Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-04 / 31. szám
2 4t 2013. augusztus 4. , , FORRÁS, Evangélikus Élet Oratio oecumenica Urunk, Istenünk! Könyörülj rajtunk, hogy ne félelmek és bizonytalanság vegyen erőt rajtunk, amikor a jövőre gondolunk! Add, hogy őszinte hittel rád bízzuk egész életünket! Te többször is próbára tettél már minket, és mindannyiszor bizonyítottad, hogy aki benned bízik, nem szégyenül meg. Mutasd meg a helyes utat, és ha letértünk róla, kérünk, vezess vissza, hogy tiszta szívvel szolgáljunk neked! Köszönjük, hogy prófétáid, szolgáid és legfőképpen egyszülött Fiad által kijelentetted akaratodat. Hadd érezzük meg dorgáló szavaidon keresztül is atyai szeretetedet, hiszen mindig a javunkat munkálod. Ezért kérünk: adj halló fület, engedelmes szívet, őszinte jóakaratot mindannyiunknak, hogy szavaid meghallgatásra találjanak. Adj hazánknak békességet és jó előmenetelt, hogy boldogan és biztonságban élhessünk családunk körében! Adj bölcs és felelős döntést minden szinten, hogy mindannyian érezhessük oltalmazó és vezető kezedet! Legyen áldásod azokkal, akik még úton vannak, pihennek, hogy erőt gyűjtsenek a rájuk váró munkához! Se: gítsd meg a betegeket, a gyengéket és szegényeket, hogy mindig legyen mellettük valaki, aki gyógyítja, bátorítja, vigasztalja és segíti őket a te nevedben! Ments meg, Urunk, a gőgös elbizakodottságtól, és adj őszinte lelket, amely minden körülmények között benned bízik! Kérünk, taníts minket igaz és élő hittel szolgálni azon a helyen, ahová állítottál! Segíts, hogy bölcs előrelátással készüljünk az előttünk álló feladatokra és kihívásokra! Taníts meg hálát adni az elért eredményekért, a mindennapi kenyérért, családunkért, szeretteinkért! Add Szentlelkedet, hogy ő vezessen a helyes úton, és életünk jó gyümölcsöket teremjen! Urunk! Te tudtunkra adod, hogy előbb-utóbb számot kell adnunk hitünkről és cselekedeteinkről. Segíts minket, hogy felkészüljünk erre a találkozásra, és idejében komolyan vegyük üzenetedet! Jézus Krisztus érdeméért kérünk: bocsásd meg vétkeinket és mulasztásainkat, és hallgasd meg imádságunkat. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Ez okozza az egészséges emberi énnek és a józan értelemnek a legnagyobb megütközést és megbotránkozást, hogy az Isten kénye-kedve szerint embereket hagy cserben, keményít meg, dönt kárhozatba (mintha öröme telnék az emberi bűnökön és az örökkévaló kínokon), akinek nagy irgalmát és jóságát ugyanakkor mindenütt hirdetik. Igazságtalannak, kibírhatatlannak, sőt borzalmasnak tűnik Istenről így gondolkodnunk. Ezen bizony évszázadok óta sok nagy ember megütközött már! Kinek ne lett volna ettől nagy bosszúsága? Én magam is nemegyszer a kétségbeesés legmélyéig megbotránkoztam ebben, s bizony azt kívántam, bárcsak sohasem teremtettem volna emberré! Ez akkor történt, mielőtt még felismertem volna, milyen üdvös ez a kétségbeesés, és mennyire közel van a kegyelemhez!” M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. (JERUZSÁLEM) VASÁRNAP - 1MÓZ 15,1-6 Semmiért egészen A szerelmes magyar szavak rettenetes remekét Szabó Lőrinc rótta rímbe e címmel. Nyilvánvalóvá téve, aki szeret: elveszett. Aki szeret, szőröstül-bőröstül azé, akit szeret. Azé, akinek teljesen odaadta magát. Aki szeret, feltétlenül bízik abban, akit szeret. Aki szeret, boldogan hű ahhoz, akit szeret. Aki szeret, szeretettje bizalmát és hűségét vágyja. De éppen mert szerelme feltétlen, akkor is szeret, ha nem tapasztalja meg szerelme bizalmát, sőt akkor is szereti a másikat, ha az hűtlennek bizonyul. * * * Ábrám már régóta szenvedélyes hallója a Hangnak. Összetartoznak, jobban, mint Szárajjal, asszonyával vagy bárkivel atyafisága közül. Bántja az elővételezett jövő: keservesen keresett javainak majd a nem tőle származott Eliézer lesz az örököse, a béres fia, aki maga is bérért munkálkodik. Nem így Ábrám. Őt nem a szerzés, nem a vagyon izgatta. Lenni akart, szabadon élni, függetlenül mindentől, az atyai háztól és a fáraótól, a rokonságtól és a megélhetésüket tőle váró cselédeitől. Csak a Hangtól nem. Szerelmes volt a Hangba. A szólóba, akinek csak ő kellett, a nagy apa, aki csupán azért lesz apává, hogy ez az állapot élete nagy szégyenévé és botrányává váljék: Jismael és Jicchak, Ábrám fiai abban lettek igazán testvérekké, hogy mindketten félelemmel és reszketéssel tekintettek apjukra, akinek mindenkinél jobban kellettek, egyet kivéve. Az Egy, a megszólító és kiválasztó Hang felülírt mindent. Apai érzést, emberséget, családjogot. Felülírt, de nem szüntetett meg. A Szentírás arról tanúskodik, hogy az ember ezernyi módon élheti életét, hozhat törvényt, működtethet országot, hihet egy vagy több istent, imádhat bálványokat, vagy elvethet mindent, ami kikezdi benne a világ racionális birtokbavételét. Ábrám is egy volt az emberek közül, akit nem üdvössége izgatott, hanem vagyonának sorsa. Előre szégyellte magát, micsoda gazda ő, aki nem tud gondoskodni állatairól és pásztorairól. Mit ér a gyakorlati ész, ha nem győzi le az időt, ha nem képes elővételezni a szükségszerűt, legalább szellemi-érzelmi módon urává téve bennünket a mindig elhordozandó sorsnak? Amit ha nem nekünk, akkor gyermekeinknek vagy unokáinknak kell cipelniük. Ábrám, mint minden szabad ember - aki nem a másét rabolva, hanem esze és szorgalma révén gazdagodott meg -, felelős. Teremtett valamit, ami kevesebb, mint ő. Jó kézbe helyezheti, mielőtt végképp eltűnik a földről - ez minden. Abrámot mégsem vagyonának sorsa izgatja. Minek mindez, ha vele mindennek vége, amiért a Hang atyái honából elhíva követésére bírta, szabadon és határtalankodva, messze mindattól, ami életének gyermektelen volta ellenére is értelmet adott volna? „Nincs magvam, mert te nem adtál nekem”- mondja Ábrám. Mi értelme volt akkor e bolondos életnek, melynek csak hasznát örökli és értékeli a cseléd fia? Semmi. Semmi több, mint az ég csillagainak. Eszünk és kezünk munkájával a reánk bízottak javát szolgáljuk. Ábrám életének értelme nem morális természetű, még csak esztétikai sem. Nem jó, és nem szép. Inkább őrült. Fölnéz a csillagos égre, s elhiszi a Hangnak, hogy neki, a gyermektelennek megszámolhatatlan utóda lesz. Ábrám nem az eszében bízott, azt csupán használta, akárcsak karja erejét, s így tudta, mi az, amit neki kell elvégeznie. Nem is esett kétségbe, veszedelmes helyzetekben józan ítélőképességére hagyatkozva döntött, nem futkosott látókhoz, álmodozókhoz. Soha nem moralizált, de vállalta az életét, s tudta, mit ér az. Nem példakép, sem népvezér, még csak próféta sem. Kierkegaard súlyos szavával: a hit lovagja ő. Vannak asszonyai, barátai s háza népe, dolga rengeteg, mégis mindig egyedül van. Egyedül a Hanggal, a senkinek sem bemutatható van-nal, akit Száraj kinevet, s aki nem engedi, hogy Hágár és tőle való fia, Jismael elpusztuljon. És Ábrám a Hangban bízik. Csak a Hangban bízik. Az elmúlt háromezer évben megszámlálhatatlan személyes és közösségi tragédiát élt túl Ábrám hite: Egyiptomot, Asszíriát, Babilont és Rómát, szentélyek lerombolását és deportációkat. Pusztulnia akkor kellett Ábrám fiainak, ha az elrejtőzködő Isten helyett a jól látható nemzeti vallás bálványait imádták. Ha olyanok akartak lenni, mint a többi nép, amelynek királya van, meg alapszerződése meg jussa más népeknek a maga érdekei szerint törvényt és határt szabni. Ha a bizalom alapú létre szóló elhívásukat a másik feletti hatalom eszközévé silányították. És még így is, még mindig hitték, Ábrám fiai ők. Mindenkinek joga van úgy élni, ahogy akar. Jézus egy szóval sem mondja a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy úgy gondolkodjanak, bízzanak és cselekedjenek, mint ő. Ezek társaságára akkor sem vágyott, „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” ► Elérkeztünk Messiás-sorozatunk befejezéséhez. Ma Georg Friedrich Händel oratóriumának harmadik részét hallgatjuk meg, gondoljuk végig (elemzésünkben újra Tallinn Tibor rádiós előadására támaszkodtunk). Amint az első részt, a harmadikat is E-dúr ária kezdi: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent” (Jób 19,25-26) „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje” (íKor 15,20) A händeli dallam- és harmóniavezetés iskolapéldája ez, csodálatos nyugalma fényben fürdik. Kifejezi Jób rendíthetetlen hitét, amely az Újszövetségben bizonyossággá válik. A tétel meghallgatása gyógyító erejű szétszórt, nyugtalan lelkűnknek! Egy hosszabb egység a korinthusi levél gondolatát folytatja. Az áriára felelő kórustétel a halál-élet ellentétet a tempó és a motívumok váltakozásával festi le (Grave - a-moll; Allegro - C-dúr; Grave - d-moll; Allegro - d-moll és a-moll): „Mert ember által van a halál, ember által van a halottakfeltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek’.’ (íKor 15,21-22) „íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra.. ’.’ (íKor 15,51-52) - szól a basszus accompagnato. Az angol bibliafordítás nem harsonát, hanem trombitát ír, így kézenfekvő, hogy Händel az ABA formájú basszusáriában újra trombitát alkalmaz, a tétel karaktere pedig királyi méltóságot sugároz. A D-dúr főrész: „...mert megfog szólalni a harsona, és a halottakfeltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.” A h-moll középrész: „Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba’.’ (íKor 15,52-53) Az ezt követő alt recitativo, alt-tenor duett és kórus koronázza meg azt a korinthusi igeszakaszt, amelyet Händel után egy jó évszázaddal Johannes Brahms is fontosnak tartott és megzenésített. (A Német requiemről a következő hetekben fogunk szólni.) „...akkor teljesül be, ami meg van írva: »Teljes a diadal a halál fölött!«” (íKor 15,54) - kezdi a recitativo. Az Esz-dúr duett kis motívumokból összeálló témája azt az örömöt mutatja be, amikor az ember rádöbben a megváltás kegyelmére: „»Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?« A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény’.’ (íKor 15,55-56) Ugyanezt a zenei anyagot folytatja a kórus is: „De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (íKor 15,57) A g-moll szopránária Pál apostol másik levelének verseit szólaltatja meg. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (...) Ki vádolná Isten választottad? Isten (az), aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőtfeltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” (Róm 8,31.33-34) Ez a tétel - a nagyon távoli hangnem ellenére - a harmadik részt nyitó E-dúr ária párdarabja: ugyanaz a nyugodt, mély bizalom és hit a feltámadt Krisztusban. A téma motívumai ugyanúgy a hármashangzat fokait járják végig, csak fordított irányban; mintha egy kép szimmetrikus keretét látnánk, mely magában foglalja és elénk tárja a központi üzenetet. És valóban, ezek után már csak a több szakaszból álló befejezés következik. A második részt záró Halleluja nem használta el, nem merítette ki az ujjongó öröm tartalékait. A händeli kvarttémát még egyszer hallhatjuk a mennyei seregeket megszólaltató D-dúr zárókórusban: „Méltó a megöletett Bárány, aki vére által megváltott minket Istennek, hogy övé legyen az erő és a gazdagság a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség a dicsőség és az áldás!” A két tagból álló, A-dúrba is kitérő akkordikus indítás után mozgalmas imitációs rész következik: „A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!”( Jel 5,12-14; kibővítve és kihagyásokkal.) Végül az Ámen megzenésítése hullámzó témájú, nagyszabású fúgával tetőzi be a művet. Kórus aligha juthat közelebb ahhoz, hogy emberi eszközökkel megszólaltassa, lefesse és közénk hozza azt a ragyogást, amelyet János apostol fantáziája közvetít a mennyei elragadtatás birodalmából. A VASÁRNAP IGÉJE ha megtértek volna. A gazdag ifjútól Nikodémusig és Simon farizeusig mindent megkaptak, tudást, vagyont, lehetőségeket. Ezeknek már nem kellett a Hang, még ha benne szólalt is meg, kit élete hitelesít. Ezeknek elég volt a tudat: Ábrám fiai ők, s ahol a Hangnak kellett volna megszólalnia, oda a törvény került, a süket recitálás: ne ölj, ne lopj, ne kívánd. És öltek, loptak, és megkívánták azt is, amire semmi szükségük nem volt. Míg végül jöttek a pogányok, a népek és az ő egyházaik, és megteremték a szörnyeket: a „német keresztényeket" és a magyar vallást követőket, akik már nemcsak az abrámi fiúságból, az ígéret örökségéből akarták kizárni a zsidókat, hanem mindenüket elvéve legyilkolták őket. így volt ez a katolikus Magyarországon, Lengyelországban és Ausztriában, az ortodox Ukrajnában vagy a protestáns Németországban. A soa, az európai zsidóság kiirtása nem Isten akarata volt, hanem az európai nemzetállamok csődje. Nem maradt más, mint Ábrám hite, túl minden törvényen és fajiságon, a mindenkori szabadsággyűlölők bosszantására. És az európai kereszténység agóniája után sem maradt meg más, csak Jézus Krisztus, a názáreti. Aki önmagát Ábrám fiának tekintette (még ha kortársai közül oly sokan megkérdőjelezték is ezt). Kései s számomra a legigazabb, modern és haszontalan, bűnösök és kisemberek barátja, gyógyító és üldözött, a kínok kínját megélt ember. Ábrám és Jézus, apa és fia, mindketten hittek a Hangnak. És életüket neki adták: igazak, egészen. ■ Donáth László CANTATE Eged Illen diczeríinc. Nem könnyű a Messiást úgy bemutatni, hogy a cselekményt, a zenei formát követjük; a műnek az a lényege, hogy újra meg újra hirdesse az Úr győzelmét, nagyságát, dicsőségét. Minden más csak epizód, még ha nagyszabású is. Ezért a dramaturgia erősen statikus; nem lehet tagadni a Messiás egyfajta monumentális egyhangúságát. Händel drámai oratóriumai között változatosabb is, színesebb is, gazdagabb is van. Az elmúlt évszázadok közönségéből azonban éppen e nagyszerű monotónia váltotta ki a Messiás egyedülálló szeretetét. Most, hogy lezárul a sorozat, érdemes az oratóriumról szóló öt cikket folyamatában újra elolvasni. Reméljük, minél többen eljutnak odáig, hogy meg is hallgatják a művet, hiszen egy elemzés söha nem tudja igazán visszaadni a zene varázsát. Ha valakinek nincs otthon lemeze, újra javasoljuk, hogy keresse a http://www.youtube.com oldalt (a mi kedvencünk a Gabrieli Consort & Players és Paul McCreesh felvétele). A cikkíró-rovatvezető megköszöni az ötletadónak, hogy az eddigiekhez képest más nézőpontból foglalkozhatott ezzel a kompozícióval: nem elsősorban a zene felől közelítve (mint muzsikusként eddig minden alkalommal), hanem a bibliai szövegek mondanivalójára összpontosítva. Igazi igehirdetés volt - bárcsak minél többekhez eljutna a hangja! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
