Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-22 / 51-52. szám
Evangélikus Élet élő víz 2013. december 22-29. ► 7 Lopakodó ünnep Az ünnep, mielőtt a maga leplezetlen valóságában elénk lépne, rejtve már adventben megjelenik. Belebújik tárgyakba, történésekbe, és az év más időszakában megszokott „tartozékai” az életünknek különös tartalommal telítődnek. Átlényegülnek. Minden csak attól függ - főleg maga az ünnep -, hogy már adventben felfedezzük-e a rejtőzködő, felénk lopakodó ünnepet! Ünnep az úton! Boldogan fedeztem fel. A belvárosban vettem észre az aszfaltra festett első jelet, és azonnal követni kezdtem. A város eddig még számomra ismereden részein át vezetett, hol parkokon át, hol a járda mentén, hol az emeletes házak között. Sehol egy lépcső, egy járdaszegély, végig egészen a négyszáz ágyas klinikáig - az egyetemig - akadálymentesen vezet. Elkészült végre Pécsett a kerékpárút! Azóta többször végiggurultam rajta oda-vissza. Néhol megálltam, és rácsodálkoztam, egy-egy problémásabb helyen hogyan oldották meg a lehetetlent, hogy se az autók, se a gyalogosok közé ne hajtson kerékpárjával az ember. Egy szakasz különösen is felkeltette az érdeklődésemet. Ráadásul éppen egy kanyar után. A kerékpárút kellős közepén áll egy fa. Egy — ha jól ismertem fel - fiatal platán. Az út jobbról-balról kiöblösödve megkerüli. Körülöleli. Azért vigyázni kell, ha gyorsan gurulunk, veszélyes lehet vagy az ütközés, vagy a hirtelen kormánymozdulat miatt. A „jelenségen” lehet derülni - és fotózni, ahogy én tettem - vagy dühöngeni - így is járhattam volna az mindenesetre önmagában szívderítő, hogy a fát nem vágták ki. Pedig végül is csak egy fa, és hát az lett volna a biztonságos, balesetmentes megoldás. Fogalmam sincs, milyen megfontolásból hagyták ott a fát az út közepén. Számomra az ünnep jelképe lett. Valami, ami ott van az úton, és kezdeni kell vele valamit. Valami, ami nekünk egyre inkább akadály, gond,- Mit tudom én, nem vagyok időjós, húzd már a cipőd!- Apa - mondja, és az előbbi hangos csacsogás suttogásra vált -, Csabika még hisz az angyalokban. Ő még úgy tudja, hogy ők hozzák az ajándékokat. Ránézek a gyerekre. Háromnegyed nyolc előtt két perccel. Harmadikos. Megáll az idő. Átjáróhoz értünk, kapuhoz a felnőtté válás útján.- És te? - kérdezem megilletődve.- Hát - mondja -, én még hiszek egy kicsit. „Az meg hogy lehet?” - teszem fel először csak magamnak a kérdést. Hit dolgában azért mégiscsak szakértő vagyok. Az ember vagy hisz, vagy nem hisz valamiben. Vagy az angyalok hozzák az ajándékokat, vagy kedves mese az egész, de hogy lehet a kettőt elegyíteni?- Ezt hogy érted? - kérdezem hangosan. Mosolyog. Talán egy másodpercig gondolkodik, keresi a szavakat:- Hát, valahogy úgy, hogy hiszek a meglepetés örömében. Színes karácsonyunk lesz! Reggelente még átjön. Mondtam már, harmadikos. Átmászik rajtam, és bebújik közénk. Reggeli dödörgés, így hívjuk, még ha a szövegszerkesztő alá is húzza most pirossal mint nem létező kifejezést. A takaró felett mindenféléről szó esik. Mi volt tegnap, mi lesz ma. Alatta meg zajlik a csipkedés, taszigálás, gyömöszölés.- Apa, az idén szerinted fehér vagy színes karácsonyunk lesz? A takaró alatt leáll a csipkelődés, taszigálás, gyömöszölés.- Mi az, hogy színes karácsony? - kérdezem. - Fekete van vagy fehér.- A háztető piros, a tuják a templom mellett zöldek... Ha nem esik a hó, attól még nem fekete a karácsony. Hát igen. Színes a világ, az élet. Színes karácsonyunk lesz. ■ Németh Zoltán megoldásra váró feladat. Sokakban már az is megfogalmazódott, hogy ki kellene vágni. Mások csak szeretnének túl lenni rajta, hogy mielőbb a hátuk mögött legyen. Van, aki egy hirtelen mozdulattal kikerüli. Van, aki ütközik vele, és sebeit fájlalja. Van, aki észre sem veszi. Van, aki megáll. Leszáll a kerékpárjáról. Odalép hozzá. Mint az út, átöleli. Kicsit még hiszek az angyalokban Reggel van, szokásos sietség. „Öltözz, húzd már a cipőd, elkésünk!” Lassan öltözik, a szája bezzeg jár folyamatosan. Harmadikos. Elmúlt karácsonyok emlékeiről beszél háromnegyed nyolc előtt három perccel. Harmadikos, de már emlékei vannak. Amikor az egyik karácsonyi műsor után Lackóval és Csabikával kitették a forró teát tartalmazó bögréiket hűlni a hóba. Aztán belefeledkeztek a játékba, és a tea belefagyott a bögrébe, mire visszamentek érte.- Vajon ilyen hideg lesz a gyerekkarácsonyon idén is? És lesz hó? HETI ÚTRAVALÓ „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Az Úr közel!” (Fii 4,4-5) Advent 4. s egyben karácsony hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi az örökkévaló Isten emberszeretetét hirdetik. „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy éljünk őáltala." (íjn 4,9; LK) Érkezik a Megváltó, örüljünk Máriával: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt..., mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve..!’ (Lk 1,46-47.49; EÉ 38) Örömünk alapja Jézus közelsége „és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, megfogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fii 4,7). A zsidókból és pogányokból lett keresztyének együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben, és „dicsőítse őt minden nép”. Isten „töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel” - ezt kívánja Pál. (Róm 15,11.13) Szenteste „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11). „Jézus Krisztus születése pedig így történt” (lásd Ézs 7,14): Mária „fiútfog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből”. (Mt 1,18.21) Isten elküldte Fiát, „aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig... Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk...” (Róm 1,3-4) Az első karácsonyon: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét...” (Jn 1,14) A pásztorok, miután meghallották az angyaltól az örömhírt: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus”, sietve elmentek Betlehembe, „és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket”; majd „visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent..!’ (Lk 2,11.16.20) Pál szerint Isten „...az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője, a Szentlélek által..., hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” (Tit 3,5.7) „Krisztusnak azért kellett emberré születnie, hogy benne újjászülessünk. Magára veszi a mi Ádám-származásunkat, belemeríti a magáéba, és nekünk ajándékozza a sajátját.” (Luther) Az Isten szeretetének ünnepén „megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” (Tit 3,4); megtörtént az Örökkévaló tökéletes kijelentése egyszülött Fia által. „Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása.. ’.’ (Zsid 1,3) S a szeretet apostola szerint: „Az Ige volt az igazi világosság... ő jött el a világba. (...) Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek...” (Jn 1,9.12) Névünnepén János köszönt: „Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel. (...) Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk..!’ (2jn 3.6) Az aprószentek ünnepén emlékezzünk: Heródes „megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennélfiatalabb fiúgyermeket" (Mt 2,16). „Az aprókat áldd meg itt és mindenütt, / Élhessenek égben teveled együtt! / Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, / Most és mindörökké: imádságom ez.” (EÉ 169,3) Lehet a tied is! ■ Garai András IXOYC SEMPER REFORMANDA- „De az igaz, hogy a szív a Gyermeket csak úgy fogadhatja be, s gyönyörűségét csak úgy ízlelheti meg, ha előbb kiráz magából minden örömöt, ami nem Krisztus. A Gyermek nem hajlandó osztozni - egyedül akar a szív lakója lenni. Szélnek kell eresztenünk mindent, ami szemünkben jónak látszik: gyönyört, javak ingerét, dicsőséget, önnön életünket, úgynevezett kegyességet, bölcsességet s minden vélt erényt. Mikor mindezt kiszolgáltattuk, akkor jön a Gyermek, s magával hozza mindazt, ami ó-Ádámunkat megöldökli.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Mit várnak, és mire várunk mi? Az advent szó a várakozásra utal. De nem mindegy, hogy mit várunk, és mi jön el. Amit általában várnak Az emberek azt remélik, hogy a következő évben vagy a nem túl távoli jövőben minden jobb lesz. Sokan azt hiszik, hogy a politikusok fogják megoldani a világ gondját. Vannak, akik filozófiai rendszerektől várják a megoldást... Voltak, akik azt hangoztatták, a tudás fogja jobbá tenni az egyes embert és a társadalmat. Megszűnnek a háborúk és a viszálykodások. Nem így lett. A ma embere ugyanolyan kegyetlenségeket képes elkövetni, mint a középkori. 2012-re sokan a világvégét várták. Hatalmas katasztrófa eljövetelét, nagy pusztulást... De nézzünk szét hétköznapjainkban, amelyekben ellentétes várakozásokkal is bőven találkozunk: legyen rend és tisztaság a közterületeken; míg mások azért szállnak síkra, hogy mindenkinek joga legyen úgy és ott élni, ahogy és ahol kedve tartja. Amit nem vártunk, de megtörtént Felüdítő volt, amikor a várakozásokkal, a több évtizedes megszokott (megszoktatott) renddel ellentétben ez az év nem az áremelésekről szólt, hanem rezsicsökkentéssel kezdődött és folytatódott... Azt hiszem, jobban meg kellene becsülnünk azokat a kis és nagy embereket, akik értünk, a közösségért tesznek valamit. Ezek az emberek joggal várhatnák tőlünk a köszönet és a megbecsülés szavait, ehelyett sokszor durva támadásoknak, ócsárlásoknak, méltatlan megalázásnak vannak kitéve. Hiányzik nálunk a megbecsülés, a jó elismerésének és támogatásának a kultúrája. Pedig Isten igéje is arra buzdít bennünket, hogy vezetőinket becsüljük meg és támogassuk, ha a jó rend megőrzésének útján járnak: „Néped fejedelmét ne átkozd!” (ApCsel 23,5) Súlyos figyelmeztetés! És hogy imádkozzunk elöljáróinkért, hogy jól legyen dolgunk (íTim 2,1-2; Jer 29,7). Amikor másokat okolunk a bajainkért, gondoljunk arra, hogy elsősorban velünk van a probléma. Mert bizony a jót ócsároljuk, a tehetségest irigyeljük, viszont a gonoszt respektáljuk, és megjuhászkodunk az erőszakos előtt. Amit feltétlenül várnunk kell A keresztyén embert is a várakozás jellemzi. Várja Messiását. Keresztyénként nem egy karizmatikus politikus erejében, eszében és ügyességében bízunk. Nem is egy világkormány felállásában, amely majd békét teremt a földkerekségen. Továbbá világkatasztrófát sem várunk. De azt sem, hogy a világ mindig így marad. Sokkal reménytelibb és boldogabb lehet a mi várakozásunk. Várjuk Jézust, Isten Fiát, aki nem ígérget, hanem beteljesíti az ígéretét. Uralma valódi békességet hoz a világra (Ézs 9,7). Országlását igazság és jogosság fogja jellemezni: „Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjadékot sárjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot szerez eföldön!’ (Jer 33,15; újonnan revideált Károli-fordítás; 1. még Zsolt 89,15) Várjuk a teljes megváltást, a lélek mellett a test megváltását is, amikor megszabadulunk a bűnben születettség állapotából, és valóban bűntelenek leszünk (íKor 15,42-49). Meg kell tanulni várakozni Nem mindegy, hogyan várakozunk. Ölbe tett kézzel, mert már nincs értelme semmibe belefogni, hisz hamarosan eljön az Úr; reményvesztetten és a reményvesztettségtől bénán, hogy elhatalmasodott a gonoszság, és nem lehet mit tenni; vagy megerősödve a reménységben: van értelme küzdeni, mert eljön az Úr, és legyőzi a gonoszt. Tehát addig is feladatunk van. Megtérésre van szükség a társadalom minden szintjén. Arra van szükség, hogy bevonuljon a dicsőség Királya a szívekbe. Majd akkor lesz rend. A külső törvények, legyenek bármilyen jók, kijátszhatók, és nem érik el a céljukat addig, amíg az emberek nem írják be a szívük tábláira Isten törvényét: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erőddel és értelmeddel, és felebarátodat, mint magadat’.’ (Lk 10,27; újonnan revideált Károli-fordítás) A gyűlölet politikája helyett valósítsuk meg a szeretet politikáját! Ez nem egyfajta ezoterikus értelemben vett szeretetet jelent, hanem bibliai, isteni szeretetet, amely türelmes a másikkal, jóságos, és nem irigyli, hanem támogatja a tehetséget. Nem kérkedik önmagával, nem viselkedik bántóan. Az a szeretet, amely nem a maga hasznát nézi, hanem keresi a másik hasznát, amely nem örül a hamisságnak, de együtt tud örülni az igazsággal (íKor 13). Mire vársz, keresztyén testvérem? Küldetésed van! Ne várd, hogy kezdje el más megvalósítani! Kezdd el te! Légy te az első, aki felébred, légy az első, aki nem szól vissza, légy az első, aki meg tudja dicsérni a másik sikerét, légy az első, aki gyors a hallásra, a jó cselekvésére, az Isten iránti engedelmességre! Légy az első, aki komolyan veszi, hogy „közel van ő, az ajtó előtt” (Mt 24,33)■ Széll Éva
