ezen a héten az első kettő, jövő héten - két cikkben - a többi öt tételt mutatjuk be.

A Brahmsról írt életrajzok különös nyomatékkai említik gyermek- és ifjúkorának német lutheránus környezetét, neveltetését, amely életre szólóan befolyásolta eszmevilágát, erkölcsiségét, emberi habitusát. A német lutheránus szellemiség jegyeit számos műve is magán viseli, köztük a legremekebb, az 1866-ban befejezett monumentális Német rekviem.

A mű megalkotását a biográfusok szívesen kötik a fiatal Brahms személyes gyászaihoz. Kétségtelen, hogy nagy pártfogójának, Schumann-nak tragikus vége mélységesen megrázta. Az is bizonyos, hogy édesanyja halálának közeli emléke is beleszövődik a mű hangulatába. Az alapélmény azonban Brahms egész életvitelének, szemléletének halálközelsége volt. Életművének egyik legmélyebb vonása megragadó, elmélyedésre ösztönző és vigasztalást sugalló halállírája.

A Német rekviem a hagyományőrzésnek talán legszebb példája Brahms életművében: a német barokk első és utolsó nagymesterének, Heinrich Schütznek és Johann Sebastian Bachnak a nyomdokain halad. A bachi hagyományt képviseli a két tételzáró fúga és a mű magasztossága, áhítata. Schützre utal a szó és a zene viszonya:

a műfaji elődök között tarthatjuk számon az első német nyelvű halotti szertartászenét, a Musikalische Exequien különös szépségű sorozatát.

Brahms nem a gyászmise latin szövegét fordította le, hanem Luther Márton német bibliáját használta forrásként. A hét tétel anyagát ebből válogatta össze. Tervének hatalmas, szimmetrikus kupolaépítménye már a szövegválogatásból is kirajzolódik: olyan textus állt elő, amelyet joggal nevezhetünk inkább prédikációnak, mint rekviemnek.

Az első tétel vezérszava - „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak”(Mt 5,4) - egyben az egész mű alaptónusát és belső programját, szenvedés és megnyugvás örök ritmusának törvényét hirdeti meg. Rímel rá a hetedik tétel: „Boldogoka halottak, akik az Úrban halnak meg..!’ (Jel 14,13) A kettő zenéje is egymásra utal. Úgy zárja keretbe a köztük lejátszódó belső drámát és katarzist, mint a latin szertartás „requiem” szava.

Az 1. tétel úgy kezdődik, hogy rögtön befejezésre utal. Zeneművek záradéka szokott az eggyel mélyebb hangnemből, a szubdominánsból visszaérkezni az alaphangnemre, mint ahogyan a Német rekviem a B-dúr felől megközelíti az F-dúrt. A basszus egyenletes, nyugtatóan lüktető orgonapontja fölött csak mély vonósokat hallunk, hegedűk nélkül. A dallam mintha korálokat idézne: Mit Isten tesz, mind jó nekem; Mint a szép hűvös patakra. A tétel a továbbiakban kétszeresen visszatérő, háromtagú szerkezetben (a Kyrie-Christe-Kyrie hármasságának mintájára) állítja elénk a sírás és a megvigasztalás zenei képeit: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” (Zsolt 126,5-6)

A keretező 1. és 7. tétel között vívja meg belső, lelkiismereti harcát a halál rémével az ember.

A 2. tétel megrázó gyászindulóval, sötét b-mollban zengi a földi lét múlandóságát. A zenekar fedett orgonahangzása, az üstdob tompa, egyhangú lépésüteme, régies modális hangsorok, váratlan harmóniai fordulatok komor fensége teremti meg ezt a hármas ütemű zarándokindulót. A kórus mély szólamai koráldallammal (Brahms megjegyzése szerint: Ki dolgát mind az Úrra hagyja) csatlakoznak hozzá. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull..!’ (íPt 1,24)

Néhány ütemes, de hatalmas fokozást hozó átvezetés után ugyanaz a zenei kép ismétlődik, de most már a teljes zenekar zengésében és az énekkar forte uniszónójában. Ha az előbb az emberi sors hiábavalóságának szomorúságát tükrözte a muzsika, most ugyanez a kérlelhetetlen végzet törvényeként jelentkezik.

CANTATE

A középrész mindennek az ellentétét adja: „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig” - a zenekar vonóshangzása és a dallam ringatózó lejtése maga a türelem. „íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap” (Jak 5,7) - az eső szinte impresszionista zenei képe a zenekar fafúvós- és hárfaszólamaiban jelenik meg. Ezután visszatér - piano, majd forte változatban - az indulómuzsika.

Rövid átkötés után kerül sor a nagyforma második részére. Az ütem párossá válik, a tempó felgyorsul, a karakter bizakodóvá, erőteljessé lesz: „. ..de az Úr beszéde megmarad örökké’.’ (íPt 1,25) „Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik’.’ (Ézs 35,10) A monumentális, ujjongó tétel újra tartalmaz hang festő-ábrázoló pillanatokat. A gyötrelmes sóhajtozás pianissimóban, hosszú hangjegyértékekben hangzik fel, míg az elmúlik röviden pattanó forte hangokban. Az örökre, boldog örömben részben a szólófuvola szinte dicsfénnyel övezi a kórus énekét.

A youtube.com oldalról ezúttal a La Chapelle Royale, a Collegium Vocale Gent, az Orchestre des Champs-Élysées és Philippe Herreweghe felvételét ajánljuk. Elmélyült, csöndes nyári perceket kívánunk!

■ Dr. Ecsedi Zsuzsa