Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-04 / 31. szám
„Senki se tartsa magát különbnek jó lehetőségei, családi háttere, iskolázottsága miatt mondjuk egy cigány embernél. Megtérésre, újjászületésre, a szív megtisztulására mindannyiunknak szükségünk van.” Az egyetlen menekülési út: Jézus 4. oldal „E sorok írója örömmel tapasztalta, hogy a záró istentisztelet után nem csupán Gábor és Judit, az újra egymásra talált házaspár szeme csillogott...” Egyedül megtartó szeretet !► 6. oldal „Megcsodálhatjuk Bara Margit tiszta egyszerűségét, arca nemes szépségét, az alig látható rezdüléseket, öröm és bánat végtelen kifejezéseit. Kései elismerését - Kossuth-díj, Magyar Filmszemle életműdíja - a régi szerénységgel és boldogsággal vette át.” Jegyzetlapok !► 7. oldal Kettős aranyfonál !► 4. oldal Diakonissza-születésnapok !► 6. oldal Páskándi Géza emlékezete W 7. oldal Kőszegen a négy elem !► 8. oldal Gyökérkezelés !► 11. oldal Webes címek az újságoldalakon H* 15. oldal INTEGRÁCIÓ VAGY ASSZIMILÁCIÓ - BENNE VAGY? Jó embernek lenni jó Ökumenikus szabadegyetem Nyíregyházán > Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetemként él tovább az a nyári program, melyet 1989-ben rendeztek meg először a tiszadobi Andrássy-kastélyban határon túli és anyaországi fiatalok ökumenikus táboraként. Sőt az akkori idők szavának megfelelően a nyugati szórvány is képviseltette magát a rendezvényen, a ki- és megbeszélni való apropót, a témát pedig évről évre a Biblia, egy-egy példázat adta - de a hősidőkről szólva nem szabad megfeledkeznünk a puszta együttlét, a találkozás öröméről sem. Az idők változása sok mindent hozott magával, sok jó, rendszerváltás kori gondolat halt el, ment ki a divatból végképp. A tiszadobi együttlétek jelentősége azonban nem csökkent, csak a helyszínt adó Andrássy-kastély nagyszabású rekonstrukciója kényszerítette ki a változást. Új helyen, egyházunk egyik nyíregyházi intézményében, a Luther Márton Kollégiumban szervezik - most már három éve - az eseményt. S ha már a szabolcsi megyeszékhely belvárosába költöztek, a szabadegyetemi elnevezéssel nyitottá tették a nívós előadásokkal sűrűn tűzdelt programot minden érdeklődő számára. Sorsközösségben A főszervezőnek, Laborczi Géza evangélikus lelkésznek változatlan szándéka, hogy a szabadegyetemi programsorozat egy új típusú keresztény értelmiség formálódásának az al-Az istenháza felé közeledőt Weöres Sándor ismerős versei fogadták. Németh Gabriella előadóművész Jóbi Gergő gitárkíséretével ugyanis a száz esztendővel ezelőtt született költő gyerekverseiből mondott el és énekelt kalma legyen. A gondosan megválasztott, többrétegű témák apropót adnak arra, hogy a szabadegyetemen kereszténységünk lényegéről beszélgethessenek a fiatalok. A meghívott félórányit - kisebbek és nagyobbak örömére - a templomkertben. Az épületbe lépők idén is a már megszokott „hangulati elemekkel” találkoztak: a bejáratnál kialakított büfé a szendvicseken és frissítőkön előadók ehhez adnak új ismereteket, új szempontokat. A július 22-28. között megrendezett 24. Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetem (NŐSZ) új vonása, hogy a szervezésbe bekapcsolódott az Evangélikus Roma Szakkollégium, így a hagyományos közönség - főleg erdélyi és partiumi hallgatóság - a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatban az Európai Unió támogatásával tanuló ifjúsággal egészült ki. A Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetem idei témája így hangzott: Integráció vagy asszimiláció - benne vagy? Az egyhetes programsorozaton hamar nyilvánvalóvá vált, milyen közelről érintik ezek a kérdések a hallgatóságot, csakhogy sokan másképp élik és ítélik meg az itthoni és a határon túli problémát. kívül meghitt beszélgetéseknek is otthona volt, a padok végében apró mécsesek világítottak, a negyvenegy méter magas toronyba vezető csigalépcső gondolatösvényét Weöres Sándor lélekbe markoló idézeteivel kövezték ki. Ezúttal az Evangélikus Országos Múzeum vándorkiállítását is megtekinthették az érdeklődők. Amíg pedig a gyerekek az elveszett bárányt keresték a padok között, illetve a templomkert előtt az aszfaltra rajzoltak, a felnőttek egy-egy igéért dobhattak célba. Folytatás a 3. oldalon ■ Bakay Péter A mai kor emberének átalakulóban van a lényeglátása. Változóban az érték fogalma, az eszmény(ek) tárgya, így a léthez, az élet titkához közeledés is más. A szakralitás helyébe a profanitás lép, a fennköltség helyett az alpáriság, a magasztosság helyett a földhözragadtság veszi át az uralmat. Nem az a kérdés - bár izgalmas -, hogy mindez sodródás vagy irányított, tudatos manipuláció eredménye-e, hanem hogy felismerjük, elismerjük-e a tényét, és tehetünk-e, akarunk-e ellene fellépni, megálljt parancsolva a silányosodás hömpölygő folyamának. A ma emberének, benne a magyarságnak egyik lényegi kérdése az emberiség nemzetekre tagolódásának, illetve a tagolódás fönntartandóságának kérdése. Úgy tűnik, megtaláltatott a rés, amelyen keresztül az egész emberiség egységbe tömöríthető (mert hát a homogén massza mindig egyszerűbben kezelhető, irányítható, használható a heterogénnél), egységbe, amely fölülír minden nemzeti érzést, hazáért vállalt áldozathozatalt - és ez a fogyasztás. Egyre nagyobb tömegek lesznek Fogyasztásország polgárai, egyre többen hordják boldog-kába átszellemültséggel a fogyasztás láncait, amelyeknek nem is tudják, ki, mi van a másik végén. A cél már nem a világ nemzetközivé, hanem nemzettelenné tétele. Hol van már Kölcsey Parainesisének emelkedett szellemisége, annak nemzedékről nemzedékre történő átadása, hol Vörösmarty Szózatának - „Itt élned, halnod kell” - már-már determinált eltökéltsége? Nemzetünk sorsfordulóhoz érkezett. Megint. Többször megtörtént ez már történelme folyamán. Hol külső, hol belső elsöprő veszély fenyegette. Ez utóbbi csoportba tartozik az önzésből fakadó öngyilkos egykézés vagy a gyilkos abortusz engedélyezése, alkalmazása. Aki pedig az elkerülhetetlenül bekövetkező népességcsökkenés előrevetítésével fölemelte szavát mindezek ellen, az nem csupán marginalizálódott (például Fekete Gyula vagy evangélikus részről Schulek Tibor lelkész), hanem szavait káros károgásnak bélyegezték. És lám... Bárcsak szelíden és bölcsen fogadná egyházunk népe, amikor leírom: jelenlegi nemzeti sorskérdésünk a cigánykérdés! Itt már nincs helye sem elhallgatásnak, sem mellébeszélésnek, sem udvarias mellénézésnek. Legfőképp nincs helye a passzivitásnak. Lejárt az útkeresgélés ideje is. Indulni kell! Évszázadok óta - már a 15. századtól! - együtt élünk a cigányokkal. Amíg lélekszámúk csekély volt, a többségi társadalom meglehetős türelemmel fogadta markánsan eltérő életvitelüket, magatartásukat. A nagy ritkán érkező és hamar továbbálló, néhány tyúk eltüntetésével a konfliktusokat letudó vándorló csoportok inkább kuriózumot, mint elviselhetetlen terhet jelentettek. A letelepedő cigányok kézműves-foglalkozásaiknak (kovács, teknővájó, kosárfonó stb.) köszönhetően hiánypótló tevékenységükkel kifejezetten hasznos tagjai voltak a társadalomnak. A szocializmus idején az építkezéseken, bányákban, termelőszövetkezetekben ugyan munkalehetőséget kaptak, de elégséges iskoláztatásuk, társadalmi integrációjuk nem történt meg. A kilencvenes évektől ránk szakadt vadkapitalizmus semmit nem tudott kezdeni a teljességgel kiszolgáltatott cigánysággal, végképp perifériára szorultak. Ehhez járult a korábbi „romantikus” korokhoz képest lezajlott döntő változás, amely alapvetően új relációba helyezte a cigánymagyar együttélést: az elszegényedett, ellehetetlenülő cigányság sok esetben antiszociális rétege nagyra nőtt, és egyre rohamosabban nő a létszáma/arányszáma. Ez már érzékenyen érinti a többségi társadalom tűrőképességét, társadalmi feszültséghez vezet, és súlyosan kihat a társadalmi lét minden területére (gazdaság, oktatás, egészségügy stb.). Az ország (és ne vigasztaljon bennünket, hogy egész Közép-, Kelet- és Dél-Európa országai hasonló cipőben járnak) veszélyként és teherként éli meg a cigányság jelenlétét, pedig megélhetné ajándékként, lehetőségként is! Ehhez a szemléletváltáshoz és az ehhez társuló változó gyakorlathoz járulhatnánk hozzá mi, evangélikusok. Minden adottságunk megvan hozzá! Mint az evangélium népének más dolgunk nem lenne, mint evangéliumot hirdetni a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, a vakoknak szemük megnyílását, valamint gyakorolni az irgalmasság cselekedeteit. Jézustól azt is tanultuk, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat” (aki ráadásul olyan, mint te - igaz, nem külsőre, nem szokásaiban, de isteni teremtettsége, Isten előtti kedvessége révén). Egyházunk népének jelentős része tót és sváb eredetű, így különösen is érzékenynek kellene lennie a kisebbségi létből adódó nehézségek és az ebből fakadó szépségek, gazdagság, gazdagítás irányában. A cigányokhoz nekünk, evangélikusoknak is indulnunk kell a hazáért, a nemzetért, de mindenekelőtt Jézus küldő szavának engedelmeskedve a tanítvánnyá tétel érdekében, egyben azzal a meggyőződéssel, hogy akik adnak - jól megtetézett mértékkel -, azok így kapnak vissza is. Akik évek, évtizedek óta cigányok közt szolgálnak, megtapasztalták Jézus ezen szavainak igazságát. Mert Jézus minden szava igaz. Indulni kell! A szerző a Magyarországi Evangélikus Egyház cigánymissziói referense W Folytatás az 5. oldalon Pusztaföldvári Öröm út Egy éjszaka a százéves templomban ^ A hulló vakolat, a hamiskás orgona és a kis létszámú gyülekezet ellenére öröm töltötte be a pusztaföldvári evangélikus templomot július 26-án. Ekkor rendezték ugyanis az idei nyitott templom éjszakáját, amely már a hatodik a különleges templomesték sorában az alföldi településen. A missziói bizottság által támogatott program fókuszában ezúttal az öröm volt. A téma aktualitását az is adta, hogy a gyülekezet idén ünnepli temploma felszentelésének századik évfordulóját.
