Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-28 / 30. szám
2 * 2013. július 28. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Teremtő Istenünk! Mennyei Atyánk! Köszönjük hűségedet, amellyel életet adsz, és azt fenntartod; amellyel az élethez adsz életjeleket is, amelyek túlmutatnak a halál és a bűn körülöttünk és bennünk romboló erőin. Köszönjük, hogy nem öntudatlanul vagyunk teremtményeid, hanem tudatos gyermekeid lehetünk, hogy értelemmel csodálhatjuk teremtett világod gazdagságát, és hálás örömmel élhetjük át az emberi összetartozás boldog pillanatait. Köszönjük hűségedet, amely által felelős életre hívsz; köszönjük, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva körülményeinknek, hanem adsz erőt, tehetséget úrrá lenni korlátáinkon, és a nehéz próbák, kihívások által erősíted akaratunkat, formálod értelmünket és láttatod határainkat. Áldott légy, hogy kudarcainkat is javunkra fordítod, így általuk mélyülhet önismeretünk, világlátásunk, a másik elesett - sége iránti érzékenységünk. Köszönjük hűségedet, amellyel óvó, tápláló, otthont adó közösségekbe helyezel, és ott megtartasz. Köszönjük családjainkat, azt az érzelmi otthont, ahová a legbensőségesebben tartozunk, ahonnan jó elindulni, s ahová jó újra és újra megérkezni. Köszönjük a közösségeket, amelyekhez munkánk, tanulásunk vagy éppen aktív pihenésünk köt. Áldott légy, hogy egyházad, a gyülekezet közössége is otthonunkká válhatott, hogy benne társakra találtunk, akikkel közös a hitünk, s akikkel megoszthatjuk kételyeinket is. Köszönjük Jézus Krisztusban megtestesült hűségedet: hogy benne örökre eljegyeztél magadnak, hogy általa beszédessé válnak életünk eseményei, hogy az ő műve révén életünket és annak minden ajándékát az élet jegyében láthatjuk. Bocsásd meg, hogy hűségeddel naponta visszaélünk, azt újra és újra meghazudtoljuk indulatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel és mulasztásainkkal. Te Jézusban értünk adtad magad, mi mégis - a másik baján és ínségén átnézve - minduntalan a magunk javát munkáljuk. Irgalmadból élünk; segíts, hogy éljünk is vele. Add, hogy hűséged láthatóvá váljon személyes életünkön éppen úgy, mint egyházad életén, s így mind többeknek nyíljon fel a szeme atyai szeretetedre, a veled való közösség örömére, a Krisztusban nyert életre. Add, hogy ha az élet minden jele elfogyott mellőlünk, akkor is hűséged reménye vezessen. Ámen. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. •■Evang ‘I "Evangélikus Élen.®. EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED? SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 9. VASÁRNAP - 5MÓZ 7,6-12 Modellek Nagyapám sajátos testtartásban guggol a celldömölki udvaron. A földön deszkák hevernek. Nagyapám erősen szorítja szájában a cigarettát. Nyár van, az idő mintha állna. Nagyapám szögeket ver a deszkába. Bátyám, aki ekkor olyan hét-nyolc éves lehetett, mellette térdel a földön. Kezében egy hozzá képest túlságosan nagy harapófogó. Alig várja, hogy használhassa. Hamarosan erre is sor kerül. Nagyapám ugyanis azért ütögeti be a szögeket, hogy megtanítsa a bátyámat arra, hogyan kell őket kihúzogatni a harapófogóval. Én távolabb ülök. Alig érdekel a dolog, nem is nekem szól. A kép mégis megragadt valahogy az agyamban. * * * Mintha belehallgatnánk egy idegen pár szerelmi vallomásába. Szégyenlősen fordítjuk el a fejünket, és feleslegesnek, illetéktelennek tartjuk a jelenlétünket. így olvassuk Mózes ötödik könyvéből ezt a szakaszt, benne Isten és az ő népének, a zsidóságnak összetartozásáról. Első érzésünk az, hogy ebben nincs számunkra elhangzó mondat, és tiltakozunk minden olyan értelmezés ellen, mely rövidzárlatosan ezt az üzenetet a keresztyénségre vonatkoztatja. Másfelől a zsidóság története kézzelfogható valóság. Senki sem fordíthatja el a fejét attól a ténytől, hogy van itt egy nép, mely magát Isten népének tudja. A keresztyénségnek mindig szembesülnie kell azzal, hogy központi eseményeinek gyökere a zsidóság történetébe nyúlik. A Biblia egyik legfontosabb információja ennek a népnek a sorsa. Küzdelme, állhatatossága vagy szétszóratása, virágzása vagy széthullása mind része Istennel való kapcsolatának. Kihagyhatatlan ennek a népnek az életéből, hogy feltűnt benne a zsidó Jézus a maga tanítványi körével, az első keresztyén gyülekezetekkel, a zsidó-pogány kérdésekkel - és ez oda vezetett, hogy ezek a gyülekezetek a választottságot magukévá tették, és készek voltak megfosztani a zsidóságot ettől. Izrael népe Isten választottja, amelyről mai igénk sorai elsődlegesen szólnak. * * * Ahogy fölidézem a régi történetet magamban, ennyi év után is megragad nagyapám felelősségteljes szeretete, amellyel legidősebb fiúunokája felé fordult. Tudta, hogy a harapófogóval bánás fontos tudás. Kész volt kis gyakorlatokat kitalálni az ezekhez hasonló ismeretek megtanítására. Végtelen türelme volt hozzá. Bár nem én tartottam a fogót, nem nekem ütötték be a szögeket, talán kicsit sértődött is lehettem ezért, mégis kirajzolódik az ő jellemvonása, amely más helyzetekben nyilván nekem is megmutatkozott. * * * A keresztyénség igénk bensőséges szavait csak modellként értheti meg. A zsidóság sorsában modelleződik Isten kommunikációja az emberrel. Ebben a nép sem passzív. Az elhívás, a szövetség, az elhajlások kezelése, a törvény, a büntetés és az irgalom - Isten közeledése az emberhez. Egy nép a hordozójává válik ennek, kapcsolatuk modellé válik. Ennek a népnek a mai napig követett sorsában ott van a kérdés: mit akar Isten, hogy hagyhatta ezt Isten, mi a szándéka a történelem bizonyos fordulóinál - de egyidejűleg számunkra is elmondja, hogy milyen indulattal, szándékkal és változásokkal találkozik velünk. A mondatok ugyan nem nekünk szólnak közvetíenül, de megláthatjuk bennük azt az Istent, aki egy nép életén keresztül mutatja be az emberhez való közeledését. * * # Aztán ott van a bátyám, aki türelmesen várja, hogy a feladatot elvégezhesse. Nem unatkozik, figyel. Amikor rá kerül a sor, próbálja minden erejét összeszedni, hogy ügyes legyen. Elsőre persze nem megy, de aztán rátalál arra a mozdulatra, amellyel majd egész életében, amikor szöget kell kihúznia, forgatja a harapófogót. Életre szóló élmény ez. A szögek kihúzása egyidejűleg beszél a nagyapám és a bátyám kapcsolatáról. Sok hasonlóság van a jellemükben, sőt még a kinézetükben is. Az akkor kisgyerekként ott térdelő fiú egy életen át hordozza öregapja tiszteletét, sokszor idézi fel a tőle tanultakat, és számon tartja például azt is, hogy ő tanította meg szöget kihúzni. Tárcájában van egy fénykép, melyen ő - akkor már serdülőként -, az apja és a nagyapja látható. Kicsit mindig irigyeltem ezt az összetartozást. Másfelől magam is közvetetten része vagyok, hiszen egy vér vagyunk. # * # így jutunk el Jézus életéhez. De vajon szabad-e a számunkra oly személyes, emberileg közel álló názáreti Jézus sorsát is ilyen távolságtartással vizsgálnunk? Szabad-e az ő szerteágazó mondanivalóját, cselekedeteit - és elsőrendűen kereszthalálát és feltámadását ilyen modellként kezelnünk? Ha mindezt nem távolságtartásként, hanem éppen hogy Isten hozzánk közel lépő, magát felfedő cselekedeteként értékeljük, akkor A VASÁRNAP IGÉJE benne vele találkozhatunk. Ebben a kapcsolódásban ráadásul nem is vagyunk teljesen kívülállók, mert bár igaz, hogy Jézus mondanivalójában sokszor számunkra elérhetetlen tartalommal szól korának zsidóságához, szavainak univerzalitása minden kor és minden nép számára kinyitja Isten országát. * * # Ülünk a kertben, és figyelem, ahogy bátyám az unokáit tanítja. Nem szögeket vernek be, egy pecabotot szednek szét éppen, de ugyanaz a türelem, ugyanaz a felelősségtudat, ugyanaz a szeretet. A hordozott minták újabb jellemeket rajzolnak körül. Nem veszek részt benne, mégis formálnak. Nem pusztán róluk szólnak, hanem arról, mit jelenet nagyapának és unokának lenni. Mi a tanítás, a tanulás, az ajándékozás és elfogadás. Megértem a nemzedékek összetartozását. Felfedezek néhány elveszített kincset, és másokat megtalálok. * * * És végül a magunk élete. Igen, a minket körülvevő világ, benne a saját sorsunk is válhat Isten szándékának modelljévé. Boldog vagy tragikus történeteink Isten akaratáról beszélnek. Az, amit Isten megmutat a zsidóság sorsában, lehetőségeiben, küzdelmeiben, csodálatos kultúrájában, tartásában, de tragédiájában is, Jézus személyében nyer igazi értelmet. Az értünk szenvedő, meghaló és feltámadó Krisztus pedig saját életünk és halálunk megoldójává lett. Rá figyelve bontakozik ki életünk titka, mutatkozik meg értelmességünk és célunk. ■ Koczor Tamás „Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” ^ Georg Friedrich Händel Messiás oratóriumát elemző sorozatunkban a második rész második felének tételeihez érkeztünk: ezt a szakaszt a közismert és népszerű Halleluja-kórus koronázza meg. írásunkban újra támaszkodtunk Tallián Tibor elemzésére. Az első recitativo-kórus tételpár (a 31/32. tételtől) episztolái igeszakasza Krisztusra vonatkoztatott zsoltárokat idéz: „Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: »Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!« (...) »Imádja őt az Isten minden angyala!«” (Zsid 1,5-6) A D-dúr kórustétel témája éppen fordítottja annak a motívumnak, amely a Halleluját indítja. A következő négy tételt a megszólalás és az örömhír hirdetésének gondolata fűzi egybe. Az első két tétel kapcsolatát az azonos zsoltár - melynek témája Isten megjelenése - teszi még szorosabbá: „Fölmentéi a magas hegyre, foglyokat ejtettél, embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten!” (Zsolt 68,19) „Az Úr ezt a kijelentést aa!a az örömhírt vivő nők nagy seregének...” (Zsolt 68,12) A d-moll altária (más felvételen g-moll szopránária) hármas lüktetésű, lágyabb zenei anyaga után a B-dúr kórus akkordjai az isteni nagyságot sugallják. Egyes bibliafordítások (például a Lutheré) Zsolt 68,12 mellett feltüntetik az utalást Ézs 52,7-re: ez következik most a Messiásban is ringató, siciliano ritmusú, g-moll szopránária formájában. „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!” Róm 10,15 is erre utal: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” A szakaszt záró, erőteljes Esz-dúr kórus szövege szintén megtalálható két helyen. Pál apostol parafrázisa: „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük” (Róm 10,18) Az eredeti zsoltár: „...eljut hangúk az egész földre, szavuk a világ végéig” (Zsolt 19,5) Újabb négy összetartozó tétel: szövegük a második zsoltárból származik. „Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? Összegyűlnek a főid királyai, afejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen ésfelkentje ellen” (Zsolt 2,1-2) - hangzik a viharos basszusária; az énekes a hármashangzat-felbontás lépcsőin jár, a hegedűk tizenhatodokkal sisteregnek. Ez a dráma - egy változat szerint rövid recitativo után - ugrásra kész, szinte villámló kórusba torkollik (mindkettő C-dúrban): „Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!” (Zsolt 2,3) A tenor recitativo világossá teszi, mennyire hiábavaló ez a próbálkozás. „A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket” (Zsolt 2,4) Az a-moll tenorária érzékletesen bemutatja, mekkora lehet az Úr ereje, ha haragra gerjed a lázadó ember ellen: „Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, minta cserépedényt!” (Zsolt 2,9) A hegedűk megállíthatatlan motívuma a legmagasabb és a legmélyebb húr között csapódik ide-oda. Az énekes szólama éppen visszafogottságával érzékelteti a kérlelhetetlen helyzetet. A Messiás második részének zárókórusa a Jelenések könyvének három részletével János apostol vízióit tárja elénk. A tétel első része: „Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” (Jel 19,6) Händel tömbszerűen építkezik, rövid, pregnáns motívumokkal, olyanformán nagy léptékű formai gondolkodással, amely már-már a formátlanságot súrolja. Ebben és a többi kórustételben a legszembetűnőbb egy kvart ambitusú, négyhangos motívum, plagális, óriási erejű kadenciákkal, orgonapontokkal. A folytatásban több szöveget és zenei anyagot hallunk felváltva vagy egy időben. Először egy lefelé irányuló skálamenet hangzik fel; ezt nagy lépésekből építkező fúgatéma követi: „A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az őKrisztusáé lett, /és őfog uralkodni örökkön-örökké!’ (]el 11,15) Ebbe a fúgába épül be az újabb felkiáltás, ismétlődő hangokon, állandóan emelkedve: „Királyoknak Királya és uraknak Ura’.’ (Jel 19,16) Eddig nem ejtettünk szót Händel oratóriumának hangszereléséről. Azért nem, mert a megszokott ba-CANTATE rokk apparátust alkalmazta: énekes szólistákat, négyszólamú vegyes kart, vonószenekart (két hegedű és brácsa) basso continuóval (gordonka és nagybőgő; csembaló és orgona), valamint két oboát és két fagottot. Az oboák a kórus szoprán és alt szólamát vagy a hegedűket, a fagottok a basso continuót erősítették. Jel 11,15-ben a vers elején viszont ez áll: „A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben...” Ez az összefüggés és a zárókórus mondanivalójának jelentősége igényli, hogy a partitúra két trombitával - és a vele együtt járó timpanival (üstdobbal) - bővüljön. A barokkban pedig a trombitával kiegészült hangzás magával hozza a királyi, fényes D-dúr hangnemet. Ezek a - technikainak tűnő - körülmények segítették elő annak a tételnek a megszületését, amelyet az angolok szinte himnuszukként tisztelnek, és amelynek népszerűsége a popszámokéval vetekszik. A Halleluja az apoteózisa minden közösségi diadal- és dicsőítő éneknek. Azt, amit a Messiás a rokon jelentésű, de a hasonlóságtól jelentőségüket nem vesztő tételek során eldalol, a híres kórus tömörítve mondja újra. A zenei szimbólumok oly nyíltak, hogy már nem is szimbólumok: a szoprán hangonként emelkedő, tartott „Királyok királya” kiáltása a mennyekbe vezető utat rajzolja ki, ahová Megváltóját ujjongva-tolongva követheti a sokaság. ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
