Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-12-22 / 51-52. szám

Evangélikus Élet élő víz 2013. december 22-29. ► 7 Lopakodó ünnep Az ünnep, mielőtt a maga leplezetlen valóságában elénk lépne, rejtve már adventben megjelenik. Belebújik tár­gyakba, történésekbe, és az év más időszakában megszokott „tartozé­kai” az életünknek különös tarta­lommal telítődnek. Átlényegülnek. Minden csak attól függ - főleg maga az ünnep -, hogy már adventben fel­­fedezzük-e a rejtőzködő, felénk lopa­kodó ünnepet! Ünnep az úton! Boldogan fedeztem fel. A belvárosban vettem észre az aszfaltra festett első jelet, és azonnal követni kezdtem. A város eddig még számomra ismereden részein át vezetett, hol parkokon át, hol a járda mentén, hol az emeletes há­zak között. Sehol egy lép­cső, egy járdaszegély, végig egészen a négyszáz ágyas kli­nikáig - az egyetemig - aka­dálymentesen vezet. Elké­szült végre Pécsett a kerék­párút! Azóta többször végig­gurultam rajta oda-vissza. Néhol megálltam, és rácso­dálkoztam, egy-egy problé­másabb helyen hogyan ol­dották meg a lehetetlent, hogy se az autók, se a gyalo­gosok közé ne hajtson kerék­párjával az ember. Egy szakasz különösen is felkeltette az érdeklődése­met. Ráadásul éppen egy ka­nyar után. A kerékpárút kel­lős közepén áll egy fa. Egy — ha jól ismertem fel - fiatal platán. Az út jobbról-balról kiöblösödve megkerüli. Kö­rülöleli. Azért vigyázni kell, ha gyorsan gurulunk, veszélyes lehet vagy az ütközés, vagy a hirtelen kor­mánymozdulat miatt. A „jelenségen” lehet derülni - és fo­tózni, ahogy én tettem - vagy dühön­­geni - így is járhattam volna az mindenesetre önmagában szívderítő, hogy a fát nem vágták ki. Pedig végül is csak egy fa, és hát az lett volna a biz­tonságos, balesetmentes megoldás. Fogalmam sincs, milyen megfontolás­ból hagyták ott a fát az út közepén. Számomra az ünnep jelképe lett. Valami, ami ott van az úton, és kez­deni kell vele valamit. Valami, ami ne­künk egyre inkább akadály, gond,- Mit tudom én, nem vagyok idő­jós, húzd már a cipőd!- Apa - mondja, és az előbbi hangos csacsogás suttogásra vált -, Csabika még hisz az angyalokban. Ő még úgy tudja, hogy ők hozzák az ajándékokat. Ránézek a gyerekre. Háromne­gyed nyolc előtt két perccel. Harma­dikos. Megáll az idő. Átjáróhoz ér­tünk, kapuhoz a felnőtté válás útján.- És te? - kérdezem megilletődve.- Hát - mondja -, én még hiszek egy kicsit. „Az meg hogy lehet?” - teszem fel először csak ma­gamnak a kérdést. Hit dol­gában azért mégiscsak szakértő vagyok. Az ember vagy hisz, vagy nem hisz valamiben. Vagy az angya­lok hozzák az ajándéko­kat, vagy kedves mese az egész, de hogy lehet a ket­tőt elegyíteni?- Ezt hogy érted? - kér­dezem hangosan. Mosolyog. Talán egy má­sodpercig gondolkodik, ke­resi a szavakat:- Hát, valahogy úgy, hogy hiszek a meglepetés örömében. Színes karácsonyunk lesz! Reggelente még átjön. Mondtam már, harmadi­kos. Átmászik rajtam, és bebújik közénk. Reggeli dö­­dörgés, így hívjuk, még ha a szövegszerkesztő alá is húzza most pirossal mint nem létező kifejezést. A ta­karó felett mindenféléről szó esik. Mi volt tegnap, mi lesz ma. Alatta meg zajlik a csipkedés, taszigálás, gyömö­­szölés.- Apa, az idén szerinted fehér vagy színes karácsonyunk lesz? A takaró alatt leáll a csipkelődés, taszigálás, gyömöszölés.- Mi az, hogy színes karácsony? - kérdezem. - Fekete van vagy fehér.- A háztető piros, a tuják a temp­lom mellett zöldek... Ha nem esik a hó, attól még nem fekete a karácsony. Hát igen. Színes a világ, az élet. Szí­nes karácsonyunk lesz. ■ Németh Zoltán megoldásra váró feladat. Sokakban már az is megfogalmazódott, hogy ki kellene vágni. Mások csak szeretné­nek túl lenni rajta, hogy mielőbb a hátuk mögött legyen. Van, aki egy hirtelen mozdulattal kikerüli. Van, aki ütközik vele, és sebeit fájlalja. Van, aki észre sem veszi. Van, aki megáll. Leszáll a kerék­párjáról. Odalép hozzá. Mint az út, átöleli. Kicsit még hiszek az angyalokban Reggel van, szokásos sietség. „Öltözz, húzd már a cipőd, elkésünk!” Lassan öltözik, a szája bezzeg jár folyamato­san. Harmadikos. Elmúlt karácso­nyok emlékeiről beszél háromne­gyed nyolc előtt három perccel. Harmadikos, de már emlékei van­nak. Amikor az egyik karácsonyi mű­sor után Lackóval és Csabikával kitet­ték a forró teát tartalmazó bögréiket hűlni a hóba. Aztán belefeledkeztek a játékba, és a tea belefagyott a bög­rébe, mire visszamentek érte.- Vajon ilyen hideg lesz a gyerek­karácsonyon idén is? És lesz hó? HETI ÚTRAVALÓ „Örüljetek az Úrban mindenkor! Is­mét mondom: örüljetek. Az Úr közel!” (Fii 4,4-5) Advent 4. s egyben karácsony heté­ben az Útmutató reggeli és ünnepi igéi az örökkévaló Isten emberszere­­tetét hirdetik. „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy éljünk őáltala." (íjn 4,9; LK) Érkezik a Megváltó, örüljünk Máriával: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt..., mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve..!’ (Lk 1,46-47.49; EÉ 38) Örömünk alapja Jézus közelsége „és Isten békessége, mely minden ér­telmet meghalad, megfogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fii 4,7). A zsidókból és pogányokból lett keresztyének együtt di­csőítik Istent a gyülekezetben, és „dicsőítse őt minden nép”. Isten „töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel” - ezt kívánja Pál. (Róm 15,11.13) Szenteste „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11). „Jézus Krisztus születése pedig így történt” (lásd Ézs 7,14): Mária „fiútfog szül­ni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből”. (Mt 1,18.21) Isten elküldte Fiát, „aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlé­lek szerint pedig... Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk...” (Róm 1,3-4) Az első karácsonyon: „Az Ige testté lett, közöttünk la­kott, és láttuk az ő dicsőségét...” (Jn 1,14) A pásztorok, miután meghallották az angyaltól az örömhírt: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus”, sietve elmentek Betlehembe, „és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket”; majd „visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent..!’ (Lk 2,11.16.20) Pál szerint Isten „...az ő irgalmából üdvözített minket újjá­szülő és megújító fürdője, a Szentlélek által..., hogy az ő kegyelméből meg­­igazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” (Tit 3,5.7) „Krisztusnak azért kellett emberré születnie, hogy benne újjászülessünk. Ma­gára veszi a mi Ádám-származásunkat, belemeríti a magáéba, és nekünk aján­dékozza a sajátját.” (Luther) Az Isten szeretetének ünnepén „megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” (Tit 3,4); megtörtént az Örök­kévaló tökéletes kijelentése egyszülött Fia által. „Ő Isten dicsőségének a ki­sugárzása és lényének képmása.. ’.’ (Zsid 1,3) S a szeretet apostola szerint: „Az Ige volt az igazi világosság... ő jött el a világba. (...) Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek...” (Jn 1,9.12) Név­ünnepén János köszönt: „Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel. (...) Ez a szere­tet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk..!’ (2jn 3.6) Az apró­szentek ünnepén emlékezzünk: Heródes „megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennélfiatalabb fiúgyermeket" (Mt 2,16). „Az aprókat áldd meg itt és mindenütt, / Élhessenek égben teveled együtt! / Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, / Most és mindörökké: imád­ságom ez.” (EÉ 169,3) Lehet a tied is! ■ Garai András IXOYC SEMPER REFORMANDA- „De az igaz, hogy a szív a Gyermeket csak úgy fogadhatja be, s gyönyörű­ségét csak úgy ízlelheti meg, ha előbb kiráz magából minden örömöt, ami nem Krisztus. A Gyermek nem hajlandó osztozni - egyedül akar a szív lakója lenni. Szélnek kell eresz­tenünk mindent, ami szemünkben jónak látszik: gyönyört, javak ingerét, dicsőséget, önnön életünket, úgyne­vezett kegyességet, bölcsességet s minden vélt erényt. Mikor mindezt kiszol­gáltattuk, akkor jön a Gyermek, s magával hozza mindazt, ami ó-Ádámun­kat megöldökli.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Mit várnak, és mire várunk mi? Az advent szó a várakozásra utal. De nem mindegy, hogy mit várunk, és mi jön el. Amit általában várnak Az emberek azt remélik, hogy a követ­kező évben vagy a nem túl távoli jövő­ben minden jobb lesz. Sokan azt hiszik, hogy a politikusok fogják megoldani a világ gondját. Vannak, akik filozófiai rendszerektől várják a megoldást... Voltak, akik azt hangoztatták, a tu­dás fogja jobbá tenni az egyes embert és a társadalmat. Megszűnnek a há­borúk és a viszálykodások. Nem így lett. A ma embere ugyanolyan kegyet­lenségeket képes elkövetni, mint a kö­zépkori. 2012-re sokan a világvégét várták. Hatalmas katasztrófa eljövetelét, nagy pusztulást... De nézzünk szét hétköznapjaink­ban, amelyekben ellentétes várako­zásokkal is bőven találkozunk: legyen rend és tisztaság a közterületeken; míg mások azért szállnak síkra, hogy mindenkinek joga legyen úgy és ott élni, ahogy és ahol kedve tartja. Amit nem vártunk, de megtörtént Felüdítő volt, amikor a várakozások­kal, a több évtizedes megszokott (megszoktatott) renddel ellentétben ez az év nem az áremelésekről szólt, hanem rezsicsökkentéssel kezdődött és folytatódott... Azt hiszem, job­ban meg kellene becsülnünk azokat a kis és nagy embereket, akik értünk, a közösségért tesznek valamit. Ezek az emberek joggal várhatnák tőlünk a kö­szönet és a megbecsülés szavait, ehe­lyett sokszor durva támadásoknak, ócsárlásoknak, méltatlan megalázás­nak vannak kitéve. Hiányzik nálunk a megbecsülés, a jó elismerésének és támogatásának a kultúrája. Pedig Isten igéje is arra buzdít bennünket, hogy vezetőinket becsüljük meg és támogassuk, ha a jó rend megőrzésének útján járnak: „Né­ped fejedelmét ne átkozd!” (ApCsel 23,5) Súlyos figyelmeztetés! És hogy imádkozzunk elöljáróinkért, hogy jól legyen dolgunk (íTim 2,1-2; Jer 29,7). Amikor másokat okolunk a baja­inkért, gondoljunk arra, hogy elsősor­ban velünk van a probléma. Mert bi­zony a jót ócsároljuk, a tehetségest irigyeljük, viszont a gonoszt respek­táljuk, és megjuhászkodunk az erő­szakos előtt. Amit feltétlenül várnunk kell A keresztyén embert is a várakozás jellemzi. Várja Messiását. Keresz­tyénként nem egy karizmatikus po­litikus erejében, eszében és ügyessé­gében bízunk. Nem is egy világkor­mány felállásában, amely majd békét teremt a földkerekségen. Továbbá vi­lágkatasztrófát sem várunk. De azt sem, hogy a világ mindig így marad. Sokkal reménytelibb és boldogabb le­het a mi várakozásunk. Várjuk Jézust, Isten Fiát, aki nem ígérget, hanem beteljesíti az ígéretét. Uralma valódi békességet hoz a világ­ra (Ézs 9,7). Országlását igazság és jo­gosság fogja jellemezni: „Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjadékot sárjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot szerez eföldön!’ (Jer 33,15; újonnan revideált Károli-fordí­­tás; 1. még Zsolt 89,15) Várjuk a teljes megváltást, a lélek mellett a test megváltását is, amikor megszabadulunk a bűnben szüle­tettség állapotából, és valóban bűn­­telenek leszünk (íKor 15,42-49). Meg kell tanulni várakozni Nem mindegy, hogyan várakozunk. Ölbe tett kézzel, mert már nincs ér­telme semmibe belefogni, hisz hama­rosan eljön az Úr; reményvesztetten és a reményvesztettségtől bénán, hogy elhatalmasodott a gonoszság, és nem lehet mit tenni; vagy megerősöd­ve a reménységben: van értelme küz­deni, mert eljön az Úr, és legyőzi a go­noszt. Tehát addig is feladatunk van. Megtérésre van szükség a társada­lom minden szintjén. Arra van szük­ség, hogy bevonuljon a dicsőség Ki­rálya a szívekbe. Majd akkor lesz rend. A külső törvények, legyenek bármilyen jók, kijátszhatók, és nem érik el a céljukat addig, amíg az em­berek nem írják be a szívük tábláira Isten törvényét: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erőddel és értel­meddel, és felebarátodat, mint ma­gadat’.’ (Lk 10,27; újonnan revideált Károli-fordítás) A gyűlölet politikája helyett való­sítsuk meg a szeretet politikáját! Ez nem egyfajta ezoterikus értelemben vett szeretetet jelent, hanem bibliai, isteni szeretetet, amely türelmes a másikkal, jóságos, és nem irigyli, hanem támogatja a tehetséget. Nem kérkedik önmagával, nem viselkedik bántóan. Az a szeretet, amely nem a maga hasznát nézi, hanem keresi a másik hasznát, amely nem örül a ha­misságnak, de együtt tud örülni az igazsággal (íKor 13). Mire vársz, keresztyén testvérem? Küldetésed van! Ne várd, hogy kezd­je el más megvalósítani! Kezdd el te! Légy te az első, aki felébred, légy az első, aki nem szól vissza, légy az el­ső, aki meg tudja dicsérni a másik si­kerét, légy az első, aki gyors a hallás­ra, a jó cselekvésére, az Isten iránti engedelmességre! Légy az első, aki komolyan veszi, hogy „közel van ő, az ajtó előtt” (Mt 24,33)­■ Széll Éva

Next

/
Thumbnails
Contents