Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-07-28 / 30. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. július 28. *■ 3 HÍRADÁS AZ ÜLLŐI ÚTRÓL Lesz tető a fejünk felett! Jövevény lettem... Malik Péter Károly beiktatása Lucfalván W Folytatás az 1. oldalról A tetőhéjazat cseréjéről lesz szó, merthogy a cserepek teljesen elhasználódtak, átengedik a nedvességet. Reménység szerint a mintegy százéves ácsolat, a fedélszék kis javítások árán épségben megmaradhat. Ehhez át kell vizsgál­ni a faszerkezetet, mert a beázások csúfos meg­lepetéseket okozhatnak. Ott, ahol az eredeti ho­mokágyban nem érte víz a gerendákat, nagyobb problémák nem lehetnek, de még a kiváló mi­nőségű faszerkezet is károsodik, ha tartósan víz éri. Ezeken a helyeken biztos javítani kell az ácsolatot. A cserepezésről régóta tudják, hogy nagyon beteg. Kétfajta cserép fedi a tetőt: az egyik sza­kaszon a cserepek nem illeszkednek a takará­soknál, itt folyamatos az ázás, a másik részen pedig szivacsossá váltak a cserepek. Biztosra ve­hető, hogy teljesen lecserélik a már kiszolgált, elhasználódott héjazatot. Szakaszosan dolgoznak majd a szakemberek, fóliákkal védik azt a részt, ahol esténként az épület felett a csillagos égbolt lesz látható. Nagyobb esők idején a csillárból is víz folyt a felső szinten, az ifjúsági osztályon évek óta la­vórok között dolgoztak. Akkor fóliákat fektet­tek a padlóra, de ez nem jelentett komoly vé­delmet, hiszen a víz átfolyt az egyik helyről a másikra, semmi sem maradt szárazon. Közel tízéves probléma oldódik meg tehát a tetőfel­újítással - remélhetőleg novemberig. Az Üllői úti szárny eredeti része 1870 körül épült Buzzi Bódog tervei alapján. 1904-ben je­lentősen átépítették, jellemzően kollégiumi használatra. A Szentkirályi utcai épületrész 1905-1906-ban készült Francsek Imre tervei szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház székházának. Az épület dísze az udvari kapubejárat bolt­íves kialakítása, valamint az Evangélikus Orszá­gos Könyvtár Podmaniczky-Degenfeld Könyv­tárának gyönyörű belső tere, Podmaniczky Géza báró hagyatéka. Az Üllői úti épületrész utolsó, jelentősebb át­alakítása a Magyar Szabványügyi Hivatal igé­nyei szerint történt 1977-79-ben ifi. dr. Kotsis Iván építész és Bámer Imre statikus tervező irá­nyításával. N EvÉlet-infó ► Lelkésziktatást tartottak július 21-én, va­sárnap délután a Nógrád megyei Lucfal­ván. A három éve már itt szolgáló Malik Péter Károlyt iktatta be hivatalába az egyházmegye esperese, e sorok írója. A li­turgiában - a stafétabotot mintegy átad­va - Megyaszai László, a gyülekezet volt lelkésze, valamint Gyötfi Mihály, a beik­tatott lelkész apósa szolgált. Az esperes a Prédikátor könyve, Salamon szavai (11,1-8) alapján két fontos üzenetet helyezett Ma­lik Péter Károly szívére. Egyrészt azt, hogy Isten országában, a szolgálatban vállalni kell a kocká­zatot - úgy, ahogy a hajózó kereskedők vagy ép­pen a magot vető földművesek teszik. Olyan idő­ket élünk, amikor a régiek mellett szükségesek a kockázatosnak tűnő, újszerű és szokatlan szolgálati formák. A lényeg azonban változatlan: a lelkészi szolgálat teljes embert, egész életet és szívet kíván. Másrészt azt, hogy nem a szélre és felhőkre kell figyelni, hanem a napra, Krisztus­ra kell tekintenie az Isten szolgájának. Ha a missziói munkát blokkoló áramlatok helyett arra tekintünk, aki elhívott minket az új életre és kiküldött a szolgálatra, ma is bőséges lesz az ered­mény. Urunk hatalmas, mindent megtehet, ezt egy pillanatra sem szabad elfelejteniük azoknak, akik lelki szolgálatban állnak. Malik Péter Károly Ef 2,19 és Ef 5,8 alapján szólította meg a népes gyülekezetét. A mögöt­te álló három (szolgálati) év egy pillanat alatt elrepült. Nem sok idő, de Jézusnak éppen elegendő volt ugyanennyi, hogy tanítványait fel­készítse a szolgálatra. „Jövevény lettem, de az Úrban nem vagyok idegen” - vallotta a beik­tatott lelkész. Hálát adott Istennek, megköszönve a lucfal­­viaknak, hogy részükről kezdettől fogva test­véri el- és befogadást tapasztalt, jövevény mi­volta ellenére nem kell „jöttmentnek" éreznie magát. Közös útra hívta a gyülekezetét, ez pe­dig nem más, mint a Krisztus világosságának megélése a mindennapokban. Maga is a vilá­gosság gyermekeként szeretné a fényforrást, Krisztust hirdetni - mondta. Nem lehet részletezni, még csak felsorolni sem azt a sok köszöntést, amelyek a közgyű­lésen elhangzottak. Hatalmas szeretet és vára­kozás veszi körül a bővülőiéiben lévő Malik csa­ládot (hamarosan megszületik második gyer­mekük). Kedves és megható pillanat volt a nyírsző­­lősi, görögszállási roma testvérek énekes kö­szöntése: „Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívem­ben, / Lángja lobogjon elevenebben!” A szere­­tetvendégség után ők a kultúrházban folytat­ták szolgálatukat, átadva a lncfalvaiaknak mindazt, amit Krisztusban ők is kaptak, hogy lobbanjon közöttük is a tűz... ■ Szabó András Malik Péter Károly 1983. szeptember 8-án született. Monoron, pedagóguscsaládban nőtt fel. Bekapcsolódott az evangélikus gyülekezet életébe, ott keresztelték meg, ott konfirmált, és el­kezdte az EKE bibliaiskoláját. Az ELTE fizikus szakán tanult tovább, de úgy érezte, nem ez az ő útja. Jelentkezett az evangélikus teológiára, és párhuzamosan mindkét szakot elvégezte. Társával, Györfi Eszterrel 2009-ben kötötték össze életüket erre az igére építve: „Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2MÓZ 33.14) Malik Péter Károlyt 2010-ben szentelte lelkésszé Monoron dr. Fabiny Tamás püspök, és Lucfalvára küldte ki, hogy Szabó András esperes felügyeletével, de lényegében önállóan vé­gezze a szolgálatot. „Konzílium” a Puskin utcában Különleges munkaülésre került sor július 19-én a Déli Egyházkerület püspöki hivatalában. Vajon miért találkozik a nyár közepén Lupták György esperes, Homoki Pál lelkész, Deák László egyházkerületi misszi­ói lelkész, valamint László Lajos lel­készjelölt a püspökkel? Orvosi kifejezéssel élve: „életmen­tő beavatkozásról” két gyülekezet, Bo­csa és Tázlár újraélesztéséről folyt az izgalmas tanácskozás, a „konzílium”. Nem az a helyzet, hogy az említett két kis gyülekezet már a halálán lenne. El­lenkezőleg: éppen hogy élni szeretné­nek! Ha lehet, újra önállóan, saját lel­készük által pásztorolva. Mindez nem rajongás, nem álmo­dozás, hiszen a feljegyzések szerint már 1949. szeptember 13-án felkeres­te hat bócsai presbiter - Erényi János, Font Mikós, Gáspár István, Hach­­bold Imre és János, illetve Meskó Já­nos - az akkori soltvadkerti esperest, Sikter Andrást a gyülekezet önállósu­lási szándékával. Ennek nyomán 1950- ben Bocsa és Tázlár levált Soltvadkert­­ről, és önálló lelkészt választott Mezősi György személyében (aki jóval később az Evangélikus Élet szerkesztőjeként is működött). A Bócsán lakó utolsó lel­kész Széli Bulcsú volt, aki 1975 tava­száig szolgált a két faluban. Ezután a súlyos lelkészhiány miatt Bocsa visszakerült Soltvadkerthez, Tázlárt pedig Kiskunhalashoz csatol-' ták. így nem maradt ugyan pásztor nélkül a két település mintegy száz­száz főnyi evangélikus népessége, de megritkultak a szolgálatok: jelen­leg Bócsán havonta kétszer, Tázláron pedig egyszer van istentisztelet. Tu­dom, hogy ez is valami - a lelki éh­haláltól talán megment, de a növeke­déshez biztosan kevés... Már hosszabb ideje melengettük a tervet, hogy jó lenne kísérletet tenni az „újraélesztésre” hiszen két életképes fa­luról van szó, ahol ma is adottak a fel­tételek a gyülekezetépítéshez. Van is­tentiszteleti helyünk, felújítható lelkész­lakás, működő óvoda és iskola. De vajon mit akarnak a helyiek? Sajnos, sokszor sok helyütt tapaszta­lom a lelki leépülés tüneteit, a sivár igénytelenséget: „Nekünk ennyi is elég, nincs erőnk többre...” Pedig nyilvánvaló, hogy éppen azért fogy el az erőnk, és fogynak el gyülekezete­ink, mert nem élünk rendszeresen és bőségesen az életadó lelki kenyérből, Isten élő és ható igéjéből. Amint erről lapunk április 7-i szá­mában is beszámoltunk, húsvétvasár­­nap Bócsán szolgáltam, hogy felmér­jem a gyülekezet élni akarását. Jó volt megtapasztalni éppen a feltámadás ün­nepén, hogy a bócsai evangélikusok - Vida György felügyelőtől Szőke-Tóth Mihály polgármesterig - bíznak az új­rakezdés, az önállósulás esélyében. Természetesen ennek' egyik' leg-' fontosabb emberi előfeltétele, hogy ta­láljunk valakit, aki kész felvállalni a két gyülekezet újraplántálásának nem könnyű feladatát. S itt lép a képbe if­jú szolgatársunk, László Lajos, akinek ordinációja éppen lapunk hivatalos megjelenési napján, július 28-án, va­sárnap délután lesz a pestszentlőrin­ci templomban. Jogosan vetődik fel a kérdés: vajon nem felelőtlenség-e pályakezdő fiatalt ilyen mély vízbe dobni? Nem vitás, hogy kockázatos a döntés, amelyre azonban egyrészt maga Lajos is ki­mondta az igent, másrészt pedig igyekszünk minden lehetséges embe­ri támogatást megadni, hogy ne érez­ze magát egyedül ebben az igazi missziói helyzetben. Ezért ült össze a „konzílium” hogy a szükséges lelki, szellemi és anyagi segítséget minden szintről idejében biztosítani tudjuk. A legfontosabb, hogy legyen a kö­zelben olyan tapasztaltabb szolgatárs, akinek helyismerete is segíthet. így Lajos beosztott lelkészként a Bo­csát eddig ellátó soltvadkerti lel­kész, Homoki Pál mellé kerül. A következő szint az egyházmegye támogatása. Lupták György esperes­nek, aki egyben az országos evangé­­lizációs és missziói bizottság elnöke, kifejezetten szívügye, hogy Bács- Kiskunban ne csökkenjen, hanem növekedjen az evangélikus gyüle­kezetek száma. Ennek érdekében az egyházmegye komoly anyagi segítsé­get nyújt a bócsai lelkészlakás felújí­tásához, hogy közel négy évtizedes kényszerszünet után újra megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani az odaköltöző lelkésznek. A tatarozás költségéhez természe­tesen hozzájárul az egyházkerület is. De az anyagiak mellett igyekszünk fo­lyamatos lelki, szakmai támogatást is biztosítani a gyülekezetépítéshez. Itt lép be a történetbe az egyházke­rület missziói lelkésze, Deák László, aki kvázi mentorként szeretné segí­teni Lajos gyülekezetépítő munkáját. Melyek a legsürgősebb és legfon­tosabb feladatok? Az imaközösséggel záruló „konzüium” a következő lépé­seket vázolta fel: A folyamatos lelkigondozói, láto­gatói pásztorolás mellett mindkét faluban lehetőleg már szeptembertől el kell indítani a minden vasárnap dél­előtti istentiszteleti életet és a rend­szeres hétköznapi igei alkalmakat. Fontos a személyes lelkipásztori meg­jelenés az óvodák és iskolák életében. Első perctől kezdve figyelni kell az ökumenikus együttműködésre, külö­nösen is református testvéreinkkel, akikkel mindkét helyen közösen hasz­náljuk a templomot. Konkrét terve­ket készítettünk, hogy havonta legye­nek olyan nyitott, vonzó missziói al­kalmak, amelyekre nem csak az evan­gélikusokat lehet meghívni... ÉGTÁJOLÓ (+) Deo volente, a tervek szerint au­gusztus 18-án kerülhet sor az ünne­pélyes nyitányra. Ezen a vasárnapon szeretnénk megköszönni Tázláron Hon ti Irén kiskunhalasi lelkész szol­gálatát, aki eddig gondozta a gyüle­kezetét. Bócsán pedig püspöki áldás­sal örülhetünk majd a felújított lel­készlakásnak és a két kis gyülekezet éledő feltámadási reményeinek. De természetesen egy pillanatra sem feledjük a konzílium alatt is többször idézett apostoli figyelmez­tetést: miénk az ültetés, az öntözés le­hetősége és felelőssége, de a növeke­dést Isten adja! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents