Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-11 / 32. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS- ÉLET 2013. augusztus 11. » 3 Ökumenikus hétvége Baján Pharrajimos-emléknap ► Ökumenikus keresztény hétvégét tartottak augusztus 2-4. között a bajai Szentháromság téren a Csodálatos Baja programsorozat részeként Mire vársz még?! címmel. A hétvége ötlete Kapitány /ózse/bátmonostori baptista lelkésztől származik, megvalósításához pedig a bajai baptistáktól kért segítséget. Szűk volt az idő, alig másfél hónap állt rendelkezésre az előkészületekre, mivel a bajai önkormányzat erre a hétvégére tudta rendelkezésre bocsátani a teret, a nagyszínpadot és a technikát - technikussal együtt. Dóczi Ákos bajai baptista pásztor mozgósította gyülekezetét. A rendezvény után megállapíthatjuk: színvonalas programot sikerült összerakni. A Noé bárkája bábelőadás Természetesen ez az alkalom nem hasonlítható a többi bajai, több tízezres tömeget megmozgató eseményhez - halfőző fesztivál, hurka- és kolbászfesztivál de fesztivál volt, a szokásos kellékekkel. Voltak gyerekprogramok szombat délelőtt: kézműves-foglalkozások, bábelőadás, délután kisebbeknek szóló koncert a Halasi csemeték előadásában, könyv- és pólóárusítás. A rendezvény ökumenikus jellegét az adta, hogy különböző felekezeti hátterű zenekarok érkeztek. Szép példa volt erre a péntek esti nyitókoncertet adó Gável testvérek zenekara (Eucharist), amelynek tagjai Budapestről jöttek különböző katolikus közösségekből. Több baptista zenekar is szerepelt: Szabó Balázs és zenekara, a Karneol zenekar, a koncertsorozatot pedig az evangélikus teológusokból álló Agape együttes műsora zárta. A messzebbről jöttek műsorát jól egészítették ki a Baja környéki résztvevők, mint a többségében reformátusokból álló 4Rét együttes vagy a Beszélő Kövek ifjúsági ének- és zenekar Sükösdről. Változatos zenei stílusokat hallhattunk, többször ugyanattól az együttestől különbözőket. Gyakran fordult elő az istentiszteletekről ismert dicsőítő ének, a keresztyén zenekaroknál megszokott funkyhangzás pedig valódi koncerthangulatot teremtett. Kiemelendő a Szabó Balázs-féle formáció, amely új albumának anyagát mutatta be Váltság válság címmel. A nem csak a zenére koncentráló néző azonban többet kaphatott a jó hangulatnál. Az egyes zeneszámokat gyakran szakította meg személyes vallomás, igemagyarázat, de az egyes dalszövegek is számos meglepetést tartogattak. Itt kell megemlíteni a 4Rét együttes Mozgókép című dalát, Pallós Boglárka igényes versezetével, amelyhez csodálatosan illeszkedő zenét alkottak. Hasonlóan hosszan tartó élmény volt a szombat estét záró Beszélő Kövek-előadás, amely nem is koncert, hanem zenés meditáció volt. A kicsiszolt összekötő szöveg Viszmeg László megfontoltságát dicséri. A zárónapon tartott istentisztelet is a bizonyságtételek sorát gazdagította. Csilics Zoltán, a Golgota gyülekezet lelkipásztora, Dóczi Ákos baptista és idősebb Bán Béla református lelkipásztor vallott személyes hitéről. Ehhez kapcsolódott a koncertjükbe áhítatot beillesztő Barcsik Zoltán evangélikus teológus, aki - a tudósítóval együtt - azon tanakodott, hogy mi végre a háromnapos program címében megfogalmazott kérdés (Mire vársz még?!), illetve felkiáltójellel megerősített felszólítás. Talán arra, amire többen gondolnak most Baján: hogy legyen még ilyen találkozás, amely különböző felekezetű közösségeket hoz össze - és állítja meg az utca emberét. Talán jövőre ugyanitt. Ezért adunk hálát, hogy így sikerült, és imádkozunk, hogy úgy legyen. ■ Dr. Sramó András W- Folytatás az 1. oldalról Sokan vettek részt az augusztus 2-i emlékesten. Eljöttek a Nagy és Csorba család tagjai - az ő rokonaikat is megölték a 2008-2009-es cigánygyilkosságok idején. Összesen hatan estek áldozatul a támadássorozatnak, amelynek célpontjai dolgos, senkinek sem ártó cigány családok voltak. Jelen volt Szőke Péter, a Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség budapesti vezetője, valamint Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. Az imaest elején levetítették a Bőrük volta bűnük című kisfilmeket, amelyek a Nagycsécsen, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és Kislétán történt szörnyű gyilkosságokat idézik fel. Felolvasták Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius üzenetét: „...tegyőzd le a rosszat a jóval’.’ (Róm 12,21) Homíliájában Székely János római katolikus segédpüspök Lukács evangéliuma alapján (Lk 10,25-37) figyelmeztetett arra, hogy bőrszínre való tekintet nélkül mindenki a felebarátunk, s az irgalmas samaritánus példáját kell követnünk. A példabeszéd farizeusa valójában arra volt kíváncsi, kiket nem kell felebarátjának tekintenie. Felidézte, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra háromezer cigányt öltek meg Auschwitz-Birkenauban. Kiállt az elhurcoltak mellett egy tüskevári földműves: felháborodottan kérdezte a keretlegényeket, hogy hová és miért viszik el a cigányokat. Addig kérdezgette őket, amíg végül őt is betuszkolták a menetbe. Fabiny Tamás evangélikus püspök a múlt terheit idézte fel imájában, s bűnbocsánatot kért azoknak, akik a bűn eszközeivé váltak. Sürgette, hogy bőrszíntől függetlenül jussanak munkához az emberek. Balog Zoltán református lelkész azért imádkozott, hogy legyen erőnk szembeszállni a gonosszal. Az imaest gyertyagyújtással folytatódott: egy-egy láng külön-külön emlékeztetett a megölt cigányokra, majd az áldozatokra emlékezve mindenki mécsest is égethetett. ■ B. Walkó György Doktor úr, a maga szíve sose fáj? Immár mind a három egyházkerületben hagyománnyá vált, hogy augusztus végén, közvetlenül a munkaév megkezdése előtt testvéri találkozóra, közös felkészülésre jönnek össze a lelkészek. Mi, északiak a mátraházi református üdülőben leszünk együtt, hogy a Megfáradás és megújulás a lelkészi szolgálatban téma összefüggésében őszintén beszéljünk gondjainkról, és közösen keressük a megoldásokat. Mindez összhangban van a Láthatóan evangélikus című egyházi stratégiánkkal is, hiszen annak második pillére hangsúlyossá teszi a lelkészek szolgálatának megerősítését. Csak remélni tudom, hogy lelkészek, presbiterek és gyülekezeti tagok számára mind ismerősebben csengenek a stratégia lapjain megfogalmazott olyan gondolatok, mint a lelkészképzés intézményének, az Evangélikus Hittudományi Egyetemnek a megerősítése, a hivatásgondozás gyakorlata, a ténylegesen kivehető szabadság biztosítása, a lelkésznők és lelkészcsaládok speciális helyzetének komolyan vétele, a rendszeres egészségügyi szűrés és az esetleges válsághelyzetek szakszerű kezelése. Azzal a reménnyel állítottuk össze a mátraházi lelkésztalálkozó programját, hogy az ottani lelki és kulturális alkalmak, az Isten előtti elcsendesedés és a közös kirándulás segíthet a feltöltődésben és az új tanév tartalmas előkészítésében. Közben pedig jó irányban formálódhat lelkészi karakterünk. Gondjaink sokszor a lelkészi „szereppel” függnek össze. Ezeket jól modellezi egy kortárs szakember, Hézser Gábor pasztorálpszichológus, amikor megkülönböztet négy lelkészi alkatot. A skizoid típusba a „szabadgondolkodókat” sorolja, akik „új, innovatív koncepcióikkal a hasonló típushoz tartozó híveik csodálatát váltják ki, másokat megbotránkoztatnak”. A depresszív típusba szerinte „a született lelkigondozók” tartoznak, akik számára a gyülekezet maga a család, ám „az ekldeziogén neurózisra való hajlamot azáltal erősítik prédikációjukkal, hogy a kétség, a panasz, az Isten ellen való lázadásnak még a gondolatát is elvetik”. A harmadik csoportot a kényszeres személyiségek alkotják, akik személyükben kívánják garantálni a törvény és a morális elvek időtlenségét, és „a megbocsátás elérhetetlen magasságba helyezésével túlterhelik a híveket” Végül a hiszteroid típusba soroltakra az jellemző, hogy „szuggesztivitásukkal tömegeket képesek mozgósítani, és a gyülekezet csodálja őket, ám adott esetben ők »egyházból kiváló szektaalapítókká« válhatnak”. (In: Pasztorálpszichológiai szempontok az istentisztelet útkereséséhez. Kálvin Kiadó, Budapest, 2005,45-56. oldal.) Természetesen abból kell kiindulni, hogy a lelkészek egészséges személyiségek, és túlzás őket eleve betegségtünetek alapján besorolni. Legalábbis a hajlam szintjén azonban szinte minden lelkész magára (és lehetőleg nem egyszerűen valamelyik társára!) ismerhet a négy típus valamelyikében. Ebből az önismeretből eljuthatunk arra a felismerésre, hogy milyen veszélyhelyzetben élünk. Nem baj, ha a hívek is tudják, hogy hús-vér ember lelkészeik - akikre persze fel kívánnak nézni -milyen gondokkal küzdenek. Mert bizony előfordul, hogy a suszter is lyukas cipőben jár. Vagy az orvost betegség dönti le a lábáról. Ha pedig az orvos beteg, akkor pácienseit is megfertőzheti. Leginkább a szexualitással, az anyagiakkal és az alkohollal kapcsolatos botlásokat szokták a lelkészi nyomorúságok közé sorolni, ám a lista ennél sajnálatosan hosszabb. Talán elég, ha csak utalok a hatalommal való visszaélésre (családban és gyülekezetben), az egyre terjedő számítógép-függőségre, a tanítással kapcsolatos zavarokra, az igazmondás hiányára vagy egyszerűen csak a kötelességszegésre. A fenti típusok valóságossága és az evangéliumi szemlélet semmiképpen sem engedi meg, hogy purifikátori türelmetlenséggel küzdjünk mindezek ellen. Célravezetőbb lehet az, amit Luther „mutuum colloquium et consolatio ffatrum”-nak nevez, vagyis ha jobban élnénk a testvéri beszélgetés és kölcsönös vigasztalódás gyakorlatával. Ennek szellemében a megelőzésre és lelkigondozói hálózat létrehozására törekszünk. Évek óta próbálunk összeállítani egy intézkedéscsomagot a lelkészházasságok védelmére. A szolgálat egyik legnagyobb erőforrását jelentheti ugyanis a biztos családi háttér, annak hiánya viszont megnehezítheti, sőt szélsőséges esetben tönkre is teheti munkánkat. Különleges, vagyis az átlagemberétől eltérő hivatások esetében a magánélet és a munka összeegyeztetése sokszor nem könnyű feladat. A lelkészi szolgálat egyrészt a szükségszerűen adódó lelki terhekkel és stresszhelyzeteivel, másrészt a legtöbb polgári foglalkozástól eltérő munkabeosztásával igazán a különleges hivatások közé tartozik. Indokolt ezért, hogy foglalkozzunk a lelkészcsaládok egységének és épségének védelmével. Természetes, hogy minden embernek gondosan kell készülnie a házasságra. Ez fokozottan érvényes kell, hogy legyen azokra, akik lelkipásztorként - vagy annak házastársaként - kötik össze életüket valakivel. Némelyek hajlamosak azt hinni önmagukról, hogy jó lelkipásztorok, de nem jó házastársak, nem jó szülők. A kettő azonban összefügg egymással, egyik nem játszható ki a másik ellenében. A korábbiaknál nagyobb számban vannak olyanok, akik lelkésznőként világi állású férjjel élnek együtt, illetve sok az egyedül élő (hajadon vagy agglegény, illetve özvegy vagy éppen elvált) lelkész. Valamennyi csoportnak sajátos problémái vannak, mindegyik különleges odafigyelést igényel. A felkészüléshez hasonlóan nagy szerepe van a megelőzésnek. Ha a családi válság legkisebb jelei mutatkoznak, azonnal keresni kell - lehetőleg közösen - a megoldást. Ez első szinten a barátokkal, kollégákkal való intenzív kapcsolatápolást és őszinte beszélgetéseket jelent, második szinten pedig szakemberek bevonását. Le kell tudni győzni az abból adódó gátlást vagy szégyent, hogy - példának okáért - egy lelkészházaspár pszichológus vagy éppen szexológus tanácsát veszi igénybe. A konfliktuskezelésnek a legkülönbözőbb formái alkalmazhatók eredményesen. Minden prevenció és terápia akkor lehet igazán hatékony, ha együtt jár ÉGTÁJOLÓ (t) a lelkészi szupervízióval. Ezzel kapcsolatban a legújabb időkben számos jó kezdeményezés született. Külön kell foglalkoznunk a gyermekekkel. Közismert tény, hogy lelkészcsaládokban ők sokszor hátrányos helyzetűvé válnak, ami testi-lelki (beleértve hitbeli) fejlődésük szempontjából hátrányos lehet. Már csak ezért is indokolt, hogy a lelkészcsaládok rendszeresen megkeresik annak alkalmát, hogy közösen el tudjanak menni nyaralni, illetve év közben is tartalmas közös programokat szerveznek. Célszerű továbbá annak a lehetőségnek a megtalálása is, hogy a lelkész házaspár alkalmanként néhány napra együtt, csak egymásra figyelve lehessen. Nyitott szívvel várjuk a lelkészeket az augusztus 27-én kezdődő háromnapos alkalomra. Kérem a gyülekezeteket, hogy hordozzák imádságban vezetőiket, szeressék és támogassák a lelkészeket. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
